KERESÉS search-close

"Polgár Géza" szerzővel ellátott tartalmak

Polgár Géza

Polgár Géza által létrehozott tartalmak (100):

Exkluzív interjú Jean-Michel Jarre-ral

Egy megszállott szupersztár, az elektronikus zene szülőatyja, a XXI. század hangzását negyven éve megalkotó Jean Michel Jarre fogadott bennünket párizsi műhelyében. Ő az a francia művész, aki egy millió ember előtt koncertezett már 1979-ben és ő volt az első nyugati zenész, aki a kommunista Kínában fellépett 81-ben. Budapesti koncertje előtt éppen azon töri a fejét, hogyan láttassa a zenét. És hogy hogyan kapcsolódik Jarre művészetéhez Edward Snowden? Exkluzív interjúnkból ez is kiderül!

A múlt egy sötét titka elevenedett meg a Fókusz Plusz kamerája előtt

Az egyik férfi évtizedek óta keresi édesapja sírját. A másik, egy Batthyány leszármazottat, aki most szembe néz családja történetének talán legsötétebb fejezetével. A legnagyobb kérdés az, megbocsájtható-e a bűn 70 évvel később, az elkövető távoli rokonának.

15 éve volt a szeptember 11-ei tragédia

Tizenöt éve ilyenkor még más volt a világ, aztán becsapódtak azok az utasszállító repülégepek a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, és mi azt hittük, itt a világ vége, vagy, hogy elkezdődött egy új háború.  Előkerült a terrotámadás másnapján készült felvétel is. Kozsó ott volt a helyszínen, aki azt mondja, akkor született először újjá.
 

Bemutatjuk a magyar drónszörföt

A legutóbbi, szigligeti attrakció fő kellékei: egy drón, egy szörfdeszka és persze egy szörfös volt. És azt, amit kihoztak belőle, eddig a világon még senki nem valósította meg.

Így búcsúzott Mándoki László Somló Tamástól

Mándoki László nagyon különös figura. Legendás zenész, világszerte ismert producer és mindeközben egy szentimentalista, szerető barát és rajongó tanonc. Nemrég Budapesten járt, mi pedig elkísértük, amint elbúcsúzott egyik példaképétől, Somló Tamástól. Érdekes, de a szomorúságnak még csak jele se volt benne. Inkább a jövő jutott eszébe egykori barátjáról.

Új fordulatot vehet a győri vonatbalesetben meghalt lány ügye?

Számunkra is érthetetlen, hogy még mindig nincs felelős, talán soha nem is lesz. Évek óta követjük a nyomozást, a bírósági tárgyalásokat, a vonatsíneken halálra gázolt győri lány ügyét. Ilona kiesett a vonatból, még élt, amikor egy tolató mozdony átment rajta. Amíg az édesanya lánya emlékét őrzi és az igazságért küzd, minden bizonyíték, hangfelvétel felkerült az internetre. Vajon a nyilvánosság ereje segíthet a felelőst, felelősöket megnevezni?

Erőember a világhír kapujában

Az egész világ láthatja majd, ahogy egy magyar erőember tart vissza luxussportkocsikat a Halálos iramban következő részében. Sinka "Popey" Zsolt kőkemény karaktert játszik majd a filmben. Vin Diesellel már beszélt, nagyon kedveli, és alig várja, hogy forgasson, addig azonban fogynia kell és rendbe kell hoznia egy sérülést. 

Olimpia: ünneplés itthon és Rióban

Véget ért az olimpia és még a záráshoz közeledve is lett magyar aranyérem. A női kajak négyes vagy fél hajót vert a többiekre és látszólag könnyedén verte a világot. Odakint és itthon is nagy volt az ünneplés.

Hősök lettek kajakos lányaink!

London két olimpiai bajnoka Szabó Gabi és Kozák Danuta kedden nemcsak bajnok lett, hanem hős is. A Fókusz stábja Gabi szüleivel együtt nézte végig a felfoghatatlanul szoros döntőt, és sírtak akkor is, amikor a lányok a dobogó tetején is egymás kezét fogták és a könnyeiket nyelték.

Risztovnak nem sikerült, de tovább tart az éremeső

Nem tudta megvédeni olimpia bajnoki címét, hétfő délután Risztov Éva. Drámaian alakultak a küzdelmek a páston és a birkózószőnyegen is, de a hétvégén szerencsére tovább tartott a magyar éremeső. Riporterünk Rióban nem csak a magyarokkal, hanem a maraton futásban induló észt hármasikrekkel is találkozott.

Best of RIO: Első hét, a Fókusz kamerájával

Rio eddig olyan össztermést hozott, ami mellett kollégánk háttérmunkája fel sem tűnt. Szinte természetesnek vettük, hogy a vívó és úszósikerek mellett rendre feltűnnek kiküldött tudósítónk, Jász Zoltán képei, arca. Most összesítünk, megmutatjuk önöknek azt a nagy esti döntők előtt, hogy mi minden érdekesség van még a csillogó érmek mögött.

A 19 éves Kenderesi Tamáson ámul a világ

Egy napon belül kétszer is le tudta győzni gyerekkori példaképét, a már 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps-t. A pécsi úszó Cseh László régóta vágyott aranyérmét is veszélyezteti, de ki is ő? 

A legcsillogóbb arany

Soha ilyen szépen, ennyire magabiztosan nem kezdődött még olimpia a magyar csapat számára. Két olimpiai aranyérmesünk már van - de amíg egyikük a győzelem után már lazíthat és esküvőt és gyereket tervez, addig a másik arra készül, hogy újra és már megint bizonyít az egész világnak. Szász Emese karrierjét és Hosszú Katinka útját is évek óta követjük a Fókuszban.

