KERESÉS search-close

"Erdei Krisztina" szerzővel ellátott tartalmak

Erdei Krisztina

Erdei Krisztina által létrehozott tartalmak (100):

Különbséget kell tenni a szabálytalankodók között a karcagi rendőrkapitányság vezetője szerint

Differenciálni kell - vagyis különbséget kell tenni a szabálytalankodók között a karcagi rendőrkapitányság vezetője szerint. Az Index birtokába jutott egy hangfelvétel, amelyen állítólag arról beszél kollégáinak, hogy nem lett volna szabad feljelenteni a városi kórház főigazgatóját, aki jogtalanul mozgáskorlátozott helyen parkolt. A rendőrkapitány szerint a kórház vezetője sok szívességet tesz a rendőrségnek, amikor soron kívül ad időpontot a rendőröknek különböző vizsgálatokra.

 

Kiszabadult az egyik olaszliszkai lincselő

13 év után szabadult Szögi Lajos egyik gyilkosa. Az elsőrendű vádlott hétfő hajnalban hagyta el a börtönt. 2006-ban 7 társával, lányai szeme láttára halálra vert egy apát Olaszliszkán. A bíróság szerint a büntetése akkor is eléri a célját, ha feltételesen szabadon engedik. Az áldozat családját megrázta a hír.

Özönvízszerű eső volt az ország keleti felében

Özönvízszerű eső volt az ország keleti felében. Több helyen ellepte az utcákat a víz, megteltek a csatornák és az árkok. Berettyóújfaluban pár óra alatt több mint 50 mm csapadék esett, vagyis csaknem annyi, mint máskor egy hónap alatt. Kiskunfélegyházán pedig tubát, vagyis különleges légörvény vettek videóra. A következő napokban viszont fokozatosan visszatér a nyár.

Ketten meghaltak egy frontális karambolban

Ketten meghaltak, miután autójukkal frontálisan összeütköztek egy kamionnal a Jász Nagykun Szolnok megyei Rákóczifalva közelében pénteken. Nem tudni miért, a kocsi áttért a szemközti sávba, ahol szabályosan közlekedett a kamion. Súlyos baleset történt a Hajdú Bihar megyei Nagyhegyesnél is, ahol ütközés után kigyulladt egy kocsi. Vezetőjét, egy 52 éves nőt a mentőhelikopter életveszélyes állapotban szállította kórházba.

Halálos áramütés: szőnyeg takarta a vezetéket, amit megfogott a kisfiú

Az ablakon át húzták be a vezetéket és szőnyeggel takarták le a szobában - ezt nyilatkozta a Borsnak az az apa, akinek egyéves kisfia szerdán vesztette életét, miután megfogta a szabálytalanul bekötött vezetéket. A családfő azt mondja, vállalja a felelősséget.

 

Halálos áramütés ért egy 13 hónapos kisfiút

Áramütés végzett egy 13 hónapos kisfiúval tegnap Nyíregyházán. A mentők órákig küzdöttek az életéért, a kórházban is próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni. Információink szerint a kisgyerek egy rosszul szigetelt vezetéket foghatott meg otthon, pedig a családnál korábban kikötötték az áramot. Híradónk úgy tudja, az üresen álló szomszéd telekről szabálytalanul vezethették az áramot a házba.

Nem múlik el nap baleset nélkül az utakon

Átrepült a szalagkorláton és az autópálya túloldalára zuhant egy kocsi kedden éjjel az M6-on Dunaújváros közelében miután az azt szállító tréler karambolozott. Az ütközéstől két szállított autó leesett, az egyik felborult, a másik pedig átrepült a korláton. Egy másik balesetben pedig két gyermek - egy 3 és egy 14 éves - is megsérült szerdán reggel Kiskőrös közelében. A család kocsija frontálisan ütközött, öten sérültek meg.

Forgalommal szemben hajtott a gyorsforgalmi úton

Forgalommal szemben hajtott a gyorsforgalmi úton, majd a többi kocsi elé vágva hirtelen megfordult az autós Székesfehérvárnál a gyorsforgalmi úton két napja. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint a sofőr valószínűleg rossz helyen hajtott fel az útra, így került szembe a forgalommal, de a lehető legrosszabb módját választotta annak, hogy megforduljon.

Eldurvult a játék - szexuális zaklatás egy katonai iskolában

Szexuális zaklatás egy katonai iskolában – a hvg.hu írta meg, hogy a debreceni intézményben elfajulhatott egy játék, amelyben rendszeresen lefogták és kikötözték egymást a középiskolás diákok. Május elején a hírportál szerint egy tizedikes fiú szexuálisan zaklathatta fiatalabb, megkötözött diáktársát. Belső vizsgálat után kirúgtak 5 fiatalt, de a rendőrséget akkor nem értesítették a történtekről. Végül a Honvédelmi Minisztérium tett feljelentést.

Majom bébibumm az ország két állatkertjében

Majom bébibumm az ország két állatkertjében is. Debrecenben alig másfélhetes a kis zászlósfarkú kolobusz, Veszprémben pedig egy hónapja két új taggal is bővült a galléros páviánok csapata. A zászlósfarkú kolobusz különleges színe, a kis páviánok pedig apró piros fenekük miatt lettek a látogatók új kedvencei.

Nem tudták megmenteni a 4 hetes kisbabát

Meghalt egy négyhetes csecsemő reggel a Bács-Kiskun megyei Császárszálláson. Információink szerint édesanyja babakocsiban tolta, amikor a kicsi hirtelen rosszul lett és nem kapott levegőt. Azonnal hívták a mentőket és megkezdték a baba újraélesztését, de már nem tudták megmenteni. Azt, hogy mi okozta a halálát, egyelőre nem tudni.

