Hírek

5 dolog, amit senki sem tud úgy csinálni, mint a szülinapos Al Pacino!

A hetvenhét éves színészt már sok szerepben láthattuk és imádhattuk, most pedig összeszedtünk néhány dolgot, amiben tényleg az ünnepelt a legjobb!

Hírek

Itt a Kingsman: A Golden Circle előzetes! - Az ügynökök sztárokkal keményítettek be!

Az újhullámos titkos szolgálatos sztori, amiben kamasz ügynökök mentik meg a világot, már a második bevetésére készül, a beharangozót látva pedig nagy esély van rá, hogy nem is az utolsóra, akkora durranásnak tűnik!

Hírek

Nézd meg te is a The Last Jedi első szinkronos előzetesét!

A Star Wars nyolcadik epizódjának beharangozója elég sokat elárul számunkra, lássuk, mire kell odafigyelnünk és, hogy mit tudunk eddig a készülő moziról!

Hírek

Bye Bye Man - Sikoly a mátrixban!

Csütörtökön a legváratlanabb események hozzák rá a frászt minden horror- és filmrajongóra a mozikban. Az Oscar-jelölt Stacy Title rendezőnő filmje, a Bye Bye Man – A Rettegés Neve igazi borzongató élményt ígér!

Hírek

Mi már tudjuk, mikor érkezik a Deadpool 2, és te?

Az hagyján, hogy a vicces vörös ruhás visszatér, de most már biztosan számíthatunk két másik mutánsfilmre is! Hogy mik lehetnek ezek és, hogy van-e közük az X-Men-ekhez? Most kiderül!

Hírek

Biztosan lesz Galaxis őrzői 3, méghozzá nem is akárhogyan!

James Gunn hivatalossá tette, a csapat kalandjai nem állnak meg a második résznél, sőt nagyon úgy néz ki, hogy a Marvel-nek hatalmas terve van velük, ami az egész Univerzum sorsát meghatározhatja! Miről lehet szó? Most te is megtudhatod!

Hírek

Nézd meg te is, hogyan fest Lady Gaga első filmes főszerepében!

Az énekesnő ugyanis Bradley Cooper rendezői debütálásában, a Sztár születik remakejében domborít majd, amiben a férfi főszerepet maga Cooper alakítja majd! Érdekel az első hivatalos fotó? Mutatjuk!

Hírek

Milyen egy este Jennifer Anistonnal? Most megtudhatod!

Az RTL Klub az egész vasárnap estéjét a színésznőnek szenteli: így kiderül, milyen az, ha Adam Sandler és ő közös hazudozásba kezdenek, valamint az is, hogyan lesz egy sztriptíztáncosnőből igazi családanya!

Kritikák

Amerikai pasztorál kritika: Az álom megbukott, de vajon Ewan McGregor is?

A színész első rendezéséül, egy igen nehéz témát, egyúttal pedig egy Pulitzer-díjas művet választott, ami ugyanolyan vegyes érzelmeket váltott ki belőlünk, mint amilyen végletekről szól maga a film!

Kritikák

A Fast 8-ban fullba nyomják a Feláldozhatókat, de azt kifejezetten jól csinálják!

A legújabb Halálos iramban-filmben minden benne van, amit eddig megszokhattunk, miközben folyamatosan újdonságokkal építik tovább a jó nőkkel és még jobb autókkal körülvett kemény srácok sztoriját! Na de hova tovább? Meddig nyomjuk még tövig a gázt?

Hírek

Ajjajjj, Ryan Reynolds-nál betelt a pohár!

A színész nemrég Instagram-ján adott hangot kiakadásának, mivel nem igazán ért egyet a Deadpool-t is jegyző stúdió döntésével! Kíváncsi vagy, miért borult ki a sztár és, hogy hogyan reagálta le az esetet? Mutatjuk!

Hírek

Nézd meg te is, hogyan rúgja fel a szabályokat Chris Pratt!

A színész az Instagram-jára tett fel egy videót, amin mi hiába nevettünk egy jót, azért valljuk be, elég komoly dologról van szó! Kíváncsi vagy, mit követett el  kedvencünk? Eláruljuk, sőt meg is mutatjuk!

Hírek

Tudj meg többet Marvel Kapitányról!

Brie Larson alakítja majd Carol Danvers-t, aki szerinte megpróbálja jobb hellyé tenni a világot, de nem kell aggódnunk mindezt, humorral teszi majd! Mire számíthatunk még a hősnőtől? A színésznő elárulja neked is!

Hírek

Nézd meg te is, hogyan fest Superman az új ruhájában!

Nemrég napvilágra került egy fénykép, amin Henry Cavill nem a megszokott jelmezben látható, de nem kellett sokat tanakodni rögtön az is kiderült, hogy mi is történt az acélemberrel! Most neked is eláruljuk!

Hírek

5 kihagyhatatlan film, felejthetetlen irodalmi alakokról!

A magyar költészet napjának alkalmából úgy gondoltuk, összeszedünk néhány olyan alkotást, ami betekintést enged kedvenc íróink és költőink életébe, miközben nagyszerűen szórakozunk és fantasztikus színészeknek köszönhetően elevenednek meg a nagyok!

Hírek

A Thor: Ragnarok teaserjében Cate Blanchett megteszi, a lehetetlen!

Az egy dolog, hogy az újkori előzetesekből levont tanulságunk, miszerint egy jó rockballada mindent sokkal, de sokkal menőbbé tesz még mindig helytálló, de az hogy a színésznő most már szó szerint istennőségig emelkedett, ahhoz egyszerűen nem tudunk mit hozzáfűzni, nézd meg te is milyen királyul néz ki minden és mindenki, de tényleg!

Hírek

Megkezdődött a Mission Impossible 6 forgatása! - Fotók!

Úgy volt, hogy az új Mission-film felvételei idén tavasszal Párizsban forognak majd, most azonban nagyon úgy néz ki, hogy már meg is kezdődtek a munkálatok! Lássuk, mire számíthatunk a mozi kapcsán!

Hírek

Rajongók figyelem! Leia hercegnő a Star Wars 9-ben!

Úgy tűnik, mégis láthatjuk még Carrie Fisher-t a Csillagok háborúja távolabbi jövőjében, most pedig az is kiderül, hogy miért és miként valósulhat ez meg!

Hírek

Az eredeti filmek egyik szereplője tér vissza a Jurassic World 2-ben!

Bizony, nagyon úgy néz ki, hogy egy régi ismerőssel találkozhatunk a dínós kalandok újragondolásában! Vajon melyik karakterről van szó? Eláruljuk!

Hírek

Lássuk, a szörnyuniverzumot, amit az Universal tervez!

Vegyük csak szépen végig, milyen csodás és hátborzongató lényekkel találkozhatunk majd a közel-és távoli jövőben, ugyanis a Múmia után sincs megállás, arról nem is beszélve, hogy milyen sztárokat láthatunk majd ezekbe a fantasztikus kalandokba bele keveredni!

Hírek

5 film, amiért imádjuk Paul Rudd-ot!

A mindig mosolygós sztár ma ünnepli születésnapját, mi pedig összegyűjtöttünk néhány érdekességet a sztárról az általunk legkedveltebb filmjei kapcsán!

Hírek

Már 50.000-en látták Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjét!

A Testről és lélekről először a 67. Berlinálén mutatkozott be a közönség előtt, ahol három másik díj mellett elnyerte a fesztivál legfontosabb elismerését, az Arany Medvét. Ezt követően március 2-án került a hazai mozikba, az érdeklődés iránta pedig máig töretlen: alig egy hónap alatt 50.000-en látták, és továbbra is számos moziban vetítik országszerte.

Hírek

Vége Michael Keaton hősiességének, mostantól csak rosszfiú lesz!?

Előbb eljátszotta Batman-t majd szerepelt az Oscar-díjas Birdman-ben és nemrég elvállalta az új Pókember gonosztevőjének szerepét, most pedig újabb rosszaságon töri a fejét, méghozzá nem is akármiről van szó! A legendás színész ezúttal a Disney-hez szerződik!

Hírek

Nézd meg te is, hogyan fest Emily Blunt Mary Poppins-ként!

Gyermekkorunk kedvenc dadájának története most újból megelevenedik, ráadásul olyan sztároknak köszönhetően, mint amilyen az angol szépség, valamint Meryl Streep is! Íme, az első fotók!

Hírek

Sírjunk együtt, a Heath Ledger-ről készült dokumentumfilm előzetesén!

A fiatalon elhunyt sztár csillagának ragyogása, azóta sem hagyott alább, mióta itt hagyott minket. Hiánya ugyanis olyan szinten tapinthatóvá vált, hogy nem csodálkozunk, hogy elkészült egy film, ami megpróbálja ezt az űrt befedni. Látva a személyes felvételeket és hallva a barátok, kollégák és családtagok véleményét, mindenki szíve összeszorul majd!

Hírek

Jessica Chastain mindent Tom Cruise-nak köszönhet?!

A szépséges színésznő legalábbis azt állítja, hogy ha nincs az akciófilmek sztárja, akkor ma az ő nevét sem ismernék annyian, sőt nem egy jelentős dologtól eshetett volna el! Miről is van szó? Eláruljuk!

Hírek

Ridley Scott más befejezést szánt az eredeti Alien-filmnek!?

A sci-fi klasszikus rajongói örülhetnek, ugyanis nemrég bejelentették, hogy április 26-án lesz a hivatalos Alien-nap, de szerencsére addig sem kell várnunk, hogy újabb érdekességet tudjunk meg a legendás alkotásról!

Hírek

8 alkotás, ami ikonikussá tette Marlon Brandot!

A nyolcvan évesen elhunyt színészlegenda ma ünnepelné kilencvenharmadik születésnapját! Mi pedig végig gondoltuk, miért is érdemes még mindig emlékeznünk rá és, hogy mennyi mindent köszönhetünk neki. Lássuk, az érdekességeket!

Hírek

A Múmia új előzetese kiengedi a szellemet a szarkofágból!

Az első trailer berúgta az ajtót és hihetetlen akciójelenetekkel taglózott le bennünket, de keveset láthattunk magából a misztikus lényből, most ezt a készítők bepótolták és olyan sztorit kaptunk, hogy leesett az állunk!

Portrék

Íme a csupasz valóság! Ismerd meg te is Ewan McGregort!

Hogyan lett a moziimádó kisfiúból előbb drogfüggő a vásznon, majd alkoholista a valóéletben? Hogy vált mégis mindenki hősévé, Obi-Wan Kenobi-vá és lett a magánéletét féltve őrző, a lányait pedig imádó, feminista családapa? A Trainspotting sztárja, most tényleg mindent megmutat!

Hírek

Beyoncét legközelebb Disney-adaptációban láthatjuk!?

Ha azt gondoltad, hogy az állapotos popdíva már meg sem tudni lepni, illetve, hogy a legendás mese készítők már nem tudnak semmi újdonsággal előrukkolni, akkor most meg fogsz lepődni! Miről van szó? Eláruljuk!

Hírek

Nézd meg te is a gyerek szépséget és szörnyeteget!

Az élőszereplős Disney-film szereplőinek reakciója fantasztikus, mikor meglátják a gyerekkori önmagukat, és csak ezek után következtek a kérdések! Ma már nem lesz ennél cukibb videó!

