KERESÉS search-close

Szombat Esti Láz szavazás szabályzat

szerző:
2013.03.08. 14:41
Az RTL Kábeltelevízió Kft. és a Telekom New Media Zrt. által közösen szervezett Szombat Esti Láz című műsorszámhoz kapcsolódó szolgáltatás leírása és szabályai
Szombat Esti Láz szavazás szabályzat
A Szombat Esti Láz szavazás szolgáltatás szervezője az RTL Kábeltelevízió Kft. (továbbiakban: RTL) és Telekom New Media Zrt.(továbbiakban: TNM)

I. A műsorszám

A Szombat Esti Láz olyan műsorszám, amelyben a versenyzőpárosok a tánctudásukkal mutatják meg tehetségüket a közismert személyekből álló zsűrinek és a műsor nézőinek.

II. A szavazás

1. A szavazás meghatározása

A 2013. március 9-én induló új, emelt díjas SMS alapú és emelt díjas hanghívásos alapú szolgáltatás, amelynek keretében a résztvevők sms-ben vagy hanghívás segítségével szavazhatnak arra, az általuk preferált versenyzőpárosra, akit a következő műsorszámban is látni kívánnak; illetve kiválasszák azt az versenyző páros, akit a verseny győzteseként szeretnének viszontlátni
Az érvényesen leadott szavazatok után a résztvevő részt vesz a nyeremények kisorsolásában. Érvényes a szavazat, amennyiben az versenyzőpáros személye egyértelműen beazonosítható; azaz a véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét.
Résztvevők
Az emelt díjas sms-ben vagy hanghívás útján a szavazást igénybevevő személyeket a későbbiekben résztvevők -ként definiáljuk.

2. A szavazás általános bemutatása

A Szombat Esti Láz szavazás szolgáltatás célja, hogy a résztvevők szavazatukkal a számukra legszimpatikusabbnak és legtehetségesebbnek ítélt előadót hozzásegítsék a Szombat Esti Láz tánc versenyben a továbbjutáshoz, valamint a verseny megnyeréséhez; a leadott szavazatok alapján kerül meghatározásra a továbbjutók sorrendje. A Szombat Esti Láz című műsorszámba 8 versenyző páros kerül bemutatásra. A sorrend megállapítása a résztvevők által leadott szavazatszámok összesítése után alakul ki, azaz a véleménynyilvánítás döntően befolyásolja a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét.
A zsűri tagjai –saját döntésük alapján- kialakítanak egy sorrendet. A beérkező résztvevői szavazatok összesítését követően is kialakul egy sorrend az előadók között. Mind a résztvevői, mind pedig a zsűri általi szavazatok pontokká konvertálódnak.

Az elő adásokban az a versenyző páros nem jut tovább, aki a legalacsonyabb összesített pontszámot éri el.
Példa:
Első adás:

A zsűritől kapott pontok:
„A” versenyző 40 pont
„B” versenyző 37 pont
„C” versenyző 34 pont
„D” versenyző 33 pont
„E” versenyző 30 pont
„F” versenyző 29 pont
„G” versenyző 27 pont
„H” versenyző 25 pont

A zsűri által adott pontokat átváltódnak versenypontokká. A legtöbb pontot kapó versenyző páros kapja a legmagasabb pontszámot:

„A” versenyző 40 pont = 8pont
„B” versenyző 37 pont = 7 pont
„C” versenyző 34 pont = 6 pont
„D” versenyző 33 pont = 5 pont
„E” versenyző 30 pont = 4 pont
„F” versenyző 29 pont = 3 pont
„G” versenyző 27 pont = 2 pont
„H” versenyző 25 pont = 1 pont


Az SMS és hanghívás alapú szolgáltatás (szavazás) résztvevők által leadott szavazatok db száma

„A” versenyző 22 szavazat
„B” versenyző 21 szavazat
„C” versenyző 20 szavazat
„D” versenyző 19 szavazat
„E” versenyző 18 szavazat
„F” versenyző 17 szavazat
„G” versenyző 16 szavazat
„H” versenyző 15 szavazat

A résztvevők által küldött szavazatok átváltódnak versenypontokká.