Halálos áramütést szenvedett egy kisfiú, felmentették a szülőket

Felmentették a tiszavasvári szülőket, akiknek 3 éves kisfia 2015-ben otthon szenvedett halálos áramütést. Egy zárlatos hűtő rázta meg. Kiderült, hogy a szülők lopták az áramot, amit rosszul szigetelt vezetékekkel és elosztókkal használtak, ez okozta kisfiuk halálát. A bíróság a szülők korlátozott beszámítási képességére hivatkozva nem büntette őket.

Ötödjére ítélték el, 3 év börtönt kapott

Visszaeső bűnöző, ketten meghaltak miatta, mégis csak három évet kapott! Ötödjére ítélték el azt a férfit, aki pancsolt szeszt főzött Nagyecsed határában egy bérelt tanyán 2017-ben.

1901 óta az idei a legmelegebb június

Melegrekord – az idei volt a legmelegebb június 1901 óta. A kánikulában a mentőket is gyakrabban riasztják. Főként idősek, szívbetegek lesznek a rosszul. A megkérdezett strandolók azt mondták, ügyelnek arra, hogy ne száradjanak ki és ne legyenek túl sokat napot. Ha tehetik, vízparton töltik a szabadidejüket.

Még mindig a csütörtöki viharkárok felszámolásán dolgoznak

Rekordszámú tűzoltó dolgozik több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen a csütörtöki viharkárok felszámolásán. Sok önkéntes a határon túlról érkezett. A hatalmas szél akkora pusztítást végzett, hogy mintegy kétezer fogyasztónál még mindig nincs áram. Egyelőre megbecsülni sem lehet, hogy összesen mekkora lehet a kár.

Pusztított a vihar Szabolcs megyében

Hatalmas a kár, pusztító vihar csapott le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. A viharos szél annyi villanyoszlopot döntött ki, hogy 70 település áram nélkül maradt, 10 ezer embernél még most sincs szolgáltatás. A legnagyobb károk Kisvárdán és környékén keletkeztek, Nyírmadán 1500 házból legalább ezer megsérült vagy tönkrement. Sok helyen akadozott a közlekedés is.

Debrecenben nem várnak az állami segítségre, megkezdik a szúnyogirtás

Annyi a vérszívó, hogy 825 millió forintot csoportosított át a költségvetésből a kormány az irtásukra. Debrecenben már nem várnak tovább az állami segítségre. Az önkormányzat 25 millió forintból 5 ezer hektáron megkezdi az irtást, amit vegyszerrel végeznek mindenhol.

Még két napig tarthat a kánikula

Még két napig tart a kánikula az előrejelzések szerint, utána néhány fokos enyhülés érkezik. A hidegfrontot szerdán még nem lehetett érezni. Budapesten a belvárosban 43 fokot mért a Fókusz stábja, a panelházak falai pedig több mint 70 fokosra is felforrósodhatnak.

Sárgaszakállú maki született a Nyíregyházi Állatparkban

Szakállas kölyök a Nyíregyházi Állatparkban. A sárgaszakállú maki már négy hetes, de még nem mászik le anyja hátáról. Naphosszat a bundájába csimpaszkodva közlekedik. A felnőtt nőstényt látszólag cseppet sem zavarja a potyautas, egy-egy gyümölcsért könnyedén ugrál egyik ágról a másikra.

Éveken át lopott ugyanazzal a módszerrel a férfi

Pénzt akart váltani, de addig cserélgette a címleteket, mig többet vitt el, mint amennyivel bement az üzletbe. Éveken át lopott ezzel a módszerrel egy román férfi, országszerte 15 üzletben és postán lépett akcióba, több mint 800 ezer forintot szerzett. Egyik lopását kamera is rögzítette. Kedden ítélték el Debrecenben, 3 év próbaidőt kapott.

Két aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban

Két aranykezű tamarin született a Nyíregyházi Állatparkban. A kölykök két hetesek, de már sokat változtak. Bundájuk szürkéről, a felnőtt példányokéhoz hasonlóan feketére változott, mancsuk pedig sárga, erről kapták a nevüket is.

Akár 30 órát is várakozhatnak a hőségben a kamionsofőrök

Akár 30 órát is várakozhatnak a hőségben - ezt mondták a röszkei határon kamionsofőrök az RTL Híradónak. Árnyék nincs, a kánikula ellen csak vízzel és légkondival tudnak védekezni. A klíma már megy a debreceni buszokon is. A parkoló autók pillanatok alatt felforrósodnak, így a NÉBIH idén is arra figyelmeztet, hogy véletlenül se hagyjon senki gyermeket vagy háziállatot a kocsiban.

A parkban szúrta meg élettársát az asszony

Egy parkban szúrta le élettárást egy nő a gyanú szerint. Tegnap este Mátészalkán italoztak, majd valamin összevesztek, a nő pedig dühében egy késsel megszúrta élettársát. A férfit életveszélyes állapotban vitték kórházba, úgy tudjuk azóta már jobban van, az állapota stabil. Az asszonyt a helyszínen elfogták és őrizetbe vették a rendőrök, úgy tudjuk mindent beismert.

Ritka bölények születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Két ritka bölény született a Nyíregyházi Állatparkban, de két különböző csordában. Az amerikai és az európai bölényeknél is született egy-egy utód. A különböző kontinensekről származó hatalmas állatokban nemcsak ez a közös, hanem az is, hogy a 19. században majdnem kihaltak. 

Bunyó a benzinkút mögött

Videón a verekedés - fényes nappal, egy benzinkút parkolójában esett egymásnak három férfi még hétfőn Berettyóújfalun. A gyanú szerint apa és fia egy korábbi haragosukkal próbálták meg így elrendezni a vitát. Egyikük baseballütővel támadt a másikra, de a bunyó közben egy zsebkés is előkerült.

