Híradó

2010.12.08. 21:28 (szerda)

Hamis vagy eredeti festmény lóg a falon?

Hamis vagy eredeti festmény lóg a falon?

Magyarországon majd egy évtizede nincsen hivatalos múzeumi bírálata a műtárgyaknak.

Ki deríti ki, hogy eredeti vagy hamis a műtárgy? - videó

Egy Aba-Novák képnek látszó tárgy akár 20 millió forintot is érhetne, ha eredeti lenne. A tulajdonos is sok pénzre számított, amíg meg nem kérdezte Molnos Péter művészettörténészt. A szakértőnek az is szemet szúrt, hogy a falemez hátoldalát szürkére pingálták, noha Aba-Novák nyers színben hagyta a lemezeket, de nem ez volt az egyetlen fizikai árulkodó nyom.

„Az ecsetszőr miatt sem lehet” - mondta Molnos Péter művészettörténész.

A Nemzeti Galériában megalakulása óta, tehát 1957-től foglalkoztak műtárgyak bírálatával. Bárki bevihette a piacokon vásárolt vagy hagyatékban talált festményeket. Ezekről a művészettörténészek szakvéleményt adtak ki. A Nemzeti Galéria 2000-ben hagyott fel ezzel, miután néhány galériában több kérdéses mű került elő. A tulajdonosok pedig gyakran erőszakosan követelték a műbírálatot.

„Nem egyszer meg is fenyegették, nem dolga a múzeumnak” - mondta Bellák Gábor művészettörténész.

Az első műtárgyszakértő irodában igazságügyi műtárgyszakértők és művészettörténészek adják írásba, hogy mi eredeti és mi nem. Kérdés, hogy a piac egységesen elfogadja-e majd ezeket a szakvéleményeket.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való