XXI. század

2010.05.26. 06:48 (szerda)

Hova tűnt Bery Ari?

Hova tűnt Bery Ari?

Kamaszlányok rajongtak érte, tinédzser fiúk utánozták. Zenészként is, festőként is zseninek tartották, a filmek miatt mégis menekült, maga sem tudta hová. Egy ideig hajléktalan volt, majd mosogatott Londonban, aztán hazatért. Berencsi Attila a XXI. Században!

2010.05.25.

Bery Ari, Beri Ary, Bery Ary – ahány plakát, annyiféleképpen írták a nevét a nyolcvanas években. Azt viszont mindenki tudta, ki ez a fiú – a Szerelem első vériggel robbant be a magyar filmgyártásba, majd került minden második lányszoba falára poszterként. Bery Ari tíz filmben szerepelt, ám nem tudott szabadulni a lányok rajongásától – mit rajongásától, hisztériájától -, akik mind a szerelme filmek szépfiúját látták benne. Hiába lett rendezők kedvence, hiába játszott egészen más karaktereket, hiába szeretett volna zenész lenni inkább, a szerepkörtől nem szabadulhatott. A nyolcvanas évek tinijeinek ikonja megkapta még a San Sebastiani Filmfesztiválon a legjobb színésznek járó díjat a Túsztörténet főszerepéért, amikor úgy döntött, elege van. Ehhez az is hozzájárult, hogy a díjátadóra nem engedték ki, helyette egy elvtárs utazott, ő pedig egy év múlva, összetörve kapta meg a díjat.. .és innentől néma csend.

Bery Ari eltűnt – helyette Berencsi Attilára találtunk rá. Nemcsak a művész – vagy szerinte gyúnynevét hagyta maga mögött, hanem mindazt, amivel az ismertség, sztárság járt. Soha nem állt be egyetlen sorba sem, nem barátkozott producerekkel, nem járt össze rendezőkkel. De hogy boldogult az elmúlt 20 évben Berencsi Attila, a festő és zenész? Miért élte végig saját bevallása szerint autistaként ezt a két évtizedet? És mire készül most, hogy hajléktalanság, majd londoni mosogatás után kamera elé állt?

Berencsi Attila évek óta senkinek nem nyilatkozott. A zárkózott, megkeseredett, de humorérzékét még mindig őrző egykori sztárral most a XXI. Század stábja készített portrét.

Nézze meg a XXI. század riportját itt!

A XXI. század riportjait a videótárban nézheti meg.

A teljes adást visszanézheti az RTL Most-on!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való