A legtöbb szavazatot kapó versenyző páros kapja a legmagasabb pontszámot:

„A” versenyző 22 szavazat = 8pont
„B” versenyző 21 szavazat = 7 pont
„C” versenyző 20 szavazat = 6 pont
„D” versenyző 19 szavazat = 5 pont
„E” versenyző 18 szavazat = 4 pont
„F” versenyző 17 szavazat = 3 pont
„G” versenyző 16 szavazat = 2 pont
„H” versenyző 15 szavazat = 1 pont
A zsűri versenypontokból és az SMS és hanghívás által bonyolított szavazásokból előállt versenypontok összeadódnak és így alakul ki a végleges sorrend, azaz; hogy melyik versenyző páros mindösszesen mennyi pontja van egy-egy forduló végén, jelen példában:

„A” versenyző 16 pont
„B” versenyző 14 pont
„C” versenyző 12 pont
„D” versenyző 10pont
„E” versenyző 8 pont
„F” versenyző 6 pont
„G” versenyző 4 pont
„H” versenyző 2 pont


Az élő adásokban azaz az első adásban (2013. március 9) „H” versenyzőpáros esne ki a versenyből.
A versenypont egyenlősége esetében a résztvevői szavazatok döntenek; azaz a kieső ebben az esetben a résztvevőktől kapott legkevesebb szavazattal rendelkező versenyzőpáros.
A műsor során az versenyzőpárosok száma adásról-adásra folyamatosan csökken.
A műsorszám utolsó adásában kizárólag a résztvevők által leadott szavazatok döntik el a végleges sorrendet; és határozzák meg a műsorszám nyertesének személyét, ahol kettő versenyzőpárosra tudnak a résztvevők szavazni.
A műsort az a versenyzőpáros nyeri meg, akire a résztvevők a legtöbb szavazatot adták le a 2013. április 6-ai élő adásban történő szavazás indítás valamint a 2013. április 13. élő adás szavazás lezárása között.

3. A szavazásban résztvevő személyek:

A szavazásban részt vehet minden természetes személy, aki emelt díjas sms-ben vagy hanghívás útján szavaz (továbbiakban: résztvevő).

4. A szavazás technikai feltétele:

4.1. bármely magyarországi mobiltelefon-szolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői vagy kártyás csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas SMS üzenet küldésére van lehetőség, a szolgáltatást igénybe tudja venni (az SMS díja 330 Ft ÁFA-val);
4.2. bármely magyarországi telefonszolgáltató, bármely ügyfele, aki olyan előfizetői csomaggal rendelkezik, melyből emelt díjas hívás indítható, a szolgáltatást igénybe tudja venni (a hívás díja 330 Ft ÁFA-val)

5. A szavazás menete:
A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó elnevezésekről, amelyek közül az általuk legszimpatikusabbnak tartott versenyzőpáros elnevezését kis vagy nagykezdőbetűvel (TONCSI, CSABA, PAL, GABI, BENCE, DUNDIKA, SZILVESZTER, IZA) a 1799-es telefonszámra elküldik (330 Ft ÁFA-val). Az SMS rendszerben az egyes versenyzőpárosokhoz kapcsolódóan a következő kiegészítő kulcsszavak kerülnek élesítésre, melyek minden esetben az adott versenyző eredményéhez számolódnak hozzá: (Antónia Bálint András Angyal Hajni Szentiványi Máté Mészáros Tóth Tót Róbert Markó Robi Izabella Varga Vargha Nóra Tibor Győrfi Györfi Győrff i Györffi Győrffy Istenes Ben Iringó Südi Medvegy Gazda Andrea Molnár Andi Vastag Vastagh Tünde Mármarosi Tücsi); valamint az adott IVR kódok is (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, )
A résztvevők a televíziós adásból értesülnek az előadókhoz tartozó számkódokról, amelyek közül telefonjuk nyomógombjai segítségével megadják az általuk legszimpatikusabbnak tartott elnevezését (1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8,) a 06-91-334-334-es emelt díjas telefonszám feltárcsázása után (hívás díja 330 Ft ÁFA-val)

• Az emelt díjas SMS-ben szavazó résztvevő szavazatától függetlenül, minden esetben válasz sms-t kap vissza a TNM-től, mely többek között egy általános köszönetnyilvánítást tartalmaz.

