KERESÉS search-close

Őskori művészeti alkotásokra bukkantunk a Villában!

szerző:
2018.11.28. 11:30

Kezdetét vette az első tematikus hét, a Civilizáció Hete a Villában! A villalakókra egy időutazás várt: az Őskorba csöppentek és ezzel egyidőben ősemberekké váltak.

Mivel őseink törzsi csoportokban éltek, ezért ők is törzsekbe szerveződtek és a három törzsfőnök (Reni, Vivi és Ginu) vezetésével megalakult a Villa három törzse.
 


A törzsek identitása rendkívül fontos volt az Őskorban. Máig fennmaradt mondák mesélik el, hogyan élt egy-egy törzs, mi volt a nevük, hogyan vadásztak, miket alkottak. Az őskori művészet meghatározó alkotásai a misztikus totemek voltak. Ezek a totemek más és más alakot öltöttek, törzsenként változtak és jelentésüket is mindig csak az adott közösség ismerte. Egy azonban közös volt bennük: a törzs totemét a sámán vezetésével ajánlották fel az isteneknek, szerencsét, bőséges eleséget és biztonságot remélve az égiektől.


A villalakók is elkészítették saját totemüket, és az általuk választott sámán vezetésével törzsi rítust tartottak, amit a ValóVilág9 powered by Big Brother szerda esti összefoglalójában láthatsz az RTLII-n!


Wakanda törzs (Ginu, Adri, Hunor és Lacika) toteme egy farkast ábrázol és meghatározó díszítőeleme a piros szín, ami egyben a törzs színe is. A paleolitikumban kultikus célokat szolgáló alkotásokra emlékeztet, a vadászmágia területén alkalmaztak hasonló állatábrázolásokat. A totem leginkább a 42 ezer éves Oroszlánember szoborra hasonlít, ami a feltételezések szerint vallási funkciókkal bírt.
 

Őskori művészeti alkotásokra bukkantunk a Villában!

 

 

Grenizsuli törzs (Reni, Greg, Zsu és Roli) egy fehér hollót készített, ami a fehér törzs egyediségének és tisztaságának a motívumává vált. A kidolgozott alkotás részletgazdagsága eltér az őskori művészet egyszerű madárábrázolásaitól (a jobb oldali képen egy kőkori alkotás látható). Az apró részleteken és a megmunkáláson látszik, hogy sok időt fordítottak rá készítői.
 

Őskori művészeti alkotásokra bukkantunk a Villában!

 

 

Hófehér, Büdösláb, Vadhónalj és Vadszem (ismertebb nevükön Csoki, Krisztián, Era és Vivi) toteme kitűnő mintapéldánya a termékenységi szobroknak, az egyetlen eltérés, hogy őseink főként női alakokat ábrázoltak. Akárcsak a Willendorfi Vénusz esetében, a fekete törzs totemének külső nemi jellege is erősen hangsúlyos.
 

Őskori művészeti alkotásokra bukkantunk a Villában!

 

 

Ne feledd, a civilizációs hét tétje óriási: a nyertes törzs tagjai eljutnak a legmodernebb korba, és lehetőségük lesz megismerni a nézői kommenteket minden villalakóról. A végeredmény pedig csak a nézőkön múlik!


A kedd esti összefoglaló és a BeleValóVilág adás alatt pedig már le is zajlott az első szavazás, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik totem nyerte el a tetszéseteket. Az eredményt alább mutatjuk:

Őskori művészeti alkotásokra bukkantunk a Villában!

 
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!