KERESÉS search-close

"lengyel nóra" szerzővel ellátott tartalmak

lengyel nóra

lengyel nóra által létrehozott tartalmak (5):

Észre sem vette, hogy megszúrták

Akár nyolc év börtönt is kaphat az a huszonkét éves győri férfi, aki tavaly hasba szúrta ismerősét, majd elmenekült. A támadó ellen most fejezték be a nyomozást és hamarosan vádat emelhetnek ellene. A két fiatal azon szólalkozott össze, hogy egyikük nem vitt arrébb egy padot, mire a másik dühös lett, végül kést rántott. Barátját életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Gyenge 3-as az oktatásnak

Még a közepesnél is gyengébbre osztályozták a magyarok az oktatási rendszert - legalábbis ez derül az Emberi Erőforrások Minisztériumának saját kutatásából, amit az iskolaigazgatóknak is szétküldtek. Erről a Magyar Nemzet írt először. Az egyik pedagógus szakszervezet szerint a rossz eredményekért felelnie kell az oktatás irányítóinak. Az államtitkárság írásban úgy reagált, a kormány arra törekszik, hogy minél jobb legyen az oktatás.

Rászorulókon segítenek

Biciklivel érkező ajándékok, egy régen vágyott találkozás egy ismert fodrásszal, és ajándékcsomagok a rászorulóknak Erdélybe. Ezekben a napokban nagyon sok civil szervezet és magánemberek fognak össze azért, hogy szebbé tegyék a beteg és nehéz sorsú emberek ünnepét.

Beteg gyerekeknél a Mikulás

Budapestre és Pécsre is tűzoltó autóval, az ablakon keresztül érkezett a Mikulás a kórházban lévő beteg gyerekekhez. A Tűzoltó utcai Klinikára az igazi finn Mikulás, Joulupukki vitte az ajándékokat. Az X-Faktor mentora Puskás Peti és két, még versenyben lévő énekese a Démétér házban lakó gyerekeket lepték meg: együtt táncoltak és énekeltek.

Szombaton több helyen havazhat

Sok eső és havazás is várható szombaton több megyében. Nemcsak a hegyekben kell télies útviszonyokra számítani, ezért egyre többen váltanak téligumira. Egy szombathelyi gumiszervízben például annyi lett néhány nap alatt a munka, mint máskor hetek alatt. A hó azonban, úgy tűnik, nem marad meg sokáig, vasárnaptól száraz, szeles idő jön.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való