Hírek

10 film, amiknek a valódi hősei a gyerekek!

Mindnyájunknak szükségünk van példaképre, márpedig a filmtörténet nem egy szuperhőssel rendelkezik, akinek szívesen bármelyikünk a bőrébe bújna. Viszont hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a legapróbbak is lehetnek nagyok, éppen ezért most összegyűjtöttünk nektek néhány olyan alkotást, amiben a kisebbek is kulcsfontosságú szerephez jutottak!

Hírek

Stephen King bohóca, bizony felborzolja a kedélyeket!

Az amerikai író legendás horror regényének újbóli filmre vitelét, már régóta várjuk, ám a következő képsorok után lehet, újra gondoljuk a dolgot. Ugyanis az It első előzetesétől kiver a víz!

Hírek

Kiderült, miért nem láthatjuk Keira Knightleyt a Karib-tenger kalózai 5-ben!

A színésznőt nemrég láthattuk visszatérni egyik régebbi szerepében, ahogyan a Karib-tenger kalózainak legújabb fejezetébe is bele kukkanthattunk már! Knightley azonban nem látható a kalandos moziban, aminek okát most el is áruljuk nektek!

Hírek

Az új Jumanji-film még több dologban tér el az eredetitől!

Lassan már abban sem vagyunk biztosak, hogy nevezhetjük egyáltalán még remake-nek az alkotást, hiszen Dwayne Johnsonék rendesen megkutyulnak mindent! De szerencsére, most a helyükre tették a dolgokat, mi pedig eláruljuk a részleteket!

Hírek

A Totál szívás sztárja Power Rangernek állt!

Az egyik leghíresebb tini szuperhősökből álló csapat, a POWER RANGERS, amit hamarosan egy újabb generáció tagjai is megismerhetnek. A szuperhős banda mentorának szerepére a Golden Globe-díjas Bryan Cranston-t is megnyerték, aki most több kulisszatitkot is elárult!

Hírek

Lássuk, a filmtörténet leghíresebb szerelmi háromszögeit!

Bizony a mozivászon nem egy sokoldalú szerelemnek adott már helyet, legyen szó a giccsességig elmerészkedő romantikus kapcsolatokról, vagy néhány viszonzatlan érzelemről. Ahogyan gyakran előfordult már az is, hogy a filmek hősei nem tudtak dönteni arról, kit is szeretnek igazán! Mi összeszedtünk nektek tíz példát arra, milyen, ha kettő helyett hárman vannak egy „kapcsolatban”!

Hírek

Az új Tomb Raider piszkosabb lesz, mint az eredeti?

Angeline Jolie dögös videojáték hőse, újabb kalandokba keveredik, ám ezúttal a svéd szépség, Alicia Vikander húz bakancsot, hogy elkapja a rosszfiúkat! Most pedig meg is érkeztek az első fotók!

Hírek

Teszteld, mennyire ismered Tarantinót!

Az amerikai független film kiemelkedő alakja ma ünnepli 54. életévét, így itt az ideje, hogy sorra vegyük írói, rendező és színészi munkásságát, felelevenítsük többek között a már húsz éves klasszikusát, a Ponyvaregényt, és kitárgyaljuk hóbortjait! Te is rajongója vagy a rendezőnek és, úgy gondolod, mindent tudsz róla és a műveiről? Most kiderítheted!

Hírek

Az Igazság Ligája koppintja A galaxis őrzőit?

Hétvégén végre láthattuk, hogyan áll össze a híres szuperhős csapat, ahogyan most azt is megtudhatjuk, mit szóltak mindehhez az olyan, nagyok, mint például James Gunn a Star-Lordékról szóló mozi rendezője!

Kritikák

Élet kritika: Alien-másolat vagy az utóbbi évek legparább filmje?

A Gyllenhaal és Reynolds főszereplésével készült sci-fi pont a legnagyobb filmes űrlény háborúban debütált. Vajon megállja a helyét Ridley Scott és az Alien-rajongók világában? Nézzük!

Hírek

Nem fogod elhinni, miről fog szólni a készülő Han Solo-film!

A Disney vezérigazgatója, Bob Iger elárult néhány fontos információt az alkotásról, ahogyan azt is elmondta, mire számíthatunk még a Star Wars házatáján!

Hírek

Figyelem! - Az Igazság Ligája elárasztotta az internetet!

Az az érzésünk, hogy már időtlen idők óta a Justice League-re várunk, ami többek között azért is lehet, mert a készítők elég csendben voltak mostanáig! Azonban most, olyan szuperhős kavalkádot dobtak ide nekünk, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket, mindezt pedig a teljesség igénye nélkül tették!

Hírek

Jake Gyllenhaal: „Őszintén, teljesen idióták vagyunk!”

Mától látható a mozikban az ÉLET című film, ennek kapcsán pedig a színész és kollégája, Ryan Reynolds egy interjú során árulta el őszinte véleményét a stábról és persze egymásról! Rekeszizmokat előkészíteni, ilyet még biztosan nem láttál!

Hírek

Exkluzív - A szépség és a szörnyeteg Gastonja beénekelte magát a magyarok szívébe!

A film budapesti premierjén, az éppen hazánkban forgató Luke Evans is megjelent, aki még egy rögtönzött performansszal is megörvendeztette közönségét!

Kritikák

Ülj fel te is A szépség és a szörnyeteg nosztalgia vonatára!

Mennyire lehet még igényünk rá, hogy a fiatalságunk hajnalán megszeretett történeteket új köntösben lássuk? Ha a Disney idei nagy durranásáról beszélünk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy kell nekünk! Egy édes musical, ami múltidézésre késztet!

Hírek

A Csillagainkban a hiba lehetett volna musical is?

Úgy tűnik, hogy sírós kedvencünk, zenés filmként is megállhatta volna a helyét, hiszen arról már megbizonyosodhattunk, hogy Ansel Elgort kitűnően énekel, na de ami most következik arra, mi sem számítottunk! Vigyázat, lehet, hogy megkönnyezed!

Hírek

Enyedi Ildikó sikerfilmje után újabb magyar alkotás boncolgat kényes témát!

A Sydney-ben forgatott Tide azaz Dagály című film különösképpen mutatja be egy szerelem, testi és lelki megélését. Lássuk, miket tartogatnak még számunkra a hazai alkotók!

Hírek

Mennyire ismered A szépség és a szörnyeteget? Most tesztelheted!

A héten debütál a magyar mozikban a mese legújabb élőszereplős feldolgozása, úgyhogy arra gondoltunk, mielőtt mindenki visszasüllyedne a gyerekkorába, nézzük meg, mennyire vagytok képben! Jöjjön a kvíz!

Hírek

Ewan McGregor ismét mindenki Obi-Wan Kenobi-ja lehet?!

A színész ráadásul nem is akárhogy készül visszatérni a Star Wars világába! Mi kifejezetten örülnénk, de lássuk, mit mond a színész!

Hírek

Óriási tűz az etyeki filmstúdióban! Veszélyben volt Jamie Foxx?

Az Oscar-díjas színész éppen kis hazánkban forgatja a legújabb Robin Hood-filmet, azonban a Korda stúdióban tegnap tűz ütött ki. Szerencsére senki sem sérült meg, azonban így is kérdéses, mikor folytatódhat a munka.

Hírek

Magányos vagy? Magányra vágysz? Akkor ezek a te filmjeid!

Bőgtünk már, szerelembe is estünk, táncoltunk… megannyi filmes gyűjteményt összeszedhetünk, azonban a szomorú vagy igazán drámai élethelyzetekről sem feledkezhetünk meg. Ilyen a magány is! Jöjjenek az egyedüllét legjobb alkotásai!

Hírek

Tom Cruise új karrierbe kezdett?!

Lehet, hogy a sztár pályát tévesztett? Nos, úgy tűnik a színész mindig képes meglepni bennünket, először felveszi a harcot a Múmiával, most pedig már egy újabb nagy durranásra gyúr! Vajon miről is van szó? Eláruljuk!

Hírek

Nem hiszed el, kinek a bőrébe bújik Robert Downey Jr!

A feldolgozások és a sokkoló rebootok korát éljük, így már azon se kellene meglepődnünk, hogy Vasember Eddie Murphy nyomdokaiba lép majd következő szerepével.

Hírek

A Marvel majdnem kirúgta Chris Hemsworth-ot?

Az egy dolog, hogy a Deadpool 2, többek között rendező csere miatt késik, ahogyan azon sem lepődünk meg, hogy a DC Batman-jének házatáján sincsen minden rendben, na de, hogy megváljanak mindenki kedvenc Thor-jától? Mi történhetett? Eláruljuk!

Hírek

Teljesen más befejezést terveztek a Zsivány Egyesnek?

Ha azt gondoltátok volna, hogy egy film cselekménye már elsőre olyan, ahogyan le is forgatják, akkor tévedtek. Ennek az ékes példája, hogy eredetileg a Star Wars előzmény története is teljesen más irányt vett volna a legvégén.

Hírek

Most már biztos, hogy tuti befutó a Kincsem-film!

A mozi ugyanis az elmúlt 10 év legnagyobb magyar filmsikere lett, hiszen nemcsak nekünk, hanem a közönségnek is elnyerte a tetszését a csodaló körüli izgalmas sztori!

Hírek

Superman beáll a Mission: Impossible csapatába!

A jól ismert szuperhős Tom Cruise mellett űzi majd az ellent: Henry Cavill elfogadta a felkérést, hogy a jól ismert akciósorozat legújabb, hatodik részében szerepeljen.

Hírek

A Kincsem rabul ejtette a nézőket is?

Pár napja debütált a legújabb magyar film a mozikban, és a számokat nézve úgy tűnik, hogy nemcsak a kritikusok – köztük mi is –, de a mozizók is szeretik Nagy Ervinéket!

Hírek

Eldőlt: tutira kapunk egy harmadik Galaxis őrzői-filmet!

Kár lenne tagadni, az utóbbi hetekben Galaxis-lázban égünk, hiszen hamarosan megkapjuk a 2014-es mozi folytatását. De nincs megállás két résznél, a rendező újabb bejelentéssel tette boldoggá a rajongókat.

Hírek

Jöhet az eddigi legnagyobb Alien-spoiler?

Nem tudjuk, hogy Ridley Scott miért szivárogtatott ki egy ekkora fordulatot a májusban érkező Alien: Covenant-ról, de tény, hogy leesett tőle az állunk! Ez a hír mindent megváltoztat, amit eddig az Alien-filmekről gondoltunk! Vigyázz, giga spoiler!

Hírek

Újabb mesével hódítana a Pixar! Most a halottak világában kalandozunk!

A többszörös Oscar-díjas stúdió minden évben újabb mesével kecsegteti a rajongóit, azonban jó ideje inkább csak a folytatásokra koncentrált. Ez most megváltozik: idén novemberben érkezik a Coco! Érdekel az előzetes? Akkor gyere!

Kritikák

Hajrá Kincsem, nektek pedig irány a moziba be!

Ez a film egy igazi magyar limonádé, ami szerencsére nem veszi túl komolyan magát, mi viszont erősen elgondolkodtunk, miért nem készül több ilyen film hazánkban!

Hírek

Válaszd március 15-én az RTL-t! Nem fogod megbánni!

