Csak a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
X
Másolás vágólapra

Híradó

2017.03.20. (hétfő)

Lovász Krisztián
Lovász Krisztián
Riporter

Feladta magát a plébános

Önként adta fel magát egy baranya megyei plébános, mert állítása szerint évekkel ezelőtt veszélyeztethetett egy fiatalt. A Szabad Pécs nevű csoport bejegyzése szerint egy a városban tanuló gimnazista fiúval lehetett viszonya. Az esetről konkrétumokat nem árul el a pécsi egyházmegye. Azt közölték, hogy azonnali hatállyal felfüggesztették a papot. Több olyan iskola is van, ahol hittant tanított a lelkész, de ezek egyikében sem nyilatkoztak. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt egy negyvenkét éves férfi ellen nyomoz.

i
X
Másolás vágólapra

Fókusz

2017.05.23. (kedd)

"Szeretlek titeket, majd jövünk." Ezzel az egyszerű, de annál torokszorítóbb üzenettel búcsúzott családjától Suhajda Szilárd, aki Klein Dáviddal itthoni idő szerint kedd éjjel elindult, hogy első magyarként, oxigénpalack nélkül felmásszon
a Föld legmagasabb pontjára. Dörmer Csaba és Újházi Iván kollégánk ott voltak az 5300 méteres alaptáborban, amikor a két hegymászó elindult fölfelé a hold fényében. Ahova mennek, ott egy rossz lépés, vagy döntés az életükbe kerülhet.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2017.05.17. (szerda)

Visszaállítaná a 13. havi nyugdíjt az MSZP. Ezt a párt miniszterelnök-jelöltje jelentette be, amikor idősügyi szervezetekkel találkozott a Parlamentben. Botka nyolc éve megszavazta, hogy eltöröljék a juttatást. Most azt mondja, a gazdaság teljesítménye
újra lehetővé teszi a bevezetését. A Fidesz szerint Botka teljesen hiteltelen.  

Még több #politika tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2017.05.17. (szerda)

Megzavarták az Együtt aktivistái Rogán Antal lakossági fórumát. A miniszter hónapok óta nem vállalt nyilvános szereplést. Kedden egy budapesti művelődési házban beszélt a kormány intézkedéseiről, amikor Juhász Péter bekiabálva kérdezni
próbált tőle. A fórum percekre félbeszakadt. Rogán Antal szerint provokálni próbálták. Az Együtt elnöke viszont azt mondja, csak kérdezni szeretett volna a kormány szerintük oroszbarát politikájáról.

Még több #politika tartalom
i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2017.05.17. (szerda)

Élve ástak ki a föld alól három kismacskát a főváros 11. kerületében. Valaki úgy temette el a kölyköket, hogy még mindegyik életben volt. A hangosan nyávogó állatokra egy szomszéd figyelt fel. Ő mentette meg a cicákat. Már az állatvédők
vigyáznak rájuk. Ha kiderül, hogy ki tette ezt a macskákkal, állatkínzásért kell felelnie.

i
X
Másolás vágólapra

Híradó

2017.05.17. (szerda)

Akár huszonöt év fegyházat is kaphat az a fiatal, aki brutális kegyetlenséggel végzett egy hatvanegy éves asszonnyal egy éve Szamossályiban. Ezerkétszáz forintot és egy szivattyút zsákmányolt tőle, amit rögtön utána a helyi kocsmában próbált
eladni. Mivel ez nem sikerült, még aznap este betört egy másik házba is, ahol egy idős férfit súlyosan megsebesített.

i
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!