KERESÉS search-close

Íme, a Fenegyerekek legemlékezetesebb pillanatai!

szerző:
2016.10.09. 16:00

A csapatdöntő kapujában állunk, hiszen vasárnap eldől, hogy a Fenegyerekek vagy a Lázadók nyerik meg a versenyt. Összegyűjtöttük Oláh Gergőék legszebb, legcukibb és legemlékezetesebb pillanatait.

Íme, a Fenegyerekek legemlékezetesebb pillanatai!


Ugyebár, minden a válogatókon, azt követően pedig az első párbaj adáson kezdődött, ahol eldőlt, hogy kik kerülhetnek be az énekes végső csapatába. Miután a kistehetségek nem párbajoztak, az első adásban már biztos volt: Viki ott van a Fenegyerekek között. Azonban az énekesek és a táncosok közül választania kellett a zsűrinek: a táncosoknál végül Dorina lett Ricsi párja, az énekesek közül pedig Lara jutott tovább.
 

Így Viki, Lara, Dorina és Ricsi lettek a Fenegyerekek!
 


A produkciókat mindig komoly felkészülés előzi meg: a gyerekek minden nap az Akadémián készülnek, ahol énektanárok és tánctanárok segítenek nekik a próbákon.
 

Hogy milyen egy nap az Akadémián? Kattints a videóra!
 


A második adásban ugyan még nem volt kiesés, azonban a gyerekek megkezdték a pontgyűjtést a csapataiknak. Az összhang pedig már ekkor kialakult, Dorina és Ricsi azonnal lenyűgözték a zsűrit:
 


A harmadik adás még több izgalmat tartogatott, hiszen a végén egyetlen csapattól – akik a legkevesebb pontot gyűjtötték – búcsúznunk kellett. Végül a Torpedók estek ki, azonban majdnem a Fenegyerekektől búcsúztunk, az utolsó pillanatban végül Lara mentette meg magukat extra pontjával:
 


Persze, a gyerekek nem csak egyedül bizonyíthatnak a színpadon, hiszen megannyi sztárvendég látogatott már el hozzájuk a Kicsi Óriásokba. Így például Istenes Bence és Csobot Adél, akiknek a kistehetségek – köztük Viki – tettek fel furfangos kérdéseket:
 


Sőt, a táncosok közös nagy táncpárbajaihoz többször csatlakozott egy-egy sztárfellépő is. Ilyen volt például az a produkció, ami során Tóth Andi és Gájer Bálint Justin Timberlake egyik slágerét adták elő, miközben a Kicsi Óriások táncosai felperzselték a parkettet:
 


Rengeteg különleges pillanat akadt a Fenegyerekek életében, múlt hét vasárnap ráadásul már Gergő is beszállt a pontszerzésbe, Larával közösen lépett a színpadra és egy duettet adtak elő – amivel aznap este az extra pontot is begyűjtötték:
 


Larának óriási élmény volt együtt énekelni a csapatkapitányával, hiszen már akkor erről ábrándozott, amikor Gergő az X-Faktorban szerepelt. Közösen meséltek a duettjükről:
 


A következő adásban igazán érzelmes produkciók érkeznek, hiszen a gyerekek azon túl, hogy egyedül is fellépnek, a csapataikkal közösen is előadnak egy-egy dalt, ráadásul a tehetségek a tanáraikkal is bizonyítani fognak!

 

 

Neked melyik csapat a kedvenced? A Fenegyerekek vagy a Lázadók?

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való