Kétszer is kifogták az óriási harcsát

Óriásharcsa akadt horogra Hortobágyon - egymás után kétszer.  A Halgazdaság ohati tavában múlt szombaton húzták parta a 93 kilós csaknem 2 és fél méteres halat. A horgász azt mondta, egész életében emlékezni fog a hatalmas fogásra, amivel megdöntötte a helyi rekordot. A harcsát végül visszaengedték a halastóba, majd legnagyobb meglepetésükre néhány órával később újra bekapta csalit.

Nem tudta bevenni a kanyart

Egy 38 éves férfi a helyszínen meghalt, négyen súlyosan megsérültek, miután 2 autó összeütközött vasárnap délután Nyírcsaholy közelében. Információink szerint az egyik kocsi túl gyorsan mehetett, nem tudta bevenni a kanyart, feltehetően kisodródott és a szemből érkező kisteherautónak ütközött.

Szórták a lopott pénzt, lebuktak

A gyanú szerint 3 tinédzser lány egy ismerősük házából ellopott csaknem 5 millió forintot, majd költekezésbe kezdtek. Több millió forintot költhettek el a lopott pénzből kevesebb mint 24 óra alatt - ezért buktak le.

Vissza a természetbe! – állatokat engedtek szabadon

Mentett állatokat - madarakat, sünt, mókust és pelét -  engedtek szabadon a Bükki Nemzeti Park területén, Felsőtárkányban. Vadon élő állatok mentéséről most tartanak három napos, nemzetközi konferenciát a Fővárosi Állatkertben. A kassai állatkerttel közösen szervezett konferencia egyik programja volt az, hogy a megmentett és meggyógyított állatokat visszaengedték a természetbe.

Több mint egymillió forint értékű parfümöt lopkodott össze egy tolvaj

A tolvaj több üzletet is kifosztott Debrecenben, majd információink szerint az utcán árulta az illatszereket. Tavaly óta keresték, múlt héten fogták el a rendőrök. A lopással egy 24 éves román férfit gyanúsít a rendőrség. Híradónk megszerezte az egyik üzlet biztonsági kameráink a felvételét.

Tömegbaleset a 4-es főúton

Hárman meghaltak, hatan megsérültek kora reggel egy tömegbalesetben a 4-es főúton Székely közelében. Egy kamion 2 teherautó és egy kisbusz ütközött össze. A buszban munkások ültek, közülük hárman a helyszínen meghaltak, ketten életveszélyesen megsérültek.

 Halálos motoros baleset Balmazújvárosban

Egy 41 éves férfi vesztette életét, miután valószínűleg nagy sebességgel egy kocsinak csapódott vasárnap este. Úgy tudjuk, az autó sofőrje balra akart kanyarodni, amikor összeütköztek. Helyiek szerint a motoros gyorsan hajthatott, úgy látták, hogy közvetlenül a baleset előtt több autót is megelőzött.

Megerőszakolták a fiát, majd azzal nyugtatták az anyát, hogy „a gyerek jól érzi magát”!

A gyerek jól érzi magát - ezzel akarták nyugtatni az anyát, miután közölték vele, hogy 11 éves fiát megerőszakolták. Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a Békés megyei Speciális Lakásotthonban egy 16 éves szintén ottlakó fiatal a gyanú szerint megerőszakolta a kisfiút. A helyiek szerint a bentlakó gyerekek rendszeresen kimennek az utcára, és előfordult, hogy összeverekedtek, vagy másokra támadtak.

Belehajtott az előtte haladóba

Életveszélyesen megsérült egy sofőr, mentőhelikopterrel vitték kórházba, miután kocsijával egyenesen az előtte haladó kisteherautónak hajtott kora reggel az M3-as autópályán Hajdúnánás közelében. A teherautóban négyen ültek, közülük ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.

Óriási lángokkal égett a békéscsabai malom

Szörnyű tragédia - így fogalmaztak azok a helyiek, akik kedden a közelből nézték végig, ahogy porig ég a csaknem száz éves malom Békéscsabán. A város egyik jelképének számító épület délután gyulladt ki és hatalmas lángokkal égett. Néhány órával később leszakadt a tető és a hat emeletes épület szintjei egymás után omlottak össze.

Korábban nem volt probléma a tinikkel, akik agyonverhettek egy férfit

Jól tanultak és nem volt probléma azokkal a tinikkel, akik a gyanú szerint múlt hétfő este halálra vertek hajdúhadházi otthonában egy 66 éves férfit, kerekesszékes feleségét megfenyegették, majd kirabolták őket. Édességet és 6 ezer forintot zsákmányoltak. A tinédzser támadókról a település polgármestere beszélt Híradónknak. Azt mondta: a fiúknak nincs priuszuk. Most a debreceni fiatalkorúak javítóintézetében vannak letartóztatásban.

„Hol tűz a nap, hol havazik, hol az ördög veri a feleségét”

Az öltözködés okozza a legnagyobb gondot a szeszélyes időjárásban - az általunk megkérdezett emberek erre panaszkodnak, de a többség örül a kis napsütésnek. A változékony időjárás még marad, a meteorológusok szerint a többnyire napos időt bármikor megszakíthatják záporok, zivatarok vagy akár jégesők is. (Leadkép: Domak Viktor)

Hat év 300 milliós sikkasztásért

Hat év börtönt kapott egy takarékszövetkezet alkalmazottja, aki 300 millió forintot sikkasztott el, és költött sportfogadásokra. A férfi ügyfeleitől és barátaitól is milliókat csalt ki. Elismerte, hogy szerencsejáték-függő, de az ítélet ellen fellebbezett, így az nem jogerős.

