KERESÉS search-close

"Oroszi Babett" szerzővel ellátott tartalmak

Oroszi Babett

Oroszi Babett által létrehozott tartalmak (100):

„A János megszólítás helytelen”

Büntetést szabna ki az MSZP parlamenti frakciójára Kövér László, mert a szocialisták hétfőn egy Ne írd alá, János! feliratú táblával tiltakoztak a Parlamentben a CEU-val kapcsolatos törvénymódosítás ellen. A házelnök ezúttal szigorúbb büntetést szabna ki a szokásosnál, mert az MSZP, közleménye szerint súlyosbító tényezőként értékelte, hogy az államfőt a transzparensükön a keresztnevén szólították. 

„Megszűnt a bizalom” - kirúgták

Nem dolgozik tovább vele a budatétényi önkormányzat, mert a Momentum mellé állt az olimpia elleni kampányban – ezt állítja Pencz András, aki több mint egy évig háttérmunkát végzett a hivatalban. A férfi azt mondja, azután bontottak vele szerződést, hogy leadták a népszavazáshoz gyűjtött aláírásokat. Az önkormányzat szerint azért kellett mennie, mert aláírásgyűjtést szervezett a kerület érdekével szemben. A birtokunkban lévő hangfelvételen, amely a szerződésbontáskor készült, és a teljes beszélgetést tartalmazza, ez nem hangzik el. 

Óriási dugók jönnek Budapesten!

Óriási dugók lesznek! Idén nyártól másfél évre lezárják a Lánchidat és az alagutat, mert felújítják. A beruházás 22 milliárd forintba kerül majd. A Lánchidat azért újítják fel, hogy jobban bírja a terhelést.

Rendőrrel fenyegetőzött Mészáros

Rendőrt akart hívni Mészáros Lőrinc azokra az újságírókra, akik a Felcsúti Önkormányzat nyilvános üléséről próbáltak felvételt készíteni. A jegyző, aki Mészáros Lőrinc szerint "jogtudó" ember, azt mondta, ilyet nem lehet csinálni. A Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet szerint viszont egy nyilvános ülést bárki rögzíthet.

25 százalék kell a referendumhoz

Nem engedte a Fideszes többségű óbudai képviselőtestület, hogy a választópolgárok 10 százalékának aláírása elég legyen a Római parti mobilgátról szóló népszavazás kiírásához. Így most a helyiek 25 százalékának az aláírása kell. Ez 25 ezer, a kerületben lakó embert jelent.

Népszavazás lehet a Városligetről

Népszavazás lehet a Városliget átépítéséről, miután a Fővárosi Választási Bizottság hitelesítette az egyik erre vonatkozó kérdést. Az LMP egyik önkormányzati képviselője adta be a kérdést, amely arról szól: szeretnék-e a budapestiek, hogy a park zöldfelülete 70 százalék vagy annál több legyen. A 153 milliárd forintos építkezésért felelős állami cég azt közölte: ha változnak a szabályok, akkor annak megfelelően folytatják a beruházást.

TAO: A Kúriához fordul a kormány

A Fővárosi Bíróság döntése szerint ki kell adnia a minisztériumoknak, hogy mely cégek mennyi TAO-támogatást juttattak sportcélokra. Így kiderülhet például az is, hogy mely társaságoknak köszönhetően került 14 milliárd forint a felcsúti fociakadémiára. A pert a Transparency International indította. Lázár János az RTL Híradónak azt mondta, a Kúriához fordulnak az ügyben.

Lesújtó vélemény Gorka írásáról

Lesújtó véleményt írt az amerikai elnök magyar származású tanácsadójának doktori disszertációjáról a Foreign Policy nevű külpolitikai lap. Gorka Sebestyén munkájáról azt írják: tételeiben a szemfényvesztés keveredik az önhittséggel, komoly tudománynak pedig nyoma sincs. A doktori disszertációt szakmailag Lánczi András, a Századvég alapítója felügyelte. Szerettük volna megtudni, miért engedte át Gorka Sebestyén dolgozatát, de nem reagált.

Népszavazást akarnak a Rómain

Népszavazást kezdeményez az óbudai ellenzék a Római-partra tervezett gát ügyében. Azt szeretnék, hogy ne közvetlenül a parton húzódjon a mobilgát, így a part megmaradhatna mostani formájában. Az általunk megkérdezett helyiek is örülnének a népszavazásnak. Kerestük Bús Balázs polgármestert, hogy támogatná-e a népszavazást, de kérdésünkre nem válaszolt érdemben.

Pénzt kérnek az információért

Pénzt kér a Nemzetgazdasági Minisztérium azért, hogy Híradónknak elárulja, hová és kivel utazott külföldre közpénzen nemzetgazdasági miniszterként Matolcsy György. Az adatokat azután kértük ki, hogy megtudtuk: Matolcsy Györgyöt jegybankelnökként barátnője, Vajda Zita kísérte el a legtöbbször külföldi útjain. Az átláthatóságért küzdő Transparency Internationalnél azt mondják, semmiképpen nem nevezhető jó államnak az, amelyik pénzt kér egy alapvető jog érvényesítéséért.

Zaklatják a nőket a busók?

Egy 15 éves kislány és egy 22 éves nő után Kovács Patrícia színésznőről is kiderült, hogy kislánykorában fogdosták a busójáráson. A szervezők szerint ez a hagyomány része, a szakember azt mondja, ez szexuális zaklatás. Az Együtt szerint a városnak bocsánatot kellett volna kérnie a történtek miatt. Az önkormányzat viszont visszautasít minden olyan állítást, amely arról szól, hogy a mohácsi busók zaklatják a látogatókat.

4 milliárd forint fociakadémiára

Majdnem 4 milliárd forintért épít fociakadémiát Kispesten egy másik társasággal közösen a Pharos 95 nevű cég - tudta meg az átlátszó.hu. Ennek tulajdonosa adományozta a felcsúti akadémiának Puskás Ferenc szobrát. A cégnek Felcsúton, Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek címén van az egyik fióktelepe. A DK-nál azt mondják, már meg sem lepődnek azon, hogy kormányközeli társaságok kapnak milliárdos megbízásokat. Kerestük a céget, és a közbeszerzést bonyolító Nemzeti Sportközpontot is, de nem reagáltak.

Sok múlik a forgatókönyvön

A friss Oscar-díjas kisfilm elkészítését a Médiatanács támogatta, nyolcmillió forinttal. A finanszírozásba később az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap is beszállt. A filmfinanszírozás rendszerét 2011-ben alakította át az Orbán-kormány. Több fontos változást is bevezettek, ma már például a forgatókönyvön van a hangsúly. Erről is beszélt Híradónknak Hegedűs Bálint, a filmalap forgatókönyvfejlesztési igazgatója.
 