Ezen a napon is gondoskodunk a kikapcsolódásotokról, hiszen megmondtuk, hogy idén tavasszal, minden szupi szuper lesz az RTL-en, ezt pedig mi sem bizonyítaná jobban, mint a jobbnál jobb filmes felhozatal, amiben kicsik és nagyok egyaránt kedvüket lelik majd! Tarts velünk te is!

Hírek

Egyszerűen tökéletes az Igazából szerelem 2 előzetese!

Kedvencünk visszatérését folyamatos érdeklődés övezi, most pedig végre láthatjuk az első kedvcsinálót is, amiről egyelőre csak annyit, hogy jobbat el sem tudnánk képzelni!

Hírek

Szemeket nyitva tartani! – Jeremy Irons ismét Budapesten!

A híresség nem először jár hazánkban, ám most úgy tűnik, tényleg bármikor összefuthatunk vele a főváros utcáin, a szerencséseknek még lencsevégre is kaphatták! Mutatjuk!

Hírek

A Csodanő utolsó előzetesét látva, mind odáig leszünk a filmért!

Az új trailer megválaszolja a legnagyobb kérdésünket, hogy vajon megkapjuk-e azt a régóta várt szuperhős mozit, amiért majd mindenki egyaránt rajonghat?! Nos, a látottak alapján a válaszunk, igen!

Hírek

Exkluzív - Ismerd meg Walter-t, Michael Fassbender új karakterét!

Az Alien: Covenant az elmúlt időszakban rekordmennyiségű infót csepegtetett el, aminek mi persze nagyon örülünk! Most végre a színész által megformált másik droidról is megtudhatunk egy-két dolgot, de figyelmeztetünk, helyes pofi ide vagy oda elég hátborzongató lesz!

Hírek

Sírtál a Csillagainkban a hibán? Most patakokban fognak potyogni a könnyeid!

Ansel Elgort ismét nagyot alakít a Baby Driver című mozijának előzetesében! Ám ezúttal nemcsak szívfacsaró pillanatai miatt bőghetsz a fiatal tehetségen, aki mellett többek között Kevin Spacey és Jamie Foxx is látható lesz!

Hírek

Hivatalos – Megtalálták a Deadpool 2 kulcsszereplőjét!

Mégiscsak élhet bennünk a remény, hogy lassan összeáll a nagysikerű képregény adaptáció folytatása! Így a rendező csere és egy teaser után, most már konkrét neveket is kapunk, hogy kikkel találkozhatunk a következő moziban!

Hírek

A kis hableány élőszereplős változatának első előzetese, csak úgy a semmiből beúszott!

Az uszonyos főhősnő kalandjáról szóló film, már el is készült és, bár az alkotást nem a Disney készítette, azért egy-két nagy nevet is felfedezhetünk a trailer-ben! A szépség és a szörnyeteg után less be, hát te is a következő meseadaptációba!

Hírek

5 film, amiért imádjuk Juliette Binoche-t!

A legendás francia színésznő ma ünnepli 53. születésnapját, mi pedig ez alkalomból összegyűjtöttünk néhány alkotást, ami miatt egy életre megjegyeztük az ünnepeltett, valamint néhány érdekességet, amit valószínűleg te sem tudtál róla!

Hírek

Exkluzív fotók - Egészen új külsőt kapott Thor, de az ellenségei sem kutyák!

Kíváncsi vagy miben tér el az eddigiektől Chris Hemsworth karaktere? Hogyan is fest Cate Blanchett főgonoszként, illetve hogy miben borzolja majd a kedélyeket Jeff Goldblum? Megmutatjuk!

Hírek

Charlize Theron az új filmjében igazán bekeményít!

A színésznő, tavaly Budapesten forgatott mozija új címet kapott és most megjelentek az első fotók is, a szőkeség pedig azt is elárulta, miket követelt tőle az új szerep és, hogy mi az a hely, amit még mindenképpen meg kellett látogatnia mielőtt elhagyta fővárosunkat!

Hírek

Indy rajongók, hivatalosan is eljött a ti időtök!

A legendás Indiana Jones-sztori alkotói ugyanis bejelentették, mikorra várhatjuk a következő kalandfilmet! A jó hír pedig az, hogy nem is kell sokat várnunk, arra, hogy Harrison Ford-ot az ikonikus szerepben láthassuk!

Hírek

Mutatunk 9 dolgot, amit tuti nem szúrtál ki a Deadpool 2 teaser-jében!

Pedig, így rögtön máshogy fogsz tekinteni a vörös ruhás antihős bohóckodásaira! Láttad például a plakátot a háttérben, vagy nem volt valahonnan ismerős az aláfestő zene? Most mindent megmutatunk!

Hírek

Figyelem Alien rajongók, Ridley Scott hatalmas bejelentést tett!

Alig pár napja kaptuk meg az új plakátot, valamint a legújabb igencsak sokkoló előzetest, de a műfajteremtő rendező még mindig meg tud lepni bennünket! Miről van szó? Eláruljuk, mert nagyon jó hír!

Hírek

Már harmincéves Mel Gibsonék klasszikusa, a Halálos fegyver!

A filmeket senki számára sem kell bemutatnunk, de, hogy mi történt azóta a szereplőkkel és, mit gondolnak ők az alkotások sikeréről, azt kevesen tudják. Most azonban ismét összeállt a nagy csapat, hogy minden kérdést megválaszoljanak!

Hírek

Hugh Grant ismét az angolok kedvenc miniszterelnökeként tündököl!

Új képek érkeztek az Igazából szerelem folytatásának forgatásáról, amin ezúttal a romkomok királyát láthatjuk, de nem csak ő tűnik fel a régi szereplőgárdából! Kíváncsi vagy, hogyan fest most a színész és, hogy ki lesz még látható mellette? Mutatjuk!

Hírek

Vegyél részt te is a séfek estéjén az RTL Klubon!

Ezúttal hétvégi filmjeinkben a helyszín a konyha lesz, a főszerepet pedig a séfek játsszák majd. Méghozzá nem is akárkik! Kicsik és nagyok is megtalálják számításaikat, így nem lesz más teendőjük, mint hogy magához vegye ki-ki a kedvenc nassolni valóját és hátradőlve élvezze az ízek és a látvány orgiáját!

Hírek

Tekints be a kulisszák mögé! - Így készült a Kincsem mozi!

Kíváncsi vagy, mit gondol Herendi Gábor a stábról és a filmről, valamint hogy mikor lenne boldog ember Nagy Ervin? Most mindent megtudhatsz, mutatjuk!

Hírek

A Karib-tenger kalózai 5 új előzetese vissza lapátolja Johnny Depp-et a nagyok közé?!

Végre többet is megtudhatunk a látványos moziról és Javier Bardem karakteréről, ahogyan láthatjuk Kaya Scodelario-t és Geoffrey Rush-t is, de többet kapunk Jack Sparrow-ból is, aki egészen új külsővel hódít!

Kritikák

T2: Trainspotting – A fiúk úgy tértek vissza, hogy azt a rocksztárok is megirigyelnék!

Leszögeznénk, hogy nem egy megszokott folytatásról van szó, éppen ezért vigyázzunk, nehogy függőséget okozzon! A T2 ugyanis „trainspottingosabb”, mint az első, igaz, az idő nyoma meglátszik rajta, de kifejezetten jól áll neki!

Hírek

Azta! A Csillagainkban a hiba sztárja éneklésre adta a fejét!

Ha eddig nem lettél volna szerelmes Ansel Elgort-ba, akkor ő most mindent elkövet, hogy magába bolondítson! A fiatal színész ezúttal rekedtes hangjával bizonyít, miközben tényleg, de tényleg mindent megmutat! Vigyázat forró pillanatok következnek!

Hírek

Alien: Covenant új trailer-je belemászik az arcodba és széttép!

Az imádott klasszikus ezúttal brutálisan részletes képsorokkal és hidegrázós sztorival borzongtat! Mondhatni csak erős idegzetűeknek ajánlanánk, ha nem vesznénk megérte! Így hát, lássuk a várva várt film második előzetesét!

Hírek

Végre! A galaxis őrzői új előzetesében Star-Lord faterja is befigyel!

James Gunn alkotásával egyszerűen nem bírunk betelni! Bár lehet, hogy néhányan úgy gondolják, jobb, ha a film bizonyos részletei csak a moziban durrannak el, szerintünk kár lenne erről lemaradni! Na, lássuk, mit művelnek ezek már megint!

Hírek

Az új Alien: Covenant plakát valódi meglepetés!

Erre a kis ajándékra igazán nem számítottunk azok után, hogy holnap megjelenik a mozi legújabb előzetese, de ha már egyszer megkaptuk, akkor örüljünk! Mutatjuk!

Hírek

Liam Neeson-nak új padawanja van!

A csodás baritonú Liam Neeson ezúttal nem ex-ügynökként lép a színre, hogy kinyírja az albán maffia embereit, hanem egy félelmetes, de annál barátságosabb szörnyként próbál segíteni egy magányos fiún a Szólít a szörny című fantasyban.

Hírek

Az idei Oscaron szó szerint tündököltek a sztárok!

Az ide díjátadó vörös szőnyegén meghatározó volt az arany és az ehhez hasonló csillogás! De ahogyan az lenni szokott, voltak, akiknek mindez kevésbé állt jól. Úgy tűnik, még az Akadémia esetében sem, minden arany, ami fénylik...

Hírek

Hatalmas baki, és újabb magyar győzelem a 89. Oscar-gálán!

Az idei díjátadóról, minden elmondható csak az nem, hogy unalmas volt! Történelmi pillanatok, rengeteg meglepetés, és Deák Kristóf sikere is emelte az esemény fényét, ahogyan a végére is maradt még az izgalmakból! Lássuk, mi történt a legek estéjén!

Hírek

Újra az RTL Klubon a Saul fia!

A tavalyi Oscar-gála legszebb pillanata volt, amikor Nemes Jeles László filmje nyerte el a legjobb idegen nyelvű film díját. Az idei díjátadóra pedig a magyar sikerrel hangolódhatunk, hiszen újra megnézhetitek az RTL Klubon!

Hírek

Jelentjük: Hollywoodban már kisütött a nap!

Az RTL Klub Híradójának riportere újabb fejleményekről számolt be az Akadémia díjátadójával kapcsolatban! Kíváncsi vagy, hol tart a készülődés és hogy merre jár az újságíró? Eláruljuk!

Kritikák

A régi várossal egy újabb túlértékelt film menetel majd az Oscarig?

A kritikusok és valószínűleg az Akadémia nagy kedvence lesz A régi város, azonban mielőtt mindent elhinnénk, amit a tömegek szajkóznak, gondolkodjunk el: tényleg ez az egyik legjobb jelölt film idén? Kételkedünk…

Hírek

A Logan sztárját láthatjuk a következő mutánsfilmben is?

Elvileg Hugh Jackman utoljára alakítja Farkast, ahogyan már az is kiderült, hogy a következő X-Men filmben teljesen új szereplők lesznek láthatóak, de most úgy tűnik, egy ismerőssel mégiscsak találkozhatunk majd!

Hírek

Halálos szerelmek? Jöjjön a 10 kedvencünk: sírjunk együtt!

Vannak szerelmi történetek, amelyek első ránézésre lehetetlennek tűnhetnek, hiszen hőseinknek nemcsak az érzelmek kusza hálóján kell átverekedniük magukat, de egy-egy betegség is a szerelem útjába állhat.

