Híradó

2010.01.19. 17:54 (kedd)

Börtön is lehet a tiniverekdésből

Börtön is lehet a tiniverekdésből

A verekedésről készült felvételt internetes oldalunkra töltötték fel.

Jó ideje rángatta egymást már a két lány, amikor valaki rájuk szólt. Állítólag egy fiún vesztek össze a tanítás után Tokajban, a Tisza-parton. Az iskola igazgatója házon belül akarta rendezni a dolgot, ezért meghallgatta a diákokat és az osztályfőnöküket. De a felvételek az internetre is felkerültek.

„A megyei rendőrség közölte, hogy ehhez az iskolának semmi köze, ez a verekedés közterületen történt” – mondta az igazgató.

A felvételt a rendőrök is látták. Azt mondják, nem mérlegelhettek, nyomozást kellett indítaniuk a lányok ellen.

„Mindenki számára világos kell, hogy legyen, amennyiben valaki a 14 életévét betölti a bűncselekmény elkövetésekor, akkor az már fiatalkorú személy, és ő felelősségre vonható” – mondta Gaskó Bertalan, a Borsod-Ababúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodavezetője.

Vekerdi Tamás pszichológus szerint, ha a verekedés valódi volt, akkor nem a büntetőeljárás lehet a megoldás. Tőlünk Nyugatra már a súlyosabb bűncselekmények kezelésére is létezik más módszer.

„Összehozzuk az áldozatot és az elkövetőt a környezetükkel, családtagjaikkal, mindkettőnek vállalnia kell. És akkor ott, szakértő moderátorok segítségével a két csoport beszélget egymással” – mondta Vekerdi Tamás pszichológus.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a tanárok akkor tudnák hatékonyabban kezelni a konfliktusokat, ha tisztáznák, hogy mihez van joguk. Volt már olyan eset, amikor egy pedagógust felelősségre vontak azért, mert egymástól akart megóvni két verekedő diákot.

„Az történt, hogy a pedagógus szétválasztott két gyereket, és kapott egy fegyelmit, hogy ő fizikailag bántalmazta a gyereket, de nem erről volt szó” – mondta Kerpen Gábor elnök Pedagógusok Demokratikus Szervezetének elnöke .

A Büntető Törvénykönyv szerint a két verekedő lány akár börtönbüntetést is kaphat.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való