KERESÉS search-close

Összecsaptak a hullámok Aurelio feje felett

szerző:
2014.02.04. 22:56
Előző este még a Villa csődöre volt, de másnap már csak az osztásokat kapta. A szájhős fiút nem csak Viki, de még csókpartnerei is helyre tették, és ha ez nem lenne elég, még egy műpók is az életére tört.
Összecsaptak a hullámok Aurelio feje felett
Fájdalmasan indult a reggel a villalakóknak az előző esti buli után. Először megpróbálták végiggondolni, hogy mi mindent követettek el önfeledt állapotukban, Aurelio azonban arra sem emlékezett, hogy hány lánnyal csókolózott összesen. Zsófi Józsival és Dáviddal tárgyalta meg, hogy miért is haragszik a szájhős fiúra. Majd fény derült Aurelio és Iza esti kalandjára is, de ők mindent letagadtak.

Dávid megkérdezte Aureliotól, hogy melyik leányzó a „free csaj” akivel elviccelődhet villaléte alatt. Aurelio Zsófi és Teo kivételével mindenkiről lemondott. Majd hozzátette, lehet egy hét múlva Zsófi is kiesik a pixisből, de akkor majd szólni fog, mert most még zavarná, ha rámozdulna.

A vasárnap esti buliban Dávid a külvilágból származó információkat osztott meg lakótársaival és ezzel megszegte a villa szabályzatát.
Pedig tudta, hogy nem locsoghat ki semmit, amit a beköltözéséig a Villa falain kívül hallott. Rossz kisgyerek módjára azonban figyelmen kívül hagyta ezt a szabályt, és ha valaki kisgyerekként viselkedik, akkor úgy is kell kezelni. Dávid büntetése ezért az lett, hogy teljesen bepólyázva, pólyás babaként, cumival a szájában kellett töltenie a nap nagy részét, és csak akkor szólalhatott meg, vagy ehetett-ihatott, ha az egyik villalakó kivette a szájából a cumit.

Este a villalakók körbeülték az asztalt és megtárgyalták mindazt, ami az elmúlt időszakban történt a villa falain belül, illetve rákérdeztek olyan dolgokra is, amelyekben szerettek volna tisztán látni. A fő téma a vasárnapi buli volt. Mindenki tudni akarta, hogy ki kivel csókolózott. A beszélgetés egy pontján a keresztkérdések hatására Aurelio „nagyon nagyon mega giga kínosan” érezte magát. Ezután előkerült Krisztián és Iza kapcsolata is, és Dorka megkérdezte a jó csajtól: ha egy lakatlan szigeten lenne Teoval és Krisztiánnal, kit választana kettőjük közül? Iza Teot mondta. Majd Viki tovább faggatta: Iza, mit érzel Krisztián iránt? A lány őszintén bevallotta, hogy csak a Villán belül kavarna Krisztiánnal, a kinti világban már nem.

Viki lett a villamester, aki már jó előre közölte, hogy bizonyos szigorításokat és szabályokat vezet be a Villában: nincs többé dőzsölés, és mindenkinek le kell mondania bizonyos igényekről. Ez persze nem tetszett Aureliónak, mert nem akart lemondani a szokásos csokiadagjáról. A csoki problémáról azonban nagyon hamar áttértek Aurelio zaklatott szerelmi életére, és Viki jól kiosztotta a szájhőst.

És ha ez még nem lett volna elég Aureliónak, az este folyamán előkerült egy műpók is. Zsolt ugyanis még reggel elhatározta, hogy megvicceli a barátját, aki betegesen fél a nyolclábúaktól. A macsó fiú elrejtette a szájhős takarója alá, aki mikor meglátta a műpókot magából kikelve és sírva menekült ki a szobából.
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való