Fókusz

2015.04.16. 17:39 (csütörtök)

Először álltak nyilvánosság elé a

Először álltak nyilvánosság elé a "taxis hiénák"

"Vigyázzatok, hiénák vadásznak rátok"- abban mindenki egyetért, hogy nem ez a legbarátságosabb első üzenet, ami egy külföldit fogadhat, ha Magyarországra érkezik. Abban is egyetérthetünk, hogy méltatlan mindannyiunk számára, hogy a reptéri taxishelyzetet amióta világ a világ, minden igyekezet ellenére még sosem sikerült megnyugtatóan rendezni. A szóban forgó "hiénákat" ugyanakkor még sosem láttuk- hallottuk televízióban. Most először jelentkeztek, hogy szeretnék elmondani, ők hogyan látják ugyanazt a konfliktust.

Ahány utas annyi fuvar, méghozzá zsíros fuvar, hiszen a reptérről például Budapest belvárosáig taxival eljutni 6-7000 forint. Erről a bevételről nem szeretnének lemondani azok a taxisok sem, akik nem tartoznak társasághoz. Hívják őket mezítlábasok, csúnya szóval hiénának, most először állnak ki a nyilvánosság elé. A terminálon állnak, az érkező utasokat fürkészik, ők így szereznek fuvart. A reptérnek éppen ez nem tetszik, hiszen mint Hardy Mihály szóvivő azt mondja, számos probléma van ezzel a taxisréteggel.

 

Két héttel ezelőtt járta be a magyar sajtót ez a felvétel, amelyen az látszik, amint egy utas egy fapados taxissal beszél a fuvarról. A taxis megfogja bőröndjét és vita bontakozik ki. Megtaláltuk a piros dzsekis taxist, aki azt mondja, szó sincs erőszakos fuvarszerzésről, segíteni akart a hölgynek. Az utasról úgy vélik beépített ember volt, akit valakik az ő lejáratásukra alkalmaztak. Hiszen a 2/A-n már majdnem beült egy taxiba, amikor meggondolta magát és átjött a 2B-re.

A teljes adást visszanézheti az RTL Moston!

 
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való