Mészáros János Elek a legfényesebb Csillag

2012. május 30. 17:29

Az ország legszínesebb tehetségkutató műsorát 2012-ben az alcsútdobozi szőlősgazda nyerte, megelőzve ezzel Szirota Jennifert és a Quantum XXL-t.

19:32 - A Finálé nyitányaként a tizenkét döntőbe jutott produkció adta elő az első magyar X-Faktor nyertesének, Vastag Csabának legújabb slágerét, az Őrizd az álmod című dalt.

A zsűritagok összegezték a műsorban tapasztaltakat. Pokorny Liának nagyon nehéz lesz elengednie ezeket a tehetséges embereket, és persze magát a műsort is. A színésznő úgy érzi, hogy ez a pár hónap annyi élményt adott neki, amennyit normális esetben öt év alatt él át egy embert.
Hajós András meglepően kedves volt a versenyzőkkel a műsor alatt, saját bevallása szerint ebbe bele is fáradt, és már alig várja, hogy holnaptól újra bunkó lehessen.
Puzsér Róbert biztos abban, hogy el fog tűnni, ezzel viszont nagy áldozatot hoz a csatorna. „Az RTL Klub a legnézettebb csatorna marad, de nélkülem színvonaltalanabb” – mondta a rettegett kritikus.
Hernádi Judit szerint azért tudnak ilyen sikeresek lenni ezek a tehetségkutató műsorok, mert visszaadják a reményt mindenkinek arra, hogy elérhetik az álmaikat, hiszen bárki jelentkezhet és nagy magasságokat érhet el, ha sikeresen veszi a műsor akadályait.

19:43 - A finalisták közül a Quantum XXL lépett először színpadra, Superhero nevű koreográfiájukkal pedig ismét lenyűgözték a zsűrit.
Hernádi Judit hatalmas dolognak tartja, hogy emberek úgy tudnak sikeresek lenni, hogyha a lehető legjobban figyelnek egymásra, és kívánja a srácoknak, hogy ez az együttműködés sokáig tegye őket sikeressé.
Puzsér Róbert nem rejtette véka alá véleményét a három döntősről. A kritikus szerint Szirota jennifer és Mészáros János Elek nagyon jó, hakniképes előadók Magyarországon, a Quantum viszon nemzetközi színvonalat képvisel, ezért nekik kell megnyerniük a Finálét.
A zsűri pontjai: Pokorny Lia: 10, Hajós András: 10, Hernádi Judit: 10, Puzsér Róbert: 8.

19:54 - Szirota Jennifer az első körben a Hair című musical Easy to be hard című dalát énekelte el, Pokorny Lia szerint nagyon hitelesen. A színésznő azt mondta Jenninek, hogyha elég bölcs az ember, akkor olyan dolgokról is tud énekelni, amit még nem élt meg, emiatt a bölcsesség miatt lett nagyon jó a produkciója.
Puzsér Róbert egy jó tanácsot mindenképpen át akart adni az idei Csillag Születik legjobb női versenyzőjének. A legszigorúbb zsűritag szerint Jennifer túlzottan is egy lapra tett fel mindent, emiatt pedig kicsit görcsössé vált. Robi javaslata az, hogy a 18 éves lány tanuljon tovább egy felsőoktatási intézményben, és emellett járjon fellépni, ugyanis ha lesz egy B terve, akkor mindkettő utat sokkal felszabadultabban fogja járni az fiatal énekesnő.
A zsűri pontjai: Pokorny Lia: 10, Hajós András: 10, Hernádi Judit: 10, Puzsér Róbert: 6.

20:12
- Mészáros János Elek Montmartre-i Ibolya Művész Himnuszával készült a ma estére, amelyet egyféle ars poeticájának tart. A zsűritől a legtöbb kritikát az egyéni produkciók után János kapta, Hernádi Judit igazi érzelmeket kívánt Jánosnak, olyan érzelmeket, amik egy kicsit meggyötrik, szerinte ugyanis ilyen tapasztalatok hiányoznak az énekesnek ahhoz, hogy sokkal jobban át tudja adni azt a közönségnek, amit át szeretne. Puzsér Róbert még tőle is szokatlanul kemény kritikával illette Jánost. Szerinte nem első sorban énektudása miatt jutott idáig az operaénekesként jelentkezett szőlősgazda, hanem inkább karaktere miatt. A nép egyszerű gyermekére a nép mindig szívesen szavaz. Puzsér összegzésképpen tudatta Jánossal, szerinte nem érdemel győzelmet ma este.
A zsűri pontjai: Pokorny Lia: 8, Hajós András: 9, Hernádi Judit: 10, Puzsér Róbert: 6.

