Híradó

2010.12.17. 16:35 (péntek)

Stand up comedy a templomban

Stand up comedy a templomban

Példa nélküli példabeszédre készül a műfaj egyik jeles képviselője, Orosz György.

A világon egyedülálló módon Debrecenben stand up comedy műsort láthatnak a hívők a templomban, közvetlenül a vasárnapi istentisztelet után. A Széchenyi-kerti Református Egyházközség tagjai és Orosz György közös ötlete alapján, egy újszerű módszerrel próbálják a fiatalokat behozni a templomba.

Az egyházközség vezetői már tesztelték az előadást, és alkalmasnak találták arra, hogy Orosz György humorista a hívőknek is előadja a műsort. A vicces történetek tanulságokat is tartalmaznak, amelyek tanító szándékkal hangzanak el, a klasszikus stand up comedy műfajában. Jenei Zoltán az egyházközség vezetője szerint, a vidámságnak a templomban van a legjobb helye.

„Az ötletet egy rádióhallgatónk adta, aki presbiter a templomban, és tudta, hogy stand up comedy-vel is foglalkozom” - mondta a fellépésre készülő Orosz György humorista, aki egyébként rádiós műsorvezető is Debrecenben.

A Széchenyi kerti Református Egyházközség István király téri temploma egyébként sem egy szokványos templom. Vezetése nagyon modern gondolkodású. A kismamáknak külön szoptató helyiséget is kialakítottak itt. Pingpongasztalt vásároltak, hogy a környéken élő fiatalok ne csellengjenek az utcán, hanem jöjjenek be játszani, inkább töltsék itt a szabadidejüket. A vasárnapi istentisztelet utáni előadással is az a cél, hogy a fiatalokat becsalogassák a templomba.

A hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő műfaj egyik képviselője, Orosz György az egész gyülekezet előtt lép fel, vagyis különböző korosztályok képviselői ülnek majd a padsorokban. A műsorról előzetesen annyit árult el, hogy nem öncélú szórakoztatásra készül, valóságos, megtörtént eseteket fog elmesélni, amelyekből utána közösen a konklúziót is le tudják vonni. Hogy lesz-e folytatás, sokban függ attól is, milyen lesz az egyáltalán nem szokványos előadás fogadtatása. A szándék az, hogy folytatják, ha lesz rá igény.

Az istentisztelet december 19-én délelőtt 10 órakor kezdődik, az eleddig a világon példa nélküli példabeszéd pedig 11-kor.

Forrás: Független Hírügynökség

A kép illusztráció!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való