Vagy mégsem? Nagy orgiákkal és látványos szexjelenetekkel harangozták be az „év filmjeként” várt adaptációt, hogy ebből mi lett végül? A válaszon még mindig gondolkodunk.
 

A szürke ötven árnyalata – Bella most már tényleg szétteszi a lábait

Kép: UIP Duna-Film

A szürke ötven árnyalata pont ugyanabba a – nem túl távoli – fájdalmas korszakba repít vissza minket, amikorra az emberek, és velük együtt az egész filmipar a kukába dobta a megszokott romantikus filmek formuláját. Pedig milyen egyszerű, könnyed (sablonos #whocares) időszak volt ez! Amikor még nem kellett abszurd szélsőségekig feszíteni egy-egy sztorit. Csak leültünk, lebegtünk másfél órán át, nulla elvárással, jóleső nevetésekkel, és nemes egyszerűséggel kikapcsoltuk az agyunkat.

Viszlát semmitmondó, édes kis filmek!

Új év, új formula, jöhet a paradigmaváltás, mi pedig idomulhatunk ezekhez a furcsa kis csökevényekhez. A 2008-as években kezdődött minden: a sarokban kuporgó, kirekesztett kislányok megkapták Edward Cullent, a világ pedig gyorsan feketelyukká változott.

A Twiligt-pörgést sokan meglovagolták ezután, de mostanra úgy tűnt, hogy ez a fajta tobzódás végre kihalt a szívekből. Inkább tova hajóztunk a Hunger Games farvizén az apokaliptikus tini-üldözések világába. Egy idő után ez is fáj, de na! Jobban jártunk… egy ideig.

A szürke ötven árnyalata – Bella most már tényleg szétteszi a lábait
Kép: UIP Duna-Film

A fura lények után most szexuálisabb és kiéhezettebb vizekre eveztünk. Kielégületlen nők milliói élveztek el A szürke ötven árnyalata szadomazó perverzióira, és a könyvek után a sztori most a vásznon is folytatja hódító útját. Nem dobálózunk olyan kérdésekkel, hogy miért, hiszen a szarból komoly várakat lehet építeni. A filmeknek pedig megvan az a különleges – és pozitív – tulajdonsága, hogy a látvánnyal elvisznek a hátukon rengeteg banális hülyeséget. Már ha erős a képi alapozás és a koncepció. És mondjuk: tökösek a készítők.

Sajnos, az előbb felsoroltak valahol elvesztek a süllyesztőben. Jó mélyen. Így lett a nők újabb függősége egy lagymatag kis romantikázás, amelyben a túlzottan izzadtságszagú – jelezném: nem a túlfűtött szexuális vibrálás miatt – szexjelenetek csupán arra voltak jók, hogy nevetséges etűdökként beszúrják a főszereplők érthetetlen, és szenvedésen nyugvó dialógusai közé.

Mert azon tova haladunk, hogy az egész sztori már megint megragadt az Alkonyat-féle nyivákoláson: mondjuk nem véletlen, hiszen a könyvek írója – E. L. James – teljesen megkattant Stephanie Meyer sorozatáért, és ennek okán fogott bele a saját saga-sztorijába (na itt kellene feltenni a kérdést, hogy mi a francért?).

A szürke ötven árnyalata – Bella most már tényleg szétteszi a lábait
Kép: UIP Duna-Film

A cselekmény olyan, mint egy faék: adott egy naiva, Anastasia, aki még a saját árnyékától is összehugyozza magát, és persze ott van a milliárdos sármőr, akinek valamilyen oknál fogva megmagyarázhatatlan vágyaktól vezérelve kell megszereznie a szürke (hehehe) kisegeret. A csaj elmegy hozzá, meginterjúztatja, merednek egymásra nagy révetegen. Csaj el, pasi megszállott lesz (hogy miért, ki tudja…). Jön is a love story, kéjes tekintetek, cipőre hányás, tánci-tánci, de mindez manapság már nem elég a tini szíveknek, kell a csavar: emberünk durván szereti a szexet. Hoppáka!

És ezt lehetett volna gátlástalanul meglovagolni. Belemenni a sűrűjébe, az arcokba nyomva a pucéran tobzódó beteg szexjeleneteket. Megtették? Fenéket. Kábé az első negyven perc nyüglődései után jutunk csak el addig, hogy emberünk levetkőztesse a nőt és megtegye, amit kell. Szép softosan, inkább romantikus pilledésekbe való erőfeszítésekkel – miközben a háttérben Sia szól, megalapozva olvadozó szívünk zenei hangulatát.

Gondolhatnánk, hogy na majd a későbbiekben jön az igazi buli, de tévedünk. Fenekelgetnek, előkerül egy páva toll, korbács, kötél, bilincs, nyakkendő és hasonló finomságok, de mit érnek el vele? Semmit. Lehet, hogy a társadalom tett minket ennyire immunissá, de be kell látni: A szürke ötven árnyalata nemhogy 50 színt nem mutat fel, de egyet is alig.

A szürke ötven árnyalata – Bella most már tényleg szétteszi a lábait
Kép: W Magazine Twitter (@wmag)

Arról pedig már kár is beszélni, hogy a női-férfi kapcsolat olyan szinten van lebutítva a pénz és az alá-fölé rendeltség szintjére, hogy egy igaz feminista valószínűleg a vászonra köpné a kóláját. A szexuális aberrációk pedig már megint piedesztálra lettek emelve, mert azok jók, és nem kell rajtuk kiakadni. Persze  minimálisan feszegetik, hogy ez miért is oly fura: Anastasia helyenként reményt nyújt, amikor félreteszi magában Christian Grey (Jamie Dornan) pucéran szexualizáló képét, és kétségei támadnak. Igaz a következő pillanatban már ő kéri, hogy emberünk mutassa meg neki, miért is oly jó, ha büntetgetik egymást. C’est la vie. Bella Swan II.

A rendező, Sam Taylor-Johnson megragadt két teljesen különböző világ határmezsgyéjén: egyszerre akart érzelmes-kedves és beteg szadomazó filmet készíteni. A gond csupán abban rejlik, hogy ez lehetetlen feladat. Ha választott volna a kettő közül – és igazából teljesen mindegy, hogy melyiket –, akkor feszesebb és koncentráltabb lehetett volna a sztori. Így azonban egy féllábú, bicegő valami lett csupán, amely két kidolgozatlan karakter pingpongozását mutatja be a nézőknek.

A vicc pedig az, hogy alapjáraton azt mondanám, hogy nem is rossz ez a film. Miért mondom ezt? A Twilight után már tényleg nem számítottunk semmire. Vagyis de, hogy bűn rossz lesz. Nem az. Csak semmilyen. És pont azért semmilyen, mert két teljesen különböző világot próbált felkészületlenül egybe gyúrni. Taylor-Johnson helyében inkább dobtuk volna a szadót, és visszatértünk volna a klisés romantika világába. Ugyanis a szadó nem megy neki és ezzel nincs is baj. Csak akkor ne erőltessük.

DE: A soundtrack viszont király! Jár érte a pacsi!
 
 
A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades Of Grey)

színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus dráma, 125 perc, 2015
Besorolás: 18
Premier: február 12.
Rendező: Sam Taylor-Johnson
Szereplők: Dakota Johnson, Jamie Dornan, Luke Grimes, Jennifer Ehle