Hírek

Keanu Reeves már a John Wick 3-at tervezi!

Alig hogy bemutatták a mozi második fejezetét, a főszereplő már a folytatásban gondolkodik, és nagyon úgy fest, hogy konkrét elképzelései vannak róla!

Hírek

Négy perces előzményfilm az új Alien-ről? Jöhet!

Nem sűrűn kapunk ekkora betekintést egy filmbe még a megjelenése előtt, Ridley Scott és csapata azonban most eléggé előzékeny a rajongókkal, úgyhogy ha kíváncsi vagy az új legénységre, akkor ne hagyd ki ezt a videót!

Hírek

Jamie Dornan-nek elege lett Mr. Grey-ből?!

A sötét ötven árnyalatának sztárja nemrég különös kijelentést tett, amiből úgy tűnik betelt nála a pohár! Lehet, hogy végzett a túlfűtött szereppel? Most megtudhatod!

Hírek

Hollywoodot már körüllengi a 89. Oscar-gála szele!

Kíváncsi vagy, hogyan készülnek a díjátadóra az álomgyárban, valamint milyen esélyei vannak a magyar jelöltnek? Az RTL Híradójának riportere most megmutatta nekünk! Nézd meg te is a képes beszámolóját!

Hírek

Mindenki a fedélzetre! A Star Wars spin-off teljes legénysége egy képen!

Még nem egészen ocsúdtunk fel a Zsivány Egyes-ben történtekből, de már alig várjuk, hogy láthassuk a The Last Jedi-t! Most pedig még a Han Solo-film forgatásai is megkezdődtek, amiről fotót is kaptunk! Mutatjuk!

Hírek

Az új Alien: Covenant fotó tényleg mindent, de mindent felülmúl!

Ridley Scott alkotásának bemutatását, alig bírjuk ki várni! Nemrég már az előzetesétől is eldobtuk az agyunkat, ám erre mi sem számítottunk! Most figyeljetek, mert szerintünk erre még ti sem készültetek fel!

Hírek

Jimmy Kimmel már készen áll a 89. Oscar-ra!

Az esemény lebonyolítójának konkrét elképzelése van arról, hogyan nyűgözze le a gálán résztvevőket, egyúttal pedig a tévénézőket is! Mi biztosak vagyunk benne, hogy a hasunkat fogjuk fogni, de most te is meggyőződhetsz erről!

Hírek

Még többet kaphatunk a Logan-ből!

Bár a filmet néhány szerencsés külföldi kritikus már megtekinthette, most nagyon úgy néz ki, hogy nem teljes valójában láthatták. Mi azonban úgy fest, még ráadást is kapunk kedvenc mutánsunkból!

Hírek

Hihetetlen, Emma Watson-t tényleg az ég is Disney hercegnőnek teremtette!

Kénytelenek vagyunk beismerni, a színésznő tökéletes Belle lesz A szépség és a szörnyeget musical-ben, amiről most te is megbizonyosodhatsz, ha megtekinted az újabb videoklipet!

Hírek

Vajon hol tartják sztárjaink az Oscar szobraikat?

Meglepődnénk, milyen helyekre kerültek már ez idáig az aranyszobrok! Ugyanis annak ellenére, hogy azt gondolnánk minden színész álma a díj, úgy tűnik, egyesek még sem tartják annyira nagy becsben! Lássuk, kinél, hol jöhetne szembe velünk egy-egy szobrocska!

Hírek

Megvan, kikkel találkozhatunk az élőszereplős oroszlánkirályban!

Az már biztos, hogy a régi nagy kedvencünk visszatér, de most végre új neveket is kaptunk, az egyébként elég furcsának hangzó élőszereplős mozihoz. Lássuk, kikről is van szó!

Hírek

Az új Pókember feléget mindent, amit a Bosszúállók elterveztek?

Tom Holland, a Pókember-Hazatérés című film sztárja, különös videót osztott meg közösségi oldalán. A fiatal tehetség ugyanis szó szerint kihúzta a gyufát a szuperhős csapatnál, ám állítása szerint mindezt a Marvel-filmek rajongóinak érdekében tette! Mi lelte az ifjú hálószövőt és, hogyan is válhat ez a hasznunkra? Mutatjuk!

Hírek

Minden, amit eddig érdemes tudnod a Tűzgyűrű 2-ről!

Imádtad az első részt és kíváncsi vagy, mit hoz ki a történetből az új rendező? Valamint tudni szeretnéd, mi a helyzet Charlie Hunamm-mel? Eláruljuk, ahogyan azt is, hogyan is fest John Boyega a második részben!

Hírek

Sosem találnád ki, kit alakít Helen Mirren a Fast 8-ban!

Most végre fényderült a titokzatos szerepre, amit ráadásul nem más erősítette meg, mint A szépség és a szörnyeteg sztárja! Mi köze ennek a két filmnek egymáshoz, és miként is láthatjuk az Oscar-díjas színésznőt? Most megtudhatod!

Hírek

Zsepiket elő, jön az új Csillagainkban a hiba!

Nagyon úgy néz ki, hogy ismételten konstans sírás várható és nem csak a kamaszok részéről. Ha szereted Hazel és Augustus történetét ezt egyenesen imádni fogod!

Hírek

Emma Watson nem tűri a Szépség és a szörnyeteg kritikákat!

Érdekes, hogy még ki sem jött a film, máris rengeteg agyafúrt, sokszor belemagyarázásnak is tűnő kritika éri a filmet. Persze, a színésznőt nem arról ismerjük, hogy hagyná magát.

Kritikák

A Holdfény ragyogó sikere nem véletlen!

Bárki bármit mond, ez a film minden rezdülésében, történésében és alakításában méltó helyet foglal el az Oscar-jelöltek sorában, legyen szó a színészekről, a zenéről vagy magáról az alkotásról! A nagyon emberi, minden apró részletében kitalált mozit, éppen ezért kár lenne kihagyni!

Hírek

Mi köze Mel Gibson-nak az Öngyilkos osztaghoz?

A rosszfiúkat csapatként összefogó mozi bukása után, a producerek mindent bevetnek, hogy megmentsék az egyébként nagyszerű alapötletet, ehhez pedig úgy tűnik Hollywood kirekesztettjére esett a választásuk! Na, de mégis hogyan képzelik el mindezt? Lássuk!

Hírek

Jön az Igazából szerelem 2!

Álmainkban sem reméltük, hogy a nagy kedvenc folytatást kap, azt pedig még annyira sem, hogy az eredeti szereplőgárdával találkozhatunk a második részben. De tudjuk még fokozni a jó hírt! Miről van szó? Eláruljuk!

Hírek

Matthew McConaughey, a kígyóbűvölő!

Az Oscar-díjas Matthew McConaughey-től már megszokhattuk, hogy az utóbbi években jobbnál jobb szerepekben tűnik fel, és mindig elképesztően hiteles alakítást nyújt! A sztár most legújabb filmjéről az Arany-ról, az arra való felkészülésről, és a mozi munkálatairól is beszélt.

Hírek

Mi a helyzet a következő Avatar résszel?

Mondhatnánk, hogy az ág is húzza James Cameron filmjeit, de most már legalább egyre több részletet biztosan tudunk a folytatásról, sőt az is kiderült, mikor kezdik meg a forgatásokat.

Hírek

Hölgyeim, Thor ismét villantott!

Mindenki eljátszik a gondolattal, vajon, mit csinálnak a szuperhősök, ha éppen nem a világ megmentésén ügyködnek. A skandináv istenség egyszer már elkalauzolt bennünket a mindennapjaiba, ám ezúttal egészen új oldalát mutatta meg, nekünk pedig már kétségünk sem férhet hozzá, hogy mi is a „Team Thor”- hoz, csatlakoznánk!

Kritikák

Sírni szeretnél? Akkor az Oroszlán a te filmed!

Egy méltatlanul keveset emlegetett alkotás, ami annyira kell az ember lelkének, mint a levegő. Csodálatos történet, egy hihetetlen kisfiúról, aki több ezer kilométerre keveredve a családjától sem adja fel, hogy megtalálja őket. A legmeghatóbb történet idén!

Hírek

Vigyázat, hisztis hírességek!

Mindenkinek vannak elképzelései arról, hogy melyik sztárnak milyen allűrjei lehetnek. Nos, nem kell tovább gondolkodnunk, ugyanis most összeszedtünk öt olyan hírességet, akivel mi biztosan nem találkoznánk, de ezek után lehet, hogy már ti sem akarnátok!

Hírek

Lássunk, 5 eltérést A sötét ötven árnyalata című film és könyv között!

Már megszokhattuk, hogy egy regény filmre vitele során történhetnek változások a szereplők kinézete, a sztori vagy tulajdonképpen bármilyen momentum szempontjából. Azonban a romantikus film kapcsán bizony fontos különbségek születtek! Vigyázat SPOILER!

Hírek

Kiderült, ki az, aki már tuti szerepelni fog az Awesome Mix. Vol.2-n!

A galaxis őrzői című mozi esetében a film sztorija mellett a film zenéje is legalább olyan fontos, így egy igazi rajongó már alig várja, hogy belehallgathasson Star-Lordék újabb kazettájába! Most pedig végre kiderült, ki csendül fel biztosan az új filmben!

Hírek

Már Ben Affleck is utálja magát Batmanként?

A DC rajongók helyében komolyan aggódásba kezdenénk, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy az egyik legfontosabb karakterük alatt rezeg a léc! Miután Affleck visszalépett az önálló Batman–film rendezésétől, most a főszerepet is visszamondhatja.

Hírek

A BAFTA után, már mi sem tudjuk, mi lesz az Oscar-on?!

Ahogyan azt előre sejteni is lehetett a Kaliforniai álom alkotói és közreműködői az európai Oscar-nak tartott, BAFTÁN is ki táncoltak maguknak jó néhány díjat, de akadt bőven meglepetés és újabb magyar siker is a gálán!

Hírek

Milyen cameók várhatóak a 2017-es filmekben?

A mozizóknak már semmi sem elég, a filmesek pedig igyekeznek minél több ingerrel kielégíteni a vágyaikat. A legjobb eszközük erre, ha olyan ismerős-meglepetés arcok köszönnek vissza a vászonról, akiket már korábbi filmekből ismerhetünk.

Hírek

A The Last Jedi-hez egy igazi Star Wars legenda tér vissza!

A Skywalker család életét már lassan negyven éve követhetjük végig, miközben lassan a nyolcadik epizódhoz érkezünk, ehhez pedig hozzá tartozik egy kulcsfontosságú dolog, amiről néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni! Mi lehet ez? Na, lássuk!

Hírek

Imádod a sci-fi mozikat? Most összeszedtünk tízet, amit nem hagyhatsz ki!

Szeretsz kalandozni, ráadásul az űrben? Imádod az idegen lényeket, a fikciós történeteket és a lenyűgöző látványvilágot? Akkor a sci-fik neked valók. Nézzük, miből érdemes szemezgetni.

Hírek

A nagy Oscar-kvíz!

Most tesztelheted mennyire vagy otthon a világ legnagyobb filmes díjátadójának történelmében! Ki az első magyar, aki átvehette a díjat? Melyik színésznőt szerette a legjobban az Akadémia? Itt az ideje, hogy kiderüljön!

