KERESÉS search-close
Csak a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Műsorvezetők

Adáscikkek

Vastag Csaba nyerte a Szombat Esti Lázat

A Szombat Esti Láz döntője Vastag Csaba és Mármarosi Tünde győzelmével ért véget. Így Csaba az énekverseny után, a táncverseny első helyét is bezsebelhette.

Az egész stúdió állva tapsolt Tóth Gabiéknak

Tóth Gabi és Markó Robi könnyes búcsút vett a Szombat Esti Láztól. A döntőben, utoljára táncolhat Varga Iza, Vastag Csaba és Szilveszter gazda a trófeáért.

Istenes Bence és Iringó könnyes búcsút vett

Röpködtek a tízesek a negyedik élő show-ban. Vastag Csaba produkcióját két tízessel is jutalmazták, Szilvesztert még azzal is meggyanúsították, hogy táncolt, Bence egyszerre volt komoly és őrült, Iza szexuális töltetű tánca elvarázsolt mindenkit, Gabi pedig triplázott!

„UFO-tangóval” búcsúzott Győrfi Pál

Igazi magyaros cha-cha-chával indult a show, aztán egy díva tangózott a színpadra, majd egy csődör táncolt be. A legmeghatóbb pillanat az volt, mikor Tóth Gabiból profi született, miközben rossz élményeit táncolta ki magából a tangón keresztül.

Dundika mosolyogva táncolt ki a Szombat Esti Lázból

Az este folyamán jive-ot és angol keringőt láthattunk táncos sztárjainktól. Volt, aki szerelmet mímelt a győzelemért, más rock and rollt is bevetett, és volt, aki a zsűrit vörös rózsával próbálta lekenyerezni.

Bálint Toncsi zokogva búcsúzott a Szombat Esti Láztól

Az első Szombat Esti Lázban a szambáé volt a főszerep. A színes, szexi ruhák, a vérforraló zenék, és persze a csinos táncos lányok és sármos táncos fiúk igazi karneváli hangulatot teremtettek a stúdióban, mégis sírással végződött az est.

Milking láz

A milking láz a Szombat Esti Láz döntőseit is utolérte

Újraértelmezték a milking őrületet a Szombat Esti Láz táncosai, a tejes dobozt megtartották, de a benne levő tartalmat flitterre cserélték.

Extra videók

Galériák

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!