Igazi show: Vad zúzás, kacér mosoly és műfajteremtés

2012. április 25. 22:20

A Csillag Születik második élő show-jában volt őrült zúzás, vidám fütyörészés, megható ária, szexi csípőrázás és marcangoló félelmek. Két holtverseny után végül Negyela Bernadett és a Molnár Jocó-Vízi Imre páros esett ki.

22:10 A szavazás lezárása után Nóri és Lilu kihirdették a továbbjutókat: a Csillag Születik harmadik élő show-jában biztosan láthatjuk Plazmát, Szirota Jennifert, az In Direttát, az Immigrants-et, Mészáros János Eleket, a Prügyi duót, a Quantum XXL-t, Juhász Marcit. Ezúttal Negyela Bernadettnek és a Molnár Jocó-Vízi Imre párosank kellett búcsút vennie.

21:40 A versenyzők után egy extra produkciót láthatott a közönség: a Soerii & Poolek elnevezésű formáció azon fáradozott, hogy összemossák az alternatív- és a popkultúrát. Munkájuk eredményeként jött létre a Valahol messze, ezúttal a Supernem énekesével, Papp Szabival kiegészülve adták elő a Csillag Születik közönségének.

20:30 Babos Ricsi és Dósa Krisztián követte Jennifert a Csillag Születik második élő show-jában. A prügyi duó Demjén Ferenc örökzöld slágerét, a Hogyan tudnék élni nélküled című dalt adta elő. Liát elvarázsolja a fiúk bizonytalansága a szerelemben és az, ahogy a színpadon fogalmazódnak meg bennük az érzések. A zsűri 25 ponttal jutalmazta őket.

21:20 Az újabb szünet után Szirota Jennifer Tóth Vera dalával robbant be a színpadra, a Nem kell valaki másé című slágert adta elő. Hajós András szerint Jennifer egyszerre jó énekesnő és egyszerre jó nő maradt, de Puzsér Róbert „szuperszemétnek” nevezte a produkciót. Szerinte lenyűgöző a technika, de a kérdés: miről szól a dal? Előadására 29 pontot kapott a zsűritől.

21:00 Az opera műfaját Mészáros János Elek vitte a színpadra, a Sancta Maria áriát szólaltatta meg, Mascagni Parasztbecsület című operájából. Hajós András és Hernádi Judit szerint kicsit bizonytalan volt az előadás, de Róbert szerint fejlődik János előadásmódja. A zsűritől végül 28 pontot kapott.

20:50 Plazma ismét saját rapszövegével állt a zsűri elé, melynek az Egy darab magamból címet adta. Hajós András dicsérte a fiú őszinteségét, Judit költészetnek nevezte a szerzeményt. Puzsér Róbert felismerte a dalban a Weörös Sándor költő sorait, és még azt is lehetségesnek tartja, hogy Plazma is egyszer akár még költővé is válhat. Produkcióját 30 ponttal jutalmazták.

20:40 A törékeny lány után az In Diretta vette birtokba a színpadot, akik saját produkciójukkal, a Jamaicával kápráztatták el a közönséget. Puzsér Róbert szerint a formáció alapjában rázta meg a reggie-be vetett hitet, és Lia is elvárna végre valami ütőset a fiúktól. Hernádi Judit mégis rajongással fogadta az „agrárreggie”-t. Összesen 24 pontot szereztek.

20:20 A múlt heti mély gödörből sikerült kikerülnie Negyela Bernadettnek, aki most a híres szerzőpáros, Dés László és Nemes László szerzeményének, a Valahol Európában musical Nem szabad félni című dalát adta elő. Hernádi Judit dicsérő szavakkal jutalmazta a lányt, Róbert azonban nagyon félti a lányt a tinikarriertől. Berni a zsűritől 27 pontot kapott.

20:15 Az Immigrants-et Juhász Marci követte a színpadon, akitől a magyar hagyományokat képviselve a Máma van az utolsó vasárnap című népdalt hallhatta a közönség és a zsűri. Puzsér Róbertnek imponál a fiú kattantsága, de szeretné végre látni az igazi előadást, András szeretné, ha Marci a sarkára állna és odacsapna. Hernádi Judit azt kívánja, bárcsak „a fiú a dühét a pofájába tudná kiáltani”. Produkcióját 24 ponttal jutalmazta a zsűri.

20:05 A szünet után az Immigrants zúzott a színpadon. Az első élő show-ban bemutatott saját daluk után ezúttal a French Affair You’re So sexy című dalát adták elő, az ismert diszkós verzió helyett vadabb és rockosabb módon. Bár a női zsűritagok szívesen látnák a formációt garázsukban, Hajós András még kicsivel több kakaót várt volna az Immigrants-től. Puzsér Róbert pedig igen dicsérő szavakkal jutalmazta a fiúkat. Összesen 28 pontot gyűjtöttek.

19:50 A második fellépő Molnár Jocó és Vízi Imi párosa volt, akik a király, Zámbó Jimmy Bye-bye lány című slágerét dolgozták fel. Az új hangszerelést Hajós András őrült stíluskavalkádnak nevezte, és nem tudta eldönteni, vajon ki is győz ebben a kavalkádban. Kiemelte viszont Imre kiváló fejhangját, míg Puzsér Róbert egyszerűen nem értette, hogy merülhetett fel a fiúkban, hogy ezzel a produkcióval lépjenek színpadra. 22 pontot kaptak összesen.

19:40 Elsőként a Quantum XXL vehette birtokba a Csillag Születik színpadát, akik az első élő adás alatt a legtöbb pontot kapták. Ám továbbra is kemény munkával készültek, ezúttal saját koreográfiájuk az Optimus Prime címet kapta, amely iránt Puzsér Róbert a produkció alatt ütemes fejbólogatással fejezte ki érdeklődését. Hernádi Judit a tapsvihart nagynehezen tudta csak megtörni. Szerinte az a legrosszabb, hogy minden pislogás alkalmával lemarad egy kicsit az előadásról. A zsűri 35 ponttal jutalmazta őket.

19:30 Kezdetét vette a Csillag Születik második élő show-ja, a tíz legjobb produkció előadóinak versenye.

Nézd a Csillag Születiket az RTL Klubon és szavazz kedvencedre!