KERESÉS search-close

12 éves lányt vesz feleségül egy 37 éves férfi Norvégiában

szerző:
2016.02.10. 13:21
Ismerd meg Theát, Norvégia első gyermek menyasszonyát. 
12 éves lányt vesz feleségül egy 37 éves férfi Norvégiában

A lány mindössze tizenkét éves és nagyon úgy fest, hogy szombaton 


hozzámegy a nála huszonöt évvel idősebb vőlegényéhez, Geirhez.


12 éves lányt vesz feleségül egy 37 éves férfi Norvégiában

Thea az örömhírt a blogján osztotta meg, amit már több mint félmillióan olvastak.
 

A sztori rengeteg embert felháborított,


bár semmi sem igaz belőle, mindössze egy kampány része amit a gyermekek helyes fejlődését segítő Plan International hozott létre. A szervezet szerint


harminckilencezer gyermeket kényszerítenek házasságba világszerte,


nap mint nap.

“Hisszük, hogy a provokáció egy olyan eszköz, ami felszínre hozza a valóságot, ami valójában még provokálóbb. (...) Reméljük, hogy az emberek összefognak a gyerekházasság ellen és azt is, hogy Thea sorstársai el tudnak menekülni brutális sorsuk elől.” - áll a szervezet nyilatkozatában.


Hazánkban nem a gyermekházasság, sokkal inkább az elhanyagolás, a lelki és fizikai bántalmazás veszélyezteti a gyermekeket. Tavaly 4000 gyereket vett el szüleitől az állam. Sok? Kevés? Megoszlanak a vélemények, mert talán senki nem tudja, valójában hány védtelen gyerek szenved otthon anélkül, hogy erről a gyermekvédelmi rendszer tudna. Ennek szabályozásán most változtatni akarnak. Czibere Károly államtitkárral beszélgettünk, amit a képünkre kattintva tekinthet meg:

12 éves lányt vesz feleségül egy 37 éves férfi Norvégiában

 
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való