Fókusz

2013.08.29. 19:00 (csütörtök)

Életét kapta vissza a mozgássérült férfi

Életét kapta vissza a mozgássérült férfi

Pálházai Csaba türelmetlenül várta, hogy lassan 3 hónap után visszakapja a mozgás és a helyváltoztatás szabadságát. Stábunk pedig megörökítette a megható pillanatokat.

Csaba július elején a Szigony utca egyik lépcsőházában hagyta kerekesszékét. A korláthoz volt rögzítve egy erős lánccal, rajta pedig még egy lakat is biztosította a szék épségét. Éjfél után, amikor a férfi hazaindult, nem akarta elhinni, hogy ellopták közlekedési eszközét: az elkövető sem a lakatot, sem a láncot nem hagyta hátra, vitt mindent.

A Fókusz riportja után rengetegen jelentkeztek, mind segíteni szerettek volna: volt, aki kerekesszéket, mások pénzt ajánlottak fel a megkárosított férfi megsegítésére. Közöttük volt egy vállalkozó is, aki felajánlotta, kifizeti egy vadonatúj szék teljes vételárát. Az átutalás tegnap megtörtént és a forgalmazótól Csaba megkapta az új széket. A névtelenséget kérő vállalkozó csak annyit kívánt, Csabának az új székkel legyen jobb és boldogabb az élete, ez pedig már az első méterek megtétele után beteljesülni látszott.
„Jobb mint az enyém volt és modernebb is. Boldogabb vagyok, mint akármikor, hiszen visszakaptam a lábamat! Nagyon-nagyon szépen köszönöm az illetőnek és az összes nézőnek és az összes embernek, hogy segített rajtam, mert ez nekem nagyon-nagy ajándék volt.”- nyilatkozta hálásan Csaba.

A rengeteg jóakaró láttán a férfi úgy döntött, levélben mond köszönetet mindenkinek, aki gondolt rá:
„Az ember életében történnek jó dolgok, nekem most ugyancsak sikerült jó dolgot megélnem, nagyon sok kritika ért, hogy mozgássérült vagyok, de innentől nem érdekel, mert emberszámba vagyok véve.”


Nézze meg itt a Fókusz riportját!

A Fókusz riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást megnézheti az RTL Most-on!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való