Mennyire előítéletesek a rend őrei?

Végeztek egy tesztet Mezőszemerén. Egy fiatal nő egy bicajjal másfél órán át tekert a településen, többször elhajtott a rendőrök előtt. Aztán átadta ezt a kerékpárt egy helyi roma férfinek, akit az első adódó pillanatban leintettek a rendőrök és megbüntették tízezer forintra. Megkerestük a rendőrséget is, hogy szerintük előítéletesen viselkednek-e a rend őrei a cigányokkal, hajléktalanokkal, vagy a szexmunkásokkal.

 

Hány élúszónk igazolhat át Hosszú Katinka saját egyesületéhez?

Hosszú Katinka bejelentette: új úszóiskolát alapít. Az egyesületnek szeptembertől ő lesz az egyik, ha nem a legnagyobb élúszója. Az úszónő a Vasastól az Iron Aquaticshoz igazol majd. A Vaslédi döntése után vajon ehhez az új egyesülethez kik igazolnak majd? Zömmel az utánpótlás nevelődik majd itt? Vagy élversenyzők is átigazolhatnak korábbi egyesületüktől?

Venezuela: Egy ország, ahol a túlélésért harcolnak

2012-ben még rendben volt minden Venezuelában. Szárnyalt az olajár, felére csökkent a szegénység és százezres nagyságrendben építették a lakásokat. Ma az ott élő magyarok szerint csak jól időzítve és sok pénzért kapható a boltokban valami, amit aztán szerencsésen haza is kell vinnie annak, aki megvette. Egy tanárt, egy venezuelai magyart és egy Magyarországon élő venezuelait kérdezett a Fókusz stábja a válságról. Arról, hogy megy a harc a túlélésért.

Kipróbáltuk mit látnak a füstben a tűzoltók!

Ha semmit se látni a füsttől, és a helyszín is ismeretlen, a legnagyobb baj közepén a tűzoltók is csak a hallásukra és a tapintásukra hagyatkozhatnak. Éppen ezért tanulnak rendszeresen látássérültektől. A közös tréningeken élesebb lesz minden érzékszervük, ezen pedig életek múlhatnak. A veszprémi 20 emeletes toronyházban a tűzoltók kutatási gyakorlatra készülnek.

Ismét Párizst alakítja Budapest

Ha az ember Párizsban jár, tényleg egy kicsit olyan érzése lehet, mintha a régi Budapesten járna. Ezúttal is az 50-es évekbe repítik vissza majd a nézőt a BBC legújabb sorozatában, amelyben Rowan Atkinson a főszereplő.

Nem lehetnek orosz atléták a Riói olimpián

A nemzetközi Sportdöntőbíróság ítélete alapján orosz atléta nem lesz ott a riói olimpián. A 68 futó, diszkoszvető, magasugró és társaik dopping vétségen buktak el. Szerdán még reménykedtek.

A mindig vidám zenésztársra emlékeznek

Különleges koncertet adott tavaly Mándoki László az egykori Ifjúsági parkban. Somló Tamás volt az egyik sztárvendége, aki már ott megköszönte, hogy újra felléphet csodálatos emlékei helyszínén. A szerdán elhunyt énekestől Mándoki László is búcsúzik, ahogy a közösségi felületeken a legtöbb magyar zenész.

A zeneipar két legendás producerét Budapesten értük utol

Budapesten járt a világ talán két legnagyobb popzenei producere, akiket a Fókusz kamerái előtt, a legnagyobb magyar tehetségek társaságában kérdezhettünk a Magyar Rádió 22-es stúdiójában, ahol saját szerzeményüket, egy szabadságról szóló magyar dalt vesznek fel a magyar előadókkal.

Horváth Éva őszintén


szerző:
2016.07.18. 19:05
Horváth Éva őszintén

Horváth Éva közel a negyvenhez is inkább fiatal harmincasnak tűnik. Szépségkirálynőnek indult, aztán, ahogy ez sokszor lenni szokott, modell lett belőle. Ő viszont közben közgazdász lett, igaz továbbra sem piaci elemzőként, hanem a leendő királynők trénereként dolgozik.

Mi történt tegnap Nizzában?

Július 14-én tűzijátékkal ünnepelték a franciák nemzeti ünnepüket, amikor egyszer csak több ezer ember kezdett sikítozva menekülni, mert egy hatalmas teherautó száguldott végig az embereken.

Samsara: egy fesztivál jógásokkal, jó arcokkal, kutya chillel

Ha valakinek más kell, mint a világ legismertebb zenekarai, a végeláthatatlan szolgáltatások és ínyencségek, és persze a hatalmas kavalkád, akkor ők, bár még nem biztos, hogy tudják, de a lelkük mélyén szamszariánusok. Az ország alternatív fesztiválja minden olyat megad, amit máshol hiába keres bárki. Itt árad a szeretet és a nyugalom, legalábbis ezt érezte Polgár Géza kollégánk, mikor ott járt. Ja és mindenki kidobja maga után a szemetet!

Eb: francia és portugál hajrá

Rendhagyó riportot készített a Fókusz az Eb döntő nagy összecsapásáról. A videóban Török Réka és Polgár Gáza riporterek párhuzamos dimenzióit láthatják francia, illetve portugál szemszögből. Lábjegyzet, jó lett volna, ha az egyik szemszög a magyar.

