Lehet, hogy a sztár pályát tévesztett? Nos, úgy tűnik a színész mindig képes meglepni bennünket, először felveszi a harcot a Múmiával, most pedig már egy újabb nagy durranásra gyúr! Vajon miről is van szó? Eláruljuk!

Tom Cruise új karrierbe kezdett?!

Cruise több évtizedes pályája során már bizonyított vígjátékokban, romantikában és drámában is, de láthattuk már a Földtől egészen elrugaszkodva is sci-fi-ben, illetve akciófilmben is. Nemrég pedig bejelentették már dolgoznak a maga nemében szinte már klasszikussá vált, Mission: Impossible legújabb részén, amihez nem kisebb nevet is megszereztek, mint amilyen Henry Cavill!

Így hát, nem is csodálkozunk azon, hogy a hírek szerint Tom Cruise már lassan egy éve (egészen pontosan az előző, ötödik rész, a Mission: Impossible – Titkos nemzet című film megjelenése óta) a hatodik fejezetre edz!

Hogy hogyan képes erre a színész ennyi elfoglaltság mellett? Elképzelni sem tudjuk, de Cavill elmondása szerint - akit eleve úgy castingoltak, hogy néhány igazán durva dologban is benne kell lennie - teljesen érthető a lázas készülődés.

Az akciófilmek terén persze megszokhattuk, hogy a sztárok a szöveg tanulás mellett kénytelenek fizikálisan is felkészülni a szerepre, ám a rizikós jeleneteket ennek ellenére is kaszkadőrök végzik általában.

Kivéve, ha Cruise a mozink főszereplője, ő ugyanis szereti maga végezni a „piszkos munkát”!

Tom Cruise új karrierbe kezdett?!
 


A színész eddig is kivette a részét az akciójelenetekből, hiszen ő lógott a Burj Khalifáról, is, ami a világ legmagasabb épületeként van számon tartva, ahogyan különböző sziklákról és repülőkről is ő lógott gyakran hám nélkül, vagy éppen csak annyira rögzítve, hogy a hevedereket később könnyebb legyen eltüntetni az utómunkálatok során! David Ellison, a Mission-filmek producere, azt is elárulta az új moziban még nagyobb dolgokra számíthatunk a sztártól:

„Azt hittem, hogy a Bjur Khalifa utá,n Tom már nem vállal durvább dolgot, de aztán megcsinálta az A380 repülőgépes jelenetet, amit pedig ebben a részben tesz, ahhoz semmi sem lesz fogható!”

És, hogy vajon miért érzi a szükségét a színész, hogy életveszélyes helyzetekbe kerüljön a filmjeiben? Ellison erről is elmondta a véleményét:

„Cruise azt mondta, miközben a világ legmagasabb épületéről lógott legalább hat percig visszatartotta a lélegzetét, szerinte ezek az apróságok is hozzájárulnak ahhoz, hogy hiteles legyen a jelenet. Úgy gondolja, a közönség meg tudja mondani, mi az amit green screen-nel veszünk fel és mi az amit a valóságban!”

Tom Cruise új karrierbe kezdett?!
 


Hát az biztos, hogy azt eddig is tudtuk, hogy Tom Cruise nem teljesen százas, de hogy ennyire vakmerő lenne, mi sem gondoltuk volna!

Azt pedig, hogy mennyire őrült a sztár megtudhatjuk a Mission: Impossible hatodik részéből, amit 2018 júliusában láthatunk majd! És amiben olyan színészek szerepelnek majd, mint Henry Cavill, valamint Jeremy Renner és Simon Pegg.

Forrás: news.com.au