Híradó

2010.01.09. 18:02 (szombat)

Védtetőt építenek a ledőlt házra

Védtetőt építenek a ledőlt házra

A lent lakók pár héten belül visszaköltözhetnek, a többieknek akár egy évet is várni kell.

„Kicsit csak a hátam fáj, de szerencsére olyan komoly bajom nem történt” – a 82 éves asszony ma már a látogatókat és a virágokat fogadta. A robbanás 3 sérültje közül már csak ő van kórházban. Azt mondja, jobban van.

Pedig komolyabb baja is eshetett volna, akkora volt a robbanás. Nem csak belül, kívül is pusztított. Autók szélvédői törtek be, és a lezúduló törmelékek egy kocsi hátulját is szétroncsolták. Az idős nő is a detonációra ébredt.

„Odaesett rá egy olyan nagy valami faldarab. Arra ébredtem fel, mert aludtam. És akkor néztem körül, és nem akartam hinni a szememnek, hogy mi történt, azt hittem álmodok. De éreztem, hogy a mellem és az egész testem tele van törmelékkel, tehát az nyomott, és akkor ocsúdtam föl, hogy hát Istenem, hogy tudok most innen kimenni” – mondta Remenár Gézáné.

Végül a tűzoltók hozták le emelőkosaras autón, ahogy több lakót is. Többen, ahogy éppen voltak, papucsban jöttek le.

„Ami ruha a kezünkbe akadt azt fölkaptuk, aztán jöttünk egyből ki” – mondta Szabó Miklós.

Szombaton már bőröndökkel álltak sorba a lakók a ház köré húzott kordonnál. Rövid időre felmehettek, a legszükségesebb holmikért tűzoltó és rendőri kísérettel. Külön-külön mehettek be, csak védősisakban.

Hogy a lakók mikor költözhetnek vissza, még kérdéses.

„Az életveszély elhárítás az, ami 1-2 hét, és 30-50 millió forintba kerül. Ez bontást jelent, főfalak megerősítését, illetve támpilléreknek az építését és védőtetőét. Hogyha ezek megvannak, akkor a harmadik emeletig a lakók vissza tudnak költözni az épületbe” – mondta Rogán Antal, az V. kerület polgármestere.

A negyedikre viszont csak később. Az ötödik emeletre pedig lehet, hogy csak az év végén. A biztosító pedig kedden megkezdi a kárfelmérést. A robbanás körülményeit a rendőrség is vizsgálja. Közveszély okozás miatt indítottak eljárást.
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való