Nem-nem, most nem spoilerezzük el a sorozat sztoriját, hiszen az egyik színésznő jelentette a napokban, hogy megszületett a kisbabája. Kíváncsi vagy, ki lehet az? Sőt, nem ez volt az egyetlen örömhír az Agymenők háza táján.

Megszületett az első Agymenők baba!

Melissa Rauch – a sorozat Bernadette-je – egy igazán csodás hírt osztott meg követőivel: megszületett a kislánya, aki a Sadie Rauch nevet kapta!

Már önmagában is óriási boldogság ez, azonban annak tudatában, hogy a színésznő mennyit küzdött azért, hogy kismama lehessen, még inkább örülünk a kiscsaládnak. Első babáját sajnos elvesztette, úgyhogy sokáig gondolkodott rajta, hogy megossza-e egyáltalán terhessége hírét mindenkivel.

Végül egy nagyon okos és elgondolkodtató írásban emlékezett meg – az akkor még a pocakjában növekvő – babájáról.

 

A post shared by Jim Parsons (@therealjimparsons) on


Most viszont már bizonytalankodás nélkül írta ki a következőt:

„Kiugrom a bőrömből, hogy megoszthatom veletek a hírt: megérkezett a gyönyörű kislányunk, Sadie Rauch, a szívünk pedig majd kicsordul a szeretettől.”


Miközben mindenki Melissa baba-boldogsága miatt ünnepelt, egy másik meglepetést is bejelentettek: a sorozat másik sztárja, Kaley Cuoco feltöltött egy igazán megható videót az Instagramjára, amelyen mindenki végignézheti, hogyan kérte meg szerelme a kezét.

 

A post shared by Karl Cook (@mrtankcook) on

„Még mindig sírok. Ennek az estének minden egyes perce tökéletes volt, csak úgy, mint te Karl Cook, örökké szeretni foglak” – írta a posztja mellé.


Forrás: EW, Instagram