Nemzetközi sztár a Csillag Születik színpadán!

2012. május 7. 16:14

Francia szupersztár érkezik május 12-én, szombaton a Csillag Születik színpadára.

Hetek óta cikkezik róla a hazai sajtó, hogy a korábbi Csillag Születik versenyzőt, Varga Viktort felkérte a franciák idei Eurovíziós versenyzője, Anggun egy közös duettre. A Visszhang (You and I) című dalt a rádiókban már hallhatjuk, de most a két előadó a televízióban is megszólaltatja azt. Anggun ugyanis Magyarországra érkezik, hogy szombaton együtt énekeljék el a slágert a Csillag Születik élő adásában!

A dal keletkezésének története

A 2012-es Eurovíziós Dalverseny egyik nagy esélyeseként nyilvántartott Anggun, a francia versenyző az interneten akadt rá Varga Viktor „Waited All My Life”-jára, és azonnal megtetszett neki a fiatal énekes hangja. Kiadóján keresztül felvette vele a kapcsolatot, és már el is készült a Visszhang (You and I) című dal különleges, három nyelven - angol, francia és magyar - előadott változata, kifejezetten a magyar rajongók számára.

A hazai zenei színtér egyik legszínesebb egyénisége, Varga Viktor hatalmas megtiszteltetésnek érzi, hogy a francia popsztárral énekelhet, valamint reménykedik benne, hogy a felvétel legalább akkora siker lesz, mint két éve Lehet zöld az ég… című szólódala.

Anggun így nyilatkozott korábban Viktorról: „Először a Lehet zöld az ég című slágerében hallottam Varga Viktor hangját. Azonnal eszembe juttatta a brit Charlie Winston-t. Viktor hangja egyéni, azonnal felismerhető. Nagy megtiszteltetés nekem egy ilyen jól ismert magyar művésszel együtt dolgozni, akit a média és a közönség is dícsér, szeret. Karrierem során lehetőségem volt együtt dolgozni sokakkal, Peter Gabriel-től a The Fugees-os Pras-ig. Boldogan adom hozzá Viktort ehhez a listához, a nemzetközi tehetségekhez, akikkel volt szerencsém együtt énekelni.”