KERESÉS search-close

"Molnár Eszter" szerzővel ellátott tartalmak

Molnár Eszter

Molnár Eszter által létrehozott tartalmak (100):

Bizonyították, hogy az autizmus örökölhető

Most már biztos, hogy genetikai okai vannak az autizmusnak, és nincs összefüggés a környezeti hatásokkal, például az anya testsúlyával vagy a védőoltásokkal. Ezt mutatta ki egy több éven át tartó nemzetközi kutatás, amit 5 országban végeztek, 2 millió embert vizsgálva. A Híradónknak nyilatkozó gyermekpszichiáter szerint az eredmény bebizonyította, hogy a rendellenesség tényleg örökölhető.

Mentőtiszt fog ügyelni Mezőberényben és a környező településeken

Mentőtiszt fogja ellátni az orvosi ügyeletei feladatokat Mezőberényben és a környező településeken augusztustól, mert nincs orvos. Erről elsőként a Népszava írt. A hírt a település polgármestere osztotta meg a közösségi oldalán. A Magyar Orvosi Kamara szerint ez megengedhetetlen, és jogszabályellenes.

Sokkot kapott a Viking Sigyn kapitánya

Sokkot kapott és összefüggéstelenül beszélt egyszerre angol, német és orosz szavakat használva segélyhívás közben a Viking Sigyn kapitánya. Erről a Magyar Nemzet írt, a rádiós diszpécserek tanúvallomásai alapján. A Hableány elhunyt matrózának családját képviselő ügyvéd azt mondja, a kapitány hibázott.

Új, hatékony antibiotikumot fejlesztettek ki francia kutatók

Olyan antibiotikumot fejleszthettek ki francia kutatók, amelynek nem állnak ellen a baktériumok. Azok sem, melyekre jelenleg már egy készítmény sem hat a helytelen gyógyszerhasználat miatt. Az antibiotikumot még csak rágcsálókon tesztelik. Az általunk kérdezett mikrobiológus szerint ez jelentős felfedezés, ami ha csak egy időre is, de megoldhat egy világszintű problémát.

Angela Merkel azt üzeni, hogy

Nem kell aggódni, jól vagyok - ezt mondta Angela Merkel német kancellár a betegségével kapcsolatos találgatásokra. A 64 éves politikus tegnap rövid időn belül harmadszor reszketett görcsösen egy nyilvános eseményen. Van olyan szakértő, aki szerint egy agytörzset érintő ritka neurológia betegségről lehet szó, mások Parkinson-kórra tippelnek.

Rosszul szedjük a gyógyszereket

9 milliárd forintot költenek a magyarok antibiotikumra egy évben. Erről a Világgazdaság írt elsőként az Egészségbiztosító adatai alapján. A WHO kutatása szerint kevesebb antibiotikumot fogyasztanak a magyarok, mint az uniós átlag, de gyakran ésszerűtlenül szedik azokat. A Híradónknak nyilatkozó szakértő szerint sokszor az orvosok nem a megfelelő készítményeket írják fel, a betegek pedig nem tartják be az utasításokat.

Elhunyt az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja

Elhunyt Ambrus Zoltán zenész-gitáros, az Irigy Hónaljmirigy egyik alapító tagja. A hírt az együttes osztotta meg közösségi oldalán. Arról írnak, az 53 éves zenész hosszan tartó súlyos betegség után halt meg. Nyilatkozni ma nem akartak. Ambrus Zoltán az Alcohol együttesben is játszott két évig, az ő frontemberük arról beszélt az RTL-nek, hogy utoljára néhány hete egy horgászversenyen találkoztak, és bár látszott rajta, hogy beteg, jókedvű volt.

Gofree kiszagolja és pacsival jelzi a glutént

Kiszagolja a glutént és pacsival jelzi, ha 10 éves gazdája nem fogyaszthat az ételből. Gofreet, az egy éves keverékkutyust május óta tanítják a feladatra. Ha a vizsgája sikerül, ő lesz Magyarország első glutén-jelző kutyája. Gazdája a glutén érzékenység legsúlyosabb fajtájától szenved, a legkisebb mennyiségtől is hosszú hetekre rosszul lesz.

Nem megy a klíma a műtőkben

A Semmelweis Egyetem több Klinikáján sem működik a műtőkben a klíma. Az orvosok gyakran 30 fokban operálnak, erről a Magyar Hang írt elsőként. A portál szerint nemrég egy dolgozó rosszul is lett. Az RTL Híradónak az egyik klinikán azt mondták, műtét is maradt el, mert az aneszteziológus nem vállalta azt a meleg miatt. Az egyetemtől azt írták, javítják a klímákat és újakat is beszereznek, rosszullétről ők nem tudnak.

Megvertek egy családjával sétáló férfit Siófokon

Ököllel arcon ütöttek és fejbe rúgtak egy férfit egy siófoki étterem előtt szombat este. Eltört a szemüregcsontja, jobb szemére alig lát, dolgozni sem tud. A 32 éves budapesti férfi azt mondja, feleségével, 5 éves kislányával és anyósával sétált, amikor egy verekedésbe csöppent. A férfival készült interjút megnézhetik ITT.

Meghalt egy érsebész, nehéz helyzetbe került a kórház

Elhunyt a Péterfy Kórház Baleseti Központjának érsebész szakorvosa, az intézmény ezután ellátási nehézséget jelentett a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Erről a Medicalonline írt elsőként. A portál szerint a most elhunyt szakember március óta havi 30 napban, egyedül vállalta az ügyeletet a kórházban. A Rezidensnek és Szakorvosok Szakszervezete szerint már egyetlen érsebész kiesése a rendszerből is ellátási problémákat okoz. A Nemzeti Népegészségügyi Központtól azt írták, zavartalan az akut érbetegek ellátása a fővárosban.

Ellophatták a két kiskengurut

Eltűnt két Bennett-kenguru egy budai hotel kertjéből. Az 5 hónapos albínó hímet és barna nőstényt pénteken hozták a szálloda parkjába. Egy több mint 2 méteres, speciális kerítés mögött tartották őket. A tulajdonos szerint ellophatták az állatokat. A hotel biztonsági kamerája annyit rögzített, hogy szombat éjszaka valaki közelít a  pilisi erdő felől, aztán annyit látni, hogy az állatok már nincsenek a helyükön. A szálloda vezetője bejelentést tett rendőrségen, ők egyelőre nem nyomoznak.

Továbbra is hiánycikk a K-vitamin ampulla

K-vitamint csecsemőknek kell adni, rögtön születésük után a kórházban, majd otthon havonta, fél éves korukig az agyvérzés elkerülése végett. Még májusban a Gyógyszerészeti Intézettől azt közölték, külföldről szereznek be. Ma több patikával is beszéltünk országszerte, sehol nem lehet kapni.