Kritikák

5 dolog, amiért tényleg érdemes megnézni A sötét ötven árnyalatát, de…

A szürke trilógiának a második része is megérkezett, mi pedig megnéztük és most elmondjuk, mi az, amit érdemes tudnod, mielőtt beülsz a moziba. Félreértés ne essék: se rá, se pedig lebeszélni nem fogunk senkit!

Hírek

Most már biztos, A beavatott-sorozat elveszített valaki nagyon fontosat!

Látva, hogy egyre kevesebb bevételt hoznak a mozik, az alkotók úgy döntöttek, hogy tévéfilmet és sorozatot készítenek inkább az ifjúsági sztoriból. Most azonban úgy tűnik ez sem lesz zökkenőmentes!

Hírek

Nagyon úgy néz ki, Nagy Ervinék jó lóra tettek!

A Valami Amerika és a Magyar vándor rendezőjének, új filmjének előzetese is belovagolt a napokban, így most te is betekinthetsz Kincsem történetébe!

Hírek

Jack Nicholson 7 év után újra filmet forgat!

A legenda hosszú szünet után tér vissza a filmiparba, ráadásul egy olyan film remake-jében szerepel majd, aminek német eredetije óriási sikereket arat a díjátadókon. Nézzük, mire mondott igent annyi év után!

Hírek

Nem minden szexjelenet játék A sötét ötven árnyalatában?

Nemrég a film szívtiprója vallott a forgatás körülményeiről és arról, mennyire túlfűtöttek azok a bizonyos szituációk! Vajon milyen lehet Dakota Johnson az ágyban? Most kiderül!

Hírek

Lássunk néhány feledhetetlen Oscar fellépést!

Az Akadémia díjátadója nemcsak jelöltekben és emlékezetes momentumokban, no meg persze hihetetlen nyitányokban bővelkedik, hanem nívós performanszokban sincs hiány az éves ceremónián! Éppen ezért összegyűjtöttünk párat ezekből!

Hírek

Filmet rendeznél? Megmondjuk, kik írhatnák hozzá a zenét!

Elemezgethetjük a filmeket ezer meg ezer szempontból, de egy dolgon sosem léphetünk túl: a zene elementáris erővel képes befolyásolni minden felvételt. Most összegyűjtöttük azokat a zeneszerzőket és munkáikat, akiket és amiket kötelező megjegyezni.

Hírek

Induljon a te napod is az éneklő Jake Gyllenhaal-lal!

Az elmúlt hónapok most már komolyan csakis a musical-ekről szólnak, kár lenne ellenkezni! Most Gyllenhaal is beállt a sorba, és egy Cary Fukunaga rendezésében készült videóban bizonyította: benne is ott rejlik egy Ryan Gosling.

Hírek

Minden előzetes más, vagy mégsem? Nézzük a trendeket!

A filmvilágban is van egy horog, ami mindennél fontosabb: ezek a trailerek! Itt dől el, hogy belezúgsz egy moziba vagy sem! Nem is véletlen, hogy a készítők óriási hangsúlyt fektetnek rájuk. Összeszedtük az utóbbi évek nagy előzetes-hullámait!

Hírek

Brad Pitt-nek keresztbe tett Jennifer Lawrence?!

Bizony, rossz hírrel kell szolgálnunk a sármos színész rajongóinak, ugyanis úgy tűnik, Hollywood üdvöskéje elsőbbséget élvez még a nagy öregekkel szemben is! Miről lehet szó? Eláruljuk!

Hírek

Hasonlítsd össze a Kaliforniai álmot a nagy klasszikusokkal!

A 14 Oscarra jelölt musical uralma alá vette a világot! Azonban volt honnan merítenie, hiszen a rendező köztudottan tisztelegni akart Hollywood aranykora előtt. Most egy videóban minden jelenetet párosíthatsz az „eredetijével”.

Hírek

Alicia Vikander már forgatja is a Tomb Raidert!

Azon agonizáltál ezen a kedd délelőttön, miközben a kávédat kortyolgattad, hogy vajon hogyan is nézhet ki Vikander az ifjú Lara Croft-nak öltözve? Akkor szerencséd van, mert most megnézheted!

Hírek

Végre kiderült, hogyan is fest A galaxis őrzői 2 főgonosza!

A film eddigi előzetesei is bővelkedtek izgalmakban és nem kevés nevetésben is, ám a mostani trailer, amit a Super Bowl egyik szünetében mutattak be felülmúlta minden képzeletünket! Lássuk, mivel is kell megküzdenie a nem mindennapi csapatnak!

Hírek

Itt az új Karib-tenger előzetes! Jack Sparrow és Will Turner visszatérnek!

Hat év várakozás után mindenki fellélegezhet: Johnny Depp újra Sparrow kapitány gúnyájába bújik, ráadásul az egyik fontos oldalbordája is visszatér mellette az ötödik Karib-tenger kalózai részben.

Hírek

Ryan Reynolds-ból és Jake Gyllenhaal-ból lehet a következő Ellen Ripley?

Azon túl, hogy idén megkapjuk a Prometheus folytatását, amiben végre jönnek a jól ismert alienek, egy másik idegenekkel foglalkozó filmet is kapunk. Ráadásul két giga macsóval a főszerepben.

Hírek

Mennyi idősek voltak a valóságban kedvenc gimis filmjeink hősei?

Sosem értettük, miért nincsenek olyan gimnazista fiúk, mint mondjuk Heath Ledger vagy Channing Tatum! Hát most kiderült miért, ahogyan az is, hány sztár játszott már el egy-egy kamaszt miután már régen túl voltak saját tinédzserkorukon!

Hírek

Sztárok, akik majdnem meghaltak forgatás közben

Van, akinek egy verekedős jelenet, van, akinek fulladás és van, akinek egy lenge öltözet került majdnem az életébe. Egy biztos, filmsztárjaink élete nem csak játék és mese. Összegyűjtöttünk nektek 5 színészt, akik majdnem az életükkel fizettek egy-egy, azóta már híressé vált jelenetért.

Hírek

Más lett volna a Jurassic Park befejezése?

Hiába készült még két rész az első, ’93-as film után, és hiába indították be a Jurassic World szériát, az első felvonást véste mindenki igazán a szívébe. Most kiderült, hogy teljesen máshogy is alakulhatott volna a vége!

Hírek

Ki ne akarna Christian Grey-jel bálba menni?

Valószínűleg ez a kérdés foglalkoztatta A sötét ötven árnyalatának készítőit is ugyanis úgy döntöttek, bepillantást engednek a nemsokára bemutatásra kerülő mozi előzeteséből, már jól ismert esemény kulisszái mögé! Kíváncsi vagy a részletekre? Mutatjuk!

Hírek

Újabb fotók érkeztek A galaxis őrzői folytatásáról!

Az első rész sikere után, mi már alig várjuk, hogy a második részt is láthassuk, amihez most a Chris Pratt által megosztott képek még inkább hozzájárultak!

Hírek

Anne Hathaway egy óriás szörny bőrébe bújt?

A napokban megjelent a színésznő legújabb filmjének trailere és minket azonnal le is vett a lábunkról. Egy biztos, az alkotás „kolosszális hatással lesz a világra” és ilyen szerepben még nem láthattuk Hathaway-t!

Hírek

Kiket jelöltek eddig a legtöbbször Oscarra?

Az Oscar-zsongás hevében mindenki találgat, hogy idén kik lehetnek az igazi befutók, mi most gondoltunk egyet és elmerengtünk: eddig kik lehettek a gála legnagyobb arcai? Jöjjön az a 10 színész és színésznő, akik mindent vittek!

Hírek

Hugh Jackman gyűlölt Farkas bőrébe bújni?

Szinte soha senki nem játszott el egyetlen karaktert ennyiszer, mint Jackman, a színész most mégis meglepő vallomást tett. Hiába ez a leghíresebb szerepe, nem indult jól a „kapcsolatuk”.

Hírek

Jön a következő remake hullám: készül az új Sebhelyesarcú!

Az Al Pacinóval ikonikussá vált ’83-as film hamarosan új arcot kap, hiszen a régóta tervezett feldolgozása most már tényleg elkészül. Meg is találták az új főszereplőt!

Hírek

Megkezdték a Han Solo-film forgatását!

Nem vártuk ezt a napot, most mégis elérkezett: Harrison Ford hírhedt karakterét most más kelti majd életre az elkövetkezendő hónapokban. Beindult az újabb Star Wars gépezet.

Hírek

Ben Affleck dobbantott a Batman-filmből!

Hónapok óta terjed a pletyka, hogy valami nem stimmel az önálló Batman projekttel. Január elején még maga Affleck mondta, hogy továbbra is ő rendezi majd a filmet, most azonban visszalépett.

Hírek

Megkaptuk az utolsó Szépség és a szörnyeteg előzetest!

A varázslatosnak tűnő feldolgozás, ami kőkemény musical-ként hozza vissza nekünk Belle történetét, most elérkezett az utolsó fázisához. És végre még mélyebben bepillanthatunk a Bill Condon rendezésében készült világba.

Hírek

Mr. Grey mindenkit meghív egy szexi randira

Hamarosan megkapjuk A szürke ötven árnyalata következő részét, és most az előzetes után újabb „kedvcsináló” érkezett. Meg kell hagyni, forró pillanatokból most sem lesz hiány.

Hírek

Megérkezett az első kép a női Ocean’s Eleven-ből!

Az Ocean’s 8-tel kapcsolatban már jó ideje előszeretettel foglalkozik a filmes sajtó, hiszen egy eléggé ígéretes szereplőgárdát szedtek össze a feldolgozáshoz. Mi már az első fotó láttán valami nagyon menőre számítunk.

Hírek

Még egy lépést tettünk az Oscar felé!

Mennyiben kell kagylóznunk az Oscar-gálát megelőző díjátadókon? Nemrég kiosztották a színészi kamara díjait, és az elmúlt 22 év tapasztalatait figyelve, nem szabad semmibe venni a győzteseket!

Hírek

Megvan, miért töri össze minden Disney mese a szívünket!

Elgondolkodtatok már azon, hogy minden ilyen gyerek történetben szinte ugyanaz a séma köszön vissza? Annyira meghatározó részei a cselekménynek, hogy legtöbbször bele se gondolunk, pedig eléggé sokkoló.

Hírek

Paul Newman, Hollywood „kékszeműje” ma lenne 92 éves!

A nyolcvanéves koráig aktív sztár valószínűleg senkinek sem ismeretlen, de mi azért összeszedtünk néhány érdekességet a legendáról. Vajon melyik szuperhőst mintázták róla, és kinek a nevében adott autogramot? Eláruljuk!

Hírek

Hihetetlen! Nézd meg, hogyan készült a Kaliforniai álom!

A musical a 2016-os év legnagyobb nyertese már így is, pedig az Oscar-díjakat még ki sem osztották! Most ráadásul bepillanthatunk a film háttérmunkálataiba. Mi eldobtuk az agyunkat a rendező ötleteitől!

Hírek

Így, még sosem láthattad Hugh Jackman-t!

A színész, aki híres arról milyen sokoldalú, hiszen volt már romantikus hős, táncolt musical-ben és a karmait is megvillantotta jó párszor, most valódi drámai arcát mutatta meg!

Hírek

A galaxis őrzői sztárja bevallotta: oda van Ryan Gosling-ért!

