Fókusz

2015.09.24. 14:50 (csütörtök)

Döntöttek: 30 napig rács mögött marad Lagzi Lajcsi

Döntöttek: 30 napig rács mögött marad Lagzi Lajcsi

Vezetőszáron érkezik Galambos Lajos a Budaörsi Járásbíróságra. Lopással és vesztegetéssel gyanúsítják.  Az ügyészség szerint a mérőórákat kikerülve éveken keresztül minimális összegű rezsit fizettek egy Mocsa, boldogasszonypusztai  lakóházban és egy tatai apartman parkban, amelyek Galambos Lajos tulajdonában vagy érdekeltségében vannak.

A három gyanúsítottat, köztük Galambos Lajos feleségét és egy 39 éves táti férfit tegnapelőtt fogták el és állították elő. Mivel Galambos Lajos lakóparkjában több magas beosztásban dolgozó rendőr is tulajdonos illetve bérlő, az ügyben elfogultság miatt nem a Komárom-Esztergom megyei, hanem a budaörsi hatóságok nyomoznak.

A gyanú szerint akár 30 millió forint is lehet a kárösszeg, amelyet öt év alatt több közműszolgáltatónak okoztak azzal, hogy a mérőórákat kikerülve vételeztek gázt, villamos energiát és vizet. Ezeken túl még az áramszolgáltató ellenőreit is megvesztegettek több százezer forinttal - szintén a gyanú szerint. Az ügyészség közleményében azt írja, tartva attól, hogy az ellenőrök észreveszik az illegális bekötést, és arról jelentést tesznek, az ellenőröknek több százezer forint készpénzt adtak, akik azt elfogadták. Cserébe meghamisított adatokkal vettek fel jegyzőkönyveket. Mind a tatai lakóparkban, mind Mocsán. Az Origo arról is beszámol, hogy a tatai lakóparkban egy önálló szobát alakítottak ki, gipszfallal leválasztva az épület többi részétől, Azt írják, ez volt az a helyiség, ahol az illegális áramvételezés történt.
 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

 
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való