Fieszta Lisszabonban, Budapesten is ünnepeltek

Soha nem nyert még labdarúgó Európa bajnokságot Portugália. A Magyarországgal majdnem azonos méretű országban vasárnap éjszaka több százezren ünnepeltek az utcán. Budapesten is sok portugál nézte kivetítőn a meccset. A hangulat elképesztő volt.

Egynemű párok, akiknek a szerepét az élet írja

Egy videómegosztóra néhány napja felkerült film kapcsán indultunk el, a nyitottság jegyében. Megkerestük azokat az egynemű párokat, akik a Több, mint kapcsolat főszereplői. Akiknek szerepét az élet írja, mert nem könnyű az egynemű pároknak. A bejegyzett élettársi közösségben élők például nem vállalhatnak gyereket, pedig arra találták ki a hivatalos kapcsolati formát, hogy a házastársakéval egyenlő jogokat biztosítson a mindennapokban.

Focisiker: jöhet a folytatás?

Amikor több ezer ember mondja egyszerre, hogy meglesz a világbajnoki szereplés is, azonnal hajlamosak vagyunk elhinni, de ez azért ennél összetettebb kérdés. A magyar válogatott sokak által nem várt szereplése az Eb-n új távlatokat is nyithat, de ha nem vigyáznak azok, akik ezért felelősek, akár csapda is lehet belőle.

A magyar futball visszatért!

Így még nem örültek 0-4-nek a magyar foci történetében. Azért volt ez érdekes, mert 44 év után játszottunk EB-n, egy egész generáció nőtt föl enélkül és a szép pillanatok feledtették a tegnapi eredményt is. Az erősebb válogatottjuknak szurkoló budapesti belgáknál is jártunk és a meccs utáni forgatagból is kivettük a részünket.

Őrült karnevál itthon és Lyonban

Megtörtént, amire csak a legelvakultabbak fogadtak volna. Csoportelsőként jutott tovább a magyar fociválogatott az Eb-n. Az egész világon méltatják a csapat portugálok elleni játékát. A helyszínen Lyonban és itthon is őrült karnevál kezdődött a lefújás után. Mindent megmutatunk.

Kipróbáltuk: így kell Csubakka fejű Buddhát nyomtatni 3D-ben

A 3D nyomtatás világszinten elterjedt, az űrkutatás, az élelmiszer előállítás is kóstolgatja, az építőipar a szerkezetkész épületektől egész a berendezett lakásokig jutott. Nyomtatni szinte mindent lehet. A Fókusz stábja megmutatja, hogy hogyan készül -többek között- a kulcstartó, a térgeometriai tárgy, vagy a Csubakka fejű Buddha az új technológia segítségével.

Foci-eb: 30 izlandival együtt néztük meg a szombati meccset!

Úgy döntöttünk csavarunk egyet a klasszikus magyar szurkolós riporton, és 30 izlandival néztük meg a szombati meccset Debrecenben. Oda járnak az orvosira. Vidám kis csapat, de a végén ők is szomorkodtak.

Újra összeáll a Rapülők


szerző:
2016.06.15. 19:10
Újra összeáll a Rapülők

Geszti Péterék szerdán bejelentették, hogy huszonöt év után újra összeáll sikercsapatuk a Rapülők. A csapatot nem csak a keddi szenzációs eredmény köti szorosan a focihoz. Szentmihályi Gábor édesapja ugyanis Európa-bajnoki bronzérmes és olimpikon labdarúgó, aki Királyhoz hasonlóan a kapuban teljesített szolgálatot.

Eb: Norvégia mellénk áll

Térden állva kért bocsánatot a norvég magyar nagykövettől az a kárörvendő sportriporter, aki előre ivott a medve bőrére, és álom sorsolásként emlegette a norvég magyar előselejtezőt. Megígérte, hogy elintézi, Norvégia a magyaroknak szurkoljon. A Fókusz szerkesztő riportere, Jász Zoltán pedig beépült a magyar Eb szurkolók közé, és a Bordeaux-i stadion környékén Pamkutyával is találkozott.

Azt állítja: Kis Grófo és testvére verte meg

Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség. Ebben az ügyben érintett Kis Grófo. Nem a Bulibáró nézése vagy a járása nem tetszett valakinek. Egy családi ügy van a rendőrség által is megerősítetett csetepaté mögött. A sértettek nyilatkoztak, ők egy fegyverről is beszélnek. A Grófo család üzenetet juttatott el a Fókusznak és felháborodott a sértettek nyilatkozatán.

 

 Mitől veszélyes a lakóhelyünk közelében egy reptér?

Annak ellenére, hogy két hete az autópályán kényszerleszállt kisgép sikertörténet, az emberek zúgolódnak, sokaknak ez az utolsó csepp volt. Mi a lényeg? Mitől veszélyes a lakóhelyünk közelében egy reptér, ha veszélyes egyáltalán.

Túl a ciprusi túszdrámán: megszólalt az édesanya

Egy hete próbáljuk szóra bírni azt a nőt, akinek férje egy hete hétvégén túszul ejtette gyermeküket majd a rendőrség végzett vele. A Fókuszban már láthatták, hogyan költözött kényszerből Magyarországról Ciprusra az asszony. Túl a 12 órás túszdrámán, egy tucat kihallgatáson, kórházban majd egy szükséglakásban eltöltött pár napon az anya végül rászánta magát az interjúra.

Merj beszélni róla!


szerző:
2016.05.27. 17:30
Merj beszélni róla!