6. A szavazás időtartama:

A szavazás tervezett időtartama: 2013. március 9 20:00 órától 2013. április 13ig az utolsó élő adás végéig, amely műsorpolitikai okokból határozatlan ideig meghosszabbítható, oly módon, hogy a Szombat esti láz műsorban a műsorvezető a hosszabbítás tényét bejelenti, illetve a Szervező azt a honlapon közzéteszi. Ezen időszak minden napján, napi 24 órában van mód a szolgáltatás igénybevételére. A szavazás időtartamának kezdete előtt és befejezése után érkezett szavazatok érvénytelenek.

Az egyes adásokhoz tartozó konkrét szavazási időszakok kommunikálása minden esetben az élő műsorban történik meg; az egyes műsorokban a műsorvezetők által ismertetett időpontig tartanak az egyes etapok, azaz addig, amíg a műsorvezető az élő adásban tájékoztatja a nézőket, hogy a szavazást lezárta. A lezárás bejelentését követően érkező szavazatok a következő élő adásban közölt szavazási időszak lezárásig számolódnak az egyes, még versenyben lévő előadókhoz.

Példa:

Az első etap kezdése: 2013. március 9 20:00 – első etap lezárása: az élő adásban ismertetett időpont.

A második etap: az első etap lezárását követően kezdődik és a következő élő adásban ismertetett időpontig tart, és így tovább. Azaz két élő adás között a versenyben lévőkre folyamatosan lehet szavazni.

Az utolsó élő adáshoz kapcsolódó szavazatok lezárását a műsorvezető közli.
RTL valamint a TNM fenntartja a jogot arra vonatkozólag, hogy egy-egy etapon belül részeredményeket közöljön, illetve az egyes etapokon belül rész-szavazásokat indítson és zárjon le, ebben az esetben az élő televíziós műsorban elhangzó időpontok az irányadók. Az egyes esetleges rész-szavazások is minden esetben véleménynyilvánítások, amelyek döntően befolyásolják a műsor menetét és az abban szereplő előadók személyét.

III. Nyeremények, Nyertesek, Eredmények közzététele

1. Nyeremény

A Szombat esti láz adásában a szavazásban résztvevők között az adásban ismertettek alapján nyeremények kerülnek kisorsolásra. Minden élő adásban a nézőkkel és résztvevőkkel képpel és elhangzással ismertetjük az egyes nyereményfa struktúrát. és az egyes nyereményeket.
A szavazás eredményének meghatározása (lezárás, sorrend, arányok), illetve a nyeremények sorsolása közjegyző jelenlétében történik, melyről jegyzőkönyv készül.

Azok között a magyar állampolgárságú résztvevők között, akik helyes formában adták le Szombat Esti Láz versenyben szavazatukat, a TNM közjegyző jelenlétében a számítógépes véletlenszerű algoritmus segítségével kisorsolja a nyerteseket az egyes szavazási etapoknak megfelelően.
A heti nyereményekről a résztvevők az adásból értesülnek.

A nyeremények másra át nem ruházhatók és pénzre nem válthatók át.
A nyertes hiteles és teljes körű azonosítását követően a RTL Kábeltelevízió Kft.. vagy megbízottja juttatja el/adja át a nyereményeket. A nyeremények átadásáról televíziós felvétel készülhet, melyen nyertesnek a nyereményátadása rögzítésre kerül, amelyről a RTL Kábeltelevízió Kft. vagy a Magyar RTL Televízió Zrt, által sugárzott RTL Klub vagy RTLII csatorna korlátozás nélkül bemutathat. Az adás időpontjáról felek direktben állapodnak meg.

A Szervezők vállalják, hogy a hatályos jogszabályok alapján a nyereményekkel kapcsolatban felmerülő, a Szervezőket terhelő közterhekkel kapcsolatos bevallási, adatszolgáltatási és befizetési kötelezettségeit teljesíti, a Nyertes részére a személyi jövedelemadó kötelezettség teljesítéséhez szükséges igazolást a nyereménnyel együtt átadja.
Az adókötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok helytelenül vagy hiányosan történő megadásának, illetve az adatszolgáltatás elmulasztásának következményeit minden esetben a nyertes viseli.