Döntsék el az orvosok, hogyan akarnak nyomást gyakorolni a kormányra

Döntsék el az orvosok, hogyan akarnak nyomást gyakorolni a kormányra a megakadt bértárgyalások miatt. Erre buzdít a Magyar Orvosi Kamara - szavazni a honlapjukon lehet. Erről a Népszava írt először. Az opciók közt szerepel a túlmunka felmondása, és a nagygyűlés is. Gulyás Gergely miniszter a kezdeményezést nem akarta kommentálni, de azt mondta, jövőre is emelik az orvosok bérét.

Orvosi eszközöket loptak el a Szent László Kórházból

Több tíz millió forintnyi orvosi eszközt lopott el valaki a Szent László Kórházból. Az Index úgy tudja: 43 millió forint értékben endoszkópok tűntek el. Ezek olyan eszközök, melyekkel a tükrözéseket végzik. Szerdán jártunk az endoszkópiás részlegen, egy ott dolgozó azt mondta, végeznek most is vizsgálatokat, de csak korlátozott számban. A rendőrség lopás miatt nyomoz. A kórház azt közölte, folyamatban lévő rendőrségi ügyről nem nyilatkoznak.

Nem küldenék el kényszergyógykezelésre azt a nőt, aki követ dobott az állatkerti teknősre

Amennyiben pszichésen beteg a teknősre követ dobó nő, kényszergyógykezelését akkor sem rendelheti el a bíróság, mert nem személy, hanem állat ellen követett el bűncselekményt. Ezt mondta az RTL Híradónak egy ügyvéd. Arról, hogy kell-e egyáltalán elmeorvosi vizsgálat a nő beszámíthatóságáról, az ügyészség vagy a rendőrség dönt majd.

Ártatlanul vádoltak meg egy ózdi nőt a teknős megölésével

Hamisan vádolt meg névvel és fotóval egy szélsőséges internetes oldal egy fiatal ózdi nőt azzal, hogy ő pusztította el a budapesti állatkert teknősét. Kiderült, ez nem igaz. Az ártatlanul megvádolt nő közösségi oldalán arról írt, feljelentést tett a rendőrségen. A valódi gyanúsítottat a rendőrök tegnap fogták el Ózdon, már kihallgatták, úgy tudjuk vallomást tett.

Agyonütötte a görög teknőst az egyik látogató a fővárosi állatkertben

Súlyos követ dobott egy görög teknősre - a megsérült állatot el kellett altatni, akkora fájdalmai lehettek. A 8 éves teknős páncélja kettészakadt és végigrepedt. Az eset szerdán történt a fővárosi állatkertben, a gyanúsított a gyanúsított 28 éves ózdi nőt ma elfogták. A rendőrség állatkínzás miatt nyomoz.
A fővárosi állatkert szóvivőjével készült interjút itt nézheti meg.

Nagyjából két méteres cápát láttak a horvát partoknál

Egy nagyjából két méteres - feltehetőleg makócápát filmezett le egy német turista a horvátországi Makarska partjának közelében. A videót már több ezren megosztották. Ez a típus a közepesen veszélyes fajok közé tartozik, de ritkán támad emberre a budapesti állatkert szakértője szerint. Az elmúlt 100 évben 10 ilyen eset volt. A spliti egyetem szakértője szerint inkább egy kék cápáról lehet szó, ami szintén közepesen veszélyes fajnak számít.
Hang Zoltánt, a fővárosi állatkert szóvivőjét kérdeztük a jelenségről.

Végtagmentő, ingyenes mobilalkalmazást fejlesztettek ki magyar orvosok

Végtagmentő, ingyenes mobilalkalmazást fejlesztett ki három magyar orvos. Az applikáció lényege, hogy a cukorbetegeknek, érszűkületben szenvedőknek és visszér betegeknek segítsen abban, hogy elkerüljék az amputációt. Meg lehet nézni például, mi történik, ha egy cukorbeteg szögbe lép és megmutatja, hogyan kell kötözni a sebeket, mielőtt visszafordíthatatlan bajt okoz a sérülés. Magyarországon évente több ezer végtagot vágnak le, nagyrészt a cukorbetegség miatt.
Az applikációról ide kattintva még többet megtudhat.

15-en haltak meg tavaly nyugat-nílusi lázban Magyarországon

A korábbinál négyszer többen, 15-en haltak meg nyugat-nílusi lázban tavaly Magyarországon. Ez derül ki a Népegészségügyi Központ adatiból, amit Weborvos.hu ismertetett. Az általunk megkérdezett szakértő szerint a növekedés egyik oka, hogy tavaly későn kezdődött a szúnyogirtás. A katasztrófavédelem szerint azonban ez nem igaz.

Lépcsőn kell vinni a betegeket

Nem működik a lift a budapesti Szent János Kórház urológiáján. A kórház egyik vezetője levélben kérte a Mentőszolgálatot, hogy ők is a lépcsőn vigyék a betegeket. Híradónk is járt az épületben, az egyik kórházi dolgozó azt mondta, nincs más választás, a mentősöknek kell a betegeket cipelniük. A Mentődolgozók Szövetsége szerint ez megerőltető a kollégáiknak.

Az orvosi kannabiszért küzdenek

Lehessen orvosi kannabiszt termeszteni és gyógyszertárban, recept ellenében hozzájutni a betegeknek állami támogatással. Ezt szeretné elérni a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület. A Házon kívül című műsor kedden mutatott be egy epilepsziás kislányt és egy sclrerosis multiplexes nőt, akik használnak olajban feloldott marihuánát a tüneteik enyhítésére.

Több fizetésre is szükség lenne az új gyermeksürgősségi centrumokban

Kiemelt bérezésre lesz szükség az új gyermeksürgősségi centrumokban, különben az orvosok nem fognak ott dolgozni, inkább külföldre mennek majd. Ezt mondta az RTL híradónak a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke. Dénes Tamás szerint a sürgősségi rendszer átalakítása nagyon jó és és támogatják, de azt nem tudja megmondani, ehhez van-e elegendő orvos.

7 gyerekcentrum jön létre

Átszervezik a sürgősségi gyermekellátást. Hét speciális gyermeksürgősségi centrumot hoznak létre, kettőt a fővárosban, ötöt vidéken. 14 milliárd forintos uniós támogatásból. Erről a Népszava írt. A cél, hogy legfeljebb 90 percen belül eljuthassanak a legkorszerűbb központokba a legsúlyosabb állapotú gyerekek.

Magyar Orvosi Kamara: Nem garantálható a biztonságos betegellátás

Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon, még akkor sem ha az orvosok túlóráznak - ezt állítja a Magyar Orvosi Kamara. Éger István, a szervezet elnöke azt mondta az RTL Híradónak, csalódtak a kormánnyal folytatott tárgyalásban, mert bár sikerrel indult, végül jelét sem látják annak, hogy lesznek további béremelések. A minisztériumtól azt írták, egyre több pénzt fordítanak az egészségügyre, a szakorvosok bére 207 ezer forinttal nőtt.