Ne kelljen többé titkolni, ne kelljen többé hallgatni, ne kelljen többé bujkálni. Ezt mondják azok a felnőttek nők és férfiak, akik gyerekként szexuális traumát éltek át. Kihasználta őket egy felnőtt, elhitetve velük, hogy tehetnek arról, hogy áldozatok. Mint például azt a nekünk nyilatkozó nőt, akit hat éves korában ért az erőszak, és aki csak harmincnyolc évesen tudott erről beszélni.         

A kurd Figaró


szerző:
2016.05.24. 17:38
A kurd Figaró

A VII. kerület egyik szalonjában a mester cérnával szedi a szemöldököt. Erős kontúrokat vág a hajba és a szakállba. Sokan szerették meg ezt a stílust akár messziről is jönnek ezért Firjadhoz, a kurd fodrászhoz. Egy arabvágásért, így mondják. De mi is az? A jóképű , mindig elegáns Firjad a háború elől menekült idáig, mindjárt megértik önök is, hogyan és miért sikerült neki nálunk gyökeret eresztenie.

Mi magyarok élünk a legrövidebb ideig Európában?

Sovány vigasz, hogy Szerbiát és Romániát megelőzzük, amikor tény, hogy a magyar férfiak életkilátásai kétségbeejtőek, a nők hét évvel tovább élnek náluk. A férfiak átlagosan éppenhogy megélik a 72. születésnapjukat.

Apa is csak egy van


szerző:
2016.05.19. 17:35
Apa is csak egy van

Mindenki tudja, hogy anyák napja május első vasárnapja. De, az kapásból beugrik-e, hogy mikor van apák napja? Vagy nekik nem jár az extra figyelem legalább egy napon az évben? A Hooligans 4 tagja, 4 fiú 4 édesapával elérkezettnek látta az időt, hogy feltegye önmagának és másoknak is a kérdést. Kinek mit jelent, amikor azt mondja apám? És miért akar ugyanolyan, vagy teljesen más lenni saját gyerekeivel, mint az édesapja volt vele?

Hogyan védekezzünk a drónok ellen?

Úgy tűnik elkezdődött a drónok háborúja. Azoké a propelleres repülő szerkezeteké, amikre általában egy kamerát rögzítenek és nem túl magas madártávlatból ezekkel bárhová, bárkihez benézhetnek, felvételeket készthetnek. A drónokat nemcsak kémkedéshez vethetik be, de fegyvert is rakhatnak rájuk, repülővel is ütközhetnek. Szóval a veszélyt jelentő drónok ellen valamilyen módon, esetleg drónokkal védekezni kell.     

Gerincmerevítő után modellkarrier

Bea életmódtréner, akinek első páciense önmaga volt. 15 évesen gerincbántalmai miatt meg kellett műteni. Aztán jött a gerincmerevítő, platinalapok és csavarok kerültek a derekába. Csúfolták, de ő felállt a padlóról. Ma életmódtrénerként edz, betegekhez jár tanácsot adni kórházakba, ír. És közben a világ legjobb teste címet is elnyerte egy szépségversenyen.

Kiss László bocsánatot kért

Hetek óta arról beszél az ország, hogy mi történhetett pontosan 1961 nyarán a sportuszodában. Kiss László szerdán személyesen kért bocsánatot egykori áldozatától, Takáts Zsuzsannától kameránk előtt. A volt szövetségi kapitány lemondott díszpolgári címéről és időközben kérte, hogy a százhalombattai uszodát is nevezzék át másra.

Ébresztőóra a jövő felnőtteiről, a jövő felnőtteinek

Szerencsére már nem csak az UNICEF-nek, hanem egyre több felelős nagyvállaltnak is fontos, hogy a jövő felnőtteit idejében felkészítsék az őket körülvevő világ durvább arcaira. A szervezet nagykövetei iskoláról-iskolára járnak, és közvetlen módon, kézzel fogható példákon keresztül készítik fel a fiatalokat az életre.

Nincs sok esély a perújításra?

Nincs sok esély perújításra, így reagált Takáts Zsuzsanna ügyvédje az RTL Híradónak arra, hogy Kiss László újranézetné ügyvédjével a korábbi iratokat. Így látja az az egykori rendőr is, aki kihallgatta az úszókat a történtek után. Martinkó Károly a Népszabadságnak beszélt erről Takáts Zsuzsa interjúja után. A Fókusznak pedig egy mesteredző azt mondta, azért nem beszéltek kollégái, mert féltek a következményektől.

Felháborodott az ország: eddig miért hallgattak?

Nagyon nagy visszhangot váltott ki a halottnak hitt áldozat exkluzív interjúja. A szombati Fókusz Pluszban állt először a nyilvánosság elé az az asszony, akit Kiss László és két úszótársa ötvenöt évvel ezelőtt megerőszakolt. Takáts Zsuzsanna megrendítő vallomása után szinte felrobbant az internet. Miközben van, aki mások helyett is bocsánatot kért, Széles Sándor mesteredző hétfőn azt is elmondta kollégánknak, hogy miért hallgatnak az edzők.

200 milliárdja van a leggazdagabb magyarnak

Egy év alatt 35 milliárd forinttal növelte vagyonát és ezzel előnyét is a leggazdagabb magyarok listáján Csányi Sándor. Hivatalosan 200 milliárddal ő most az ország legtehetősebb embere. A százas listára egyébként idén majdnem hét milliárdos vagyonnal kerülhetett be bárki.

