KERESÉS search-close

Megtört a jég, újra együtt a szerelmespár

szerző:
2014.04.26. 23:00
Hosszú folyamat volt, de végül csak megérte. A szörnyű balhé után Iza rengeteget vezekelt, Krisztián pedig sokáig vívódott, végül csak megenyhült a szíve és adott szerelmének még egy utolsó lehetőséget.
Megtört a jég, újra együtt a szerelmespár

Iza és Krisztián gyakori konfliktusai egy héttel ezelőtt egy nagyon csúnya veszekedésbe torkolltak, amikor Iza azzal próbált visszavágni a Krisztiántól kapott bántásokért, hogy szájára vette a fiú családját. A jó csaj megbánta a kegyetlen szavakat és azóta minden nap azon igyekszik, hogy elnyerje a fiú bocsánatát. Bár mindketten nagyon szenvedtek a másik hiányától, de Krisztián nem engedett. Iza viszont továbbra sem adta fel, hiszen tudta, hogy nagyon kevés időt tölthetnek már együtt, hiszen közeledik a játék vége. Először egy végeláthatatlan beszélgetés kezdődött el kettejük között a hálószobában. Iza arról beszélt, hogy sajnálja, hogy már csak 18 nap van hátra a játékból, mert már csak annyi ideig láthatja, hogy mit csinál Krisztián. Az évődés este sem fejeződött be, bár nem értek egymáshoz, de látható volt, ahogyan izzott közöttük a levegő. Végül, lefekvés előtt nem sokkal valahogy csak összegabalyodtak és egy szenvedélyes ölelésben, majd csókban forrtak össze. Az estét így végre – hosszú idő után először – újra egymás mellett töltötték, az éjszaka pedig a kölcsönös örömszerzés jegyében telt el. Iza számára hihetetlenül jó érzés volt, hogy végre kibékültek, úgy érzi, hogy tényleg beleszeretett az őszinte fiúba. A szerelem tehát végül csak legyőzte a büszkeséget.

A pár reggel boldogan ébredt, de a többiek már kevésbé. Viki hangulatára például kifejezetten rossz hatással volt ez a dolog. De hát ő ugye eddig sem örült nagyon Krisztián és Iza szerelmének. Aurelio is egyet értett Vikivel, nem értik, mire volt jó ez a másfél hetes színjáték, ha aztán megint kibékülnek. A szájhős már eddig is nullának tartotta a két embert, de ezek után egyenesen a mínusz kettőre süllyedtek a szemében.

A Villában egyre feszültebb a hangulat, a két párbajozó, Teo és Zsófi heves szócsatába kezdett. Miss Fekete és Miss Rózsaszín nagyon belelendült a vitába. Zsófi főként azt vágta a bevállalós lány fejéhez, hogy végig aludta az eddigi Villa-létét, Teo pedig felületességgel vádolta meg a cuki lányt. Teo végig azzal védekezett, hogy ő nem mutatott más arcot, ő a kinti életben is ugyanilyen, és nem tud vele mit kezdeni, ha ez Zsófinak nem tetszik. A többieknek a szócsata végén el kellett dönteni, hogy melyikük volt a jobb. A többség szerint Zsófinak jobbak voltak az érvei, bár – számukra meglepő módón – Teo is rendesen odatette magát. A vita végén ki-ki a maga csapatával újra átrágta a történteket és levonták a tanulságokat.

A két párbajozóra este újabb feladat várt: vacsorát kellett készíteniük a saját csapatuknak. Zsófi némi hátrányból indult, hiszen ő nem mozog otthonosan a konyhában, de ez a tény egyáltalán nem hozta őt zavarba. A többieknek inkább a hangulat tetszett, mint a vacsora. Bár a cuki lány szívét-lelkét beleadta a vacsorába, de az ételek egy része mirelit volt, a másik pedig sótlan, ennek ellenére tényleg kellemes hangulatú vacsorát töltöttek el együtt, ahol a Párbaj esélylatolgatás is szóba került. Viki száz százalékig bízik Zsófi sikerében, ő nem tud elképzelni olyan okot, ami miatt a nézők Teót szavaznák vissza. Eközben a nyugiszobában Aurelio Teo vacsorázott közösen. A szájhős egyből rátért a lényegre, nevezetesen, hogy a bevállalós lányon van-e bugyi. Majd kicsit komolyabb témára terelve szót, elmondta, hogy mennyire örül, amiért megismerte Teót, és reméli az ő barátságuk kint is tartós lesz. De azért nagyon várja vissza a lányt, ezért neki is adta a gyűrűjét, hogy szerencsét hozzon neki a Párbajon. Hogy mi lesz Teo és Zsófi Párbaján, az csak vasárnap derül ki, a TOP 5-ben mindenesetre már csak egy kiadó hely van. Mindkét lány nagyon izgul, de az is biztos, hogy mindketten elszántan küzdenek majd a győzelemért.
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való