Hiába kért bocsánatot


szerző:
2017.02.20. 18:27
Hiába kért bocsánatot

Kezdeményezte Kakuk Zoltán visszahívását a salgótarjáni Fidesz – tudta meg a HírTv. Kakuk az a politikus, aki Sándor Mária öngyilkossági kísérletére úgy reagált: kár, hogy túlélte. Bár ezután a fekete ruhás nővértől bocsánatot kért, de negatív véleményét az öngyilkosokról fenntartotta. Kakuk a salgótarjáni népjóléti bizottság tagja, visszahívásáról márciusban szavazhatnak.

Bocsánatot kért a politikus

Kár, hogy túlélte – így reagált Kakuk Zoltán salgótarjáni fideszes politikus arra a hírre, hogy Sándor Mária, a fekete ruhás nővér öngyilkosságot kísérelt meg. A politikus az RTL Híradónak nyilatkozott elsőként. Azt mondta, bocsánatot kér Sándor Máriától. Véleményét viszont fenntartja és nem mond le, hiába követeli ezt az MSZP. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott nem árulta el, hogy visszahívják-e pozíciójából a politikust.

Mi lesz a fóti kastély sorsa?

Bezárják a fóti gyerekközpontot, a Heti Válasz információi szerint lovas turisztikai központ lesz a helyén. A helyiek szerint lovasközpont helyett inkább kulturális intézményeket kellene a területen létrehozni. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésünkre azt mondta, a kastély tetőszerkezetét 100 millió forintért felújítják. Arról nem beszélt, hogy mi lesz az ingatlan sorsa.

Hol a korrupció elleni pénz?

A Központi Nyomozó Főügyészség átvette az adóhatóságtól a nyomozást a korrupcióellenes pénzek elcsalásával kapcsolatos ügyben. Az Európia Csalás Elleni Hivatala korábban arra jutott,  Magyarországon szabálytalanul használták fel a korrupció feltárására kapott pénzeket. Emiatt majdnem két és fél milliárd forintot kell visszafizetni. A Nyomozó Főügyészség azokat az ügyeket is vizsgálja, amelyekben mentelmi joggal érintett személyek vannak. A Fidesznél azt mondják, ők nem tudnak politikus érintettről.

Sörözőre is adtak pénzt


szerző:
2017.02.08. 18:47
Sörözőre is adtak pénzt

Saját sörözőjének arculatváltására is kapott pénzt az 56-os emlékbizottságtól a pestisrácok.hu főszerkesztője - tudta meg az RTL Híradó. Huth Gergely cégei, és a lapigazgató Stefka István különböző célokra összesen 75 millió forintot kaptak. A Demokratikus Koalíciónál azt mondják, felháborító, hogy az adófizetők pénze a kormányközeli média képviselőinél landol.  A főszerkesztő szerint viszont a lakájmédia fenntartása nem most, hanem az előző kormányok alatt volt jellemző.

Nem ad magyarázatot Mondok

Interjút ígért Híradónknak, majd elérhetetlenné vált Mondok József. Ő az a fideszes polgármester, akinek az érdekeltségei 85 millió forint uniós támogatást kaptak arra, hogy vadászházat és panziót építsenek. Az egyik házba a turisták helyett viszont maga a polgármester költözött be. A polgármester az ügy kirobbanása után volt, hogy trükkel kerülte el az újságírókat.

Mészáros: napi 4,6 millió forint

Tavaly az év minden egyes napján 4 millió 600 ezer forintot keresett Mészáros Lőrinc. Ez a vagyonnyilatkozatából derült ki, amelybe a hvg.hu nézett bele. A felcsúti polgármester 2016-ban egy Harley Davidsonnal, egy luxusmotorral és 14 új területtel lett gazdagabb. Mészáros Lőrincet ezúttal is hiába kerestük, nem tudtuk elérni.

Aláírásgyűjtőkre támadt

Megrongálta az olimpiaellenes Momentum Mozgalom aláírásgyűjtő pultját szombat délután egy idős férfi a Nyugati téri metró aluljáróban – írta meg a 24.hu. A férfi ráadásul az aláírásgyűjtő íveket is magával akarta vinni. A rendőrség garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Szombaton Szanyi Tibor is megjelent a standnál, aki, miután a múlt héten összekülönbözött az aláírásgyűjtőkkel, 170 aláírást gyűjtött a mozgalomnak.

Bevallották: nincs változás

Saját bevallásuk szerint nem változott jelentősen a vagyoni helyzetük azoknak a képviselőknek, akik tavaly botrányba keveredtek. A fideszes Farkas Flórián, Mengyi Roland és Simonka György is inkább szegényebb lett, mint gazdagabb: Farkas Flóriánnak például ötmillió forintos megtakarítása nullázódott le egy év alatt, Mengyi Roland pedig kétmillió forintot költött el tartalékaiból.

Nem biztos, hogy kifütyülhetik

Nemcsak az Országház közvetlen környékét, hanem a távolabbi utcákat is lezárhatja a Terrorelhárítási Központ Putyin csütörtöki látogatásakor. Így ha a rendőrök úgy döntenek, az ellene tüntetők az orosz elnök közelébe sem kerülhetnek. Az Együtt az Alkotmány utcában készült füttykoncertre. A demonstrációra területfoglalási engedélyt kaptak, de egyáltalán nem biztos, hogy ott megtarthatják.

Vajda Zitával utazott legtöbbet

Vajda Zita, Matolcsy György barátnője kísérte el legtöbbször közpénzből fizetett, hivatalos külföldi útjaira a jegybankelnököt - tudta meg az RTL Híradó. Voltak például Londonban, Párizsban, Isztambulban. A jegybank sajtóosztálya azt írta, azért vele utazott a legtöbbször a jegybankelnök, mert az ő feladata volt a kétoldalú találkozók helyszíni előkészítése, és a szervezési feladatok ellátása. Az MSZP-nél azt mondják, ha bárkiről kiderül, hogy közpénzen utaztatja a barátnőjét, akkor kötelessége visszafizetni a pénzt.

Mindenki bízik a népszavazásban

Két és fél nap alatt 35 ezer aláírást gyűjtött össze a Momentum Mozgalom az olimpiáról szóló népszavazáshoz. Közben a Kétfarkú Kutya párt 10 millió forintot gyűjtött a mozgalomnak plakátkampányra. Az olimpiai pályázattal foglalkozó állami cégnél azt mondják, meg vannak győződve arról, hogy ha lesz népszavazás, akkor a többség támogatni fogja az olimpiát.

Nemzeti gyásznap lesz hétfőn

Hétfőre nemzeti gyásznapot rendelt el a kormány. A középületekre kifüggesztik a gyászlobogót és elmaradnak szórakoztató rendezvények. Közben sorra érkeznek a részvétnyilvánítások. Áder János államfő, a magyar és az olasz miniszterelnök, és valamennyi parlamenti párt együttérzését fejezte ki az olaszországi buszbalesetben elhunytak családtagjainak. Szijjártó Péter külügyminiszter könnyeivel küszködve tartott sajtótájékoztatót, ezen arról beszélt, mindenben segítik a családokat.

