A DC legnagyobb szuperhősei most egyetlen blockbuster égisze alatt egyesülnek, azonban korábban rengeteg aggasztó hír terjedt a forgatásról. Most viszont mindenki fellélegezhet, meglehetősen menőnek tűnik a film!

Sokáig érezhettük azt, hogy a DC filmjei több sebből véreznek, hiszen valahogy sosem akart összejönni az átütő siker, most persze nemcsak a kritikusokról beszélünk, maguk a nézők sem tapsikoltak örömükben – meglehetősen megosztóra sikerültek az utóbbi évek próbálkozásai.

Tartott ez egészen a Wonder Woman berobbanásáig! Diana Prince mindenkit levett a lábáról, és a DC-nek éppen erre volt szüksége: végre megkapaszkodhattak egy kis elismerésben.

Majd jött a sokkoló hír: Zack Snyder kiszállt az éppen készülő Justice League-ből egy családi tragédia miatt. Helyét Josh Wedon vette át, és a megannyi utóforgatás – itt jegyeznénk meg, hogy Whedon már biztosan megkapja a rendező megjelölést Snyder mellett. Eközben szállingóztak a hírek Ben Affleck-ről is, aki állítólag egyre jobban kihátrálni vágyik Batman szerepéből…

Aggódás a köbön!

Azonban ebben a káoszban jött a Comic Con és az Igazság Ligájának legújabb, majd négy perces előzetese! És srácok: ez meglehetősen epic-nek tűnik! Persze, nyugtával kell dicsérni a napot, az Öngyilkos Osztag trailerei is megvezettek mindenkit!

 

A post shared by Gal Gadot (@gal_gadot) on


Nézzük, milyen részletekre érdemes odafigyelni a Justice League legújabb promójában!

A világ Supermant siratja: „A World Without Hope”

Ugyebár, a Batman Superman ellen végén a Henry Cavill által életre keltett hős meghal, persze mind tudtuk már ezen a ponton, hogy ez nem marad így sokáig. Mégis, egészen idáig a készítők szolidan kezelték Superman visszatérését. A mostani trailerből viszont nemcsak az derül ki, hogy a világ hiányolja a hőst (akit a Reménnyel azonosítunk a történetben), de Alfred finoman utalva köszönti is a promó végén… mind tudjuk, hogy kihez beszél, de nem látjuk! Szerencsére! Jobb, hogy a DC az egyértelmű misztikum mellett döntött.

Befigyelnek az amazonok

Mi is azok közé tartoztunk, akik odáig meg vissza voltunk, hogy a Wonder Woman első negyedében találkozhattunk az amazonokkal. Ez volt az az eredettörténet, amire mindenképpen szüksége volt a férfiaktól uralt képregényhős szcénának, Diana karakterfejlődésének pedig még inkább!

Azt gondoltuk persze, hogy a WW történetein belül ennek nagy hangsúlya lesz, most viszont egy meglepő fordulatot láthattunk: Themyscira és Diana édesanyja, Hippolyta is befigyel a Justice League-ben.

Hello, Steppenwolf!

Ó, igen! Úgy tűnik, végre kapunk egy olyan mozit, amiben fajsúlyos főgonosszal kell szembenéznie hőseinknek. Ráadásul ő az új istenek egyike, aki az Apokalipszis seregét vezeti. Izgalmas lesz látni, ahogyan isten és isten egymásnak feszül (igen, láttuk már ezt a Wonder Woman-ben, de azt inkább hagyjuk…).

Beindult a Justice League! Nézzük, hogyan pusztított a Comic Conon!
 

Mi lesz a vízalatti felvételekkel? Íme, Atlantis!

Részünkről arra voltunk a legkíváncsibbak, vajon hogyan valósítják majd meg a vízalatti jeleneteket. Korábban Zack Snyder már posztolt fotót a forgatás ezen részéről, és kiderült: bizony mindegyik felvételen a hús-vár Jason Momoa látható, egyedül a haját és a körülötte lévő környezetet csinálták meg CGI segítségével. És meg kell hagyni, eléggé jól néz ki a dolog!

Rengeteg izgalmas részlet vár tehát ránk a novemberben érkező giga moziban, amiben most úgy tűnik, hogy nemcsak az eddig bemutatott karakterek (Batman, Superman, Wonder Woman) lesznek igazán emlékezetesek, hanem maga Flash (Ezra Miller) és Cyborg is!

És akkor a végére azért lessük meg a vadonatúj Justice League plakátot is! Nyáladzásra fel!

 

A post shared by Gal Gadot (@gal_gadot) on


Forrás: Screenrant