Legutóbb megkaptuk a legfrissebb előzetest az elborult Marvel hős következő történetéből, és most sem kellett benne csalódnunk. Mégis, úgy tűnik, hogy egy-két dolgot elfelejtettek a forgatáson.

Valami nem oké a Deadpool 2 háza táján?

Manapság, ha egy nagyobb költségvetésű filmmel kapcsolatban felmerül az „utóforgatás” szó, akkor mindenki a fejéhez kap, és sírva vergődik a földön, hiszen ez csak azt jelentheti, hogy a filmmel valami nem oké. Persze, nem hibáztathatjuk azokat, akik így állnak hozzá, hiszen az elmúlt hónapokban rengeteg ilyen történetet hallhattunk – gondoljunk csak a Han Solo-filmre vagy éppen az Igazság Ligájára. Ráadásul az utóbbi esetében még ezek a 25 milliós „javítások” sem tudták különösebben megmenteni a végső mozit.

Most a Deadpool 2-ről is kiderült, hogy egy-két hét erejéig náluk is befigyel pár pótfelvétel.

De mindenki megnyugodhat, hiszen ez nem feltétlenül jelent rosszat a készülő filmre nézve.

Josh Brolinnak – aki a híres-neves Kábelt alakítja majd – eléggé fel kellett pumpálnia magát a felvételekre, és most úgy tűnik, újra visszaült a nyeregbe, hogy formába jöjjön a pluszba kapott jelenetek kedvéért. Persze, ezt az infót a Deadpool stábtagoktól megszokott módon és stílusban tette közzé.

 

A post shared by Josh Brolin (@joshbrolin) on

Egyrészt egy olyan férfiról tett közzé videót – állítván közben, hogy ő ennyire menő arc a konditeremben –, aki nem is ő, ráadásul a hashtagek között megemlékezett nagy szerelméről, Ryan Reynolds-ról is, mondván: „Ryan Renyolds CGI-t használ a kockahasához”.

Ti is várjátok már a Deadpool 2 debütálását? Mi nagyon! Főleg, mióta megnéztük a legújabb – Kábel központú – teaserét!

Láttátok már?