Híradó

2005.11.19. 16:15 (szombat)

Baktériumok mindenütt

Baktériumok mindenütt

Mindennapi eszközeink is baktériumokkal fertőzöttek.

Rögtönzött közvélemény-kutatásunkból kiderült, igény lenne a tiszta környezetre, a higiénikus életvitelre, csak éppen az ehhez szükséges alapvető szabályokat nem sikerül mindig betartani.

Mikrobiológusokkal karöltve és a szükséges kellékekkel felszerelkezve nyakunkba vettük a várost, és mintákat vettünk a járművekről, a kilincsekről, a telefonokról és a kezünkről is. De nézzük részletesen, mit miért vizsgáltunk meg, és persze azt is, milyen eredményeket kaptunk.

Első utunk a metróhoz vezetett. Oda, ahol naponta több száz ember is megfordul. Először egy fertőtlenítő kéztörlőn megmostuk a kezünket, hogy ne a mi kezünkről kerüljenek bele a mintába, hanem a bizonyos felületet vizsgáljunk meg.

Lemostuk a felületét a kapaszkodónak. Ez egy 10x10 cm-es felület. Látszik, hogy piszkos, de nem biztos, hogy magas a mikrobaszáma, mert ez száraz felület és a mikrobák a nedvességet kedvelik.

Magyarországon információink szerint még nem készült olyan felmérés, ami a járművek tisztaságát tanulmányozta volna. Londonban viszont 2000-ben egy egyetem törvényszéki laboratóriumában bevizsgálták a londoni metró üléssoráról vett mintákat. Az eredmény megdöbbető volt.

Az ülőfelületen egér és patkány szőrszálakat, 7 féle rovart- többnyire élő bolhákat, legalább 9 embertől származó hányás nyomot, 4 embertől származó vizeletmintát, illetve emberek és rágcsálók ürüléknyomait találták.

Ez év augusztusáig a patkányürülék által terjesztett kór következményeként 166 megbetegedést regisztráltak, köztük 15 halálos volt. Az egészségügyi világszervezet éppen ezért patkányirtási kampányt kezdeményezett.

De vissza a budapesti metróba! Szakértőink először a kapaszkodókat, majd az üléseket törölgették, ugyanis ezekkel érintkezik a legtöbb ember nap mint nap. Ezek után villamosra szálltunk, és az itt vett mintákat is laboratóriumba vittük.

'A vártnál jobb eredmény született. Köszönhető ez annak, hogy száraz őszünk van. A mikrobaszám nem volt olyan magas, mint azt vártuk. Csak egynéhány tárgyon találtuk higiéniás szempontból nem megfelelőnek a coliform és penészgomba jelenlétét' – mondta Tabajdiné dr. Pintér Veronika, mikrobiológus, a Dr. E. Wessling-Food Micro Kft. munkatársa.

Ez nem azt jelenti, hogy minden közlekedési eszköz szennyezett, mi csupán két metróról és két villamosról vettünk mintát. Ezeket a járműveket is rendszeresen takarítják, de a baktériumok mindenhol megtelepedhetnek. A becslések szerint a kapaszkodókon mintegy 400 emberrel lehet testnedvet cserélni, nem árt tehát odafigyelni, mikor, mihez nyúlunk, és legfőképp milyen kézzel.

A mikrobák csak akkor jelentenek veszélyt számunkra, ha bekerülnek a szervezetünkbe, például a kezünk által az élelmiszereken át. Két hölgy kezét vettük szemügyre, mindkettőjük tömegközlekedési eszközön utazott, az egyikük pedig még evett is mosatlan kézzel.

'Egyik kézen higiéniai nem megfelelősség és coliform volt jelen' – mondta Bajza Nóra mintavevő, a Dr. E. Wessling-Food Micro Kft. munkatársa. Mindezt annak a hölgynek a tenyerén találták, aki evés előtt nem mosott kezet.

'A stafilokokkus pedig mindkét kézen megtalálható volt. Ez a baktérium velünk együtt él, csak akkor jelent megbetegedést számunkra, ha nagy számban van jelen' – mondta Bajza Nóra.

Ilyen esetben hányást, hasmenést is okozhat. Persze az ágyban fekve nem gondoljuk, hogy mindez attól van, mert esetleg nem ettük higiénikusan.

Egy fiatal párral egy parkban találkoztunk, ebédidőben. Ők kézzel ették a paradicsomot, a felvágottat, zacskóból itták a tejet és nem mostak kezet.

'Nem hiszem, hogy egy kifőzdében tisztább a kanál vagy az evőeszköz' – mondta egyikük.

Ők mindketten azt vallják, hogy a túlzott higiénia káros a szervezetre.

A tudósok szerint gátolja a szervezet védekező rendszerének zavartalan fejlődését, ha egy kisgyerek túlságosan steril környezetben él. A kiskori fertőzések ugyanis megedzik a szervezetet, amely így később ellenállóbb lesz. A tisztaság szigorú betartása egyes szakértők szerint felnőtt korban allergiához, asztmához, sőt szívbetegséghez vezet.

