X
Másolás vágólapra

Híradó

2016.05.02. (hétfő)

MSZP: Matolcsy is döntött a pénzekről

Matolcsy György is részt vett azokban a döntésekben, mire költse az általa vezetett jegybanki alapítvány a pénzét. Ezt állítják a szocialisták, miután kiperelték azt a dokumentumot, amelyben a PADA kuratóriuma felhatalmazza az elnököt, azaz Matolcsy Györgyöt, hogy egy másik taggal együtt dönthessenek a jegybanktól kapott pénz sorsáról. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint ötvenmilliárd forint sorsába szólhatott bele Matolcsy György, a pénz egy része éppen az unokatestvére érdekeltségében lévő bankba került. A Fidesz frakcióvezetője szerint meg kell várni a számvevőszék vizsgálatát.

Még több #politika tartalom
i
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való