Top50 médiaszemélyiség Magyarországon

Megvan a marketing és média szektor 50 legbefolyásosabb embere 2016-ban is, a lista első helyén Vidus Gabriella az RTL Magyarország vezérigazgatója szerepel. A listán meggyőző az RTL cégcsoport főlénye, a top50 médiaszemélyiség tíz százalékát az RTL Magyarország adta. A 6. legbefolyásosabb médiaipari szereplő például a vezérigazgató-helyettes Kolosi Péter lett, a 28. helyezett pedig Kotroczó Róbert, az RTL hírigazgatója.

Vér és cselszövés tapadhat minden egyes darabjához

Tizenhat milliárd forintért hirdették meg először New Yorkban 1990-ben, de ki és hogyan csempészte ki Magyarországról a Seuso-kincseket? A római kori ezüst és arany készletet egy kiskatona találta meg a hetvenes évek végén. De miért kellett aztán meghalnia? A Fókuszban az a riporter mutatja meg bizonyítékait, aki több mint húsz éve nyomoz a rejtélyes ügyben.

Egy világjáró család elképesztő története

Egy különleges család története, akik egyszer csak úgy döntöttek egyfolytában utazni fognak szerte a Földön. Sok száz kalandjukon túl, négy gyerekkel is bővült a család élete az elmúlt 16 évben.

Gyerekmodellek: miben tudnak mást, mint felnőtt társaik?

A kilenc éves Kovács Tamás Péter már hat nemzetközi modellversenyt megnyert, most Moszkvából jött, Törökországba tart, de Los Angelesben is van idén versenye. Keresik Dubajból, Ausztráliából, és Dél-Afrikából is. Mit tud, és miben tud mást, mint felnőtt társai? A jóképű fiú például főz az apukájával, és mosogat is, ha kell.

Évente 15.000 kisgyermeket bántalmaznak Magyarországon

Az UNICEF gyermekvédelmi szervezet adatai szerint Magyarországon 15.000 kisgyermek válik évente erőszakos bűncselekmény áldozatává, miközben négyötöde mit sem sejt arról, hogy ez nem normális. Ezért a lehető legtöbb eszköz bevetésével próbál segíteni a gyermekvédelmi szervezet a bűncselekmények megelőzésére.

Fanatikusok, akik a drónokban látják a jövőt

Bár továbbra sincs szabályozva rendesen, hogy ki, hol és mikor reptethet drónt legálisan, mégis egyre többen használják. A most következő fiatalok pedig egyenesen ezekben a szerkezetekben látják a jövőjüket. Azt mondják, olyan gép is van, amely egy embert is elbír, sőt akár 400 kilót tud szállítani.

Gazdit keres Vajda, a kerekesszékes vizsla

Lassan új gondozó kell Vajdának. Egy német vizsláról van szó, amelyiknek hátsó lábai lebénultak, miután lesett egy kutyaházról. Most naponta tucatnyiszor kell pelenkázni, akár egy csecsemőt, és folyamatos felügyeletet igényel, de a sok extra feladat ellenére, bárki foglalkozott eddig vele, egytől egyig imádta Vajdát.

Nem csitul a Kiss László-ügy, újabb csontváz borult ki a szekrényből?

Kiss Lászlóék nemi erőszak ügyével csak a csontváz borult ki a szekrényből? A botrány nem csitul, tabukat nem ismerő szókimondással adott interjút a Fókusznak egy apa, akinek lánya Kiss Lászlónál edzett. A gyógyszerkutató férfi azért vette ki a gyerekét az úszóklubból, mert rájött, hogy szteroidokat adnak a kis versenyzőknek az edzők. Igazat mondhat-e az apa, kik tudhattak a doppingolásról, és miért fontos ezzel 35 évvel később foglalkozni?

Kiss László-ügy: a másik oldal

A nemi erőszak  mindig is súlyos bűncselekménynek számított. Kiss Lászlóék ügyében az a kérdés is felmerült, hogy lehet, hogy ilyen enyhe büntetést kaptak a csoportosan elkövetett erőszakért.  És lehetett-e koncepciós per áldozata Kiss László és két úszótársa?  Kameránk elé állt egy ügyvédnő, aki Kissékkel úszott, és akinek apja védte a nemi erőszak ügyben az egyik sportolót.

Világbajnoki arany- és ezüstérmes testvérpár

Érdekes érzés lehet Kínában magyarnak, vagy mondjuk európainak, itthon pedig kínainak lenni. Valahogy így érzi magát a magyar gyorskorcsolya sport legújabb világbajnoki arany és ezüstérmes testvérpárja. A nevük Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang Ado. Jó lesz, ha megjegyzik, mert edzőik szerint óriási tehetségek, és azért is, mert tényleg nagyon különleges fiúk.

A magyar foci trollja


szerző:
2016.04.05. 18:04
A magyar foci trollja

16 éve kezdődött. A spanyol Juan Joya Borját egy műsorvezető megkérte, mesélje el, hogyan szakadt le a papucsa, mikor a sógorához slattyogott a homokban. Ebből aztán óriási karrier indult el. A férfi védjegye a nevetése lett. Legendássá vált interjúját pedig már vagy százszor feldolgozták, köztük a magyar foci rajongói is.

Szörnyű baleset miatt kellett lemondania élete hivatásáról

Egyik szemére megvakult, megsérült a nyaki gerince, Vilmos karrierje kettétört, amikor baleset érte. A férfi egész életében zenészként kereste kenyerét. Egy tengerjáró hajón dolgozott, amikor elesett, mert megbotlott egy szabálytalanul kihúzott kábelben. A hajós társaság két héttel a baleset után elbocsájtotta. Vilmos beperelte munkáltatóját és rekordösszeget nyert! Ügyvédjével együtt mesélik el mi, hogyan történt.