Szerbiai csapatot is támogatnak

3 milliárd forint közpénzt kapott a magyar kormánytól egy 14 ezer fős szerb település harmadosztályban játszó focicsapata. A pénzből focipályákat és stadiont építenének. Erről szerb lapok írtak. Az MSZP-nél azt mondják, nem értik, mi haszna származik ebből a magyar adófizetőknek. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium írásban azt közölte, a sport össznemzeti ügy.

„Ha idejönnek, elkölthetik”

Ha Magyarországra jönnek, akkor tudják felhasználni az Erzsébet utalványt a külföldön élő magyar nyugdíjasok. Ezt válaszolta Rétvári Bence államtitkár az egyik szocialista képviselő kérdésére. Az RTL Híradó derítette ki, hogy a kormány 71 országba, például Ausztráliába küldött olyan utalványt, amely kizárólag Magyarországon használható fel. A szocialisták bárgyúnak találják az államtitkár válaszát.

A külföldön élők is megkapták az utalványokat

Ausztráliába is küldött karácsonyi Erzsébet-utalványt a kormány – tudta meg az RTL Híradó. Az MSZP-nél azt mondják, nem értik, miért kell külföldre kiküldeni az utalványt, ahol nem tudják felhasználni. Az ajándékból több mint 70 országba jutott, a kézbesítés 52 millió forintba került. A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt.

Meghalt Pharaon


szerző:
2017.01.08. 18:40
Meghalt Pharaon

Meghalt Ghaith Pharaon szaúdi üzletember Bejrútban - értesült az Index. Az Origo kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, arról a Pharaonról van szó, akit az FBI és az Interpol is körözött. Ő az, aki ennek ellenére máig tisztázatlan körülmények között vízumot kapott Magyarországra. A titkosszolgálatokat felügyelő minisztériumot hiába kérdeztük, egyelőre nem válaszoltak arra, hogy ugyanerről a Pharanról van-e szó.

Nyomogatták vagy nem nyomogatták Orbán kilincsét?

A bicskei rendőrkapitányság szerint nem hibáztak azok a rendőrök, akik tavaly szeptemberben igazoltatták és átvizsgálták Hadházy Ákost és egy külföldi tévétársaság munkatársait, amikor Felcsúton forgattak. Az LMP politikusa az eset után panaszt tett, mert szerinte a rendőröknek nem volt okuk intézkedni. A rendőrség viszont azt mondja, indokolt volt az intézkedés - például azért, mert a stáb Orbán Viktor vidéki házának kilincsét nyomkodta.

Szilveszteri bulik országszerte

Rengeteg tűzijátékkal, vicces kiegészítőkkel és végtelen mennyiségű alkohollal ünnepelték országszerte a szilvesztert. Stábunk ott volt Pécsen, Debrecenben, Győrben, Szegeden és a fővárosban is. Budapesten kevesebben voltak az utcákon, mint az elmúlt években, az utcai ünneplés központi helye a Vörösmarty tér volt, ahol a magyarokon kívül nagyon sok külföldi szórakozott. 

900 millió futsal-stadionra

Több mint 50 milliárd forintot osztott ki a kormány az év végén sportcélú fejlesztésekre. Ez a Magyar Közlönyből derült ki. Például 900 millió forintot kap Dunakeszi egy futsal-csarnok építésére, korábban itt sportolt Szijjártó Péter. Határon túlra is jutott magyar közpénz: Mészáros Lőrinc idén vette meg az eszéki focicsapatot, most 1 milliárd forintot kap az eszéki sport akadémia. Az LMP szerint a kormány gátlástalanul osztja a saját szűk érdekkörének a pénzt. A Kormányzati Tájékoztatási Központ kérdéseinkre annyit válaszolt: az ünnepek alatt nem politizálnak.

A Felcsút kapta a legtöbb pénzt

Kerti tavat is építenek a felcsúti stadionhoz a társasági adókedvezményből kapott milliárdokból – írta meg az mfor.hu. A felcsúti fociakadémia idén rekord összegű támogatást kapott, 120-szor többet, mint az átlag. A DK szerint nem Orbán Viktor hóbortjaira kellene költeni az adóforintokat. Kerestük Mészáros Lőrincet, aki nem akart nyilatkozni, sajtószóvivője indoklása szerint azért, mert az RTL politikai jellegű műsorokat gyárt.

Csak egy ügy volt gyanús


szerző:
2016.12.15. 18:32
Csak egy ügy volt gyanús

Egy esetet leszámítva nem talált bűncselekményre utaló nyomokat a Nemzeti Nyomozó Iroda az ezer milliárd forintot érintő NAV-ügyben. A botrányt Horváth András volt adóhatósági dolgozó robbantotta ki 2013-ban, azt állítva, az adóhatóság kivételezik a kiemelt adózókkal. A nyomozás részleteiről Hadházy Ákos, az LMP társelnöke beszélt csütörtökön Horváth Andrással közösen. A vizsgálattal sem ő, sem Horváth András nem elégedett. A rendőrséget hiába kerestük, érdemben nem válaszoltak.

Az idei termés: 225 milliárd

225 milliárd forint értékű állami közbeszerzésen nyertek Mészáros Lőrinchez és családjához köthető cégek önállóan és konzorciumok tagjaként idén – számolta ki az RTL Híradó. A DK szerint ez több, mint amennyit a magyar felsőoktatásra költ egész évben az állam. Mészáros Lőrincet hiába kerestünk, nem reagált.

Tizenegyszer adta le a Petőfi Rádió

Összesen tizenegyszer adta le a Petőfi Rádió az Egy szabad országért című dalt, amely már a lejátszási listáról is lekerült – tudta meg a 444. Ez az a dal, ami úgy került ötven millió forintba, hogy közben a zeneszerző, és az énekesek is ingyen vettek részt az elkészítésében, és a stúdiót is ingyen kapták meg. Schmidt Mária az ’56-os emlékév kormánybiztosa korábban azt mondta, az a baj a számmal, hogy túl jó. Most hiába kérdeztük a bizottságot, nem reagáltak. Az MSZP szerint az egész ügy kínos.
 

Pharaon-ügy:

Nem nyomoz az ügyészség Ghaith Pharaon ügyében, mert szerintük az információk ellentmondásosak. Bár úgy látják, a kormányzati kommunikáció alapján felmerül, hogy a hatóságok szándékosan engedték be az országba a 25 éve körözött szaúdi üzletembert. A Nemzetbiztonsági Bizottság fideszes alelnöke azt mondta Híradónknak, most már a bizottság sem foglalkozik a kérdéssel. Németh Szilárd szerint a bizottság minden kérdésére kielégítő választ kapott. A testület szocialista elnöke szerint viszont teljes a zűrzavar. Ezért újabb vizsgálatot kezdeményez.

