Portré

2015.07.10. 15:00 (péntek)

Ez nem kutya! A Fehér Isten az Oscar kapujában

Ez nem kutya! A Fehér Isten az Oscar kapujában

Hogy a leghitelesebb forrásból értesüljünk a film kapcsán, Barabás Évivel a rendező, Mundruczó Kornél beszélgetett. 

Az alkotó életében először dolgozott ennyi kutyával együtt, ez egy nehéz feladat volt számára, de rengeteg tehetséges segítője akadt.  A családban sajnos nincs kutyus, sőt semmilyen háziállat, mert Kornél szerint az életritmusukkal nem összeegyeztethető, a gyermekei legnagyobb bánatára.
Sokszor felfoghatatlan a kicsiknek még az is, hogy az édesapjuk folyton úton van, sokat van távol a családtól, ezért a rendező, amikor csak teheti, a gyermekeinek is megmutatja, mivel is foglakozik.

Fontos, hogy lássák, a filmezés nemcsak a parádéról szól. Cannes meglepetés volt számára, az Oscar pedig megtisztelő bizalom, sőt úgy érzi, elsőfilmesként vesz részt ezen a megmérettetésen, hiszen filmjeit ezelőtt még nem díjazták.

Kornél arról is mesél, mennyire „kutyául” érezte magát az Illatos úti menhelyen, arról is, hogy milyen felemelő érzés volt egy jó ügy mellé állni, aztán, hogy hogyan kapott a Szomszédok című magyar teleregényben szerepet.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

A Portré adásait visszanézheti az RTL Most-on!

18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való