Híradó

2004.06.06. 21:23 (vasárnap)

Az a titokzatos fűző

Az a titokzatos fűző

Hiába volt macerás - nagyanyáink hordták, mert a kor divatja ezt diktálta. Most újból előkerült, hogy a nők elszédíthessék benne a férfiakat.

A fűző az idők folyamán vesztett kényelmetlenségéből és egyszerűbb felvenni és levenni is, mint egykor. Hogy fűződömping mégsem várható, annak egyszerű oka van: a mai változatok nagyon egyediek és nagyon drágák.

A fűző mégis reneszánszát éli. Legalább egy példány megtalálható belőle minden modern, magára valamicskét is adó fiatal nő szekrényében alsóneműként, vagy pedig méregdrága ruhakölteményként.

 „Ez egy operabáli ruha, bár csak a fűzőrész látható itt, ez a Budapesti Operabálra készült, ehhez tartozik még egy hosszú, földig érő csipkeruha” – mutatja a fűzőkreációt Konsánszky Dóra divattervező.

Elkészítése közel egy hónapját vette igénybe a Párizsban tanult divattervezőnőnek. Kizárólag modern anyagokkal dolgozott, és a ruha szépségén kívül viselője kényelmét is szem előtt tartotta. Halcsont helyett rugalmas műanyagot használt, flitter helyett látványos kristályokat, a vaskos pántok helyett pedig nehezen kioldódó szalagokat.

„Előítélet van a fűzővel kapcsolatban, azt hiszik az emberek, lehet, hogy joggal, hogy kényelmetlen. De a mai fűzők korszerű anyagokból készülnek, és semmivel nem kényelmetlenebbek, mint akármelyik alkalmi ruha. Sőt, még egy olyan előnye is van, hogy szép tartást ad” – mondja a tervező.

Feltéve, ha viselőjének egyáltalán sikerül belebújnia. Mészáros Dóri profi vetkőző, naponta többször is más és más szerelésben lép fel csodálói előtt, de a fűzővel még neki is meggyűlt a baja. Hosszú percekig küzdött a kapcsokkal:

„Most az első megvan, ahogy a másodikat bekapcsolom, az első kijön, tehát akkor innentől kezdve nem tudom, mi van. Megpróbáljuk alulról, ami úgy néz ki, hogy könnyebb valamivel, de a második kapocs szintén kiugrott…”

A fűző pártolói szerint nagyon divatos, nagyon szexi és kiemeli a női alakot.

Ma már nem meglepő, ha egy nő melltartója kivillan a blúza alól, sőt az sem, ha egyáltalán nincs is rajta blúz. A fehérneműk ideje elérkezett, hódít és gazdagít. Míg egy átlag melltartó ára 5–10 ezer forint, addig egy jobb fűzőért már több százezret is elkérnek készítőik. A korántsem habkönnyű csodákat persze ciki többször is felvenni, így a legjobban sikerült darabokat a nők kézről kézre csereberélik, csakúgy, mint ahogy nagyanyáink az akkor modern melltartóikat.

Ma már óriási a választék, és nemcsak a boltokban, hanem a múzeumokban is. Bárki kedvére válogathat alkata, ízlése és persze pénztárcája kapacitása szerint. A legtöbben mégis a legegyszerűbbet veszik.

„Manapság ezeket a fűzőket inkább esküvőre viszik, meg ruhák alá, mert hétköznapra nem kényelmes viselet, mert az egész testet betakarja. Inkább a push-upos melltartókat kedvelik” - mondja Klajkó Andrea, üzletvezető.

Azok persze nem adnak szép tartást, nem hordhatók ruha helyett, és nem is extrémek. De ha egy szép nő hordja őket, legalább annyira mutatósak, mint a legnagyobb gonddal megálmodott múzeumi ereklyék.

18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való