Matolcsy: Ez nem tartozik önre

Nem tartozik önre – ezt válaszolta Matolcsy György jegybankelnök a Parlamentben, amikor arról kérdezte az MSZP-s Bárándy Gergely, fizetett-e Patai Mihálynak, az Unicredit Bank vezérigazgatójának azért, mert a lakásában lakott. Az azóta már megszűnt Népszabadság írta meg, hogy a jegybankelnök az Unicredit vezérének lakásában élt, ami az újság szerint összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel.

Másfél éve késik a rendelet

Másfél éve késik egy kormányrendelet, ami a Buda-Cash tulajdonosainak elszámoltatását segítené - erről a hvg írt. Tavaly márciusban két nap alatt elfogadta az erről szóló törvényt a Parlament, végrehajtási rendelet viszont azóta sincs. A DK szerint a Fidesz-közeli oligarchák részesültek a brókerek magánvagyonából. A kormány nem válaszolt arra a kérdésre, hogy miért nem készült még el a rendelet.

11 milliárd nagylelkű adomány

Nemcsak társasági adókedvezményből kapott 11 milliárd forintot a felcsúti foci akadémia, ugyanennyi pénzt, tehát további 11 milliárd forint adományt is juttattak az akadémiát üzemeltető alapítványnak – írta meg az Index. Mészáros Lőrincet hiába kerestük, nem reagált arra a kérdésünkre, hogy pontosan kiktől kaptak ennyi a pénzt.

Reklámozzák a kötvényeket

Bár Lázár János bejelentette, hogy még idén kivezethetik a letelepedési kötvényt, egy orosz nyelvű novemberi újságban még mindig intenzíven reklámozza a konstrukciót az egyik közvetítő cég. A társaságnál Híradónknak azt mondták, őket egyelőre nem értesítették a kötvények megszűnéséről. Kerestük a Kormányzati Tájékoztatási Központot, hogy valóban véget vetnek-e a programnak. Azt közölték: a kormány még nem tárgyalta a Nemzetgazdasági Minisztérium erre vonatkozó jelentését.

Szerződést bontottak


szerző:
2016.11.12. 18:43
Szerződést bontottak

Nem dolgozik tovább a Magyar Nemzeti Kereskedőház azzal a céggel, amely a 25 éve körözött Ghaith Pharaonhoz köthető – tudta meg az RTL Híradó. Pharaon az Egyesült Államokban akár 30 év börtönbüntetésre is számíthat. A szétválásról azután döntöttek, hogy kiderült, egy Pharaonhoz köthető cég Orbán Viktor szomszédságában vett villát. A kereskedőháznál azt mondják, a botránynak nincs köze a szétváláshoz, az MSZP szerint viszont éppen ezzel leleplezte le magát a kormány.

Pharaon jordán kapcsolata


szerző:
2016.11.06. 18:35
Pharaon jordán kapcsolata

Szeptemberig Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulátusára volt bejegyezve több olyan cég, amely Ghaith Pharaonhoz köthető. Az üzletembert huszonöt éve körözi az FBI és az Interpol, az Egyesült Államokban akár harminc év börtönbüntetésre is számíthat. Neve most úgy került elő, hogy kiderült, az egyik hozzá köthető társaság vette meg a miniszterelnök házával szembeni villát. Kerestük a tiszteletbeli jordán konzult, hogy megtudjuk, pontosan mi köze van Pharaonhoz, de levelünkre egyelőre nem reagált.

 

Monor: Offshore segítség az önkormányzatnak?

Egy jó ideje szitokszónak számít az offshore. Vagyis, hogy bizonyos cégek rejtegetik, hogy kik a valós tulajdonosaik. Ezért különösen érdekes, amikor az állam vagy egy önkormányzat kerül kapcsolatba offshore cégekkel. Ahogy ez a fideszes vezetésű Monoron is történt néhány évvel ezelőtt. A város egy ilyen cégtől vett fel hitelt, hogy felújíthassák a polgármesteri hivatal új épületszárnyát. Ráadásul euróban, pont akkor, amikor a elszálltak az árfolyamok, és a devizahitelesek azzal szembesültek, hogy az egekig emelkednek a törlesztőrészleteik.

Törvényszék: a TAO közpénz

A társasági adókedvezmény, azaz a TAO közpénz - ezt a Székesfehérvári Törvényszék mondta ki. Ezt a pénzt nem a költségvetésbe fizetik be a cégek, hanem például sportkluboknak adják. A bíróság még a nyáron döntött, az írásos ítéletet viszont most kapta meg a DK, amely a pert indította. Az elsőfokú ítélet szerint a felcsúti futball alapítványnak minden olyan szerződést meg kell mutatnia, amit az adókedvezményekből rendezett. Korábban Orbán Viktor azt állította, a támogatást közpénznek tartani kommunista beidegződés. A miniszterelnök sajtófőnökét hiába kerestük, egyelőre nem reagált.

Nyílt verseny nélkül építettek

A nyílt verseny teljes mellőzésével, meghívásos alapon osztottak ki tavaly majdnem 7 milliárd forintot bicikliutak építésére az önkormányzatok. A pénzből hol kiugróan drága, hol hullámos utak épültek. A korrupciókutató Transparency Internationalnél azt mondják, hatalmas kockázatot jelent, hogy ilyen eljárásban választották ki a kivitelezőket. Az önkormányzatokat hiába kerestük, nem reagáltak kérdéseinkre.

7 milliárd forintot költöttek el nyílt verseny nélkül hol kiugróan drága, hol hullámos kerékpárutakra

Az előző uniós pénzosztási ciklus zárónapja 2015. december 31. volt. Ez volt az a nap, amire az összes, 2007 után kapott uniós forrást el kellett költeni, a beruházásokat át kellett adni. Sok pályázatot csupán néhány hónappal a ciklus vége előtt írtak ki. Ilyenek voltak a kerékpárutakra kiírt pályázatok is. A szűk határidőnek meg is lett az eredménye: szinte az összes bringaútra elköltött pénzt a nyílt verseny teljes mellőzésével osztották ki az önkormányzatok. Több esetben ráadásul kiugróan drága utakat építettek, a 350 fős Tákos például 187 millió forintos kilométeráron kapott új bringautat. Találtunk olyan utat is, amelynek bár kilométere 108 millió forintba került, kiegyenesíteni, azt valamiért mégsem sikerült.

Spéder Zoltán kiszállt a bankjából is

Megvált FHB-részvényei döntő részétől Spéder Zoltán. Az üzletember lemondott a bank vezetéséről is. Spéder Zoltán ellen nyáron indult lejáratókampány a kormányközeli médiában, ezután sorra adta el üzleti érdekeltségeit. Mára csak a médiavállalkozása maradt meg, például az Index is hozzá tartozik. Spéder Zoltánt hiába kereste az RTL Híradó, nem mondta meg, miért adta el a részvényeket. Az LMP Orbán Viktort sejti a háttérben.

