Kíváncsi vagy miben tér el az eddigiektől Chris Hemsworth karaktere? Hogyan is fest Cate Blanchett főgonoszként, illetve hogy miben borzolja majd a kedélyeket Jeff Goldblum? Megmutatjuk!

Exkluzív fotók - Egészen új külsőt kapott Thor, de az ellenségei sem kutyák!

Az biztos, hogy a Thor: Ragnarok című film, egészen új dolgokat tartogat a számunkra, erre pedig mi más lenne jobb bizonyíték, mint az hogy a helyszínéül egy másik, ismeretlen dimenzió szolgál, valamint, hogy nem egy, hanem rögtön két ellenféllel is szembe kell majd néznie szuperhőseinknek!

Erre pedig a készítők, most még egy lapáttal rá tettek, ugyanis az említett hősök és gazfickók külseje se lett semmi!

Chris Hemsworth például szokatlan módon, rövid hajjal fogja megtestesíteni a skandináv istenséget, Thor-t, míg Cate Blanchett gonosztevője gót külsővel próbálja megállítani őt!

Ez egészen különös hiszen, hiába mondhatjuk el a tehetséges színésznőről, hogy kaméleon módjára képes bármit, de tényleg bármit eljátszani, ilyen külsővel eddig még nem láthattuk a vásznon, pedig már Bob Dylan-t is megszemélyesítette!

Ám nemcsak az új külsők hódítanak, hanem új szereplőket is kapunk, Tessa Thompson és Jeff Goldblum személyében!

Utóbbi például egy varázslót alakít, így nem csodálkozunk a különös arcfestésen és öltözéken.

Mellettük pedig még látható lesz Mark Ruffalo Hulk-ként, Tom Hiddleston Loki-ként, valamint feltűnik majd Karl Urban, Jaimie Alexander és Anthony Hopkins is, sőt Idris Elbával és Benedict Cumberbatch-el is találkozhatunk majd!

A Thor: Ragnarok című alkotás ősszel kerül a mozikba!

Forrás: variety.com
Képek: Instagram