Már anyuka az első lombikbébi

25 éve volt az első sikeres lombikbébi beavatkozás a budapesti Semmelweis Egyetemen. A nő azóta már családanya, és két gyermeke született. Az intézményben azóta 6 ezer lombikbeültetést végeztek, ebből több mint 2300 terhesség lett. Amikor ezekről a számokról beszélt az évforduló alkalmából rendezett ünnepégen a klinika osztályvezetője, üdvrivalgás fogadta a szavait.

Sorra mondják le a hajóutakat

Tömegesen mondják le a dunai hajózásokat külföldi és magyar utazási irodák és turistacsoportok. Mindez óriási károkat fog okozni a hajós turizmusban. Már nyár végi, előre befizetett utakat és konferenciákat is visszamondtak csoportok. A Belvízi Fuvarozók Szövetsége szerint az elmúlt években megtízszereződött a nagyméretű szállodahajók forgalma a Dunán, amik sétahajózásra is viszik az utasokat, erre pedig fel kellene készülni és be kellene tartani a szabályokat.

Őrizetben a szállodahajó ukrán kapitánya

Gyanúsítottként hallgatták ki a dunai hajókatasztrófa után a szállodahajó kapitányát. A férfi tagadja, hogy szabályt szegett vagy bűncselekményt követett volna el. Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő azt mondja: szerinte a kapitány figyelmetlen volt a szerencsétlenségnél.

Tiltakoznak a házi gyermekorvosok

Tiltakoznak a házi gyermekorvosok az ingyenes bárányhimlő elleni oltásról szóló kormányrendelet miatt. Aszerint ugyanis más életkorban kellene beadni, mint eddig. Az eddig fizetős védőoltást 10 éve együtt adják be azzal, ami véd a kanyaró, a mumpsz és rózsahimlő ellen, mert azok erősítik egymás hatását. Az egészségügyi államtitkár szerint azért változtatnak, mert látni akarják, okoz-e mellékhatást a vakcina.

Hiánycikk a rota elleni vakcina

Hiánycikk a hányást hasmenést okozó rota-vírus elleni oltóanyag országszerte. A vakcinát két cég gyártja. Az egyikét egyáltalán nem kapni, a gyártó szerint azért, mert látványosan nőtt az elmúlt években a kereslet, erre szerintük nem lehet előre felkészülni. A helyettesítő termék is több helyen hiánycikk. Ennek gyártója azt közölte, van elég gyógyszer, de a megnövekedett kereslet miatt előfordulhatnak fennakadások.

Csecsemők oltóanyaga hiánycikk

Országos hiány van egy újszülötteknek adott oltóanyagból. Erről a 24.hu írt elsőként. A Konakion nevű K-vitaminnak a véralvadásban van fontos szerepe. Helyettesítőszere nincs. Ennek hiányában akár agyvérzés is kialakulhat babáknál. A tisztifőorvos ma azt mondta Híradónknak, nem tud olyan esetről, amikor egy baba ne kapta volna meg az ampullát. A Gyógyszerészeti Intézettől azt írták, külföldről hozzák be a szert.

MÉRAI KATA: Küzd a tantermek levegőjének tisztaságáért

Mennyire jó a levegő a tantermekben? Ezt méri fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amely akciótervet fogalmazott meg. Szerintük olyan intézkedésekkel, mint a gyakori szellőztetés, a cserecipő használata és zöld növények az osztálytermekben, javítható a levegő minősége. Rajzpályázatot is hirdettek általános iskolás diákoknak. Az ügy mellé állt a Barátok közt színésznője, Mérai Katalin.

Naponta 10 ember lábát kell amputálni cukorbetegség miatt

Naponta 10 ember lábát kell amputálni Magyarországon cukorbetegség miatt. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány rendezvényén hangzottak el a legfrissebb, sokkoló adatok. A Magyar Diabetes Társaság elnöke arról beszélt Híradónknak, hogy egy cukorbetegnek minden este meg kellene vizsgálnia lábát, nincs-e rajta sérülés. A szövődmények nagy része ugyanis megelőzhető.

Diákhitel nyelvtanulásra


szerző:
2019.05.20. 18:37
Diákhitel nyelvtanulásra

Októbertől fél millió forintos nyelvtanulási diákhitelt igényelhetnek az egyetemisták. A kamat 0 százalék akkor, ha az igénylő egy éven belül leteszi a nyelvvizsgát. Az összeget 5 év alatt kell visszafizetni, már végzett hallgatók is igényelhetik, akiknek még nincs nyelvvizsgájuk, így diplomájuk sem. A Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint meglepő, hogy a hitel szabad-felhasználású és nem kell elszámolni, hogy mire költik.

Pszichiátriai betegeknek rendeztek speciális tehetségkutatót

A zsűri is meglepődött a produkciók minőségén. Pszichiátriai betegeknek rendeztek speciális tehetségkutatót a héten Budapesten. Többen pszichiátriai otthonokból érkeztek, skizofrének és szenvedélybetegek is felléptek. A speciális KiMitTud-dal az előítéleteket szeretnék csökkenteni.

Autista gyerekek szenvednek az iskolájuk melletti építkezés zajától

Több diák folyamatosan sír és dührohamot kap az építkezési zajtól Érden, ezt mondják azok a szülők, akiknek autista gyerekei egy speciális általános iskolába járnak. Az iskola mellé ugyanis orvosi rendelőt és parkolót építtet az önkormányzat, a munka már egy éve tart. A hangokra rendkívül érzékeny gyerekek a szüleik szerint fülhallgatóval járnak iskolába, és eddig hiába kértek segítséget.
A szülők ide kattintva még több részletet mesélnek el az ügyről.

Júliustól indul a falusi CSOK

Használt lakásra, felújításra, korszerűsítésre és bővítésre is fordítható az új falusi CSOK. Az erről szóló kormányrendelet tegnap jelent meg a Magyar Közlönyben és július elsejétől lép hatályba. A Bankmonitor ügyvezetője szerint a kedvezmények ellenére  a falusi CSOK-osoknak szüksége lesz piaci hitelre is. Gond lehet viszont az ingatlanfedezettel, a falusi lakások és házak ugyanis keveset érnek. A Párbeszéd szerint a munkanélküliség a valódi gond a kis falvakban, nem a lakhatás. 

Nem fogadták a súlyos eseteket

Nem csak a Honvédkórház, hanem négyből intézményből három mondta le baleseti ügyeletének egy részét múlt hétvégén. Erről a Népszava írt. A lap úgy tudja, a Merényi Kórházban és a János Kórházban sem fogadták a legsúlyosabb eseteket. A mentődolgozók szövetségénél azt mondták az RTL Híradónak, a kórházak előre értesítették a mentőket. A minisztérium szerint mindez álhír, és a rendszer a hétvégén is tökéletesen működött.