Dave Bautista a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán dolgozhatott a színésszel, most pedig végre azt is elárulta, milyen érzés volt ez.

Kritikák

Kössz a semmit, Ben Affleck!

A két Oscar-díjas színész-rendező Az éjszaka törvényével nem a 20-as, 30-as évek gengszter világa előtt tisztelgett, sokkal inkább önimádatba süllyedt. Sokat vártunk a tehetséges rendezőtől, de úgy tűnik, van az a hiúság, ami kudarcba taszíthat egy filmet.

Hírek

Ne aggódjatok, Aquaman nem csendesedett el!

A film rendezője nemrég közösségi oldalán osztott meg egy fotót, amin a stáb tagjai szerepelnek és, hát meglepő arcokat is láthattunk közöttük! Kíváncsi vagy? Mutatjuk!

Hírek

Hallgass bele A galaxis őrzői 2 filmzenéjébe!

A film rendezője, James Gunn ismét bebizonyította, hogy a rajongók tényleg mindenben számíthatnak rá: most élőben közvetítette, ahogyan felveszik a második rész egyik drámai zenei témáját.

Kritikák

Az Egy kutya négy élete biztosan nem lerágott csont!

Az élet pikantériája, hogy a legjobb barátunknak mondott lény többnyire nem él túl bennünket. Na, de mi van az élet előtt vagy a halál után? Nem kell megijedni, ez a mozi hiába teszi fel ezeket a kérdéseket, nem veszi magát túl komolyan és bőven tartogat szórakoztató meglepetéseket!

Hírek

Jöhet 11 érdekesség az idei Oscar-jelöltekről?

Nem tehetünk róla, mi is a február 26-án érkező filmes eseményen pörgünk folyamatosan. Főleg tegnap óta, amikor is bejelentették az idei jelölteket. Most összegyűjtöttünk pár izgalmas infót a filmekről.

Hírek

Itt az első Star Wars fotó!

Nemrég bejelentették a következő mozi a The Last Jedi címet kapja, most pedig már nyilvánosságra is hoztak egy képet a filmből!

Hírek

Kíváncsi vagy az Oscar-jelölt filmek troll-posztereire? Mi szakadunk!

Kedd délután kiderültek az idei év Oscar-jelöltjei, és azon túl, hogy nagyjából a papírforma teljesült, akadt egy-két meglepetés is. Most viszont humor földön vagyunk és a kiemeltebb filmek „őszinte plakátjain” röhögünk!

Hírek

Jared Leto újból Joker-nek állhat, de vajon melyik filmben?

A színész a közösségi oldalán borzolta a kedélyeket, így hamar elkezdődtek a találgatások, milyen körítéssel láthatjuk majd ismét Gotham város őrült bohócát?!

Hírek

Mindent vihet a Kaliforniai álom az idei Oscaron!

A legnagyobb kérdés az volt, vajon a Kaliforniai álom tovább folytatja-e a győzelmi menetelését, és hogy lesz-e olyan film, ami képes lesz tartani vele a lépést. Emellett a magyaroknak egy plusz boldogság-faktor is becsúszott!

Hírek

A Neill Blomkamp-féle Alien 5-ből nem lesz semmi?

Mostanság mindenki a Ridley Scott rendezésében érkező Alien: Covenant-ról beszél, ami a Prometheus folytatása, azonban korábban volt itt szó egy másik hasonló projektről is, ráadásul Sigourney Weaver-rel.

Hírek

A Logan olyan brutálisnak ígérkezik, hogy csak bizonyos kor felett nézhető meg!

James Mangold filmje ugyanis R-Rated, azaz csak felnőtteknek ajánlott besorolást kapott, amit a rendező maga is megerősített. Lássuk, mire is számíthatunk pontosan!

Hírek

Mit gondol Mark Hamill a Star Wars 8 címéről?

Mindenki Luke Skywalkere végre megnyugodhat: kiderült a következő rész alcíme – The Last Jedi –, úgyhogy most már nem kell tovább titkolóznia, sőt a véleményét is elmondhatja róla.

Hírek

A szürke ötven árnyalatának sztárja, már Budapesten forgat!

Jamie Foxx után, Jamie Dornan is megérkezett hazánkba, hogy egy újabb feldolgozást forgassanak Robin Hood történetéből. Egyszóval, hölgyeim, megéri nyitott szemmel járni a fővárosban!

Hírek

Vajon melyik lesz 2016 legrosszabb filmje?

Egy nappal az Oscar jelöltek bejelentése előtt, kiderült, hogy melyik filmek és színészek viszik majd a prímet az Arany Málna díjátadón. Jöjjenek a tavalyi év legnagyobb bukásai!

Hírek

Az angolok szerint Nemes Jeles László az év rendezője!

A briteknél még csak 2016-ban mutatták be a magyar Oscar sikert, a Saul fiát, így nem csoda, hogy az alkotás rendezője az idei díjátadó nagy esélyese elől happolta el a londoni filmkritikusok díját!

Hírek

Mi köze a Deadpool-nak a Terminátorhoz?

James Cameron klasszikusa évtizedek óta kelti fel a nézők érdeklődését, ahogyan a vörös ruhás szuperhős első mozija is hamar közönség kedvenc lett! Most pedig mindkét alkotás rajongóinak van egy jó hírünk!

Hírek

Az Öngyilkos osztag rendezője megbánta bűneit!

Nagy volt a várakozás a DC anti-hős mozijával kapcsolatban, a korrekt jegybevételek ellenére azonban rengeteg kritika érte a filmet. David Ayer akkoriban kiállt a munkája mellett, most viszont bevallotta, hogy nagyot hibázott!

Hírek

Lássuk a nagy Batman-kvízt!

Ti is nagy Batman rajongók vagytok? Láttátok az összes filmet és azt gondoljátok, hogy mindent tudtok a Gotham városa felett őrködő sötét lovagról? Itt az ideje, hogy kiderítsd tényleg, így van-e! És ne maradj le A sötét lovag című Batman filmről sem, ma este 21:05-kor az RTL Klub-on!

Portrék

Jennifer Lawrence: a világ legjobb fej színésznője

Hollywood legnagyobb szájú színésznőjébe egy fél világ szerelmes, és ez nem meglepő. Karrierje viszonylag könnyen indult, pedig soha nem járt színész iskolába. De akkor mi lehet a titka? Jennifer Lawrence életét fejtegettük. Lássuk, mire jutottunk!

Hírek

Botrány: az állatkínzós videó miatt csúszhat az Egy kutya négy élete

A felelős stúdiók lestoppolták a kutyás film premierjét a megrázó felvételek miatt, amelyek állítólag a forgatáson készültek. A felvételen egy idomár háborgó vízbe kényszerített egy német juhászkutyát.

Hírek

Azt hitted Chris Evans már nem lehet ennél jobb fej? Tévedtél, lehet!

Amerika Kapitányunk mindig képes meglepni bennünket, ahogyan a rajongóit is sikerült megviccelnie! Kíváncsi vagy mit tehetett a szuperhőst játszó színész? Mutatjuk!

Hírek

Egyre biztosabb: a Logan teljesen új színt hoz az X-filmekbe!

Azt már az első előzetese alapján megállapítottuk, hogy a harmadik Farkas-film teljesen más lesz, mint a többi. Most azonban az új trailer és a rendező legfrissebb megszólalásai még többet árultak el a moziról.

Kritikák

A NASA-s csajok álmodtak egy nagyot, mi pedig ámultunk rajtuk!

Úgy tűnhet, Hollywood receptre készítette az űrkutató központ elhanyagolt munkatársairól szóló filmet, ha így is van, egy dolog biztos, bejött! Mi bezabáltuk és szerintünk, nektek is A számolás jogát kellene választanotok a mozik kínálatából!

Hírek

Tudtad, hogy minden Pixar mese rejtett meglepetéseket tartogat?

A Disney nemrég közzétett egy sokkoló kis összeállítást a meséiből, amiben bebizonyítják, hogy bizony az összes történetük egy univerzumban játszódik. Minden mesében találhatunk utalásokat a többire.

Hírek

Amy Adams mégsem eresztheti ki a hangját!

A Mielőtt meghaltam sikere után, Jean-Marc Vallée elhatározta, hogy megfilmesíti Janis Joplin életét, aminek főszerepére, Hollywood egyik kedvenc vörösét választotta. Most azonban úgy tűnik, ez mégsem valósulhat meg!

Hírek

Jöjjön 10 film, ami egy életre összetörte a szívünket!

A hét közepén járunk, úgyhogy eldöntöttük: itt az ideje, hogy sírjunk egy óriásit! Összeszedtünk tíz olyan alkotást, ami nem egyszer zokogásba taszította a CinemaKlub csapatát. Könnyekre fel!

Hírek

Meseszép: a Disney legszebb jelenetei egyetlen videóban!

Egy mesét felnőtt szemmel is élvezhet az ember, pláne akkor, ha igazán nézzük is, amit látunk. A Disney ráadásul lassan már egy évszázada lep meg minket folyamatosan a gyönyörű történeteivel, és most itt a bizonyíték, hogy a látványviláguk legalább annyira tökéletes.

Hírek

Emma Watson eredetileg másik Disney hercegnőt alakított volna!

Már csak pár hónapot kell várnunk, hogy a fiatal színésznőt Belle-ként láthassuk A szépség és a szörnyeteg mozifilmben. Nemrég pedig az is kiderült, hogy nem a könyvmoly lány az első, akinek szerepére felkérték Watson-t! Vajon ez, melyik hercegnő lehetett?

Hírek

Nem hiszed el, melyik volt Chris Pratt élete legjobb munkája!

A Star-Lordként elhíresült színész felfedte, hogy melyik forgatást élvezte eddig a legjobban. Meglepő módon, nem a felkapott, nagy stúdiók támogatta filmjei közül mondott egyet!

Hírek

Tom Hardy csak egy feltétellel lenne James Bond!

Újabb név került be a Bond-kalapba, azonban Hardy csak óvatosan fogalmazott a témával kapcsolatban. Persze, azt ő is elárulta, hogy kivel lehetne a legnagyobbat csavarni a kém sztorin.

Hírek

Máris számíthatunk a Trainspotting 3-ra?!

Irvine Welsh-nek a filmek alapjául szolgáló történetek írójának, érdekes tervei vannak a jövőre nézve! Kíváncsi vagy, mivel folytatná a srácok kalandjait, vagy, hogy melyik szereplőt emelné ki a sorból? Most eláruljuk neked!

Hírek

Tíz musical, amit egyszer az életben mindenképp látnod kell!

A Kaliforniai álom nemcsak minket, de az egész világot ráébresztette, hogy ez az elfeledett műfaj, a maga virágkorában, legyőzhetetlen volt és nem is véletlenül. Összegyűjtöttük nektek a kedvenceinket, amiket bármikor újranéznénk!

Hírek

Nektek melyik a kedvenc Mel Gibson-filmetek?

A színészt jó pár éve kirekesztette Hollywood, azonban most úgy tűnik, hogy A fegyvertelen katona kritikai sikere újra a nagyok közé lendítheti a színész-rendezőt. A Film+ műsorán most több filmjével is találkozhattok!

Hírek

Mi már tudjuk, miben láthatod legközelebb Tom Hardy-t!

