KERESÉS search-close

Egy családi tragédia – Simon Krisztina igaz története!

szerző:
2018.06.20. 22:45

Van öt testvér, akik közül a legkisebb egyetlenegy karácsonyt sem töltött velük, akiről 26 éve nem tudnak semmit sem, és akinek a születésekor szörnyű tragédia történt, ami egy életre megpecsételte a sorsukat.

Krisztina Erdélyből költözött Magyarországra. Most Kecskemét mellett él fiával és élettársával egy kis takaros házban. Itt sokkal kiegyensúlyozottabb és rendesebb körülmények között tudnak élni, habár Erdélyhez még mindig szorosan kötődnek. Előző férjétől született ikreit ugyanis ott kellett hagynia, de azon munkálkodik, hogy végre maga mellett tudhassa a fiait. Így nem csoda, hogy Krisztina megtört, de emellett az is látszik, hogy egy fájdalmas emléket cipel, és valami súlytalan szomorúság veszi őt körül.

1992. húsvét: egy csodálatos napra virradt a Stan család, ugyanis kiderült, aznap fog megszületni ötödik testvérük, István. Mindenki izgatott volt, de arra egyszerűen nem lehetett felkészülni, ami akkor történt. A kis Istvánka rendben megszületett, azonban egy vártalan komplikáció következtében a kisfiú édesanyja a szülés után nem sokkal meghalt. A családfő sokkot kapott, és mivel otthon négy kisgyermek várta, nem tudta hazahozni a legkisebbet, Istvánkát. Gyermekotthonba adta.

Ennek már 26 éve, de Kriszta sosem tudta elfejteni, hogy valahol a nagyvilágban él az öccse, akit kiszakítottak a családból, és aki talán semmiről sem tud. Ezért keresett fel minket, hogy segítsük megtalálni elveszett testvérét.

Mindenekelőtt ellátogattunk a testvérek édesapjához, aki egy nagyon szerény etyeki albérletben fogadott minket. Józsefen is, mint Krisztinán, látszik az élet súlya, hogy mennyi nehézségen és tragédián van túl. Kiderül, az édesapa egyáltalán nem szerette volna elengedni legkisebbik fiát, de nem volt más választása: éjjel-nappal dolgozott, és sokszor éjjel még mosott is, hogy gyermekei tiszta ruhában mehessenek iskolába. József szinte egy napon veszítette el gyönyörű és szerető feleségét és fiát.

Neki is láttunk István megkeresésének, és egy családfakutatót kértünk fel, hogy nézzen utána egy Stan István nevezetű fiúnak. Viszonylag gyorsan kiderült, hogy a fiút egy kanadai házaspár fogadta örökbe, és most már Franknek hívják. Egy ottani újságíró ismerősünk segített abban, hogy utolérjük a most 26 éves fiút. Először az íméleinkre örömmel válaszolt, sőt többször beszéltünk telefonon vele, és úgy tűnt, ő is izgatottan várja testvéreivel és édesapjával a találkozót. Aztán egyszercsak minden kapcsolatot megszakított velünk, és többet nem válaszolt a megkeresésünkre.

Az újságíró kollégánktól annyit még sikerült megtudnunk, hogy valószínűleg Frank nevelőanyukáján múlt a dolog, aki úgy érezte, hogy a fiú még nem áll készen a találkozásra.

Nehéz szívvel érkeztünk meg Krisztinához, aki édesapjával várt minket. A hír hallatán, hogy szeretett öccse, István életben van, és örökbe fogadták őt Kanadában, felcsillant a szemük. A külföldi kollégánk videó üzenetben mesélte el a családnak, hogy István, azaz Frank egyelőre nem áll még készen a találkozóra, de ez nem jelenti azt, hogy ez örökre így is marad.

József és Krisztina olyannyira szeretik Istvánt, hogy már az a gondolat boldoggá tette őket, hogy a fiú jól van, és neki megadatott, hogy családban élhessen. Krisztiéknek ugyanis nevelőotthonban kellett felnőniük, József nem bírta a négy gyereket önerőből felnevelni.

Mindenesetre József és a lánya is úgy gondolják, reményt kaptak arra, hogy Istvánt egyszer láthassák, és újra magukhoz ölelhessék.

A teljes történetet ITT TUDOD visszanézni!

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!