Súlyos sérülteket nem fogadott a Honvédkórház

Nem fogadta a legsúlyosabban sérült betegeket a hétvégén a fővárosi Honvédkórház. Minderről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő írt a 444-hu nevű portálon. Szerinte a kialakult helyzet oka a súlyos szakorvoshiány. A Honvédkórház viszont közölte, azért mondták le a hétvégi ügyeletet, mert több orvosuk is megbetegedett, de hétfőtől ismét minden sérültet ellátnak. 

Hónapok óta nincs lift a kórházban?

Hónapok óta nem működik a lift az egykori MÁV kórház Podmaniczky utcai telephelyén. Erről egy nézőnk írt az RTL Híradónak. Az épületben a kemoterápiás kezelésekre érkező betegeknek is lépcsőzniük kell. Van másik lift, de egy másik utcában lévő épületszárnyban. Az intézmény a Honvédkórházhoz tartozik, onnan azt közölték, soron kívül intézkedtek a szerintük néhány napja meghibásodott lift javításáról.
Ide kattintva megnézheti a kórházban készült felvételeket.
A Honvédkórház reakciója:
"Az MH EK Podmaniczky utcai épületében néhány nappal ezelőtt meghibásodott lift javításának megkezdésére soron kívül intézkedtek. Az akadálymentes betegforgalom biztosítása érdekében alternatív útvonalat jelölt ki a kórház. Ezen kívül üzembe helyeztek egy kulcsos liftet, melyhez kezelőszemélyzetet biztosítanak. Így az épület valamennyi szintje megközelíthető felvonóval. A javítás idejére a betegek és hozzátartozók szíves megértését és türelmét kéri az Egészségügyi Központ."

Tudja, hogy lánya már egyáltalán nem emlékszik rá

Tudja, hogy lánya már egyáltalán nem emlékszik rá. Ezt mondta az RTL Híradónak az olasz apa, akinek gyerekét 2011-ben hozta tőle Magyarországra az anyja. Aztán a kislány és magyar anyja eltűnt, ennek már hét éve. Hétfőn számoltunk be arról, hogy közös olasz-magyar nyomozócsoport alakul az ügyben. Az általunk megkérdezett szakértő szerint a gyerek valószínűleg már sérült lelkileg.

Együtt keresi az olasz-magyar rendőrség az eltűnt lányt

Közös nyomozócsoportot hoz létre a magyar és az olasz rendőrség egy hét éve eltűnt olasz-magyar kislány ügyében, erről az olasz és magyar belügyminiszter egyeztetett nemrég. A gyermeket jogerősen olasz apjának ítélte az ottani bíróság. Az anya még 2011-ben jött Magyarországra a gyermekkel, 2012-ben eltűntek. Az apa hétfőn Híradónkon keresztül üzent volt párjának, azt kéri a gyermek érdekében fogjanak össze. A belügyminisztérium szerint a gyerek és az anya valószínűleg nincs Magyarországon, sőt Európában sem.

Két és fél éve áll félkészen a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbje

Tavaly februárban be kellett volna fejezni, ehelyett már két és fél éve áll félkészen a SOTE Kútvölgyi Klinikai Tömbje. Az egyetem még 2016-ban nyert 4 és fél milliárd forintos támogatást több épület, így a Kútvölgyi Klinika energetikai fejlesztésére. A felújítás azonban félbemaradt. Az Innovációs Minisztérium szerint a kórház fejlesztését az Egészséges Budapest program részeként fejezik be.

 

Idén is lehet szavazni a nemzet háziorvosára

Idén is lehet szavazni a nemzet háziorvosára. A pályázat pénteken indult, lényege, hogy 10 magyarországi és tíz határon túli szakembert díjaznak. Mindeközben tovább nőtt a legalább fél éve betöltetlen háziorvosi praxisok száma. Jelenleg 365 ilyen van. Az egészségügyért felelős államtitkár pénteken azt monda az RTL Híradónak, a helyettesítések miatt nincsen ellátatlan beteg sehol, de vizsgálják, hogy miért nem vonzóak ezek a praxisok.

Erős szél és jégeső is lehet a hétvégén 10 foknál is hidegebb

10 foknál is hidegebb, erős szél és jégeső is lehet a hétvégén - erre figyelmeztet a meteorológus. Borsodban néhány napja több településen is kerteket tarolt le a záporozó jég. Egy bükkaranyosi férfi azt mondta stábunknak, 33 éve él a faluban, de ilyen heves vihart még nem látott.

Egymillióan nem is tudnak róla, hogy magas a vérnyomásuk

Egymillió olyan ember van Magyarországon, akinek magas a vérnyomása, de nem kap rá gyógyszert, mert nem is tud róla. Az állapot hosszútávon szív- és érrendszeri betegséget, sztrókot, demenciát és Alzheimer-kórt is okozhat. Május a vérnyomásmérés hónapja, a szakértők arra hívják fel figyelmet, hogy egy évben egyszer minden 18 év feletti embernek meg kell méretnie vérnyomását.
FRISSÍTÉS: A gyógyszerészeti intézettől adásunkkor kaptunk választ, ami szerint a március közepén megrendelt 3 havi adag nagyon hamar elfogyott a megnövekedett kereslet miatt. Azt ígérik, a nagyobb hatóanyagú gyógyszert május közepétől, a kisebb hatóanyagút a hónap végétől lehet majd újra kapni.

 

Orvoshiány miatt bezárt a szolnoki kórház fertőző osztálya

A 20 ágyas infektológia betegeit szerdától a debreceni kórház és fővárosi Dél-pesti Centrumkórház látja el, a megmaradt dolgozókat más szakterületeken helyezték el egyelőre. A kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központtól azt írták, a járóbetegeket részmunkaidős infektológusok látják el.

Elismerte a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, hogy hibázott

Elismerte a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, hogy hibázott a két és fél éves szemsérült kisfiú ügyében.  Múlt héten számoltunk be arról, hogy bottal szúrta meg a szemét a gyerek nagycsütörtökön. Először két intézmény - az ügyeletes Bajcsy Zsilinszky Kórház és Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája is megtagadta az ellátását. A Bajcsy-Zsilinszky Kórháztól kedden azt közölték, az ügyet Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálja tovább.

800 adag melegételt és több tonna tartós élelmiszercsomagot osztottak szét

Vannak, akiknek az ételosztás jelent minden reményt, mondta az RTL Híradónak a Krisnatudatú Hívők Közösségének szóvivője. A szervezet 800 adag melegételt és több tonna tartós élelmiszercsomagot osztott szét rászorulók között a fővárosi Népligetben. Már kezdés előtt egy órával kígyózott a sor. Sok családos is érkezett. Egy 5 éves kislány arról beszélt az RTL Híradónak, nincs pénzük drága ételeket venni.