A színész nemrég megerősítette - azt amiben minden rajongója bízott - semmire sem vágyik jobban, csak, hogy ismét George Miller-rel, a Mad Max - A harag útja rendezőjével dolgozhasson. Tudjátok ez mit jelent? Eláruljuk!

Hírek

Will Smith benne lehet az élőszereplős Dumbóban?

Nem lehet megállj-t parancsolni az élőszereplős meséknek: nagyon úgy tűnik, hogy Smith fontos szerepet kaphat Tim Burton feldolgozásában. Hogy kit játszhat majd, ha összejön a megállapodás? A nagy fülű elefántot?

Hírek

Íme Bill Murray 5 filmje, amit látnod kell!

Murray az a színész, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Most összegyűjtöttük 5 olyan alkotást, ami miatt a cameo nagy mestere örökké helyet kapott a szívünkben.

Hírek

10 színész, akinek a hangjától is eláll a lélegzetünk!

A színészi teljesítmények nem mindig merülnek ki abban, hogy valamit eljátszanak a kedvenceink, hanem sokszor dalra is kell, hogy fakadjanak, de van olyan, akiről mi sem sejtettük, hogy rocksztárnak teremtette az ég is!

Hírek

Íme, az 5 kedvenc Nicholas Sparks filmünk!

Ilyen hűvös időben nincs is jobb annál, mint hogy bekuckózzunk a meleg takaró alá és olyan alkotásokat nézzünk, amik belülről is felmelegítenek bennünket. Nos, ebben az esetben egy Nicholas Sparks mű tökéletes választás, főleg ha nem tartunk attól, hogy az érzelmek is túlcsorduljanak!

Hírek

Scorsese vesztét tényleg a Deadpool okozhatja?

Úgy tűnik, a rendező életműveként emlegetett Silence eleve bukásra ítéltetett az Oscar gálán, pedig a film sztoriját és a háttértörténetét tekintve nagy esélyes lehetne bármelyik díjátadón! Akkor mégis mi történhetett?

Hírek

Vajon, ti melyik filmet várjátok az idén legjobban?

Azt már elárultuk, hogy mi, melyik filmekre vagyunk kíváncsiak az idei felhozatalból. Most azonban a tiétek a lehetőség, hogy eláruljátok nektek mely alkotások keltették fel a figyelmeteket! Szavazz te is melyik mozi érdekel a legjobban!

Hírek

Megvan, ki lehet Csodanő gigászi ellenfele?

Mindenki sokat vár a nyáron érkező első szuperhősnős mozitól, ami végre kiemelheti a DC-t a vergődésből. Most újabb érdekességeket tudtunk meg a filmről!

Hírek

A T2: Trainspotting -ot és a Logan-t is a németek láthatják majd először!

Mindkét visszatérő kedvencünk a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon kerül bemutatásra, aminek kapcsán egy-két érdekesség is napvilágot látott! Lesd meg te is, le ne maradj!

Hírek

Vallott a rendező: a Star Wars 8 a humorával tarol majd!

Legalábbis Rian Johnson szerint ez lesz a helyzet. A direktor mesélt egy kicsit a folytatás hangulatáról és a főszereplők várható kalandjairól. Kíváncsi vagy, milyen lesz? Összeszedtük!

Hírek

Jöjjön 9 tény, amit eddig nem tudtál a Kaliforniai álomról!

Az év filmje, ami 7 díjat is bezsebelt az Aranyglóbuszon, ami mindenkit elvarázsolt, ami végre visszarepített minket Hollywood aranykorába. Nézzük, hogy az álmodozók kedvence milyen titkokat rejt!

Hírek

A Thor sztárjai mindenkit felülmúltak a Golden Globe-on!

Az internetnépe egy emberként hördült fel Tom Hiddleston beszédének hallatán, valamint Chris Hemsworth különleges Aranyglóbuszos rajongó táborát látva! Hogy miről is lehet szó pontosan? Eláruljuk!

Hírek

10 David Bowie dal, amitől filmjelenetek váltak epikussá!

Egy éve hunyt el a legendás művész, aki nemcsak zenészként, de színészként is kipróbálhatta magát. Most azonban nem színészi teljesítményével, hanem azzal a zenei munkásságával emlékezünk meg róla, amivel a filmművészethez is hozzájárult!

Hírek

Újra villant a Pixar: megérkezett a Verdák 3 előzetese!

Mindenki lépjen a gázpedálra, hiszen az autós-animációs mese visszatér. A folytatás egy picit más hangulatot hoz, mint az eddigi részek. Kíváncsi vagy? Most meglesheted!

Hírek

Emma Watson ismét bizonyít A szépség és a szörnyeteg legújabb kedvcsinálójában!

A Harry Potter-filmek sztárját már láthattuk Belle-ként, ahogyan énekelni is hallhattuk már, most azonban a Something More című Disney dallal  már biztos, hogy mindenkit levesz majd a lábáról.

Hírek

Lesd meg te is, hogy festettek a hírességek a 2017-es Aranyglóbuszon!

A díjátadók nemcsak a jelöltekről, azok győzelmeiről és köszönő beszédeikről szólnak, hanem bizony arról is, hogy mit viselnek a vörös szőnyegen. Egy-egy ruha költemény könnyen emlékezetes maradhat így vagy úgy. Mutatjuk!

Hírek

Bejött a jóslat: a Kaliforniai álom mindent vitt az Aranyglóbuszon

Zseniális nyitány, felemelő pillanatok, gyönyörű köszönő beszédek, könnyek, Meryl Streep, meglepő győzelmek és a Kaliforniai álom megkérdőjelezhetetlen menetelése. Erről szólt a 74. Golden Globe gála! Nézzük a nyerteseket!

Hírek

Az Oscar 7 felejthetetlen dívája

Listánkban most olyan színésznőket gyűjtöttünk össze, akik az elmúlt évek Oscar szobrocskáit zsebelték be, és emellett olyan alakítást nyújtottak, mely garantáltan nyomot hagyott bennünk.

Hírek

Mi lesz Leia-val a Star Wars 8 után?

Továbbra sem tudunk felocsúdni, hogy elvesztettük Carrie Fishert, azonban a távozása nemcsak szomorúságot okozott: a Disney-nek és a készítőknek el kell gondolkodniuk, hogy mégis mi lesz a színésznő karakterével.

Hírek

A 2017-es év a Marvelé lesz?!

Az évek során egyre több szuperhőst láthattunk megelevenedni a szélesvásznon azok után pedig, hogy bejelentették minden évben három alkotással örvendeztetik meg a nézőket, nem gondoltuk volna, hogy ezt tudják még hova fokozni. De úgy tűnik, mégis!

Hírek

Jön az új X-Men-film, de vajon régi vagy új mutánsokkal?

Úgy tűnik, a készítők szép csendben bekeményítenek és a Csillagainkban a hiba forgatókönyvírójával már tervezik is a mutáns csapat következő bevetését! De vajon, kik szerepelnek majd benne és mit lehet tudni, a sztoriról? Eláruljuk!

Hírek

Kikészültünk! Kannibál sellőkről szóló musical jöhet?

Elég korán megvolt a mai WTF pillanatunk! Nem kellett sok idő hozzá, hogy meginduljon egy újhullámos musical őrület. Olyan film van készülőben, amit nem igazán tudunk elhinni. Ezt a trailert látni kell!

Portrék

Ryan Gosling, a gyermeklelkű polihisztor

Az ügyeletes csillagot nem mindig ölelte a keblére Hollywood. Hiába gondoljuk, hogy a folyton viccelődő, szexis színész rögtön mindenki kedvencévé vált, a valóságban a kissé magának való tehetséges fiú sokáig tévelygett az amerikai álomgyár stúdiói között, mire végül megjegyeztük a nevét.

Hírek

Jimmy Fallon megosztott néhány részletet a Golden Globe nyitányával kapcsolatban

A Tonight Show házigazdája fogja idén levezényelni a Golden Globe-gálát, amit immár 74. alkalommal rendeznek meg. Január 8-án mind a huszonöt díj gazdára talál, azonban előtte egy emlékezetes nyitány szemtanúi lehetnek a sztárvendégek és a televízió előtt ülők. Jimmy Fallon elárult pár érdekességet a gála megnyitójáról, és néhány sztárt is megnevezett, akik feltűnnek majd benne.

Hírek

2016 újra összehozott pár filmes duót! Nézzük, kiket!

Vannak feledhetetlen párosítások, ha a filmek főszereplőit nézzük. Korábban már összegyűjtöttünk nektek tíz olyan duót, akik lassan örökre együtt szerepelnek majd, most viszont meglestük a tavalyi év nagy találkozásait.

Hírek

Tippelj: szerinted kik lesznek a Golden Globe győztesei?

Most vasárnap, vagyis január 8-án jön az Aranyglóbusz 74. gálája, amit Jimmy Fallon vezet majd. A jelölteket már rég kihirdették, úgyhogy gondoltunk egyet, és eldöntöttük, itt az ideje próbára tenni a szerencsénket: válasszuk ki a lehetséges nyerteseket!

Hírek

Íme, a filmek, amiket mi biztosan megnézünk 2017-ben!

Minden évben alig várjuk, hogy elérkezzen az az időszak, amikor a jobbnál jobb filmek végre bemutatásra kerülnek. Nos, idén sem lesz ez másképp, szerencsénkre jócskán van miből válogatnunk! Lássuk!

Hírek

Ryan Reynolds már most Oscart jósol a Logan-nek?

Minden évben belefutunk egy-egy túlzó kijelentésbe, ez most Reynolds-nak jött össze, aki annyira odáig van a következő Farkas moziért, hogy máris díjesőt lát a film jövőjében.

Hírek

Ebben a moziban az összes kedvencünk egy helyen lesz!

Terrence Malick új alkotásában tutira mindenki talál a szívének kedveset és most nemcsak a színészekre gondolunk, hanem nem kevés zenei előadót is láthatunk majd a régóta várt moziban. A Song to Song című filmben nem aprózzák el azt a bizonyos stáblistát!

Hírek

Woody Harrelson játszhatja a fiatal Han Solo mentorát!

A színész lassan már állandó helyet bérelhet magának a mentor szerepek halmazában, hiszen úgy tűnik, nagy esély van rá, hogy az Éhezők viadala-sorozat után a Star Wars háza táján is bizonyíthat.

Hírek

Vigyázz, össze ne fuss Jennifer Lawrence-szel!

Az Oscar-díjas színésznő ugyanis a napokban, titokban Budapestre érkezett új filmje a Red Sparrow miatt. Lehet, hogy nem is egyedül?

Hírek

Öt film, ami bizonyítja, hogy Mel Gibson tud rendezni!

A színész-rendező ma ünnepli 61. születésnapját ebből, illetve a közelgő Golden Globe - és Oscar-díjátadó gálák miatt úgy gondoltuk, érdemes végig vennünk miket köszönhetünk a sztárnak!

Hírek

Véget ért a Jégvarázs-játék! Megvannak a nyertesek!

Decemberben elindult a nagy Jégvarázs-nyereményjátékunk, amiben nemcsak a mese-tudásotokat, de a kreativitásotokat is megvillanthattátok Disney-ajándékcsomagokért cserébe. Most eldőlt, kik voltak a legjobbak.

Hírek

Nem hiszed el, kit játszott volna Robin Williams a Harry Potterben!