Matolcsy már 2010-ben is ott volt

Matolcsy György már 2010-ben részt vett jelenlegi barátnője, Vajda Zita diplomaosztóján - erről fotó jelent meg a Népszabadság utolsó számában. Vajda Zitát a diplomaosztó előtt két nappal vették fel a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztériumba. A jegybank elnöke nem reagált arra a kérdésünkre, volt-e bármilyen szerepe abban, hogy a nőt felvették az általa vezetett tárcához. Az LMP szerint Matolcsy Györgynek le kellene mondania.

 

Az ellenzék bosszúról beszél

A Fidesz alelnöke szerint épp ideje volt, hogy bezárjon a Népszabadság. Németh Szilárd egyébként úgy tudja, hogy új tulajdonosa van a lapnak, de azt nem tudja, hogy kicsoda. Az MSZP szerint ez a kormány első büntetése a vesztes népszavazás után. A DK úgy véli: a szálak egészen Orbán Viktorig vezetnek. Az Együtt szerint a kormány tovább korlátozza a sajtószabadságot.

 

A kormánynak is vannak személyiségi jogai?

A kormány személyiségi jogaira hivatkozva tagadta meg a Magyar Távirati Iroda az LMP egyik közleményének megjelentetését. A közleményben az állt, a kormány az uniós források módszeres ellopásával pályázati pénzeket kockáztat. A Társaság a Szabadjogokért nevű jogvédő szervezet szerint abszurd ez az érvelés, mivel a kormánynak nincsenek személyiségi jogai. Az állami médiát hiába kerestük, nem reagáltak.

Garancsi cége is profitál a kampányból

Garancsi István cége is kapott a menekültekkel kapcsolatos kormányzati kampányra szánt pénzből – tudta meg az RTL Híradó. A társaságtól 238 millió forintért rendeltek villanyoszlopra kihelyezett hirdetéseket. A szocialisták azt mondják, ismét Orbán Viktor barátját juttatják pénzhez. A kormány szerint az általuk megbízott médiaügynökség kötött a céggel szerződést, amely a saját döntése alapján választott.

Egy cég felelt csak meg az előírásoknak

Hétfőtől a Hunguard Kft. végezheti - egyedüli vállalkozásként - az összes bank és biztosító informatikai rendszerének vizsgálatát. A cég az elmúlt években megsokszorozta a bevételét. Az Együtt és a Jobbik szerint a kormány szándékosan hozza helyzetbe a kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező céget. Az MNB-nél azt közölték, eddig egyedül a Hunguard felelt meg a feltételeknek.

A drágábbnál is drágább lesz a felújítás

Egyszer már megemelték, de még drágább lesz a Szombathely-Zalaszentiván közötti vasútvonal villamosítása. A költségek így már a 14 milliárd forintot közelítik – vette észre az Átlátszó. Ez az a munka, amit Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester egyik cége végez egy másik társasággal közösen. Az LMP-nél azt mondják, ebből az ügyből is jól látszik, hogy közpénzből tőkésítik fel az új oligarchákat. A vasúttársaság szerint viszont kizárólag azért kerül többe a beruházás, mert több lett a munka.

Interjút adott Matolcsy György barátnője

Elismerte Vajda Zita, hogy ő Matolcsy György új barátnője. A nő a Figyelőnek adott interjúban arról is beszélt, szerinte megalapozottan, szakmai képességei miatt nyerte el pozícióit. A most 32 éves nő nettó 1,1 millió forintot keresett Matolcsy György mellett a jegybankban, majd a jegybanki alapítványokhoz került, amelyeknél most összesen 4 pozíciót tölt be. Az alapítványokat hiába kérdeztük, nem mondták meg, hogy az elnök barátnője havonta mennyi közpénzt vihet haza. A DK szerint ezzel az üggyel morális mélypontra jutott a kormányzás.

Garancsi üzlettársai nyertek a tenderen

Fél év is kevés volt az állami hulladékkezelőnek, hogy beindítsa a számlázást. Bár a cég április óta működik, a számlázási rendszer kiépítését csak nemrég nyerte el Garancsi István két üzlettársának cége 550 millió forintért. Az LMP szerint az egész új rendszer értelmetlen és csak a kormányhoz közeli vállalkozók járnak jól. A kormányt és az állami céget hiába kerestük.

Vajna Tímea cége magyar filmnek dolgozik

Vajna Tímea cége castingol az egyik filmalap által támogatott magyar filmhez – tudta meg az RTL Híradó. A filmalapot - ami egymilliárd forint közpénzt adott a produkcióra - férje, Andy Vajna kormánybiztosként felügyeli. Az Együtt szerint elfogadhatatlan, hogy az Andy Vajna által kezelt pénz egy része a feleségéhez kerül. A filmalapot hiába kereste az RTL Híradó, nem reagáltak, Vajna Tímea cégénél pedig üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak érdemben a kérdésekre.

Matolcsy válásáról írt a jegybank

Havonta nettó 1,1 millió forintot keresett a jegybanknál az a 32 éves nő, akivel kapcsolatban Matolcsy György válásáról írt az MNB egyik közleménye. A nő fizetésére a Népszabadság kérdezett rá, és az összeg mellé a jegybank odaírta, a Matolcsy házaspár válása magánügy. A nő egyébként már nem dolgozik a nemzeti banknál, de két pozíciója is van a jegybank alapítványainál. A Párbeszéd Magyarországért feljelentést tesz, mert szerintük a nő kinevezése jogilag és erkölcsileg is összeférhetetlen volt.

Az állami média fizet a róla szóló hírekért

Habony Árpád üzlettársának cége gyűjti össze az állami médiáról szóló híreket, évi 16 millió forintért - írta meg a Népszabadság. A Demokratikus Koalíciónál azt mondják, az állami média fideszes kezekbe juttatja az adófizetők pénzét. Az MTVA szerint viszont annak, hogy ezt a céget választották, nincs köze ahhoz, hogy Habony Árpád üzlettársának cégéről van szó.

Mészáros Lőrinc gyerekei cégét bízták meg

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége is kapott munkát a felcsúti kisvasút, valamint a szintén felcsúti Makovecz-stílusú kazánház építésénél. Ez a társaság honlapjáról derült ki. Az RTL Híradó kereste Mészáros Lőrincet, hogy nem érzi-e összeférhetetlennek, hogy az általa vezetett alapítvány a gyerekei cégének ad megbízásokat, de nem reagált. Az LMP szerint a projektekre adott pénzt másra is el lehetet volna költeni.

3,5 milliárdba kerül a lovarda a Várban

3 és fél milliárd forintból építik újjá a Budai Várban a régi Lovardát, amely rendezvényközpont is lesz, a mellette lévő istállóban pedig 16 lovat lehet majd elhelyezni. Az összegről az Átlátszó számolt be először. A felújítást végző konzorcium tagja az a cég is, amely megvette a miniszterelnök veje, Tiborcz István részesedését az Eliosban. A miniszterelnökségen azt közölték, a pályázatokat közbeszerzési-jogi szempontból vizsgálják.