Nyilatkozatháború: exkluzív interjú Vargha Zoltánnal

Vargha minden szempontból a legérthetetlenebb gyógyítók egyike, mert nem tudunk a módszeréről semmit, miközben meg sztárok állnak ki mellette. Két hete egy közösségi oldalon kezdett egymás kiigazításába Vargha Zoltán és többek mellett Bajor Imre özvegye. Hogy mi igaz és mi nem az ott leírtakból, ennek próbáltunk utánajárni.

A horvát csodanéző már online is segít

Milyen szerencse, hogy ma már nem is kell elutazni, ha szeretnénk Braco gyógyító szemébe nézni, és kapni a szeretetéből. A horvát csodanéző már online is átengedi a képességét a befogadóinak. Polgár Géza ezúttal mégis a manuális verziót nézte meg. Bécsbe kísért el egy magyar csapatot, hogy első alkalommal élőben lássa, hogyan is zajlik egy szeretet áramoltatás.

A brüsszeli robbantások hatása privát életünkre

Próbáljuk meg, még, ha nehéz is az indulatokat vagy a félelmeinket háttérbe szorítani kicsit, távolabbról figyelni a belgiumi robbantás következményeit. A tragédia feldolgozásán túl egy sor kérdést vet fel a merényletsorozat. Mostantól bárhol, bármikor számítani kell ilyen támadásokra? Ha igen, ki és mit tesz ez ellen? Ha egyre többet adunk fel a szabadságunkból, azért, hogy cserébe megvédjenek bennünket, az valóban úgy lesz? Ha nem, akkor viszont hova vezet majd mindez?

 

Volt, akinek 10 percen múlt az élete

Miközben egyre több részlet derül ki a terrorcselekmény körülményeiről, hazaérkeztek azok a magyarok, akik elsőként szálltak gépre a bombák robbanása után. Egy kétgyermekes család soha nem látott biztonsági intézkedésekről beszél, és azt mondja, ha 80 utastársával együtt csak 10 perccel korábban érkezett volna a reptérre, most nem állhatott volna kameránk elé.

Hazavárja a gyilkost, megszólal Bene László testvére

Négy ember halála szárad a lelkén, a skálás gyilkosként elhíresült Bene László huszonkét év után heteken belül szabadulhat a börtönből, most még igazságügyi pszichiáter vizsgálja. Testvéréhez mehet haza, bátyja egy szobát előkészített a számára, bár senki sem tudja róla, hogy egyáltalán testvére van. Fél, de befogadja öccsét. Ha a szakértő szerint a sorozatgyilkos még nem alkalmas a visszatérésre a társadalomba, akkor legkorábban egy év múlva vizsgálhatják újra az ügyét.

A jogszabályok áldozata - egy asszony és kisfia kálváriája

Nagykátán van egy kisgyerek, aki Cipruson születetett és a hatóságok úgy vélik, ő külföldön élő magyar állampolgár. Ezért nem kapott élete 14 hónapja alatt semmilyen családsegítő, anyasági támogatást az édesanyja, aki most úgy döntött, visszakötözik Ciprusra, hol még nagyobb kilátástalanság várhat rá.

3 év után ölelhette át kislányát

Egy apuka, aki három év után láthatta újra feleségét és kislányát. Akik miatt, és akikért elmenekült a hazájából, ahol vallása és származása miatt is állandó életveszélyben volt.

Egyedül nevelik gyermeküket, vagy menekülnek férjük elől – ki segít rajtuk?

Magától értetődő-e, hogy a nehezebb sorsú anyák maguk oldják meg a gondjaikat? A textilmunkások 20. század eleji felvonulása, azaz a nemzetközi nőnap apropóján anyákat választottunk riportunk témájául. Olyanokat, akik egyedül nevelik gyereküket, sérült gyereket nevelnek, vagy bántalmazottként léptek ki egy kapcsolatból. Vajon őket mennyire segítik anyának maradni? Mennyire támogatja őket a rendszer? Miben kell nekik a segítség és ki segít nekik?

Lebénult, majd videóra vette újjászületését!

Az is kész csoda, hogy túlélte a huszonegy méteres repülést. Pál története motorbalesetével kezdődik, amelyben vétlen volt, és amely után nem tudott lábra állni. Úgy tűnt akkor - soha nem is fog,- lábai lebénultak. A negyvennyolc éves férfi szerintünk az akaraterő bajnoka, jó, hogy bölcs tudását gyerekekkel is megosztja.

Milliókat kapnak az elégedetlen rabok

Hogyan lehetséges az, hogy ül egy rab a börtönben, és mire kijön a rácsok mögül, meggazdagszik? Egyféleképpen: ha fogvatartása közben beperli az államot, mondjuk azzal, hogy zsúfolt a zárkája, vagy keveset tud sétálni. 2003 óta 453 millió forintot fizettünk ki elégedetlen elítélteknek.

Egy 5 házas település, ahol létezik bűnözés

Az ország legkisebb falva, a mindössze 5 lakossal büszkélkedő Iborfia. Nagyon meglepő, hogy mi is a helyiek legnagyobb gondja a településen. Az, hogy írnak róluk a lapok. Hiszen, amint emlékeztetik a betörőket, hogy csak páran élnek a faluban, azok végigsepernek rajtuk.

Üres osztálytermek: több tízezren nem mentek ma suliba

35 ezren biztosra mondták, további 17 ezren ígérték, hogy a február 29-én nem mennek iskolába. Hogy a létszám végül stimmelt-e, nehéz lesz pontosan megmondani, de az biztos, hogy ma országszerte egész osztályok maradtak ki az iskolából. A 'Nem leszek suliban' tiltakozó akciót a szülők szervezték a legnagyobb közösségi oldalon, hogy felhívják a figyelmet az oktatási rendszer problémáira.

