Csak a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Híradó

2011.10.18. 15:40 (kedd)

Otthonával ismerkedik az állatkert új lakója

Otthonával ismerkedik az állatkert új lakója

Új jegesmedve érkezett a budapesti állatkertbe. A hím, Vitus társa lesz és pár év múlva bocsaik születhetnek.


Az első reggeli az új kifutóban égi adományként, a levegőből érkezett. A 21 éves Tanya egy kicsit küzdött a vödörrel, aztán vidáman majszolgatta a halat és a gyümölcsöket. Rotterdamban született, több európai állatkertben is járt, a budapestibe Bécsből érkezett. Kicsik és nagyok is érdeklődve figyelték, hogy játszik az új labdájával.

A lányok az iskolai tankönyvosztáson szabadnapot nyertek, és úgy döntöttek, állatkertbe jönnek, jegesmedve nézőbe.

„Ez egy olyan állat, ami Magyarországon nincsen, tehát ha mondjuk gyerekek jönnek, vagy bárki akkor ezt megnézi, mert ezt nem mindennap lehet látni, mint egy kecskét vagy valami ilyesmit – mondta Gyurkó Diána.

Tanya most a kifutó ura. Vitus a hím egyelőre csak látta, még nem engedték össze őket. Vitus fél éve van egyedül, korábban Ladyvel élt együtt, aki Budapesten született, de neki nem lehettek bocsai, ezért Dániába vitték. Tavasszal Vitus új társat kapott, a nőstény azonban pár héttel később májbetegsége miatt elpusztult. Most abban bíznak, hogy Tanyával előbb vagy utóbb bocsokat nemzenek.

„A nőstény egyelőre még morog a hímre, néhány hétig el fog tartani, míg őket teljes egészében össze lehet engedni, de más jegesmedvés tapasztalataink alapján mi optimisták vagyunk, hogy ez fog működni” – mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert sajtószóvivője.

Magyarországon először 1933-ban született jegesmedvebocs, utoljára pedig 21 éve. Ő Lady volt, Vitus korábbi társa. Tanya, az új nőstény pont karácsonykor lesz 21 éves, a szakértők szerint ahhoz azonban, hogy kisbocsok szülessenek, még pár évet várni kell.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!