Csaknem halálra verte az anyját, mert betörőnek nézte

Betörőnek hitte anyját, ezért verte csaknem halálra - úgy tudjuk, ezt mondta a rendőröknek az az 52 éves férfi, aki kedden este támadt az asszonyra Gégényben. Úgy tudjuk, nagyon részeg volt, amikor nekiesett az anyjának. Egy üveggel támadt rá, késsel pedig többször is megszúrta. Az asszonyt életveszélyes állapotban vitték kórházba. Stábunknak nyilatkozott az áldozat másik fia.

Legalább 8 kocsit tört fel és 4 lakásba tört be

17 évesen fosztogatott – a gyanú szerint a fiú legalább 8 kocsit tört fel és 4 lakásba tört be. Mindenhol pénz és értékek után kutatott. Múlt csütörtökön fogták el és tucatnyi lopással gyanúsítják. A fiatal mindent beismert, a bíróság kedden elrendelte letartóztatását. 

 

Gyerekekkel a balesetek ellen

A gyerekek szerint nem figyelünk egymásra. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőrség  legújabb baleset-megelőzési filmjében a legkisebbeket kérték meg, mondják el, szerintük hogyan közlekednek a felnőttek és mire kellene figyelniük. Óvodások és iskolások hívják fel a figyelmet a már általuk is jól ismert szabályokra.

Menekülés közben felniket dobáltak a rendőrök felé

Menekülés közben felniket dobáltak a rendőrök felé - apa és fia ellen indult eljárás Debrecenben. Múlt pénteken nem álltak meg autójukkal a járőrök jelzésére, hanem nagy tempóval továbbhajtottak. Kiderült, a kocsin rossz rendszám volt, ráadásul a 15 éves fiú vezetett, akinek jogosítványa sincs. Anyja szerint bepánikolt, ezért taposott a gázra.

Eltávozást kapott a börtönből, megfojtotta élettársát

Mindent beismert és lemondott a tárgyalás jogáról, majd miután megtudta, hogy több mint 23 évet is kaphat, meggondolta magát. A férfi tavaly júniusban eltávozást kapott a börtönből, majd a vád szerint egy cipőfűzővel megfojtotta élettársát Nagyecseden. Egy nap bujkálás után fogták el a rendőrök.

Azért fosztotta ki a kis üzletet, mert szerelmes volt az eladónőbe, aki nem viszonozta érzéseit

Visszaeső bűnöző - úgy tudjuk nem először rabolt az a férfi, akit szerdán 8 év börtönre ítélt a bíróság, amiért tavaly márciusban késsel kirabolt egy boltot Komádiban. Állítása szerint szerelmes volt az eladónőbe, aki nem viszonozta érzéseit, ezért fosztotta ki a kis üzletet. A bíróság döntése nem jogerős.

Életfogytiglant kapott a sajószögedi anyagyilkos

A megbánás legapróbb jele sem látszott rajta - életfogytiglani fegyházra ítélték szerdán azt a férfit, aki két évvel ezelőtt halálra verte édesanyját sajószögedi otthonában. A mozgáskorlátozott, nyugdíjas asszonyra seprűvel és késsel támadt. Miután megverte, elmondta a szomszédoknak mit tett, és megvárta a rendőröket. Az asszony később a kórházban halt bele sérüléseibe.

133 éves hidegrekord dőlt meg hétfőn Budapesten

133 éves hidegrekord dőlt meg hétfőn Budapesten, a Kékestetőn pedig még 3 fok sem volt és havazott. Ma már országszerte legalább 10 fokkal melegebb volt. Holnap viszont akár talajmenti fagy is lehet. A szélsőséges időjárás a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője szerint már az egészségeseknél is tüneteket okozhat: vesegörcsöt, migrént, vagy akár vérnyomásproblémákat is.

Kényszergyógykezelés az apját meggyilkoló férfinak

Kóros elmeállapotban szenved, ezért előzetes kényszergyógykezelésre küldte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint kedden éjjel, nyírmártonfalvai otthonukban halálra késelte 64 éves apját. Ma a bíróság úgy döntött, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldi, hogy ne kövessen el újabb bűncselekményt.

 

Testőrnek adta ki magát a csaló, majd fizetés nélkül távozott

Csalással gyanúsítják azt a férfit, aki testőrnek adta ki magát Hajdúszoboszlón egy szállodában.  Azt mondta, egy ismert ügyész fog megszállni a hotelben, ezért neki kell biztosítani az épületet az érkezése előtt. Egy éjszakát töltött ott, evett, ivott, majd fizetés nélkül távozott.

Az őrök fogták vissza - kis híján az operatőrre támadt egy vádlott a bíróságon

A 23 éves férfit azzal vádolják, hogy 2017-ben húsvétkor otthonában rátámadt mozgáskorlátozott, nyugdíjas szomszédjára. Az asszonyt brutálisan megverte, megerőszakolta, majd magára hagyta sérült áldozatát, aki életét vesztette.

Ölben viszik a betegeket a lépcsőn

Ölben viszik a betegeket a lépcsőn a Mátészalkai Kórházban, mert elromlott a lift - erről a Blikk írt. Híradónk úgy tudja, április elején állt meg a felvonó. A Kórház kérdéseinkre közleményben azt válaszolta, hogy a problémát azonnal jelezték az üzemeltetőnek. A cég pedig megrendelte külföldről a szükséges alkatrészt. Addig pedig átszervezték az ellátást és a mozgásképtelen betegeket az első emeleti osztályon helyezték el.

Adománynak szánt ruhákat loptak Nyíregyházán

Ruhagyűjtő konténerből loptak - videóra vették a tolvajokat Nyíregyházán. A levadászva.hu internetes oldalra töltötték fel azt a felvételt, amin látszik, hogy fiatalok ruhákat gyűjtenek, de nem másoknak. Feltehetően maguknak válogattak az adománynak szánt holmik között. Egyikük a szűk résen át bemászott a konténerbe, onnan adogatta ki társának a ruhákat. Az ott élők szerint rendszeresen fosztogatják az adománygyűjtő konténereket.