A tehetség vagy a felkészülés számít?

Tényleg létezik egy gépezet, amire ha rákapcsoljuk magunkat, az megmondja nekünk, lehetünk-e világklasszis sportolók 5 vagy 10 év múlva? Ami nemcsak a fizikai, de a mentális képességeinket is tudja mérni, és ami annak idején mondjuk Hosszú Katinkának is megjósolta a világcsúcsokat? Létezik, persze igen jó szakemberek is kellenek hozzá!

Egyre nagyobb a tanárok mozgalma, utánajártunk mi is a probléma valójában

Kockás ing! Mostantól nem ugyanazt jelenti, ha valaki ebben indul iskolába, tanulni vagy tanítani. A kockás ing jó példája annak, hogyan fog össze egy ország egy mindenkit érzékenyen érintő ügy érdekében. Pénteken elöntötték a közösségi oldalakat a kockás egyenruhás osztályfényképek, újabb virtuális sortüzet zúdítva azokra a döntéshozókra, akik felelősek a magyar oktatás jelenlegi állapotáért.
 

Elképesztő bravúr: átevezték az óceánt

64 napon keresztül evezett, és ezzel átkelt az Atlanti-óceánon két budapesti egyetemista. Ez már önmagában hihetetlen bravúr, de akkor még inkább, ha meglátják a hajójukat.

Megvívta élete legnehezebb meccsét Balzsay

Sokat tanult a betegségéből a nagyközépsúlyú boksz világbajnok. Mesélt, és nem titkolta: lelkesedése megvan, de a kondíciója romlott. 2013 januárjában fejezte be sportpályafutását és egy sokkal stresszesebb életre váltott és megbetegedett.
 

Életet mentett hangos rikácsolásával

Szotyi a négy éves nimfapapagájt nagy tisztelet övezi. Gazdája, akkor kapta lányától ajándékba, amikor a felesége meghalt. A madárnak hála Csongor bácsi túlélt egy füstmérgezést szilveszterkor.
 

Ön pihenne az éhezők, szenvedők vérétől áztatott földön?

Mamula. Legendás erőd a Földközi-tengeren. Tulajdonképp az osztrák-magyar monarchia idején épült börtönsziget. Most elkelt! Több mint négy és fél milliárd forintból szállodát építenek a Kotori öböl bejáratánál a tenger közepén. És hogy ez miért ellentmondásos? Mert bár a turistákat a Kék Barlangba szállító kishajók kikötnek fél órára, hogy a bátrabb, kalandra vágyó nyaralók bepillantást nyerjenek a kínzókamrák sötétségébe, de a helyszínen a második világháborúban koncentrációs tábor működött.

Ki felel a vonatból kiesett lány haláláért?

A szakértők közül ketten a kalauzt, a harmadik a tolatásvezetőt is, a negyedik pedig senkit sem tart felelősnek, ezért a család egy ötödik szakértőt kért fel.

Kemény harc a medencén kívül

Mi lehet a Hosszú Katinka által kirobbantott botrány hátterében? Megszólalnak azok az edzők, akik nem teljesen értik az úszónőt és azok is, akik Katinka mellé álltak.
 

Tovább dagad a botrány: most már az úszóedzők is kifakadtak

Míg Hosszú Katinka kirohanása, Kiss László szövetségi kapitány lemondása most már táborokra osztotta az országot, történelmi mélyponton az olimpiára indulók száma. Ki szállítja majd az aranyakat? Mikorra ér be a sok sportba ölt milliárd? Mi lesz a csapatokkal? Kik lehetnek a meglepetések?

Széttépte szerződését Hosszú Katinka

Robbant a bomba! A világ legjobb úszónője azt mondja: nem pénzt akar, hanem azt, hogy fejlődjön a magyar úszósport.

 A Star Wars még a templomba is beférkőzött!

Durva, de a katolikus szentmise és a Star Wars igenis mély összefüggésben vannak egymással. A velvet.hu cikke alapján kiderült, hogy Dr. Csépányi Gábor kisegítő pap igen egyszerűnek látja az összefüggéseket, tartott is egy vasárnapi misét, aminek kereteit kicsit kitágította, lézerkarddal, tömjénnel és élő igével. Elhangzott Luke Skywalker, a sötét és a jó oldal és Ávilai Szent Teréz freskóját elérte a lézer. A hívők a pap szerint megértettek valamit.

Megmutatjuk, milyen Budapest Mándoki szemével

Szerdán délelőtt adja az RTL a „Budapest Mándoki szemével” című dokumentumfilmet. Különleges képek, vallomások, a világhírű zenész életének eddig nem látott darabjai.

Rekord mennyiségű pénz gyűlt össze a rászorulóknak

110.195.000 forint. Ennyi gyűlt össze a tegnap esti élő adománygyűjtő gálaműsorunkon rászorulók számára. Az összeggel az Ökumenikus Szeretetszolgálat jövő évi munkáját segítették Önök, a nézők.

Íme az év legnagyobb port kavart vallomásai!

Egy csokorba gyűjtöttük az idei év legnagyobb vihart kavart történéseit,  és azokat a világsztárokat, akik minket is megleptek őszinteségükkel!

Az ISIS kiírtja a kereszténységet?

Keresztényüldözést folytat-e az ISIS? Miért pont Irakban van a legnagyobb veszélyben Európa többségi vallása?