Nem vonják vissza Bayer kitüntetését

Nem merült fel Bayer Zsolt kitüntetésének visszavonása. Így reagált a Miniszterelnökség a Híradó megkeresésére, miután újabb kitüntetettek közölték: visszaadják az államtól kapott elismerést az újságíró lovagkeresztje miatt. Legutóbb Tóth Bálint matematika professzor és Rózsa Péter újságíró is bejelentette, nem akar egy névsorban szerepelni Bayer Zsolttal. A Raoul Wallenberg Egyesület is tiltakozik a jobboldali publicista kitüntetése miatt, mert szerintük elfogadhatatlan, hogy olyan újságíró kapott állami elismerést, aki nyíltan gyaláz nemzeti és vallási közösségeket.

10 pozíciót tölt be egyszerre

Egyszerre 10 vezetői posztot tölt be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 41 éves vezetője - tudta meg a Heti Válasz. A Demokratikus Koalíció szerint elfogadhatatlan, hogy egy ember ennyi befolyásos posztot kapjon, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál viszont azt mondják, a vagyonkezelő vezérigazgatójának éppen az a dolga, hogy a stratégiai jelentőségű állami vállalatokban tisztségeket töltsön be.  

Évente 4-5 ülésért milliós fizetések

Havi többszázezer forintot keresnek a jegybanki alapítványok és cégek felügyelőbizottsági tagjai, miközben évente 4-5 ülésen vesznek részt - tudta meg az RTL Híradó. Az egyik cég vezetője ismerte el, hogy a pozíció ennyi elfoglaltsággal jár. A fizetés ugyanakkor évi 6 millió forint is lehet. Az Együtt szerint a felügyelőbizottsági tagok nem végeznek valódi munkát. Az alapítványok viszont azt közölték, felelősségteljes a munka, ami két ülés között is jár feladattal.

Mészáros ügyvédje is álláshalmozó

Mészáros Lőrinc ügyvédje is a jegybanki álláshalmozók között van - tudta meg az RTL Híradó. Vörös József, aki a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia jogi képviselője is, egyszerre három posztot tölt be jegybanki szervezeteknél. Az Együtt szerint azért őt nevezték ki, hogy ne derüljenek ki az alapítványok ügyei. A szervezeteknél azt állítják, az ügyvédre 25 éves jogi tapasztalata miatt esett a választás.

MNB-s szerződéseknek is köszönheti a sikert

Egy év alatt tizenháromszorosára növelte árbevételét az a cég, amely csaknem 100 millió forinthoz jutott a jegybanktól és alapítványaitól. A Frank Digital a vs.hu 31 éves tulajdonosáé, erről a Népszabadság írt. A DK szerint az Orbán-kormány haveroknak osztogatja az adófizetők pénzét. Száraz István azt közölte, hogy szerinte megtévesztő a 2014-es csonka üzleti év eredményét összehasonlítani a 2015-ös év forgalmával.

Két év alatt 1 milliárd vezetői bérekre

Két év alatt nagyjából 1 milliárd forintot költenek vezetői fizetésekre a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál és az általuk alapított cégeknél – tudta meg Híradónk. Ezek azok a szervezetek, amelyeknél sok vezető 4 vagy annál több posztot tölt be egyszerre. Az alapítványok továbbra sem mondják meg, hogy az álláshalmozók pontosan mennyit keresnek. Az LMP szerint ezt a pénzt inkább az oktatásra és az egészségügyre kellene költeni.

Álláshalmozók a jegybanknál

A jegybanki alapítványoknál és cégeiknél vezető beosztásban lévők fele legalább két pozíciót tölt be párhuzamosan. Van olyan is, aki egyszerre 10 poszton áll helyt - tudta meg az RTL Híradó. Az alapítványokat hiába kérdeztük, nem mondták meg, hogy a pozícióhalmozók pontosan mennyit keresnek. Az LMP szerint Matolcsy Györgynek le kellene mondania.

3 MNB-s szervezetben Matolcsy rokona

Egyszerre három jegybanki szervezettől vesz fel pénzt Matolcsy György unokatestvérének felesége - tudta meg az RTL Híradó. Szemerey Gabriella havonta több mint egymillió forintot keres azzal, hogy igazgató az egyik jegybanki alapítványnál, két alapítványi cégnél pedig az igazgatóság tagja. A DK-nál azt mondják, felháborító, hogy rokonokat juttatnak jól fizető állásokhoz. Az alapítványok szerint Szemerey Gabriellát szakmai hozzáértése alapján delegálták a posztokra.

Nem enged a rendőrség Orbán háza elé

Ismét megtiltotta a rendőrség, hogy Orbán Viktor háza előtt tüntessenek. Most civilek akartak tiltakozni a kvótanépszavazás ellen. A rendőrség szerint ezzel sérülne a szomszédok magánélethez való joga. A Társaság a Szabadjogokért szerint a döntés elfogadhatatlan.  A rendőrségnél viszont azt mondják, ők törvényesen jártak el, az Alkotmánybíróság ugyanis nemrég úgy döntött, erre hivatkozva be lehet tiltani tüntetéseket. A kormány azt ígéri, év végéig rendezi a nem egyértelmű jogi helyzetet.

Nyomoznak a Matolcsy vezette alapítványnál

Nyomozást rendelt el az ügyészség annál az alapítványnál, amelyet Matolcsy György jegybankelnök vezet. A gyanú szerint az alapítványnál dokumentumokat hamisíthattak meg. A nyomozást megalapozó bejelentést az ország legnagyobb feljelentője, Tényi István tette. Az alapítvány szerint Tényi bejelentése teljesen alaptalan, és hamis vád miatt jogi lépéseket tesznek.

40 millió a Ligetet népszerűsítő újságért

40 millió forint közpénzt fizetett a Városliget Zrt. azért a 16 oldalas újságért, amely a Liget átépítését népszerűsíti – tudta meg az RTL Híradó. A pénzt a közbeszerzéseken mostanában kiemelkedően jól teljesítő Csetényi Csaba cége kapta. A saját nyomdával rendelkező Lapcom csoport vezérigazgatója Híradónknak azt mondta, ők ezt ugyanilyen minőségben ennél sokkal kevesebb pénzből is el tudták volna készíteni. A DK-nál azt mondják, megint egy Fidesz-közeli vállalkozó gazdagodott az adófizetők pénzén.

Sufni megoldással javították a műemlék hidat

Bohózatba illő pótláson esett át a budapesti Margit híd korlátja. Még az év elején tört ki néhány oszlopa, ezeket először egy deszkával pótolták, majd miután az leesett, odatettek helyette egy használt közlekedési táblát. Több mint fél évbe telt megoldani a problémát.

