KERESÉS search-close
X
Másolás vágólapra

Az Iszlám állam beveszi Európát?!

szerző:
2015.09.22. 08:10
A hazánkba érkező migránshullám kapcsán, talán az egyik legfontosabb kérdés hosszútávon, hogyan tudunk együttélni, mi Európaiak a Közel-Keletről érkező, más vallással és kultúrával rendelkező társadalom tagjaival. Bele tudnak-e kellőképpen olvadni a mi „világunkba”, tudnak-e majd dolgozni és együtt élni velünk. A másik fontos kérdése pedig, hogy az Iszlám Állam fenyegetései mennyiben gátolják majd ezt a folyamatot, ugyanis több fórumon is hírt adott arról a terrorszervezet, hogy iszlamista merénylőket, terroristákat szivárogtatnak Európába a bevándorlók között. Kell-e tartanunk terroristáktól, miért nehezíti meg az Iszlám Állam ily’ módon a menekültek befogadását és mi lesz azzal a több ezer emberrel, aki egy jobb élet reményében jön Európába? Vendégünk Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő volt.
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való