KERESÉS search-close

Kiss Péter Balázs az új Illés Péter

szerző:
2012.09.13. 09:30
A Barátok közt csapata megtalálta és most be is mutatja az új Illés Pétert.
Kiss Péter Balázs az új Illés Péter
Kiss Péter Balázs fiatal kora ellenére számtalanszor megcsillogtatta már színészi tudását. Karrierjét a kaposvári Déryné Vándorszíntársulatnál kezdte, melynek örökös tagja lett. Két évig tanult színészmesterséget Kaposváron.

A fiatal színész az Új Színház nézőinek is ismerős lehet, szerepelt Molnár Ferenc: A hattyú című, három felvonásos vígjáték és egy zenés-táncos cselvígjáték, a Tisztújítás kisebb szerepeiben is. Láthatták még a Gózon Gyula Kamaraszínház Adáshiba című darabjában is, Imrus szerepében.
Pétertől nem áll távol a televíziózás sem, már a Barátok közt előtt is forgatott sorozatban. Eddigi egyik legnagyobb kihívásnak egy amerikai életrajzi ihletésű filmszerepét tekinti, melyet az Emmy díjas rendezőnő és producer, Janet Tobias rendezett. A filmet (No Place on Earth ) a Torontói Filmfesztiválon mutatják be először.

A női nézők legnagyobb örömére a fiatal színész, még keresi az igazit, de jelenleg nincs sok ideje rá, mert minden szabad percét a színjátszás és a Barátok közt forgatásai töltik ki.

- Nagyon örülök, hogy a Barátok közt csapatát erősíthetem, hogy én kaptam meg Peti szerepét. Remélem a nézők hamar megszeretnek Péter szerepében – mondta Kiss Péter Balázs.

Az új Illés Péterrel november elején találkozhatnak először a nézők a képernyőn.

Legfrissebb epizód

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való