Bírságot kaphat, aki csúszik a számlával

Több tízezer forint büntetést számláz ki a TIGÁZ azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az elmúlt egy évben késtek a gázszámlák befizetésével. 12 ezer forint büntetés jár, akkor is, ha csak egy nappal később fizettek. Mindez törvényes, márciusban lépett hatályba az a jogszabály, amely lehetőséget ad a bírságra. A TIGÁZ eljárását az energetikai hivatal vizsgálja.

Garancsi is kaszinótulajdonos lett

Törvényesen lehet kaszinótulajdonos Garancsi István cége, annak ellenére, hogy a társaság nem felel meg a megbízható szerencsejátékszervezőkre vonatkozó követelményeknek. Ez derült ki Lázár János miniszter Híradónknak adott válaszából. A törvény értelmében ugyanis annak, aki kisebbségi tulajdont szerez egy kaszinóban, nem kell megfelelnie a szigorú követelményeknek. A Demokratikus Koalíció szerint olyanok részesülnek a kaszinók milliárdos hasznából, akikkel a miniszterelnök jó kapcsolatot ápol.

RTLII: Tulajdonos lett az Erste bankban az állam

Aláírták a szerződést, csaknem 39 milliárd forintért 15 százalékos tulajdonrészt szerzett az állam a magyarországi Erste Bankban. A pénzintézetet továbbra is az Erste irányítja, a kormány 1-1 külsős tagot delegál az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba. Az elemző szerint ez például ahhoz elég, hogy egyeztessék a bank hitelezési gyakorlatát.

Mészáros cége nyert a XIII. kerületben is

Mészáros Lőrinc cége újíthatja fel a Lehel Csarnokot 225 millió forintért egy másik társasággal közösen. Ez a Közbeszerzési Értesítőből derült ki. A cégbe tavaly júniusban vásárolta be magát a felcsúti polgármester, aki így résztulajdonossá vált. A nyílt pályázatot az MSZP-s Tóth József vezette 13. kerületi önkormányzat írta ki. Az önkormányzat azt közölte, a pályázataiknál nem szempont az, hogy ki a tulajdonos, az elsődleges szempont a szakértelem, az ár és a referencia.

További képek is voltak kölcsön Habonyéknál

Újabb, a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő műkincsekről derült ki, hogy olyan helyre kerültek, ami Habony Árpádhoz köthető. Hét festményről van szó, kölcsönzésük darabonként havi 10 ezer forintba került a cégnek, amit akkoriban Habony Árpád vezetett. A múzeumtól hiába kérdeztük, nem mondták meg, mennyit érnek a képek. Az Együtt szerint felháborító, hogy a főigazgató a barátainak adja kölcsön a közvagyonba tartozó értékes festményeket. A múzeum azt közölte, az ügylet jogszerű volt.

2,4 milliárd forint az osztalék a MET-nél

Két és félszer nagyobb osztalékot vehetnek fel idén a MET energiakereskedő tulajdonosai, mint egy évvel korábban. 2,4 milliárd forint jár nekik az éves beszámoló alapján. A cég éveken át állami segítséggel szállíthatott olcsó gázt Magyarországra. A Híradó kérdésére azt írták, hogy az árbevételüknek csak 1 százaléka származott állami megrendelésekből. A MET Holding egyik tulajdonosa Garancsi István, akinek cégei rendre sikerrel indulnak a közbeszerzéseken.

5,3 milliárdot kapott tavaly a felcsúti foci

Több mint 5 milliárd forintból gazdálkodott tavaly a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát üzemeltető alapítvány. Ez az alapítvány nemrégiben nyilvánosságra hozott pénzügyi beszámolójából derül ki. Azt nem tudni, hogy pontosan kiktől kapták ezt a pénzt, erről az alapítványt hiába kérdeztük. Az MSZP szerint felháborító, hogy milliárdok érkeznek Felcsútra átláthatatlanul.

65 milliós kisjátékfilm jegybanki pénzből

Filmet is készíttet a nemzeti bank egyik alapítványa. Több mint 65 millió forint közpénzt költenek erre - derítette ki az RTL Híradó. A kisjátékfilm a magyar találmányokról szól majd. A céget, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd. Az DK-nál úgy látják: az alapítványoknak nem dolguk, hogy filmeket finanszírozzanak.

Többmilliós játékfilm jegybanki pénzből

Több mint 65 millió forint közpénzt költ egy kisjátékfilm elkészítésére a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa – derítette ki az RTL Híradó. A film a magyar találmányokról szól majd. A Talentum Film Kft.-t, amely a pénzt kapta, egy héttel a döntés előtt jegyezték be. Az DK szerint az alapítványoknak nem dolga, hogy filmeket finanszírozzon, az alapítvány szerint a 25 perces alkotás a kis és középvállalkozások versenyképességét növeli majd.

A kommunikációs cégek is 100 milliókat kerestek

Százmilliókat kerestek tavaly azoknak a kommunikációs és tanácsadó cégek tulajdonosai, akik közpénzből kaptak esetenként több százmillió forintos munkákat a kormánytól. Az LMP szerint gyalázatos, hogy a Fideszhez közel álló üzletemberek gazdagodnak az adófizetők pénzén. Lázár János miniszter azt mondta, jól működik a gazdaság, ezért gyarapodnak a cégek.

Egy év alatt nyereséges lett Habony cége

Egy év alatt megtérült Habony Árpád média-befektetése: a miniszterelnök tanácsadójának médiacége tavaly 800 millió forintos bevétel mellett 200 milliós nyereséget termelt - tudta meg a Híradó. Miközben a Modern Media Group kiadványaiba ömlenek az állami hirdetések, Simicska Lajos korábban kormánybarát médiacsoportjától elpártolnak az állami cégek. A DK szerint új médiabirodalom épül, a kormány viszont állítja: nem ők döntenek arról, hol hirdetnek az állami cégek.

Napi 9,5 milliót keres a Mészáros házaspár

Napi 9,5 millió forintot keresett tavaly a Mészáros-házaspár egyetlen cégével - ez derül ki a Mészáros és Mészáros Kft. most nyilvánosságra került 2015-ös beszámolójából. A dolgozókra közben átlagosan havi 283 ezer forintot költöttek. A cég a második Orbán-kormány megalakulása óta egymás után nyeri az állami munkákat, az elmúlt két évben több, mint 50 milliárd forintnyi állami megbízást kaptak egyedül vagy konzorciumban. iligarMészáros Lőrinc korábban azt mondta, nem érzi magát oligarchának, ő csak egy egyszerű, dolgozó ember.

 

Wyomingi offshore cég állt a vs.hu mögött

Egy wyomingi offshore-cég volt tavaly a vs.hu többségi tulajdonosa – derítette ki másfél hónapos, határokon átívelő nyomozással az RTL- Híradó. Az internetes lap 2015-ben, több mint 500 millió forint közpénzt kapott a jegybanki alapítványoktól. Mivel Wyomingban egyáltalán nem kell megnevezni az alapításkor, hogy valójában ki áll a cég mögött, így lehetetlen megtudni azt is, ki gazdagodott a támogatásokból. Kerényi György, a lap korábbi főszerkesztője azt állítja, vele tulajdonosként Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás tárgyalt.

