Fókusz

2014.09.23. 17:59 (kedd)

Egyre több a probléma a 4-es metróval

Egyre több a probléma a 4-es metróval

Egy hónap alatt a harmadik olyan riportunk készül el, ami a 4-es metró ártalmaival foglakozik. Az első a kibírhatatlan zajról, a második az alagút közeli lakások repedéseiről szólt. A trilógia befejező részében pedig a járművekkel túlzsúfolt Baross tér játssza a főszerepet.

A durván 8 éves építkezés minden napja majdnem 150 milliós költséggel járt. Az összköltség 452 milliárd forint volt.
Nézőnk levele szerint a metró északi végállomása környékén a forgalom átszervezés keseríti meg a lakók mindennapjait. Az elmúlt hetekben írtak már a Fókusznak a másik végállomás közelében lakók.
Itt a kerékcsikorgás problémáját a metróigazgatóság levele szerint már megszűntették. A Baross téri végállomás alagútja mellett nézőnk szerint rezgett a száradó ruha is, repedtek a csempék és a falak, ahogyan a járófödém is az egyik épületben, a beépített udvaron lévő bank tetején.
 
Úgy 40 évente nyílik magyar metróvonal. Az új „vonal” 7,3 kilométeres, megállóinak küllemet dizájndíjas. Ám a szép összképen repedések keletkeztek. Megnyílt a 4-es metró, ám vele nyitott az új problémák tárháza is.
 
Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!

18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való