Az ébredő Erő az eddigi legjobb Star Wars film?

Akik már látták, elárulták, milyen az új Star Wars. Fellélegezhetünk, a Star Wars: Az ébredő Erő hétfő esti, Los Angeles-i premierjének résztvevői szinte egyöntetűen elaléltak a filmtől. Magyar idő szerint szerda estig nem jelenhetnek meg kritikák a filmről, de Twitteren már rengeteg filmes és újságíró kinyilvánította a véleményét a hetedik epizódról.

Exkluzív: Titkos helyszínről adott interjút Edward Snowden

A fejedre célzok, de nem húzom meg a ravaszt. Ezt mondta áprilisban a Nemzetbiztonsági Ügynökségről, ahol korábban dolgozott. A póráza vesztett kém után amerikai kémek kutatnak feltételezhetően.  A kémek akkor jók szerinte, ha nem otthoni témák után kutatnak. A belbiztonsági szolgálatok legnagyobb lehallgatási botrányának 2013-as kirobbantása után Snowden a szervezet ellen fordult, amelyhez 3 évvel azelőtt lelkesen jelentkezett elemzőnek. Vajon miért? És mi köze van ennek a terrorizmushoz?

Star Wars: a legőrültebb házi videók

Adele-t éneklő Darth Vader, mozgólépcsőző halálcsillag flottaparancsnok, twerkelő rohamosztagosok és az a rengeteg Star Wars témájú esemény, amiről film készült. Ezzel adták a következő 4 perces gyűjtemény apropóját.

Mi köze lehet Lajcsinak egy eltűnt sírkőhöz?

2012 novemberében eltűnt egy sírkő, a rajta szereplő felirat szerint a helyi légió veteránja, a 82 éves Manilius Masculus sírját födte egykor Pannóniában. Mocsa és Komárom közelében találták, de eltűnt. Mégis mi köze van ehhez Galambos Lajosnak?

Mi lesz Európával húsz év múlva?

Tegnap kora délután a belga RTL Híradó stúdiójában járt Mohamed Abdeslam. Ő a bátyja annak a Salamnak, aki ellen ma is embervadászat folyik, illetve annak a Brahimnak, aki november 13-án egy kávézó előtt robbantotta fel magát Párizsban.

Növekszik a városi szegények száma az országban

Ma Magyarországon több olyan elszegényedett család létezik, ahol már a gyerekeknek sem tudnak vacsorát adni, illetve a tanítási szünetekben a gyermekek éheznek. Vajon hogyan, és mikor alakult így a helyzet, és mit érez a városban élő szegény?

Újra együtt dolgozik a sztárpár, Geszti Péter és Oláh Gergő!

Egy férfi, aki képtelen parancsolni az ösztöneinek, egy másik, aki nem vette észre, hogy a felesége elhidegült tőle, és a harmadik, aki maga sem tudja, mit akar. Indul a visszaszámlálás: nyolc nap múlva kezdődik az RTL Klub  vadonatúj sorozata, amelynek a Beleállok című slágerén együtt dolgozott Oláh Gergő és Geszti Péter!

Jövőre már kötelező lesz a foci az iskolákba?

Négyszázezer diáknak lehet heti foci órája a minisztérium hatásvizsgálata szerint. Bár nem lesz kötelező mindenkinek labdarúgást tanulnia, de a minisztériumban úgy számolnak, hogy a közoktatásban tanuló diákok legalább fele él majd az új tantervvel, amelyre egy készülő miniszteri rendelet adna lehetőséget.

Kevesebb olimpiai éremre számíthatunk Rióban, mint eddig?

Jósolni próbálunk 272 nappal az olimpia előtt a magyar esélyekről és az akadályokról, amelyek nehezítik az élsportolók útját. Mi lesz és miért lesz úgy Rióban? Úgy tűnik, hogy a húsz évvel ezelőtti csapathoz képest, amikor ugye Kokó, meg Egerszegi Krisztina olimpiai aranyának is örülhettünk, csak kétharmad annyian képviselik majd Magyarországot. Mi történhetett?

Válótársak: sokan magukra ismerhetnek az RTL új sorozatában

Érdemes-e sorozatot írni a válásról? Mennyire sajátságos a magyar helyzet? Többet vagy kevesebbet válunk mi magyarok Európa más országaihoz képest? Mit gondolnak erről a sztárok, akik egy minden eddiginél nagyobb költségvetéssel készülő filmsorozat, a két hét múlva este itt nálunk kezdődő Válótársak főszereplői? Társak maradhatunk-e egy válás után és ha igen, a régi kapcsolatunkkal vagy szingli barátainkkal inkább?

A Bond titok nyomába eredtünk

Minden mozinézőnek megvan a maga 007-es ügynöke. Van aki Pierce Brosnanre, más Sean Conneryre vagy Daniel Craigre esküszik. Például Stohl András! De, vajon szexszimbólum-e a figura, és ha igen, mindegy-e az, hogy úriember, vagy sem?

Fényes nappal támadtak a fitneszmodellre

Telefonrabló támadt szerdán fényes nappal Polgár Ildikó korábbi szépségkirálynő, Eb- ezüstérmes fitneszmodellre.

A Most múlik pontosan sikere töretlen!

Minden zenekarnak fontos, ha van egy olyan daluk, ami mindenkinek beugrik. Ilyen embléma dalból a Quimby-nek több is jutott, de egyet különösen sokan választottak újrafeldolgozási alapnak. A Most múlik pontosan történetéről még dokumentumfilmet is hamarosan bemutatnak a filmfesztiválok.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való