Találomra azért kiválasztottunk egy kifőzdét és az ott található villát és kanalat is leecseteltettük egy szakemberrel. Az eredmény nem általánosságban mutatja az éttermi evőeszközök állapotát, csupán egyetlen étkezdéjét. A vegyészek a bevizsgált étkészleten találtak ugyan mikrobákat, de számuk elenyésző volt.

Nem zárult viszont ilyen sikeresen egy nyilvános wc-ből és egy vonatról vett minta elemzése.

Az ülőkékről nem is mertünk mintát, hiszen ezek látszatra is elég kiábrándítóak voltak.

'A wc kilincsen, a lehúzón, a kapaszkodón jól látható, hogy minden mikrobacsoport előfordul. Ezek a kezünk által bejutnak a szervezetbe, és 8 óra alatt milliós nagyságban képesek szaporodni' – mondta Bajza Nóra.

A mutatók az általános mikrobaszámnak a többszörösét jelezték. Pekingben például ez nem fordulhat elő, mivel ott maximum négy légy és ugyanennyi szemét lehet egyszerre egy illemhelyiségben. Nálunk is jól jönne egy hasonló rendelet, ugyanis Budapesten 91 működőképes illemhely van, 30%-uk pedig hiányosságokkal üzemel.

A betegségek és fertőzések elkerülésének legegyszerűbb módja az alapos kézmosás. Ezt viszont egy amerikai kutatás szerint az emberek 67%-a teszi csak meg. A férfiak jelentős többsége megfeledkezik a kézmosásról, míg a nők jobban ügyelnek a tisztaságra. Attól viszont óva intik az embereket, hogy nyilvános wc-ben törölközőt használjanak.

'A törölköző súlyos eset. Sok mikroba szaporodik benne, mivel nedves. Nem tud kiszáradni, és büdösödik' – mondta Tabajdiné Dr. Pintér Veronika, mikrobiológus. 

Következő utunk egy játszótérre vezetett, ahol egy olyan homokozót találtunk, ami nincs elzárva az állatoktól. Innen vettünk mintát.

Majd ellátogattunk egy másik játszótérre. Mivel a kutyák ürüléke milliónyi olyan élősködőt tartalmaz, melyek az emberre is veszélyes fertőzéseket terjesztenek, erről a XIII. kerületi játszótérről kitiltották az állatokat.

'Körbe vannak kerítve, az az elsődleges szempont, ezért szeretünk ide járni' – mondta az egyik anyuka.

A galambok ellen viszont nem tudnak védekezni. Ezeknek az állatoknak egyes példányaik papagájkórral fertőzhetik meg az embereket, hátrahagyott ürülékük és tollaik pedig allergiát válthatnak ki. De nézzük, mit tartalmaz az általunk beszerzett homokminta.

Nagy számú penészgombát találtunk. A játszótéri homok nedves időben valamennyi mikrobacsoportot tartalmazza, és valahány százalékban szalmonella is kimutatható benne.

Az elemzett homokozó skáláján jól látható, a különböző baktériumok nagy számú jelenléte, melyek a gyermekeknél vírusos megbetegedést okozhatnak. Ez ellen csakis úgy lehetne védekezni, ha körbezárnák a játszóteret, és sűrűbben cserélnék a homokot.

A kórokozó baktériumok és vírusok mindennapi használati eszközeinken is megtelepednek, ha azok nincsenek megfelelően takarítva. Az irodánk volt a következő állomása a kommandónknak.

A szerkesztőségben először a vezetékes telefonokat és a számítógép billentyűzetét teszteltük. Ezeket többen is használjuk nap mint nap. A gombokról és a kagylóról is vettünk mintát.

'Azok szennyezettebbek, amit mindenki használ. A te immunrendszered ugyanis a te mikroflórád ellen termel ellenanyagot. Ha más ül oda, az övéhez, nem termel. Ezekből lesznek a fertőzések' – mondta a szakember.

Ha kedvezőek a körülmények, egy baktériumsejtből nyolc óra alatt millió keletkezhet, így ajánlatos odafigyelni a tisztaságra.

'Olyan mikroba kerül át, ami az egyiknél még nem okoz fertőzést, viszont a másik szervezetében már gondot okoz. Főleg akkor, ha még közben uzsizunk is. A billentyűzet kórokozóktól és feltételes kórokozóktól mentesnek bizonyult, míg a telefonok estében minden vizsgált paraméter előkerült' – mondta Tabajdiné dr. Pintér Veronika, mikrobiológus.

Elrettentő példa akadt szép számmal. Így a kézmosás, a lakásunk, az irodánk, a használati eszközeink és élőhelyünk tisztán tartása továbbra is fontos feladat. De nem kell feltétlenül ragaszkodni azokhoz a termékekhez, amelyek teljes baktériummentességet garantálnak. Mivel a bennünket körülvevő és bennünk élő bacilusok, vírusok, és gombák millióira szükségünk van ahhoz, hogy életben maradjunk.

18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!