Fókusz

2015.11.24. 18:00 (kedd)

Mi lesz Európával húsz év múlva?

Mi lesz Európával húsz év múlva?

Tegnap kora délután a belga RTL Híradó stúdiójában járt Mohamed Abdeslam. Ő a bátyja annak a Salamnak, aki ellen ma is embervadászat folyik, illetve annak a Brahimnak, aki november 13-án egy kávézó előtt robbantotta fel magát Párizsban.

Mohamed Abdeslam azt nyilatkozta, hogy a sokkoló ebben az esetben az, hogy Salah és Brahim sem járt Szíriában. Úgy véli, európai agymosásról lehetett szó az esetükben. Mohamed szerint öccse meg is gondolhatta magát az utolsó pillanatban, ezért a radikalizálódásra hajlamos európai fiataloknak is üzent. Salahnak annyit üzent a stúdióból, hogy gondoljon a családjára, és aggódó anyjára. A fanatizmusra hajlamos fiataloknak pedig azt üzente, hogy ne hagyják magukat befolyásolni, hsizen a családjukat is elpusztítják ezzel, nem csak az áldozataikat.

Mi lesz Európával húsz év múlva?

A társadalmi kríziselemzők szerint krízis viszont van, hiszen sok nagyvárosban fordul elő, hogy emberek szigetelődnek el, nem feltétlenül csak vallásosak. Pieter van Ostaeyen történész és iszlámkutató elég borúsan látja Európa jövőjét. Szerinte a megelőzéssel elkéstek, ez minden európai ország problémája, mert radikális ideológiákra fogékony réteg mindenhol él. A kérdés, melyik ideológia lesz, ami a kirekesztettek haragját belobbantja. Ő globális kommunikációs kérdésnek látja a terrorveszélyt, ugyanis a számítógép előtt hetek alatt kialakulhat a vágy az elszigetelt fiatalokban, hogy megdöntsék a hatalmat, ha nehéz a soruk, az ISIS pedig éppen ezen dolgozik.


A teljes adást megnézheti az RTL Moston!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való