Egymásnak estek a gólyák

Nincs mit enniük a szárazság miatt, ezért egymásra támadtak a gólyák a Hajdú-Bihar megyei Mikepércsen. Aszályos időben ez nem ritka, néhány fióka is elpusztul, mert nem tudja etetni őket a fészkelő szülőpár. Most a nőstény gólya veszett oda, miután a többiek rátámadtak. A fészekben maradt 5 tojást a Hortobágyi Madárkórházba vitték, ezeket a többi fészkelő pár költi majd ki.

Hárman haltak meg miatta


szerző:
2019.04.26. 18:05
Hárman haltak meg miatta

Az ő élete is tönkrement aznap, amikor 3 ember meghalt miatta - ezt mondta az utolsó szó jogán a bíróságon a sofőr, aki 2017 októberében okozott balesetet Debrecen közelében. Most ítélték el jogerősen, 2 év 10 hónap fogházat kapott. A tragédiában egy 20 éves fiatalember, 41 éves édesanyja és 23 éves barátnője halt meg. Ketten maradandó sérüléseket szenvedtek.

Fiatal lányokat futtattak

Emberkereskedő bűnbandát fogtak a rendőrök Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyében. Az országos szervezet – 13 tagja a gyanú szerint szerény anyagi körülmények között élő fiatal nőket beszélt rá a prostitúcióra. A németországi munkáért cserébe sok pénzt ígértek, ám a gyanú szerint szinte minden keresetüket elvették tőlük. Így még a lányok dolgoztak, a gyanúsítottak luxus körülmények között éltek.

Két gyerek égett meg Tuzséron

Életveszélyes égési sérüléseket szenvedett egy 7 éves kisfiú és súlyosan megsérült egy négy éves kislány, amikor egy tuzséri ház udvarán berobbant egy flakon. Az udvaron szemét - rongyok, műanyag palackok égtek, amikor a hőtől felrobbant a purhabos flakon. Úgy tudjuk, a család azt állítja, nem ők rakták a tüzet, odabent ebédeltek, amikor meghallották, hogy sírnak a gyerekek.

Egymás után születnek a kölykök a nyíregyházi állatkertben

Érezni a tavaszt a Nyíregyházi Állatparkban, egymás után születnek a kölykök. Az elmúlt napokban két teve, több kenguru és 4 gyűrűsfarkú maki is született. A légnépszerűbb mégis a már fél éves indiai orrszarvú, anyjával együtt már a külső kifutóban tölti a napokat.

 Kimenekítették a lakókat az égő panelből

Tűz pusztított egy nyíregyházi panelban kedd délután. Egy 58 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett, miután kigyulladt a hatodik emeleti lakása. Őt a tűzoltók mentették ki a lángoló épületből. A ház lakói közül 90 embert kellett még kimenekíteni. A tűz több lakást is megrongált, az oltás közben pedig több emelet elázott.

Együtt ölte meg a család a babát

Csaknem fél évszázadra fegyházba kerülnek a boldvai szülők. Az apa, felesége tudtával 10 éven át fajtalankodott lányával, aki kétszer teherbe is esett. Először 15 évesen. Akkor titokban tudta tartani, hogy saját apja gyermekének adott életet, de később újra várandós lett. Azt a csecsemőt anyja segítségével otthon szülte meg, majd a család közös elhatározással hagyta meghalni.

Egyre több atrocitás ér pártszimpatizánsokat és aktivistákat

Egyre több atrocitás ér pártszimpatizánsokat és aktivistákat politikai véleménykülönbség miatt. Másfél hete egy volt fidelitasos férfi ütötte meg a jobbik egyik szimpatizánsát, egy nőt. Néhány napja Miskolcon vittek kórházba egy kormánypárti támogatót, mert a nőt megtámadta egy férfi a Fidesz aláírásgyűjtő standjánál. A pártok azt közölték, elítélik az agresszió minden formáját.

Szilánkosra törte öt hónapos gyermeke karját

Apja törte szilánkosra egy öt hónapos csecsemő karját a gyanú szerint. A gyerek anyja azt mondta, az ölében fogta a kisfiút, amikor élettársa ütni kezdte. Két nappal később a családsegítő vitte kórházba a babát, ahol kiderült, a karja eltört, a feje megsérült és súlyosan alultáplált. A 41 éves apát letartóztatták.

Féltékenység miatt késelhette meg élettársát

Féltékenység miatt szúrt - információink szerint ezt mondta a férfi, akit szerdán azért vettek őrizetbe a rendőrök, mert otthonukban megkéselte az élettársát. Úgy tudjuk, azt mondta, az asszony nagyon féltékeny volt, emiatt rendszeresen vitatkoztak.

Dühében többször megszúrta élettársát

Dühében többször megszúrta élettársát, majd saját maga hívta a rendőröket egy férfi reggel a Hajdú-Bihar Megyei Egyeken. Az asszonyt életveszélyes állapotban szállították kórházba. Lánya azt mondta Híradónknak, anyja és élettársa kapcsolata megromlott, az utóbbi időben egyre többet veszekedtek, de azt nem gondolták, hogy a vita ennyire elfajulhat.

Ápolónő lopta a betegek pénzét éjjelente

Tavaly szeptemberben bukott le, miután saját kollégái állítottak neki csapdát. Nem tagadott, a rendőröknek beismerte, hogy két másik beteg pénzét is ő vette el. Most kifosztás miatt emeltek vádat ellene.

Hatalmas lángokkal égett az asztalosműhely

Porig égett az önkormányzati asztalosműhely Beregdarócon szombaton. A polgármester szerint a kár több millió forint. A műhelyben közmunkások dolgoztak, ők készítették a településre a kerítéseket, virágos ládákat, kukákat, de a helyieknek is segítettek. Ha kellett ablak vagy ajtókeretet, gyártottak. A gépek nagy része és az alapanyagok is elégtek.