Bot fúródott a kisfiú szemébe, két kórház is megtagadta az ellátását!

Bot sértette fel a szemét egy két és fél éves kisfiúnak kirándulás közben, mentőt hívtak hozzá, de két kórház is megtagadta az ellátást. Az anya aszerint a Bajcsy Kórház azért nem fogadta, mert nem volt altatóorvosuk. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján az ügyeletes doktornő pedig először szintén elküldte volna őket. Végül itt mégis ellátták.

Össze-vissza autóztatták az idős beteget a betegszállítók

Tévedésből 300 kilométert autóztatott egy idős, demens beteget egy betegszállító. A Pest megyei Szigetcsépi idősek otthona helyett a Bács Kiskun megyei Hajósra vitték Budapestről. A beteg unokája azt mondta, órákig nem tudták, hol van az idős férfi. A szállító cég igazgatója azt állítja, az Országos Mentőszolgálattól kapták a téves címet.

Kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás

Szeptember elsejétől kötelező lesz a bárányhimlő elleni védőoltás Magyarországon. Két részletben, 13 és 16 hónapos kortól kapják majd meg a gyerekek. Erre több mint 1 milliárd forintot költ a kormány. A bárányhimlőt évente akár 50 ezer gyerek is megkaphatja, az esetek egy százalékában a betegség szövődményekkel is jár. Legsúlyosabb esetben idegrendszeri károsodást, légzészavart, agyvérzést vagy izomsorvadást is okozhat.

4 194 319 530 forinttal lett gazdagabb

Valaki nagyon örülhetett tegnap, hiszen minden idők harmadik legnagyobb Ötöslottó főnyereményét vitte el.  4 milliárd 194 millió forintot ért a telitalálatos szelvény. A nyertesnek 90 napja van arra, hogy jelentkezzen a Szerencsejáték Zrt-él a pénzért. A pszichológus azt tanácsolja, a nyertes ne változtasson hirtelen az életén: például ne mondjon fel azonnal.

Családban élő gyerekek állnak ki a fóti gyermekváros lakóiért

Családban élő gyerekek állnak ki a bezárásra ítélt fóti gyermekváros lakóiért. A Hang nevű civil szervezet készített kampányfilmet, hogy tolmácsolják a fóti gyerekek kívánságait, vagyis hogy együtt maradhassanak. Az otthon egyik lakója a közösségi oldalon kért segítséget. Közben a Magyar Hírlap arról írt, hogy miskolci gyermekvárost is bezárják. A minisztérium szerint az intézményt csak felújítják.

Nagyon fontos a reggeli!


szerző:
2019.04.17. 18:14
Nagyon fontos a reggeli!

A gyerekek fele nem megfelelően vagy egyáltalán nem reggelizik otthon iskola előtt. Ez derül ki egy kutatásból. Ez teljesítménycsökkenéshez hosszú távon pedig elhízáshoz vezethet az RTL Híradó által megkérdezett dietetikus szerint. A Tojásszövetség most kampányt indít az iskolákban, improvizációs előadásokat szerveznek, hogy rávegyék gyerekeket az egészséges reggelire, főként tojásfogyasztásra.

Bőrőrök: szexről nemi- és bőrbetegségekről tabuk nélkül

Kötetlenül, szókimondóan, tabuk nélkül beszélnek szakemberek előadásokon a szexualitásról, nemi- és bőrbetegségekről, a tetoválások és piercingek veszélyeiről középiskolásoknak. A Semmelweis Egyetem Bőrklinikájának Bőrőrök nevű programja tavaly indult, és már több mint 3 ezer diák vett rajta részt. Idén Balsai Móni színésznő is program mellé állt, a mai előadásokat ő is végighallgatta.

Várólista: 23 nap az átlagos várakozási idő?

50 napot kell átlagosan várni, hogy valaki bekerüljön állami kardiológiai szakrendelésre. A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség 21 szakterületet hasonlított össze, és azt tapasztalták, hogy az átlagos várakozási idő 23 nap.

Kevesen vesznek részt az országos vastagbélrák-szűrő programban

Késve indult és kevesen vesznek részt az országos vastagbélrákszűrő programban. Az eddigi adatok alapján a behívottak 30 százaléka ment el a vizsgálatra. Több ezer pozitív mintát találtak, de az érintettek jó részénél a vastagbéltükrözés már nem történt meg. Úgy tudjuk, ilyen adatok hangzottak el a Nemzeti Rákellenes Világnapon tartott előadáson. Erre azonban az RTL Híradót nem engedték be.

Havi 40 ezer forintos ösztöndíj ápoló tanulóknak

Havi negyvenezer forintos ösztöndíjara pályázhatnak ápoló tanoncok, cserébe vállalniuk kell, hogy állami kórházban helyezkednek el és ott is maradnak legalább annyi ideig, ameddig a támogatást kapták. Az ösztöndíj már 2017 óta létezik, mostantól az esti tagozaton tanulók is igénybe vehetik, ők több mint 5 ezren vannak. A cél, hogy csökkentsék az ápolóhiányt. A Független Egészségügyi Szakszervezetnél azt mondják, a kezdeményezés jó, de nem oldja meg a szakemberhiányt.

Báró már sosem tér vissza

Valószínűleg elpusztult az ország egyik legismertebb fehérgólyája, Báró. Tavaly szeptember óta nincs róla hír, a jeladója néma.Az őrhalmi madár azért volt híres, mert sosem utazott telelni Afrikáig, csak a távolság felét tette meg: Izraelig repült. Utoljára szeptemberben, a libanoni határnál mérték be. Ez az a térség, ahol egyébként rendszeresen lövik a gólyákat, múlt héten állatvédők tüntettek is emiatt a budapesti libanoni nagykövetség előtt.

Hálapénzes orvosbárókról beszélt Lantos Csaba

A legmenőbb orvosok 4-8 millió forintot is megkeresnek ma Magyarországon. Erről beszélt Lantos Csaba vállalkozó, egykori magánkórház tulajdonos a növekedes.hu portálnak. Az üzletember úgy fogalmazott: nagyjából 400 orvosbáró van Magyarországon, akik hálapénzrendszerből tartják fent magukat. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete szerint a jelenség valóban létezik, ez ellen pedig csak béremeléssel lehet fellépni. A minisztériumtól azt írták, mindent megtesznek, hogy javuljon az állami szektorban dolgozó orvosok megbecsülése.

Menesztették a veszprémi kórház főigazgatóját, a gazdálkodás lesz a fő szempont

Azonnali hatállyal menesztette a veszprémi kórház főigazgatóját az emberi erőforrások minisztere, a döntést nem indokolták. Erről elsőként a 24.hu írt. Múlt héten Kásler Milós emberi erőforrások minisztere arról beszelt, hamarosan több pályázat is megjelenik a kórházigazgatói posztokra az egyik szempont az elbírálásnál, a kórházak gazdálkodása. Mára kiderült, a minisztérium költésgvetési felügyelőket nevezne a leginkább eladósodott kórházak élére.

