Múlt héten összegyűjtöttük Brennan és Booth legromantikusabb pillanatait, sőt szemezgettünk már érdekességek között is, most viszont izgalmas sztorikra bukkantunk a sorozat kulisszái mögött.

Ti tudtátok a Dr. Csontról, ezeket a meglepő sztorikat?

Néha-néha az ember meglepődik, hiszen ha szeretünk egy sorozatot, az nem feltétlenül jelenti azt is, hogy minden kulisszatitkot vagy akár furcsa történetet ismerünk a készítéséről vagy éppen a színészeiről.

Most éppen ilyen sztorikat gyűjtöttünk össze nektek. Kíváncsiak vagyunk, melyik lep majd meg a leginkább titeket.

  • Sokan kiakadtak Emily Deschanelre, amikor a színésznő bejelentette: terhessége alatt is tovább folytatja a vegán életmódját. Emily nem tudott mit kezdeni az emberek kiakadásával, hiszen állította: több orvos is segíti őt, hogy a baba minden fontos tápanyagot megkapjon. Nem mellesleg a színésznő és sorozatban alakított karaktere egyszerre voltak várandósak, persze egy epizód erejéig Emily-nek még egy is fel kellett vennie egy műpocakot.
     
  • Majdnem mások kapták meg a két főszerepet. A készítők eredetileg egy szépfiút szerettek volna Booth karakterének, ráadásul a színész elsőre leszerepelt a casting alatt. Emily helyett is mást választották volna… azonban, amikor a két későbbi főszereplő együtt olvasott fel egy jelenetet, a köztük lévő kémia miatt megváltoztak az eredeti tervek.
     
  • Egyszer sem mondják ki a sorozatban, azonban végig ott van a levegőben: Brennan Asperger-szindrómás. Ez is csak akkor derült ki, amikor a show egyik készítője bevallotta, hogy a karaktert részben az egyik aszpergeres ismerőse ihlette.
     
  • A sorozat kapott egy spin-offot is. A The Finder néven futó „mellékszál” azonban eléggé rövidéletűre sikeredett, csupán egy évadot élt meg.
     
  • David Boreanaz a 8. évad környékén (5 évvel a valódi befejezése előtt) írta követőinek, hogy véget ért a sorozat . Persze, a show illetékesei azonnal cáfolták, amit a hírt… olyannyira, hogy nyolc évad helyett egészen 12-ig menetelt a történet.
     
  • Emily Deschanel többször is rosszul lett forgatás közben. Nem lehet ez meglepő, hiszen a Dr. Csont rajongói közül is sokaknak megmozdulhat a gyomra egy-egy meredek jelenet láttán. A színésznő azonban nem a gyomorforgató snittek miatt akadt ki, sokkal rosszabbul viselte, amikor lehetetlen fordulatokkal kellett szembenéznie. Például amikor valakinek egy korallt találtak a gyomrában.

Vajon a mai epizód készítése közben is született pár meglepő sztori a kulisszák mögött? Ezt nem tudhatjuk, azt viszont igen, hogy a Dr. Csont 11. évadának 14. része ma este 22:00-kor kezdődik az RTL Klubon!

Forrás: Screenrant