Csalás miatt körözték, de több lopott holmit is találtak nála a házkutatáskor

Lopással gyanúsítják a gyűjtögetőt, egy 35 éves férfit vettek őrizetbe a rendőrök Debrecenben. Csalás miatt körözték, a házkutatáson azonban kiderült, más miatt is felelnie kell. Otthonában szerszámokat, bicikliket, műszaki cikkeket és több lopott holmit is találtak. Híradónk úgy tudja, a férfi azt mondta, ő csak gyűjtögetett. Szerinte a készlet nagy részét lomtalanításkor találta, a többit rendelte.

Összeveszett a barátnőjével, ezért égethetett fel 15 hektárnyi földet

Összeveszett a barátnőjével, információink szerint ezért égetett fel 15 hektárnyi földet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kék közelében egy férfi a gyanú szerint. A tűz annyira elterjedt, hogy kis híján elérte a faluszéli házakat is. Egy tanya, és egy lakókocsi porig égett, szerencsére nem élt ott senki. A gyanúsítottat a közelben elfogták a rendőrök - kiderült, nem először gyújtogatott. Rongálás miatt indult ellene nyomozás.

 

Másodszor ölt, felmentették

Felmentették a gyilkost! A 37 éves férfi még tavaly januárban ölte meg saját apját otthonukban, de kóros elmeállapota miatt a bíróság nem ítélte el. Kényszergyógykezelésre küldték, az igazságügyi megfigyelő és elmegyógyító intézetbe. Korábban évekig kezelték már az intézetben miután 16 évvel ezelőtt halálra kínozta akkori barátnőjét. Néhány éve költözött haza szüleihez, de abbahagyta a gyógyszerei szedését.

Az anya lehet felelős 12 éves fia haláláért

A gyerek tavaly januárban szénmonoxid-mérgezés miatt halt meg otthonukba. 17 éves nővére életét sikerült megmenteni. Az ügyészség most emelt vádat az anya ellen. Kiderült, hogy a szobában lévő régi vaskályha szabálytalanul volt bekötve, ráadásul a repedéseit sárral tömték be.

Felvételen: a belső sávban szaladt az őz az M85-ös úton!

Forgalommal szemben, a belső sávban szaladt az M85-ös úton egy őz kedd délután. A sofőrök észrevették, így még időben a fékre léptek. A jelenetet a kisalföld.hu egyik olvasója vette videóra. A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint ilyen esetekben a legjobb döntés, ha a sofőrök fékre taposnak, a legrosszabb, pedig ha nagy sebességnél elrántják a kormányt, akkor ugyanis sokkal súlyosabb baleset is történhet.

Halálos szeszt főzött


szerző:
2019.03.26. 18:00
Halálos szeszt főzött

Vádat emeltek a szeszfőző ellen. Az ügyészség szerint ő lehet a felelős több ember megmérgezéséért és két nő haláláért. A büntetlen előéletű vádlott 2017-ben 5 hónapon át gyárthatta a szeszt egy eldugott tanyán, de az utolsó főzet halálos lett, tele volt metil-alkohollal. Kilencen szenvedtek mérgezést, miután ittak a kotyvalékból, ketten nem élték túl. A férfi hamarosan bíróság elé áll. Ha bűnösnek találják, akár 5 évre is rács mögé kerülhet.

Rendőrök elől menekült a halálos balesetet szenvedett sofőr

Rendőrök elől menekült az a sofőr, aki vasárnap hajnalban szenvedett halálos baleset Beszterec és Vasmegyer között Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Információink szerint a férfi nem állt meg egy Stop táblánál, ezért akarták felelősségre vonni, de elmenekült. A rendőrök kérdéseinkre azt írták, követték, de olyan gyorsan hajtott, hogy lemaradtak mögötte. Információink szerint a férfi két nappal a 25. születésnapja után vesztette életét. 

Biztonsági kamera rögzítette az újraélesztést

Nem gondolkodott, tette, amit kellett - ezt mondta az a rendőr, aki megmentette egy 58 éves férfi életét Debrecenben. A férfi szívinfarktust kapott a vasútállomáson, épp akkor esett össze, amikor az őrmester arra járőrözött…

„Elsodort mint egy bábut”

Esélyük sem volt elugrani, pillanatok alatt történt minden - ezt mondta híradónknak az a férfi, akit munkatársaival szeda délután gázolt el egy autó Papon. 7 közmunkás dolgozott az út menti árokban, amikor a kocsi közéjük vágódott. A sofőr feltehetően túl gyorsan hajtott, nem tudta bevenni a kanyart.

 

175 centis a kicsi zsiráf

Zsiráf született a debreceni állatkertben. Bár az újszülött a maga 175 centijével már most akkora mint egy felnőtt ember, gondozói kézből etetik. Naponta hatszor kap enni és folyamatosan figyelik, hogy egészséges maradjon. A három hetes kölyköt ma először engedték ki a külső kifutóba, ahol láthatóan jól érezte magát. A csöppségről még több felvételt megnézhet: ITT!

Közmunkások közé csapódott egy autó

Közmunkások közé hajtott egy autó Papon, Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyében szerda délután. Információink szerint a 43 éves sofőr túl gyorsan akarta bevenni a kanyart, kisodródott és egyenesen az árokban dolgozó munkások közé csapódott. Öten súlyosan sérültek, két munkás, a kocsit vezető férfi és élettársa pedig könnyebben.

Éjjelente rémálmok gyötrik a bántalmazott lányt

Rémálmok gyötrik, éjjelente még mindig felriad az a 16 éves lány, akit február végén kegyetlenül megvertek és megaláztak Nádudvaron a nyílt utcán és az egészet videóra vették. A támadással két tizenéves lányt gyanúsít a rendőrség. Őket csütörtökön hallgatták ki, mindent beismertek.  