Mától büntetik a kórházakat, ha egy orvos indokolatlanul előrébb sorol a műtéti várólistán

Mától büntetik a kórházakat, ha egy orvos indokolatlanul, például hálapénzért cserébe előrébb sorol egy beteget a műtéti várólistán, vagy ha valaki indokolatlanul hátrébb kerül. Mindezt az egészségbiztosító ellenőrzi majd. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő igazgatója azt mondta, a lényeg, hogy a betegek a lehető legkorábbi időpontot kapják a műtétekre.
Az igazgatóval készült interjút ide kattintva nézheti meg bővebben.

Kórházban fekvő gyerekeknek segít a KórházSuli program

Gimnazisták állítják össze a tananyagot, egyetemisták oktatják személyesen vagy Skype-on keresztül olyan gyerekeknek, akiknek hónapokat, akár éveket kell kórházban vagy otthon tölteniük valamilyen betegség miatt. A KórházSuli nevű program már ötödik éve működik. Évente több mint ezer beteg gyereknek segítenek felzárkózni a tananyagban. Mindezt úgy, hogy fiataloktól, játékos formában tanulnak. 

Rajzszögeket ragasztottak egy fővárosi magánbölcsőde összes kismotorjára

Rajzszögeket ragasztottak egy budapesti magánbölcsőde összes kismotorjára és triciklijére, a gyerekek labdáit pedig szétvagdosták. Az egyik kisfiú ráült egy rajzszöges motorra. Az volt a szerencséje, hogy pelenka volt rajta, ami felfogta a szúrást. A bölcsőde egy társasházban működik, az udvaron hét lakóházzal osztoznak. A vezető szerint van, akit zavar gyerekzsivaj. 

Tévhitek miatt nem kértek HPV-oltást!

A hetedikes lányok ötödének nem engedték a szülei, hogy megkapja az ingyenes, HPV elleni védőoltást. Erről elsőként a Világgazdaság írt. A híradónknak nyilatkozó védőnő azt mondta, sok szülő az interneten található álinformációkra hivatkozik, és mellékhatásoktól tart. Az általunk megkérdezett szülész nőgyógyász szerint nem fordulnak elő halálesetek, sem súlyos mellékhatások az oltás miatt.

Kirakták a kézfertőtlenítőket, de volt, ahol még ma is hiányzott

Kirakták a kézfertőtlenítőket, de volt, ahol még ma is hiányzott kórházi fertőzésA kórházak nagy részénél kikerültek a kézfertőtlenítők a bejáratokhoz és az osztályokra, de akadt olyan intézmény, ahol még hiányoznak. Ezt tapasztalták a TASZ önkéntesei az elmúlt hetekben. A szervezet megvizsgálta, eleget tesznek-e az intézmények az októberben életbe lépett kórházi fertőzések megelőzéséről szóló rendeletnek. Az RTL híradó is járt ma olyan helyen, ahol nincs fertőtlenítő.

Már biztonságos idősebben szülni

Teljesen megváltozott, hogy melyik korosztály esetén kockázatos a terhesség. Most a 35 és 39 év közötti terhes nőknél legalacsonyabb a csecsemőhalandóság. A rendszerváltáskor még éppen ez a korosztály volt a leginkább veszélyeztetett. A híradónak nyilatkozó szülész szerint ennek egyik oka, hogy aki 35 felett szül, általában diplomás értelmiségi, nagyon figyel az egészségére. Másrészt 35 év felett több a terhességi szűrővizsgálat.

Veszélyes az internetes tünetkeresés

Veszélyes lehet, ha otthon, az internet segítségével diagnosztizálnak egy betegséget. Erről készít felmérést az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem Pszichológiai intézete. A jelenséget úgy hívják, hogy Cyberhondria. A szó a hipochondria –a betegségek beképzelése - és az internetre utaló cyber szóból tevődik össze.

Európában nálunk van a legtöbb amputáció!

Kevés az orvos, de a beteg és az egész ellátórendszer is hibás lehet, amiért Magyarországon végzik a legtöbb amputációt Európában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra felére csökkenti az amputációk számát. De mégis, kik vannak veszélyben?

Nincs műtőssegéd, nincs műtét

Több érsebészeti műtét is elmaradt a Péterfy Kórház Baleseti Központjábanban kedden. Erről a 168 óra írt elsőként. A portál úgy tudja, ennek oka az, hogy nincs elég műtőssegéd. A kórháztól azt írták csupán átcsoportosították a műtéteket, a sürgős eseteket ellátják, két műtőssegéd mondott fel, őket pedig pótolják.

A magyar felnőttek háromnegyede egyáltalán nem járt fogorvosnál 2017-ben

A magyar felnőttek háromnegyede egyáltalán nem járt fogorvosnál 2017-ben, ez derül ki az Eurostat legfrissebb statisztikájából, ezzel 24-ek vagyuk a 28 uniós országból. A Híradónknak nyilatkozó fogorvos szerint fontos lenne a rendszeres szűrés, az elhanyagolt, begyulladt fogak, stroke-ot és koraszülést is okozhatnak, és a legfrissebb kutatások szerint közük lehet az Alzheimer kór kialakulásához is.

 

Egy 3 éves értelmi szintjén állhat a gyermekgyilkossággal gyanúsított férfi

Egy 3 éves gyerek értelmi szintjén áll, de tudatában volt annak, mit cselekszik - ezt mondta a 6 éves szekszárdi kislány meggyilkolásával gyanúsított férfi korábbi javítóintézeti felügyelője. A felügyelő az RTL híradónak csütörtökön azt mondta, a most 19 éves férfi nem tudott beilleszkedni a közösségbe, és várható volt, hogy tragédia történik, ha kiengedik.
A felügyelővel készült interjút itt nézheti meg hosszabban.

Zaklatás és verés a gödi otthonban?

Szexuálisan zaklathattak egy kamaszlányt, egy kiskorú fiút pedig megverhettek a gödi szociális otthonban, ahol fogyatékkal élő gyerekeket és felnőtteket gondoznak. Az intézményt egy korábbi botrány óta a Máltai Szeretetszolgálat üzemelteti. Ők azt mondták: mihelyt tudomást szereztek az ügyről, feljelentést tettek, az érintett dolgozókat pedig elbocsátották.

Pataki Zita azt tervezi a jövőben meddő pároknak segít!

Tabu téma Magyarországon a lombik, ezért volt ekkora sikere a videó sorozatuknak. Erről beszélt híradónknak ma Pataki Zita műsorvezető. 9 héten keresztül kendőzetlen őszinteséggel mutatták meg férjével együtt egy videó blogban, hogyan zajlik egy mesterséges megtermékenyítés és a beültetés. A pár kilencedjére próbálta meg az eljárást, nem sikerült nekik. A teljes interjú ITT nézhető vissza!

