KERESÉS search-close

Előző rész (2015. március 05.)

szerző:
2015.03.05. 21:15
Miklós zsarolása visszafelé sül el. László rászedi Miklóst, amiért nem veszi őt elég komolyan. Krisztián kiáll a becsapott Enikő mellett.
Előző rész (2015. március 05.)
Ágnes elpanaszolja Zsoltnak, hogy Miklós megzsarolta, aki azt tanácsolja, Ágnes tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna. Miklóst felháborítja, hogy a zsarolása nem járt eredménnyel, és Zsolton keresztül próbálja kompromittálni Ágnest. Zsolt azonban megvédi Ágnes becsületét Miklós előtt. Ágnest ez annyira megnyugtatja, hogy áthívja magához Zsoltot, és józanul is együtt akarja tölteni vele az éjszakát.
 
Ádám azt javasolja, hogy László és Gizella adják el a hibás víztisztítókat egyetlen vevőnek, például a Berényi Kft-nek. Lászlót először nem viszi rá a lélek, hogy becsapja a Berényieket, de amikor azzal szembesül, hogy mind levegőnek nézik, előáll az ajánlatával Ágnesnek. Hajlandó Ágnes mellett szavazni a közgyűléseken, ha Ágnes megveszi a csapjait. László azonban még ennél is továbbmegy: a megkötött alkut Miklós orra alá dörgöli, és ráveszi, hogy Miklós még többet fizessen Ágnesnél László lojalitásáért.
 
Krisztián látja, hogy Enikőt valami bántja, de ő nem akar beszélni róla. Enikő elmeséli Aliznak, milyen helyzetbe keveredett a nős doktorral, Aliz azonban helyteleníti a viszonyt. Enikő később találkozik Barnabás feleségével, és megtudja, hogy nemhogy nem rossz a házasságuk, de a nő gyermeket vár. Ettől Enikő kiborul és elmondja Krisztiánnak, hogy igaza volt mindenben, Enikőt tényleg átverték. Amikor Barnabás Krisztián orra előtt utasítgatja Enikőt, Krisztián kiüti az orvost.
 

Legfrissebb epizód

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való