KERESÉS search-close

"Molnár Márk" szerzővel ellátott tartalmak

Molnár Márk

Molnár Márk által létrehozott tartalmak (8):

Molnár Márk társszerzői:
A titokzatos Füvészkert, ahol a Pál utcai fiúk élet-halál harcot vívtak

A szocializmusban nem nézték jó szemmel, ha felügyelet nélkül bandáztak a gyerekek. Ha csak úgy összejöttek, hogy jól érezzék magunkat. Vannak korok, amikor nem szeretik a civil dolgokat. A Pál utcai fiúk története így különös olvasmány volt, talán önöknek is az: gyerekcsapat harca egy grundért.

A Beatles a világban és Magyarországon

Egyetlen zenekar sem változtatott a világon annyit, mint a Beatles. Na, legyünk pontosak - ők voltak az elsők, akiket világszerte követtek és utánoztak. Hatottak a divatra, a hajviseletre, a gondolkodásra. Hogy a szocialista Magyarországra, pontosabban annak fiatalságára is hatottak? A Beatles a világban és Magyarországon.

Beatles-film inspirálta a János vitézt

A Beatles filmje inspirálta a János vitézt. A Kossuth-díjas rajzfilmrendező, Jankovics Marcell a XXI. század stábjának mondta el, hogy a Sárga tengeralattjáró című film mintájára készítette el Magyarország első egészestés rajzfilmjét. A műsorban egyebek között arról is szó lesz, hogy milyen volt John Lennon a magánéletben.

Emberpiramist építettek


szerző:
2016.04.17. 18:54
Emberpiramist építettek

Emberpiramissal ünnepelték a cirkusz világnapját. Szombat este a Fővárosi Nagycirkusz előtt artisták és nézelődők építettek hatalmas gúlát azért, hogy felhívják a figyelmet a cirkuszművészetekre. A cirkuszosok azt mondják, művészeti águk egyenrangú a színházzal és az operával.

A holokauszt áldozataira emlékeztek

A holokauszt magyarországi áldozataira emlékeztek országszerte. Budapesten az Élet Menetén több ezren sétáltak a Dohány utcai zsinagógától a bazilikához. 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását, és a zsidók deportálását. A holokauszt túlélői egyre kevesebben vannak, egyikük a XXI. század című műsorban beszélt a haláltábor borzalmairól.

Fahidi Éva portréja


szerző:
2016.04.12. 23:55
Fahidi Éva portréja

Egy asszony elmondja, hogy miért haragudott anyjára, apjára, akiknek a fényképét csak most, húsz éve tette ki a falra. A kereszténynek nevelt nő nagypolgári családja és a történelem: Fahidi Éva portréja.
 

Fizetett az áramért, mégis mennie kell

Nem enged a X. kerületi önkormányzat, szerintük lopták az áramot, ezért két gyerekével kiköltöztetnek egy anyát az 5 éve bérelt lakásból. Már a jövő héten menniük kell. Az asszony a szomszédból hozza az áramot, de a vezetéket a saját mérőórájára kötötte, és így fizet is az áramért. Az önkormányzat szerint azonban ez így teljesen szabálytalan.

Egyre többen csatlakoznak a Fekete hétvégék nevű mozgalomhoz

Egyre több ápoló és nővér csatlakozik a Fekete hétvégék nevű tiltakozó mozgalomhoz a Facebookon. A szervezők arra kérik a kórházi dolgozókat, hogy most és a jövő hétvégén is fekete ruhában menjenek dolgozni, hogy felhívják a figyelmet nehéz helyzetükre. Szombaton számoltunk be arról, hogy felmondott a Péterfy Sándor utcai Kórház egyik nővére, akivel le akarták vetetni a fekete ruhát. A kórházból egy másik nővér Híradónknak elmondta, az ápolók szinte pihenés nélkül dolgoznak két napon keresztül.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való