Az összes kórházi fertőzés 30 százaléka megelőzhető lenne

Az összes kórházi fertőzés 30 százaléka, az orvosi eszközhasználat okozta fertőzéseknek pedig a fele megelőzhető. Ezt mondják a Nemzeti Népegészségügyi Központnál, ahol most a minisztériummal közösen 11 és fél milliárd forintos uniós támogatásból indítanak programot. Ennek célja a kórházi fertőzések visszaszorítása. Ellenőrzik például, hogy mennyi kézfertőtlenítőt használnak a kórházak és nagyobb hangsúlyt fektetnek az eszközök higiénikus használatára.

Hanna, Zoé, Bence és Máté a legnépszerűbb utónevek

Hanna, Zoé, Bence és Máté. Ezeket a keresztneveket kapták az újszülöttet leggyakrabban tavaly. Ez derül ki a Belügyminisztérium legfrissebb listájáról. A fiúknál népszerű még a Dominik, a Marcell, és bekerült a top 20-ba Benett is. Sok lány kapta tavaly a Maja és Mira nevet. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa szerint sok szülő választ celebek után vagy épp sorozatok alapján nevet gyermekének.

Rothadó falak és penész a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán

Rothadó falak, málló vakolat, penész, volt ahol darabok estek ki a falból. Egy bajai férfi készített fotókat a kalocsai kórház tüdőgyógyászati osztályáról, az RTL híradó ma járt az épületben, ugyanezt tapasztaltuk. Az egyik dolgozó azt mondta, a kórház egész területét felújították, de erre a részlegre már nem maradt pénz. A kórháztól azt írták, az elkövetkező időszakban felújítják az épületet.

A Bethesdában megfelel az ágy!

Könnyen tisztíthatók, kis helyen tárolhatók, ezt mondta a Bethesda Kórház főnővére ugyanazokról az ágyakról, amelyeket adományként kaptak gyerekosztályok, hogy azon aludhassanak a szülők. Tegnap derült ki, hogy a Heim Pál Kórház vissza akarja adni azokat, mert szerintük higiéniai és betegbiztonsági szempontból nem megfelelőek. Az RTL Híradónak nyilatkozó kórházi szakember szerint ez mondvacsinált indok.

Kitiltották az adomány ágyakat a Heim Pál kórházból

Bár vittek 20 kempingágyat az önkéntesek, azt mégsem használhatják a beteg gyermekik mellett lévő édesanyák a fővárosi Heim Pál Kórházban. Erről több szülő is panaszkodott ma híradónknak. Még decemberben kezdett gyűjtésbe egy sárbogárdi apa, 350 ágyat osztott szét az ország gyerekosztályai között, hogy szülők ne a földön aludjanak. A neki segítő alapítvány ma levelet kapott a Heim Pál kórház ovosigazgatójától, hogy vigyék el az adományokat, mert azok nem higiénikusak.

Egér és kosz a nővérszállón

Egér esett a fejére egy fővárosi nővérszállón múlt kedd éjszaka, ezt állítja egy egészségügyi dolgozó. Másnap a szálló gondnoka állítólag azt mondta neki, hívjon rágcsálóirtót a saját pénzén. Az esetről elsőként a Blikk számolt be, miután az illető a Facebookon fotókat osztott meg a szálló állapotáról. A dolgozó telefonon szörnyű állapotokról beszélt az RTL Híradónak. A Dél-pesti Centrumkórház azt közölte, már tart a hozzájuk tartozó intézmények felújítása.

Sokan próbáltak segíteni a 17 évesen meghalt fiún

A mentőautóban is folyamatosan, majd még 80 percig a Honvédkórházban is küzdöttek a 17 éves fiú életéért, aki még kedden esett össze Budapesten, a Nyugati téri aluljáróban. A szívét viszont már a kórházban sem tudták újraindítani. A mentőszolgálatnál még tart a vizsgálat, hogy miért kellett fél órát várni a mentőautóra. Addig többen is részt vettek az újraélesztésben.

Orvoshiány miatt nincs érsebészeti ügyelet a Péterfy utcai kórházban

Orvoshiány miatt megszüntették a budapesti Péterfy kórházban az érsebészeti ügyeletet. Erről Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő számolt be Facebook-oldalán. A szakértő azt mondta, az RTL híradónak, a kórháznak nincs elég embere, hogy biztonsággal ellássák az ügyeletet. Közben a 24.hu arról ír, hogy veszprémi kórházban a 6 érsebészből 3 felmondott.

Gondot okoz a gyógyszerkiváltás, mert drága

Tízből hat magyarnak gondot okoz kiváltani a havi gyógyszereit, 17 százaléknak pedig extrém súlyos terhet jelent a felírt készítmények megvásárlása. Ez derül ki az uniós statisztikai hivatal felméréséből, amiről elsőként a Pénzcentrum.hu írt. Magyarország ezzel az eredménnyel az uniós átlag alatt van. A Híradónknak nyilatkozó gyógyszerész sok hasonló esettel találkozik.

Rosszul beültetett orvosi kanül miatt halhatott meg

Egy rosszul beültetett orvosi kanül miatt halhatott meg a családja szerint egy 64 éves férfi két évvel ezelőtt az Országos Onkológiai Intézetben. A férfit fej-nyaki daganattal kezelték, és kanült ültettek a mellkasába, ami néhány nap után elgennyesedett - majd a férfi trombózist kapott és meghalt. A gyerekei hangfelvételt készítettek arról, ahogy az egyik orvos elismeri: az apjuknak még nem kellett volna meghalnia. A kórház szerint a hozzájuk nem érkezett hivatalos panasz. A Nemzeti Népegészségügyi Központtól azt írták, vizsgálják az ügyet.
Az elhunyt családjával készült interjút ide kattintva nézheti meg hosszabban.

Fiúknak is lesz HPV-oltás?

A tervek szerint a hetedikes fiúk is ingyen megkaphatják a HPV vírus elleni védőoltást - közölte az RTL Híradóval az EMMI. Azt azonban még nem tudni, hogy mikortól. Előzőleg az RTL híradónak nyilatkozó nőgyógyász onkológus azt mondta, ezt akár már szeptembertől bevezetik. Szerinte ez azért lenne fontos, mert a férfiaknál ugyanúgy okozhat daganatos betegséget a vírus egyik fajtája, főként fej-nyaki rákot. Néhány napja Grecsó Krisztián író beszélt arról, hogy nemrég maga is HPV okozta fej-nyaki rákkal küzdött. A HPV16-ról még többet megtudhat ITT!

Miért nem volt az elszökött rab kezén bilincs?