20:23 - Az este első meglepetés fellépői egy különleges, csak a mai napra megálmodott produkciót adtak elő. Színpadra léptek a Csillag Születik összes eddigi szériájának legkedveltebb táncosai. A No Comment, a 4 For Dance, az Appril Project és a Bad Boyz táncosai bebizonyították, hogy a táncnak olyan ereje van, amely áttöri még a műfaji határokat is.

20:38 - Janicsák Vecát és Kocsis Tibort senkinek sem kell bemutatni. Bár az országos ismertséget első sorban az X-Faktornak köszönheti a két jó barát, először mégis a Csillag Születikben mutathatták meg tehetségüket a közönségnek. A CSISZ színpadán már énekeltek is együtt az első szériában, most viszont mint vendégek mutatták be legújabb közös dalukat, az Ez az a perc című duettet.

20:44 - A műsor második felében a finalisták egy-egy sztárvendéggel léptek színpadra.
Mészáros János Elek egy olyan előadót választott, aki már ünnepelhetett győzelmet ezen a színpadon, Tabáni Istvánnal a Queen Who wants to live forever című dalát adták elő, amellyel nagy sikert arattak.
Pokorny Lia szerint sokkal több minden derült ki Jánosról ebben a dalban, mint az előzőben, pedig nem is ez az ő igazi műfaja.
Hajós András szerint János egy nagyon szép emberi tulajdonságot mutatott most meg az országnak, a nyitottságot. Nyitott volt egy tőle idegen műfajra, és azért engedhette ezt meg magának, mert teljesen elkötelezett abba az irányba, ami valóban az övé.
A zsűri pontjai: Pokorny Lia: 10, Hajós András: 10, Hernádi Judit: 10, Puzsér Róbert: 6.

20:53 - Szirota Jennifer az Evanescence Bring me to life című dalához Czutor Zoltántól kért segítséget. Zoli nagyon élvezte a közös munkát Jennivel, attól függetlenül, hogy eleinte félt attól, hogy hogyan fognak tudni együttműködni a fiatal énekesnővel. Az előadás mindenkit lenyűgözött, még Puszér Róbert is azt mondta, hogy „Ez a produkció azért oda volt rakva.”
A zsűri pontjai: Pokorny Lia: 10, Hajós András: 9, Hernádi Judit: 10, Puzsér Róbert: 7.

21:14
- A Csillag Születik nemzetközi sikereket is aratott az évek során. Több olyan formáció is bejárta már a világot, amely a CSISZ színpadán mutatta meg magát először. A legfrissebb ilyen élmény a Face Teamhez köthető. A kosaras virtuóz fiúk angliai sikereik után, most az RTL Klub stúdiójában, a Quantum XXL-lel mutattak be egy káprázatos koreográfiát. A zsűri minden egyes tagját lenyűgözték a táncos-kosarasok, így az idei széria legmagasabb pontszámát osztották ki, ami első sorban Puzsér Róberten múlt. A zsűri pontjai: Pokorny Lia: 10, Hajós András: 10, Hernádi Judit: 10, Puzsér Róbert: 9.

21:26
- Az X-Faktor mentora Geszti Péter, legújabb együttesével a Gringo Sztárral már a tavalyi Csillag Születikben is nagy sikerrel vendégszerepelt, így idén sem maradhattak ki a show-ból. Ezúttal a Csak a csajod legyen magyar című dallal váltottak ki hatalmas ovációt a közönségből.

21:46
- A kilenc döntős, akik a Finálé alatt már nem voltak versenyben készültek egy külön produkcióval az utolsó estére. Adamis Anna és Presser Gábor Arra születtünk című szerzeményét adták elő.

21:51
– A szavazást hivatalosan is lezártuk.

21:55
- Megszületett a végső döntés. Az ország legszínesebb tehetségkutató műsorát 2012-ben Mészáros János Elek nyerte.