Keyboard kapitányt háttér-táncosai is kibeszélték a színfalak mögött

2012. március 17. 20:00

Se szeri, se száma nem volt a reménytelen produkcióknak a Csillag Születikben. De akadt köztük néhány szórakoztató darab.

Az új zsűri legkegyetlenebb kritikusa, Puzsér Róbert talált célpontot bőven a tehetségkutató válogatói alatt, de nem ő volt az egyetlen, aki szembesítette a tehetségtelen indulókat valós képességeikkel. Az ír sztepptánccal induló Kiss István nem sűrűn látott valódi ír sztepptáncot, de az elutasított versenyző szerint nem ez volt a baj, hanem az, hogy túlfűszerezte a produkcióját. A 44 éves „füttyművész”, Oláh Csaba tudását négy nemmel való távozása után Hajós pillanatok alatt elsajátította, ám amikor egy sportpoharazó érkezett a színpadra, hogy műanyag poharak különböző alakzatba rendezésével győzze meg a zsűrit, Hajós örült, hogy végre valaki lát értelmet a sportpoharazásban, mondván, ő évtizedek óta ezt gyakorolja.

Keyboard kapitány egy nyakba akasztható szintetizátorral, két háttér-táncossal és saját szerzeménnyel érkezett. A zsűritagok alig jutottak szóhoz a döbbenettől a produkció láttán, Hajós arra próbálta rávezetni az 51 éves indulót, hogy már a hangszer maga nem jó választás, nem beszélve a többiről, a táncosokat viszont épp meg akarta dicsérni, amikor az első kritika után a lányok sarkon fordultak és távoztak a színpadról. De azt már a szemtanúk nem tudták eldönteni, hogy sírtak vagy nevettek. Főleg annak fényében, hogy a lányok a váróban, a produkció előtt ezt mondták Keyboard kapitányról: „a zenéje olyan rossz, hogy táncolni sem lehet rá.”

A Farkas Fivérek Puzsér szerint annyira minősíthetetlenek voltak, hogy nem tudta, egyszerre két nemet adjon-e nekik vagy csak egyet. Végül egyet kaptak tőle, de leszögezte, ez a jóindulat jele. A lufi-fújásban remeklő, 58 éves Lendvai Géza vérig sértődött a zsűri kritikáján és a színfalak mögül üzente, próbáljon meg Puzsér és Hajós ilyen produkcióval közönséget szórakoztatni, mutassák meg, hogyan kell. Leibentritt Eunika színpadra lépése előtt azt nyilatkozta, színpadra született, csillog-villog, és hogy nem lehet őt nem szeretni. Produkciója nem győzte meg a zsűrit, ezért Eunika feltette a kérdést: „abbahagyjam az álmodozást arról, hogy valaha is énekesnő leszek?” Hernádi Judit egyértelmű igennel felelt. Eunika nyitottsága az őszinte kritikára elnyerte a zsűri elismerését, de a továbbjutást nem. A csalódott jelentkező lógó orral távozott.