Híradó

2010.12.07. 17:51 (kedd)

Jobban van az elgázolt szánkózó kislány

Jobban van az elgázolt szánkózó kislány

Felébredt az altatásból a hétvégi berceli szánkóbaleset súlyos sérültje.

Levették a lélegeztető gépről, magához tért és beszélni kezdett. Az orvosok szerint Emike állapota 3 nap után végre stabil.

Miközben ő javul, a kis Ádám válságos állapotban van. A Heim Pál Gyermekkórházban az orvosok hétfőn az agyhalál jeleit észlelték, három napig megfigyelik, négyóránként nézik, hogy tud-e például egyedül lélegezni. Ha nincs változás, agyhalottnak nyilvánítják és lekapcsolják a gépeket. Ebbe nincs beleszólása a szülőknek.

A 7 éves kisfiú édesapja kedden már nem állt kamera elé, megviselték az elmúlt napok. De annyit elmondott, hogy együtt volt a dombnál kisfiával, aki a barátaival csúszkált. A faluban mindenki oda jár szánkózni. Már hazakészültek, mondta is a gyereknek, hogy indulnak. A balesetnél nem volt ott, beugrott az egyik szomszédhoz.

Ádám édesapja szerint a rendőrségnek nem az ő felelősségét kell vizsgálnia, hanem azt, hogy mennyivel ment a gázoló és ivott-e. Szerinte túl gyorsan mehetett az autó, és azt szeretné, ha valaki ezekre adna választ. A családjogi ügyvéd szerint viszont hibásak lehetnek a szülők is.

„Amellett hogy én köteles vagyok figyelni rá és ahogy én a tárgyi esetet láttam a szánkópálya vége az egy kocsi út volt, tehát szülőként nem engedhetem meg hogy ezt tegyék másrészt köteles vagyok figyelni hogy ne mehessenek el a felügyeletem alól” – mondta Illés Blanka családjogi ügyvéd.

A sérült kislány édesapja viszont azt mondta, úgy tudta, lánya az udvaron játszik. Az ügyvéd szerint legrosszabb esetben akár a szülői felügyeletet is megvonhatják. A rendőrség kedden sem adott tájékoztatást az ügyben.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!