Nem hibázott az őr, aki levette a kézbilincset a tárgyalóteremben a tegnap elszökött rabról. Ezt állítja a Büntésvégrehajtás Országos Parancsnoksága. Szerintük miután a bíró utasította felügyelőt, hogy tegye szabaddá a férfi kezeit, neki engedelmeskednie kellett. A bíróság szóvivője szerint azért engedték meg, hogy levegyék a bilincset, mert senki nem szólt, hogy gond lehet. Az őr, akitől a rab elvette a fegyvert, könnyebben megsérült a dulakodásban.

Túszejtés, autós üldözés és utcai lövöldözés Budapesten

Egy rab a bíróságon megszerezte az egyik őr fegyverét, amivel túszt ejtett. Őt az épület előtt elengedte, majd egy autósra szegezte a pisztolyt, így vele menekült tovább. Újpalotáig tartott a hajsza utánuk. Közben a rendőrök rálőttek a kocsira, ezután a rab megpróbált másik autót szerezni. Annak sofőrje azonban dulakodni kezdett vele. A rabot végül meglőtték a rendőrök. A fegyveres szökevénnyel dulakodó sofőr Híradónknak elmesélte, mi történt.

Részsiker a bangladesi sziámi ikrek magyarországi műtétje

Részsiker a bangladesi sziámi ikrek magyarországi műtétje, a nyári szétválasztó műtét még nagyon rizikós lesz, de a szövettágító beültetése jól sikerült. Erről beszélt ma az RTL Híradónak a műtétet végző magyar orvos. Az agysebész, aki a végleges szétválasztást végzi majd, azt mondta, egy ilyen műtétnél a halálozási arány nagyon magas, de arra számítanak, hogy a több lépéses beavatkozás sorozat miatt nagyobb az esély a sikerre.
Az egyedülálló műtétsorozatról ide kattintva tudhat meg többet.

 

Sárga pöttyök a járdán, gyengénlátóknak

Sárga pöttyökkel festették végig civilek a budapesti Corvin negyed metrómegállótól a Szemészeti Klinikáig vezető utat. Az akcióval a gyengénlátók tájékozódásában akarnak segíteni, a speciális sárga graffity festéket szürkületben is látni. A Segítség Közvetítő nevű csoport 30 önkéntese, 15 perc alatt festette végig a 300 méteres útszakaszt. 

Krumplileves okozta a fertőzést

Egy mérgező anyagot termelő baktérium jelenlétét mutatták ki a lábatlani közétkeztető krumplileveséből. 180 gyerek több óvodapedagógus, tanár és néhányan az idősek klubjából is rosszul lettek múlt péntek este. Mindannyian ugyanonnan kapták az ételt. A szülők most petíciót indítanának, hogy megakadályozzák, hogy a közétkeztető főzzön a gyerekeikre. A városházán jövő héten rendkívüli ülést tartanak az ügyben. A közétkeztető cég vezetője azt mondta híradónknak, ők mindent szabályosan csináltak.

Továbbra is terjed az influenza

Továbbra is emelkedik az influenzás betegek száma az országban, múlt héten már csaknem 78 ezren fordultak orvoshoz a betegség tüneteivel. Többségük gyerek és fiatal felnőtt. A híradónknak nyilatkozó háziorvos szerint fontos, hogyan aki beteg, ne menjen közösségbe, munkahelyre vagy iskolába, mert ilyenkor könnyebben alakulnak ki szövődmények, például tüdőgyulladás, ráadásul másokat is megfertőz.

60 év felett jönnek a betegségek

A legtöbb magyar már nem egészséges a hatvanadik szülinapja után, az egészségesen eltöltött évek száma kevesebb az uniós átlagnál. Ez derül ki az Eurostat legfrissebb felmérésből, ami 31 európai országot hasonlított össze. A Híradónk által megkérdezett háziorvos szerint ennek főleg a stressz, az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, és a túlzott alkoholfogyasztás az oka.

 

180 gyerek betegedett meg Lábatlanban

180 gyerek betegedett meg Lábatlanban hányással-hasmenéssel a Komárom-Esztergom megyei Lábatlan két óvodájában és az általános iskolában is. Ők és a helyi idősek klubja is ugyanattól a közétkeztetőtől kapják az ételt, ott is többen megbetegedtek.

Átmenetileg nem tudtak beteget fogadni

Megteltek a Nógrád megyei intenzív osztályok, így átmenetileg nem tudtak beteget fogadni a salgótarjáni és balassagyarmati kórház részlegeken. Erről a megyei tisztifőorvos írt levelet az országos tisztifőorvosnak még hétfőn. A kórházfenntartó szerint a balassagyarmati kórházban csupán másfél napig volt probléma, és már megoldódott.

 

EMMI: mindenki több pénzt kap otthonápolásra

Igazságtalan, hogy annak, aki magatehetetlen beteg gyermekét ápolja otthon, jóval nagyobb összegben emelkedik az állami támogatás, mint aki testvére gondozása miatt nem tud dolgozni. Ezt mondta híradónknak a Lépjünk, hogy léphessenek egyesület vezetője. A szociális ügyekért felelős államtitkár szerint a legfontosabb, hogy mindenki, aki otthon ápolja hozzátartozóját, magasabb összegű támogatást kap idén. Ez a gyermeket otthonápolók esetében bruttó 100 ezer forint, a más hozzátartozót ápolóknál 15 százalékos emelést jelent.

Azt állították, Cristiano Ronaldo segített a beteg gyereken…

Álhíroldalon terjesztik, hogy a hat éves izomsorvadásos Noémit, akit már többször láthattak Híradónkban, a focista Chrtistiano Ronaldo segíti. Egy internetes portál azt írja, a sztársportolóhoz eljutott a hír, hogy a gyerek nem kapja meg a több tíz millió forintos injekciót betegségére az egészségbiztosítótól, ezért felajánlotta, hogy az egészet kifizeti. Az édesanya szerint ebből egy szó sem igaz.

Sürgősségi-körkép: melyik eset a sürgősebb?

Volt, aki néhány percet, de volt, aki több órát várt, hogy megvizsgálják a sürgősségin. Ezt tapasztalta az RTL Híradó több sürgősségi osztályon. Jellemzően arról beszéltek betegek, hogy a legelső vizsgálat hamar megtörtént, de utána többen hosszú órákat ücsörögtek a váróban. A minisztérium szerint természetes, hogy előnyt élveznek a sürgős esetek.

Kétségbeesett édesanya: „Élve temetik el őt!”

Élve temetik el őt és hozzá hasonló gyerekeket - ezt mondta az RTL híradónak az a kétegyházi édesanya, akit tegnap mutattunk be. A nő 6 éves kislánya gerincvelői izomsorvadással küzd. Egy éve már létezik egy több tíz millió forintos injekcó amit az ilyen betegek kaphatnak. Ehhez Magyarországon is hozzájuthatnak az érintettek, egyedi méltányosság alapján. Noémit viszont elutasította az egészségbiztosító.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való