KERESÉS search-close
Csak a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
X
Másolás vágólapra

Miért esnek ki a csapatok az élő showból?

szerző:
2016.11.14. 19:35

ByeAlexet sokkolta, hogy újabb csapatát veszítette el az X-Faktorban. Így most ő az a mentor, akinek a harmadik élő showra egyetlen még talpon lévő versenyzőjével, bandájával csodát kell tenni, hogy ezer százalékig továbbjuthassanak. Szombaton minden a szerelemről szólt a műsorban!

A szombati show egy Leonard Cohen dallal indult, így állítva emléket az egy hete elhunyt művésznek. Istenes Bence újból rendhagyó módon érkezett meg a színpadra, de az X-Faktor Facebook oldalán, az adás előtti órákban a legtöbben, a műsorvezető újabb trollkodásáról beszéltek, amit azóta több, mint 200 ezren néztek meg. 

 „A szeretet él”. Gáspár Laci slágere volt a mottója a szombati show-nak, így a 10 döntős az érzelmes oldalát mutathatta meg a közönségnek. 

 

 

Az rtl24 applikációban gyakran rendeznek szavazásokat, különböző kérdésekről, múlt héten például arról döntöttek a nézők, hogy melyik kategória énekórájáról jelentkezzen be Dóri. A szombati adás közben zárták le a szavazást, amelynek eredményeképpen, a Lányok kategóriájának énekórájáról lesz ezen a héten élő Facebook bejelentkezés. 

Szombaton végül Vincze Aliz Liza folytathatta az X-Faktort. A 8 döntős közül most szombat este utoljára, további két versenyző távozik majd.

 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Legfrissebb adás

Hozzászólások

A hozzászólások moderálás után kerülnek megjelenítésre.

0 hozzászólás

Hozzászólás:

500 karakter
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!