Híradó

2011.06.21. 17:11 (kedd)

16 halálos áldozat 5 év alatt

16 halálos áldozat 5 év alatt

Az elmúlt öv évben tizenhat ember halt meg az M70-es autóúton.

Szakemberek szerint a balesetek egyik oka a fáradtság, a másik pedig, hogy az autópályából minden átmenet nélkül lesz kétsávos autóút, és a sofőrök többsége nem veszi figyelembe, hogy ott szembejövő forgalom is lehet.

Két teljesen összetört kocsi egy frontális ütközés után az M70-esen tavaly novemberben. Abban a balesetben a két sofőr, egy román és egy osztrák férfi halt meg.

Egy másik baleset 2009-ben szintén frontális ütközés volt, egy román férfi volt az áldozat. 2006 óta nyolc ilyen balesetben tizenhatan haltak meg az M70-es autóúton. A tragédiákban közös, hogy éjszaka, vagy reggel történtek; és, hogy a sofőrök a balesetek előtt hosszú utat tettek meg, végig autópályán.

Nem veszik észre, nem érzékelik azt, hogy már nem autópályán vannak, hanem ez egy aránylag rövid autóúti szakasz, ahol a közlekedés kétoldalú” – mondta Béni Gyöngyi, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. szóvivője.

Pedig a szembejövő forgalomra táblák és útburkolati jelek figyelmeztetik az autósokat. Több szakaszon záróvonalat is felfestettek, de van, aki ezt sem veszi észre. Szakemberek szerint más autóutakon is feltűnően sok a baleset. A sofőrök ugyanis ezeken a szakaszokon is úgy vezetnek, mintha autópályán lennének.

Több mint fél nappal a hajnali baleset után még mindig le van zárva az M70-es. A sérült járműveket még nem vitték el. Az autópálya kezelőnél azt mondják: a hasonló esetek megelőzése érdekében már nem sok eszközük maradt. Annyit megtesznek, hogy a záróvonalat piros színnel festik át, abban bízva, hogy így jobban figyelnek majd az autósok.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való