Exkluzív: Wyomingi offshore cég állt a vs.hu mögött

Egy wyomingi offshore-cég volt tavaly a vs.hu többségi tulajdonosa – derítette ki szlovák kollégák segítségével az RTL-Híradó. Ez az az internetes lap, amely 2015-ben több mint 500 millió forint közpénzt kapott a jegybanki alapítványoktól úgy, hogy erről csak egy nagyon szűk kör tudott. Mivel Wyomingban egyáltalán nem kell megnevezni az alapításkor, hogy valójában ki áll a cég mögött, így lehetetlen megtudni azt is, ki profitált a támogatásokból.

Döntés a jogsértő kommentekről

Nem vonható automatikusan felelősségre egy online újság a cikkei alá érkező sértő kommentek miatt, ha azokat kérésre eltávolítja – így döntött a strasbourgi bíróság. Az Index azután fordult a nemzetközi testülethez, hogy az Alkotmánybíróság kimondta: felelősségre vonhatják a lapokat azokért a kommentekért, amelyekhez valójában semmi közük. A magyar döntés után sok újság inkább letiltotta a kommentelést.

Csetényi a legnagyobb nyertes

Közzétette idei szerződéseit a Nemzeti Kommunikációs Hivatal. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézménye eddig 7,2 milliárd forint értékben kötött szerződéseket, ebből csaknem 6 milliárd forintot Csetényi Csaba cégei nyertek meg. Ő az, akit az ellenzék azzal támad, hogy azért nyer közbeszerzéseket, mert Rogán Antallal egy lakóparkban él. A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt mondja, a cégek kiválasztásánál a fő szempont a szakmai megfelelőség és az ár volt.

MNB: Bérelt autó is jár Papcsákéknak

Milliós fizetésük mellé szolgálati autó is jár a Nemzeti Bank felügyelőbizottság tagjainak – tudta meg az RTL Híradó. Papcsák Ferencnek havi 615 ezer forintért bérelnek kocsit, két másik tag autóbérlésére további 450 ezer forint megy el, havonta. A felügyelőbizottsági tagoknak korábban egyáltalán nem járt autó, az erről szóló szabályzatot az új tagok módosították. Érdemben nem válaszoltak kérdéseinkre, csak annyit írtak, hogy a testület a törvényeknek megfelelően végzi a tevékenységét.

Kartellezők is indulhatnának közbeszerzéseken

Kartellezésen kapott cégek is indulhassanak közbeszerzéseken – így módosítaná a törvényt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter. A javaslatot a napi.hu vette észre. A Transparency International szerint ezzel, "újabb szeget vernek be a tiszta verseny koporsójába". Lázár János azt mondja, a módosításra azért van szükség, hogy a kartellezésen kapott bankok fiókjaiban is hozzá lehessen jutni az uniós forrású hitelekhez.

Saját cégétől kapott hitelt Matolcsy rokona

Szemerey Tamás saját cége is hitelt kapott saját bankjától - erről elsőként a 444.hu írt. A szocialisták törvénytelennek tartják. A portál összesítése alapján több milliárd forint értékben kaptak kölcsönt a banktól olyan cégek, amelyek egykor Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartoztak. Szemerey Tamás pénzintézete viszont azt közölte, az úgynevezett belső hitelek folyósítását semmi sem tiltja.

30 millióért vesz zongorát az MNB

Több mint 30 millió forintért vesz zongorát a Magyar Nemzeti Bank Matolcsy György vezette alapítványa – tudta meg az RTL Híradó. A hangszert a több mint négymilliárdért megvásárolt Lónyay villába vinnék. Az alapítvány szerint azért van szükség a zongorára, mert a villába zenei és kulturális programokat terveznek.

Kazah juhos tanulmány: nyomoz a rendőrség

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a kazah juhokról szóló, félig plagizált tanulmány ügyében – tudta meg az RTL-Híradó. A tanulmányt 8 millió forintért a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményei rendelték egy olyan konzorciumtól, amelyet Fazekas Sándor miniszter barátjának cége vezetett. A minisztériumnál a nyomozás hírére nem reagáltak, továbbra is csak azt hangsúlyozták, a szerződést nem ők, hanem a háttérintézményeik kötötték.

Letakarták a Kiss László feliratot az uszodán

Kormánypárti és ellenzéki politikusok is reagáltak a Kiss László-ügyre. Hollik István KDNP-s képviselő szerint két ember magánügyéről van szó. Az MSZP elnöke azt mondta, morálisan vállalhatatlan, ami történt. Közben Baranyi Krisztina, az Együtt képviselője letakarta a Kiss László feliratot az úszóedzőről elnevezett százhalombattai uszodán. Kiss László továbbra is a város díszpolgára, a címét nem vonták vissza. A polgármestert többször is kerestük, hogy a történtek fényében átnevezik-e az uszodát, de nem reagált hívásainkra.

Idén sem hozta lázba a szurkolókat az NB1

Átlagosan 2645-an voltak kíváncsiak a helyszínen a magyar meccsekre a 2015-2016-os szezonban - közölte a Nemzeti Sport. A nézőszám évek óta stagnál. A kormány jövőre 50 milliárd forintot szán stadionépítésekre, 2020-ig még 32 stadion épül. A DK szerint inkább másra kellene költeni a pénzt. A kormány azt mondja, Németországban is lassan indult el a nézőszám emelkedése, ma már viszont igazi családi program.

Monor: nem ez volt az első ingatlanügylet

Több ingatlant is eladott a Pogácsás Tiborhoz köthető üzleti körnek a monori önkormányzat az államtitkár polgármestersége idején. Ezt a Híradó derítette ki. Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a volt polgármester üzlettársaitól 58 millió forinttal drágábban vette vissza az önkormányzat azt az üres telket, amit 2009-ben 100 millió forintért értékesített.

Offshore hátterű cégnek adták el a telket

Offshore-hátterű cégnek adta el, a volt polgármester üzlettársaitól vette vissza 58 millió forinttal drágábban saját telkét a monori önkormányzat - derítette ki az RTL Híradó. Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a telken másfél milliárd forint közpénzből sportcsarnok épül. Pogácsás Tibor azt mondja, amikor eladta az önkormányzat az ingatlant, még nem voltak üzlettársak, csak ismerték egymást. Az önkormányzat szerint az államtitkárnak semmi köze az ingatlanügyhöz.

60 millióval drágábban vette vissza saját, üres telkét a monori önkormányzat

Csaknem 60 millió forinttal drágábban vette vissza 2009-ben eladott üres telkét a monori önkormányzat – derítette ki az RTL Híradó. Itt épül meg 1,5 milliárd forint közpénzből az új sportcsarnok. A polgármester szerint az ingatlanpiac változásai miatt emelkedett az ár több mint 50 százalékkal.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való