Nem engedték ki wc-re a román utast, könnyített magán a repülőn!

Landolás közben nem engedték a mosdóba, szitkozódott aztán a könnyített magán egy román utas tegnap a Londonból Debrecenbe tartó járaton. Mivel a földre térés után sem nyugodott meg, a rendőrök őrizetbe vették. Gyorsított eljárásban vizsgálták az ügyét és ma már bíróság elé állították. Megbánta, amit tett.

Újabb videó a bántalmazó tiniről!

Ájultra vert egy férfit is az a tizenéves lány, aki barátnőjével nemrég kegyetlenül megalázott és megvert egy 16 éves lányt Nádudvaron. Most kiderült, hogy az egyik támadó már máskor is verekedett. Egy olyan felvétel került birtokunkba, amelyen az látszik, hogy egy felnőtt férfit fejbe rúg, úgy, hogy az áldozat elájul. A rendőrség nyomoz.

Gombnyomásra eltűnt a kamion rendszáma

Filmbe illő trükk az autópályán - egy rejtett kapcsolóval tüntette el a rendszámát egy kamionsofőr, így cselezte ki a kamerákat. Feltehetően nem fizetett autópályadíjat, rendszám nélkül pedig nem tudták azonosítani.

Két kis takinborjú a csordában

Két takinborjúval bővült a nyíregyházi csorda, a legkisebb még csak két napos. Az, aki hirtelen nem tudja mi is a takin, nem kell szégyenkeznie. A kecskeformákhoz tartozó patásokat, ökörgazellaként is hívják, de sokan inkább a szarvasmarhákhoz hasonlítják a Himaláján őshonos állatokat.

Posta: ötmilliós vezetői fizetés

Magas szintű felkészültséget igényel a munkájuk, ezért költenek bruttó 20 millió forintot havonta a Magyar Posta vezetőinek bérére - ezt válaszolta a minisztérium egy Jobbikos politikus írásbeli kérdésére. Az ellenzéki párt arra volt kíváncsi, a kormány szerint nem visszás-e, hogy ennyibe kerülnek a vezetők, miközben az állami cégtől többszáz embert rúgnak ki. Az egyik postás szakszervezet szerint a munkaerőhiány egyre nagyobb gondokat okoz a náluk.

Egyre több háziorvos hiányzik

Egyre kevesebb az orvos a háziorvosi rendelőkben és az ügyeleteken. A februári adatok szerint 344 háziorvosi rendelőben tartósan nincs orvos, több mint 50 praxist az elmúlt egy évben zártak be. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint a gyermekorvosi rendelőkben még nagyobb gond az orvoshiány. Az egészségügyi államtitkár azt mondta, folyamatosan támogatják azokat az orvosokat, akik tartósan üres praxist vesznek át, és új megoldási javaslatokon is dolgoznak.

Elűzték a telet Mohácson

Elűzték a telet Mohácson. Bundában, maszkokban, hangosan kergették el idén is a hideget a busók. Mint minden évben, most is rengetegen voltak kíváncsiak a télűzésre. Hatalmas tömeg kísérte végig a jelmezes felvonulást.

Életveszélyben van a sofőr

Életveszélyes koponyasérülésekkel, mentőhelikopter vitte kórházba a férfit, aki terepjárójával egy vonat elé hajtott Mikepércsen. Az átkelőnél nincs fényjelzés vagy sorompó, de információink szerint a sofőr jól ismerte az utat, naponta járt arra. Tűzoltók szabadították ki a roncsból.

Hibásan jártak az új IC+ kocsik

Évekig rejtett ajtóhibával közlekedtek az IC+ nevű, magyar gyártmányú vasúti kocsik. Így a szakszervezet szerint csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. A vagonokat szerdán vonták ki a forgalomból,  miután az egyik kocsi ajtaja egy teszten menet közben nyitva maradt. Kedden újabb vizsgálat lesz. Ezek a vagonok darabonként 400 millió forintba kerülnek. A MÁV-Start azt közölte az IC+ projektet nem állítják le.

Hirtelen halt meg az anya, négy gyermek maradt félárván

Döbbenetes tragédia. Hirtelen halt meg az anya, 4 gyermek, köztük egy négy hónapos csecsemő maradt félárván. A Debrecenben történt tragédiáról először a Blikk írt. Az anya vasárnap reggel nem ébredt fel. Másnap lett volna a 40. születésnapja. A család a gyász mellett anyagi nehézségekkel is küzd. Korábban építkezni kezdtek, közös gyömrői otthonuk lassan kész, de a tűzoltóként dolgozó apa attól tart, egyedül nem tudja majd fizetni a hitelt. Ha segíteni szeretne a családnak, ide utalhat: Szilágyi Károly 11773119-13230094.

Magas rangú pénzügyőröket tartóztattak le

2 magas rangú pénzügyőrt tartóztattak le, 13 embert pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett csütörtökön a debreceni bíróság. A Terrorelhárítási Központ emberei még kedden vettek őrizetbe 16 vámost, akikre munka közben a beregsurányi, barabási és lónyai határátkelőhelyen csaptak le. A gyanú szerint kenőpénzt fogadtak el az Ukrajna felé tartó, áfa-visszaigénylőktől. 

Javítóintézetbe kell menniük

Két fiút ítélt ma el a debreceni bíróság. A vád szerint egyikük 12, barátja 13 éves volt, amikor az iskolában napi rendszerességgel terrorizálták a náluk kisebb gyerekeket. Ütötték, rúgták őket. Olyan is volt, hogy fejüket a wc csészébe verték. Egyikük szegycsontját is eltörtét. A két gyerek tagadja a vádakat.

