KERESÉS search-close
Csak a csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Az Anderlecht mindent megtesz a továbbjutásért

szerző:
2017.04.20. 18:17

Bár idegenben lőtt góljának köszönhetően a Manchester United valamivel kedvezőbb helyzetből várhatja az UEFA Európa Liga ma esti negyeddöntő-visszavágóját (ráadásul a hazai pálya nem elhanyagolható előnye is mellettük áll…), a múlt heti 1-1 veszélyes eredmény. Az Anderlechtnek ráadásul nincs veszítenivalója, így garantálható, hogy nem adják majd olcsón a bőrüket.

Az Anderlecht mindent megtesz a továbbjutásért

Már-már mindenki lassan elkönyvelte magában az 1-0-s manchesteri sikert a múlt csütörtöki odavágón, amikor Leander Dendoncker megszerezte az Anderlecht egyenlítő találatát a 86. percben. A gólszerző így nyilatkozott a mérkőzés után a hivatalos honlapnak: „Ivan (Obradovic) csodás beadást adott a gólom előtt. Lendületben voltam, ezért az időzítés ideális volt, csak a fejemet kellett beletennem. És gyönyörűen bement. Most pedig az Old Trafford következik, mindent ki fogunk magunkból adni, hiszen egy álmunk válik valóra azzal, hogy ott pályára léphetünk!”

A belgák csapatkapitánya, Youri Tielemans is bizakodó: „Olyan messzire szeretnénk eljutni az UEFA Európa Ligában, amennyire csak lehet. Miért is ne tudnánk kiejteni a Manchestert? De természetesen továbbra is reálisan kell gondolkodnunk. Nagyon jó csapat, és nagyon nehéz dolgunk lesz, de minden tőlünk telhetőt megteszünk majd.”

Az Anderlecht mindent megtesz a továbbjutásért
 

 

A házigazda angol csapat kiválóan hangolt a mai visszavágóra, hiszen vasárnap Rashford és Herrera góljaival 2-0-ra legyőzték a listavezető Chelsea-t a Premier League 33. fordulójában. A United ezzel 22 mérkőzés óta veretlen az angol bajnokságban, ez a leghosszabb sorozat jelenleg az európai topligákban.

José Mourinho a mai mérkőzésen nem számíthat Phil Jonesra, Chris Smallingra és Juan Matára sem. Sőt, utóbbi az idei szezonban már biztosan nem léphet pályára; a MU házi góllövőlistáján második spanyol válogatott játékos ágyékműtét után lábadozik. A Vörös Ördögök keretéből Bailly, Herrera és Mkhitaryan egy sárga lapra van az eltiltástól, míg az Anderlechtnél összesen 9 játékos van ebben a veszélyzónában: Acheampong, Dendoncker, Hanni, Nuytinck, Sowah, Spahić, Teodorczyk, Thelin és Tielemans.

Az összecsapást a spanyol Alberto Undiano Mallenco vezeti majd, segítői honfitársai, Raúl Cabanero és Diego Barbero Sevilla lesznek.

Manchester United – Anderlecht UEFA Európa Liga-negyeddöntő visszavágó csütörtökön 20:50-kor élőben az RTLII-n! Az összecsapás után, 23:30-kor pedig a játéknap összes gólját láthatják csatornánkon.

A képek forrása: rsca.be; uefa.com

Hozzászólások

A hozzászólások moderálás után kerülnek megjelenítésre.

0 hozzászólás

Hozzászólás:

500 karakter
^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való
!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!

A tartalom megtekintése csak az X-Faktor Elit Klub tagjai számára engedélyezett!