2. A nyertes definiálása

Nyertesnek ismeri el a TNM azt a játékban résztvevőt, aki az alábbi három információ közül legalább kettővel rendelkezik:
• ismeri az adott telefonszámot, ahonnan a szolgáltatást igénybe vette, illetve ezzel a telefonszámmal tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást;
• ismeri az előfizető vagy a kártyatulajdonos nevét, illetve ezzel a névvel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a Szolgáltatást;
• ismeri a nyertes SMS küldésének időpontját, illetve ezzel tudja igazolni, hogy ő vette igénybe a szolgáltatást.
A kisorsolt nyertes minden esetben az informatikai rendszerben található hívószámon (ahonnan érkezett a szavazat) hívja vissza a TNM és azt jegyzőkönyvben rögzítik.

3. A nyertes kiértesítése

A „Szombat Esti Láz” szavazás kisorsolt nyerteseit az Telekom New Média Zrt. a nyertes telefonszám felhívásával összesen két alkalommal telefonon értesíti a nyereményük tárgyáról, valamint a nyeremény átvételének feltételeiről, a sorsolást követő 60 (hatvan) percen belül, vagy az adást követő első munkanapon. Ha az összesen két próbálkozás sikertelen, úgy a Telekom New Média Zrt. a pótnyertest értesíti. A nyertes adatait a közjegyző által készítendő ténytanúsító jegyzőkönyvbe történő felvétel céljából a Telekom New Média Zrt. munkatársa megküldi eljáró közjegyző részére.

4. A nyeremények kifizetésének feltétele:

A sikeres kiértesítés alkalmával beazonosított nyertes a személyes adatait az alábbiak szerint köteles megadni:
 név; anyja neve; születési hely és idő;
 személyi igazolvány szám és adóazonosító jel
 A beazonosított nyertes személyesen vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással ellátott személy útján egyeztethetnek a nyeremény átvételéről a Bp. XXII. Nagytétényi u. 29 sz. alatt, a RTL Kábeltelevízió Kft. illetve a Telekom New Media Zrt.. székhelyén.
A nyeremény átvételekor igazolnia kell a nyertesnek, hogy az általa a játékban használt telefonszám egyenlege (számlája) rendezve lett, díjtartozása az operátor felé nem áll fenn.

5. A nyeremény-igény érvényesítésének időtartama:

Mind a heti nyeremény(ek) mind a főnyeremény(ek) adatbázisaiból a Telekom New Média Zrt. véletlenszerűen - emberi beavatkozás nélkül - számítógéppel sorsolja ki azokat a telefonszámokat, amelynek birtokosa vagy jogosultja megnyeri a meghirdetett heti nyereményeket, illetve főnyeremény(eke)t.

Minden meghirdetett nyereményre 1 telefonszám (és egy pótnyertes telefonszám) kerül kisorsolásra közjegyző jelenlétében.

 a nyertes nyereménye át nem vett nyereménynek minősül, a nyereményt a TNM újra kisorsolja.

A nyertes köteles együttműködni a nyeremények átvétele érdekében. Amennyiben ennek nem tesz eleget és a nyeremény átvétele meghiúsul, a nyeremény a továbbiakban nem vehető át és a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli.

IV. Adatkezelés

A résztvevő szavazatának leadásával tudomásul veszi, hogy a nyeremények átadásáról kép-, hang- és filmfelvétel készülhet és egyben feltétlen hozzájárulását is adja ezen felvételek rögzítéséhez, azok egészének, és részleteinek későbbi, a Szervező általi bármely, így különösen reklám és egyéb promóciós célú felhasználásához, bármely technikával történő nyilvánossághoz közvetítéséhez, többszörözéséhez, terjesztéséhez idő- és alkalombeli korlátozás, valamint külön díjazás, vagy bármely egyéb ellenszolgáltatás nélkül. A nyertesnek a promóciós szereplésekre a játék lezárását követően 90 napig (szükség szerint) rendelkezésre kell állnia.
A résztvevő engedélyezi, hogy a Szervező a játék szervezése és eredményes lebonyolítása céljából a személyes adatait a jogszabályoknak, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. megfelelően kezelje.

A résztvevő kijelenti, hogy a játék feltételeit megismerte, azokat elfogadta, a játékhoz kapcsolódó adatkezelés célját megértette és minderre tekintettel, megfelelő tájékoztatáson alapuló, önkéntes és kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa a játékhoz megadott személyes adatokat a Szervező

(i) a játék lebonyolítása érdekében nyilvántartsa, kezelje és feldolgozza, azt 3. személy részére továbbítsa, illetve adatfeldolgozóval feldolgoztassa.