A rejtélyes alak ismét felbukkant - ezúttal Debrecenben

Újra óriáskeréken az esernyős ember. A rejtélyes alak ismét felbukkant - ezúttal Debrecenben. Nemcsak állt, sétált is az óriáskerék tetején. Méghozzá a világon elsőként úgy, hogy közben a hatalmas szerkezet forgott. Az akciót most is a többszörösen díjazott fotográfus, Kálló Péter fényképezte.
Ide kattintva még többet láthat az esernyős ember akciójából.

Lánya még kimenekült, de a nyugdíjas nő már nem tudott

Tragikus tűz Gyürén – lánya még kimenekült égő otthonukból, a nyugdíjas nő azonban az épületben rekedt. A szomszédok próbálták kiszabadítani, de a hatalmas lángoktól nem tudtak bemenni érte. Végül a tűzoltók hozták ki, de olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A család háza hajnalban gyulladt ki. Híradónk információi szerint a kályhából pattanhatott ki egy szikra.

Ütötte diákját: felmentették a nyíregyházi tanárt

Felmentették a pedagógust, aki ütötte a diákjait az egyik nyíregyházi szakgimnáziumban. Az esetről elsőként az RTL Híradó számolt be még 2017-ben. A tanárt most jogerősen is felmentette a bíróság, mert a diákok és szüleik nem kérték a tanár megbüntetését. Így bár súlyosan megsértette a gyerekek méltóságát, emiatt nem vonhatták felelősségre.

Halálra éheztették kislányukat

Hosszú időre rács mögé kerülnek a szülők. Az anyát 18, az apát 15 év fegyházra ítélték jogerősen. A gyerek hónapokon át tartó szenvedés után halt éhen gyöngyösi otthonukban, csaknem három évvel ezelőtt. A szülők mindvégig tagadtak, azt állították, megfelelően gondoskodtak róla.

Áthajtott a zebrán átkelő, babakocsit toló pár előtt

Nem törődött a gyalogosokkal a sofőr. Néhány méterre egy babakocsit toló pár előtt hajtott át a zebrán Nyíregyházán. Az esetet felvette egy másik sofőr fedélzeti kamerája, amin látszik, hogy bár ő szabályosan megáll, a szemből érkező fékezés nélkül hajt a zebrára a család elé. A helyiek szerint ebben a kereszteződésben gyakran előforul ilyesmi.

 

Éhen halt a kislányuk, a szülők nem érzik magukat felelősnek

Nem érzik magukat felelősnek azok a szülők, akiknek másfél éves gyerekük éhen halt gyöngyösi otthonukban két évvel ezelőtt - erről beszéltek ma az utolsó szó jogán. A kislány kevesebb, mint 3 és fél kiló volt. Az apa azt mondta: nem akarta, hogy éhen haljon. Az édesanya pedig az állította, ő megfelelően etette. A vád szerint azonban a kicsi hónapokig szenvedhetett halála előtt. A szülők azzal védekeztek, hogy nagyobbik lányuk is sovány volt egy betegség miatt. Azt hitték, speciális diétával, idővel a kisebbik gyerek is megerősödik.
Hogy a férfi mit mondott még az utolsó szó jogán, ide kattinta megnézheti.

Hamburgerre és energiaitalra akarták költeni a rabolt pénzt

Hamburgerre és energiaitalra kellett nekik a pénz, a gyanú szerint ezért rabolt ki egy 13 és egy 14 éves fiú egy nyugdíjas asszonyt Nyíracsádon. Vasárnap otthonában támadtak rá. Több bordáját eltörték és elvették a pénzét, majd másnap még kétszer visszatértek. Újra bántalmazták az asszonyt, akinek már nem volt pénze, így a rablók üres kézzel menekültek el.

Kátyúban dagonyázott egy vaddisznó Debrecenben

Vasárnap, fényes nappal vették videóra, ahogy az úttesten szaladgált, majd egy méretes, vízzel teli kátyúba feküdt. Néhány másodpercig hempergett a méretes lyukban, majd tovább állt. A teljes felvételt megnézhetik ITT

18 évet kapott a késes támadó

Sokkal enyhébb ítéletre számított, 18 év fegyházat kapott az a férfi, aki 2017-ben egy éjjel megkéselte volt élettársát és annak három gyermekét, majd napokig bujkált a rendőrök elől. Kiderült, szerelmes volt egykori párja akkor még csak 15 éves lányába, akit teherbe is ejtett. A gyerek anyja eltiltotta őket egymástól, a férfi ezután dühében, részegen betört a házukba, ahol késsel támadt a családra.

Elítélték a 3 széflopót

Elítélték a betörőbandát, amelynek tagjai tavaly buktak le, miután elloptak egy széfet egy debreceni családi házból. A páncélszekrényben több mint 34 millió forint volt. A zsákmányt testvériesen elosztották egymás között, de nem sokáig élvezhették a vagyont. Ketten még aznap lebuktak, harmadik társukat 3 héttel később fogták el.

 

Adatbázis készül a vendégekről

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány meg akarja figyelni az embereket, ezért gyűjtik szeptembertől központi adatbázisban, ki hol, kivel és mennyi időt töltött el fizetős szálláshelyeken. Az ellenzéki párt az Európai Bizottsághoz fordult az adatgyűjtést lehetővé tévő, tavaly elfogadott jogszabály miatt. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint ők csak anonim adatokat kapnak, és statisztikai céllal gyűjtik majd ezeket.

Halálra verte a barátját, 2 napig együtt élt a holttesttel

Baltával, fával, fűrésszel, ütötte, vágta barátját - életfogytiglani fegyházra ítélte ma a bíróság azt a férfit, aki 2017-ben ölte meg lakótársát vámospércsi otthonukban, majd két napig élt együtt a holttesttel. A férfi tagadott a bíróságon. Azt mondta, barátja elesett a biciklivel, abba halhatott bele. 

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való