A résztvevő a Szervezőtől bármikor tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről, és kérheti azok helyesbítését. Abban az esetben, ha a résztvevő adatai jövőbeli felhasználáshoz mégsem kíván hozzájárulni, így különösen, ha nem kívánja, hogy a jövőben további névre szóló kereskedelmi ajánlattal megkeressék, nevének és lakcímének megadásával írásban bármikor korlátozás nélkül és ingyenesen kérheti adatai törlését a nyilvántartásból a Szervezőtől az alábbi címen vagy elérhetőségen: Bp. XXII. Nagytétényi u. 29. sz.

Az adatbázis harmadik félnek nem kerül átadásra.

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve - a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését vagy zárolását.

Az érintett kérelmére a Társaság írásban tájékoztatást ad az általa kezelt adatairól, azok forrásáról az adatkezelés céljáról, jogalapjáról időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.

A jelen Szabályzatban foglaltak tekintetében a RTL adatkezelő, míg TNM az RTL megbízása alapján és annak keretei között adatfeldolgozó.

V. Felelősség kizárása

A hibás (pl. név elírás, kód tévesztés) szavazatokért a Szervező semmilyen felelősséget nem vállal. A jelen szabályzatban foglalt feltételeknek meg nem felelő szavazatok érvénytelenek, és azok a játékból kizárásra kerülnek, a nyereménysorsoláson részt nem vehetnek. Amennyiben Szervező tudomására jut, hogy az érvénytelenségi ok ellenére valamely előbb említett szavazat a játékban mégis részt vett, a Szervező az erről való tudomásszerzését követően azt a játékból haladéktalanul kizárja.
A szervező a nyeremények tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a nyeremény gyártójával, illetve a szolgáltatás nyújtójával szemben érvényesítheti.
A Szervező kizár minden felelősséget bármilyen kártérítési, kártalanítási igényért a Játékban való részvétel során, a Játék esetleges hibáiból, hiányosságaiból, hibás működéséből, a Játék során bekövetkezett késésekből eredő vagy ahhoz kapcsolódó költségekért, károkért, veszteségekért.

IV. A SZOLGÁLTATÁS technikai kivitelezése; SZAVATOSSÁG, GARANCIA

Az Szombat Esti Láz szavazás önálló számítástechnikai rendszeren fut. A rendszer a mobil szolgáltatóktól zárt bérelt vonalakon bonyolítja a be-, és kimenő SMS forgalmakat.
A TNM az SMS-ek feldolgozását, a válasz SMS-ek tartalmát saját hardware, és software rendszerén belül kezeli.
A szolgáltatáshoz kapcsolódó nyereményjáték előírásoknak megfelelő lebonyolítását a TNM a mindenkori hatályos törvények és jogszabályok betartásával szavatolja.
Az RTL Kábeltelevízió Kft. és a TNM a résztvevők személyes adatait a mindenkor előírások szerint kezeli.

V. Ügyfélszolgálat, információk, elérhetőségek

A szolgáltatással kapcsolatban a TNM (1) 371-4820-as telefonszámon elérhető ügyfélszolgálatánál lehet érdeklődni 0-24 óra között. A TNM a beérkező kérdéseket, észrevételeket feldolgozza és az egyes hívókat minden esetben visszahívja, a beérkező észrevételekről, kérdésekről a TNM ügyfélszolgálata egyedi sorszámmal ellátott listát vezet.

TNM ügyfélszolgálata a hívó által megadott hívószámon hívja vissza az ügyfeleket.

VI. A résztvevő a szavazással és a játékkal kapcsolatban jelen Szabályzatban foglalt valamennyi feltételt tudomásul veszi, elfogadja, és egyben kijelenti, hogy abban saját akaratából, saját felelősségére vesz részt.

VII. A hivatalos Szabályzat hozzáférhető a Szervező címén és Honlapján

(http://www.rtl2.hu/szombatestilaz;.)

VIII. A Szervező fenntartja a Szabályzat módosításának jogát. Az esetleges módosításokat a Honlapon közzéteszi.

Budapest, 2013-03-08.

RTL Kábeltelevízió Kft.. Telekom New Media Zrt
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való