A legendás színész még mindig nagy űr a szívünkben, 2014-ben vesztettük el, de még most is tud meglepetéseket okozni. Nemrég arra derült fény, hogy ki volt a kedvence J.K. Rowling történeteiben.

Hírek

Íme, 10 film, amiről nem tudtad, hogy a nemrég elhunyt Carrie Fisher-nek köszönheted!

Bizony mindenki Leia hercegnője nemcsak a Csillagok háborújának volt a fénypontja, hanem forgatókönyvíróként rengeteg filmet tett olyanná, amilyennek a közönség ismeri és szereti.

Hírek

Kíváncsi vagy, hogyan énekel Emma Watson? Íme!

Eddig valószínűleg senkinek sem esett le, hogy a márciusban érkező élőszereplős A szépség és a szörnyeteg musical lesz. Most viszont végre belehallgathatunk, hogyan is énekel Belle.

Hírek

A Szárnyas fejvadász 2 szereplői titkokat osztottak meg a forgatásról!

Harrison Ford elárulta, milyen érzés volt számára a nagy visszatérés, míg Ryan Gosling azt is elmondta, hogyan képzeli el a tökéletes rendezőt!

Hírek

Doctor Strange és Thor együtt űzik majd az ellent!

A Marvelnél most már alap, hogy a szuperhőseik átugranak egymáshoz besegíteni. Így az új arcokat is bemutatják és még jobban megküldhetik az akció részleget. Most úgy tűnik, Cumberbatch harcol majd Hemsworth oldalán.

Kritikák

Az Assassin's Creed előzetese jobb volt, mint maga a film?

Az általunk egyik legjobban várt film sajnos olyan csalódásnak bizonyult, amit még Michael Fassbender hősiessége sem tudott megmenteni. A trilógia első fejezetének szánt moziból ugyanis olyan alappillérek hiányoznak, amit csak egy trailer engedhetne meg magának.

Kritikák

A Kaliforniai álom a legszebb romantikus film, amit idén kaphattunk?

A kritikusok zabálják a Whiplash rendezőjének második filmjét, és értjük miért, sőt érezzük: ez az a múltidéző musical, ami nemcsak a szerelmes szíveket lobbantja lángra, de minden álmodozót elindít az úton.

Hírek

Ryan Gosling fütyülve vall szerelmet az utca emberének!

A Kaliforniai álom töretlen sikeréhez nemcsak a zseniális szereposztás, vagy az érdekes történet járult hozzá, hanem a napokig a fülünkben csengő dallamok, frázisok és persze fütyülések is!

Hírek

Reszkessetek kvíz: igazi feketeöves rajongóknak!

Itt az ideje újranézni a részeket idén karácsonykor az RTL-en, ugyanis ehhez a teszthez még a legnagyobb rajongóknak is segítség kell!

Hírek

Hét dolog, amit biztosan nem tudtál a Reszkessetek betörőkről!

Összeszedtünk pár különlegességet és vicces tényt, amiket ritkán hoznak szóba, pedig részét képezik a Reszkessetek-univerzumnak.

Hírek

Miben rejlik a Saul fia sikere?

A holokauszt kényes témáját számos művész, író és film megpróbálta már feldolgozni. A kérdés az volt, hogy lehet-e újat mutatni a témában? A Saul fia az utóbbi évtizedek legnagyobb magyar sikerével bizonyította, hogy lehet.

Hírek

Kalandozzunk az időben - Nézzük a TOP5 időutazós filmünket!

Így az év végéhez közeledve jobbnak láttuk, ha visszaugrunk az időben és összeszedünk nektek néhány műfajában teljesen különböző alkotást, melyek hőseinek meggyűlik a baja a tér - idő kontinuummal!

Hírek

Mindent tudsz a Reszkessetek betörők-filmekről?

Az idei karácsony sem telhet el Kevin nélkül, ezért összeszedtünk pár érdekes apróságot az első kettő részből. Most kiderítheted, hogy feketeöves vagy-e Kevin és a két őrült betörő kalandjaiból!

Hírek

A Szárnyas fejvadász nem áll meg a második résznél?

A jövő év legjobban várt filmje végre trailer-t kapott, most pedig a rendezője azt is elárulta, tovább tervez a sci-fi-vel, ugyanis nagyon reméli, hogy sikeres lesz, az egyébként Amerikában R-rated besorolású mozi!

Hírek

Íme, a Jégvarázs-játékunk nyereményei!

Azok, akik igazán szeretik a testvérpárról szóló történetet, most kvízjátékunkkal illetve rajzpályázatunkon különleges Disney ajándékcsomagot nyerhetnek! Lássuk, mit tartogatunk számotokra!

Hírek

Az Alien: Covenant legénységéhez egyik kedvencünk is csatlakozott!

James Franco ugyanis tegnap hivatalosan is bejelentette szerepelni fog Ridley Scott várva várt művében. Ha pedig ez nem lenne elég jó hír, még képeket is kaptunk!

Hírek

Családi csetepaték fenyőillatba burkolva

Nincs semmi ünnepi hangulatod? Sebaj! Kuckózz be egy takaróval a tévé elé és válassz egy jó kis karácsonyi filmet. Talán még a csengettyűt is meghallod a végére.

Hírek

Az Egészség ellenszere előzetesét biztosan megjegyzed majd!

A mozi trailere bebizonyítja, hogy nem kell sokat mutatni ahhoz, hogy valami felkeltse az érdeklődésünket, csupán csak jól kell azt csinálni! Na, de hogy ez egymás után kétszer is sikerüljön? Mutatjuk!

Hírek

A Szárnyas fejvadász 2-től már most kiráz minket a hideg!

Harminc évvel az első rész után, most újabb fejezetet kap az ikonikus történet, amiben Harrison Ford visszatérése mellett Ryan Gosling számít a legnagyobb fogásnak. És végre elő-előzetest is kaptunk!

Hírek

5 film, amit még a legnagyobb Brad Pitt rajongók sem biztos, hogy láttak!

A minap ünnepelte 53. életévét Hollywood szívtiprója, mi pedig ez alkalomból összegyűjtöttünk néhány olyan filmet, amiről kevesen tudhatnak, vagy a több évtizedes siker során feledésbe merülhettek. Lássuk!

Hírek

Jöjjön öt kihagyhatatlan kaland a mozik vásznairól!

Az évek során kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsoltak a listánkon szereplő fantáziadús mozik, amiket látva nekünk is kedvünk lett volna pálcát ragadni vagy átkelni Középföldén, de akár még egy régi társasjátékba is szívesen „beugrottunk” volna.

Hírek

Jégvarázs rajongó vagy? Játssz és nyerj a CinemaKlubon!

Ha igazán szereted a testvérpárról szóló történetet, akkor most tesztelheted a tudásod, ráadásul a legjobbak még különleges Disney ajándékcsomagot is nyerhetnek. Ha érdekel, hogyan, akkor kattints a cikkre!

Hírek

Máris megvan, kik lesznek Gotham városának szirénjei?

Az már biztos, hogy Harley Quinn-t ismét Margot Robbie alakítja majd, de a rajongók máris elkezdték találgatni, illetve követelni kedvenceiket a másik két rosszlány szerepére!

Hírek

Mikor jöhet a következő Star Wars előzetes?

A világ és mi is még mindig SW-lázban égünk, azonban az élet nem állhat meg a Zsivány Egyesnél, fél szemmel mindenki máris a soron következő filmet lesi. Vajon mikor láthatunk belőle bármit is?

Hírek

Kicsiknek és nagyoknak is kedveznek a mai előzeteseink!

Míg a Gru 3 táncpárbaján garantált a nevetés, addig Christopher Nolan új háborús filmjének előzetesétől kiráz majd a hideg! Lássuk!

Hírek

Érzed már a karácsonyt? Ünnepelj az RTL Klubbal!

Ugyan még nem hullik odakinn a hó, de már mindenkiben felbugyogott az ünnepi hangulat. Édes karácsonyi fények pihennek a lakásban, szaloncukor itt-ott, vasárnaponként égnek az adventi gyertyák, és lassan a fa is előkerül. Ehhez már csak jó kis bekockulós filmek hiányoznak!

Hírek

5 lélekmelengető film a hideg téli estékre!

Nincs is jobb annál, mint mikor egy hosszú nap után megpihenve bekuckózzuk magunkat a takaró alá és a forró tea és nasi mellé megtaláljuk a tökéletes filmet. Azt a filmet, ami kikapcsol, ellazít és elrepít egy másik világba, ahol a kalandé és a szerelemé a főszerep. Íme, 5 nem mindennapi alkotás, ami garantáltan felmelegíti a lelked!

Hírek

Margot Robbie új csapattal tér vissza a DC világába!

A színésznő és a Suicide Squad rendezője David Ayer nemrég megerősítették, Harley Quinn ismét bontja majd a rendet ám ezúttal, csajos bulit csapnak!

Egyéb

Te már tudod, mit tervez az RTL Klub idén karácsonyra?

Ha szemfüles vagy, megtudhatod! Na és arra kíváncsi vagy, miket kellett átélnie Kolosi Péternek ahhoz, hogy 2016-ban se teljen el karácsony Kevin nélkül? Ha karácsony, akkor Kevin! Vagy Jégvarázs?

Kritikák

A Zsivány Egyes tényleg egy Star Wars történet? Kritika!

Mondhatnánk, hogy az elkövetkező években Star Wars túltengésünk lesz, de nem létezik olyan, hogy ettől „túltenghetünk”. A kérdés csupán annyi: vajon az évente érkező filmek hozzák az eredeti trilógia szintjét? Nézzük, hogyan teljesített a Zsivány Egyes!

Hírek

Íme, a Star Wars filmek hét legikonikusabb gonosza

Valljuk be, keresve se találna az ember fia jobb filmet arra, hogy negatív karaktereket gyűjtsön. Az egyelőre hét részből álló sorozatnak köszönhetjük ugyanis minden idők legemlékezetesebb gonosztevőit. Mutatjuk kik szerintünk a legelvetemültebbek!

Hírek

Így hódította meg Ryan Gosling a Gellért Fürdőt és persze minket is!

A Szárnyasfejvadász 2 munkálatai miatt Budapesten forgató színész, meglepő helyszínt választott ahhoz, hogy őszintén beszéljen Harrison Ford-ról, a feleségéről Eva Mendes-ről és lányaikról, valamint új filmjéről, a Kaliforniai álomról.

Hírek

Megvannak a 2017-es Golden Globe jelöltjei!

Hivatalos: megkezdődött a nagy díjátadó idény, hiszen most már tudjuk az Aranyglóbusz jelöltjeit, és így most már még erősebben lehet tippelgetni a februárban érkező Oscar esélyeseket is.

Hírek

Hihetetlen: a Halálos iramban 8 még magasabbra tette a lécet!

Kijött a legújabb autós gigamozi előzetese, és be kell valljuk, leesett az állunk, pedig nem vagyunk óriási rajongók. De a Fast 8 képes volt, az amúgy is látványorgazmus közeli sorozatot, még inkább felpörgetni.

Hírek

Ha karácsony, akkor Kevin! Emlékszel még?

Egyetlen ünnep telhetett csak el a komisz kissrác nélkül, azonban utána az RTL Klub kiengesztelt mindenkit: Kolosi Péter, kijelentette: „Nincs karácsony Kevin nélkül”. Idén sem lesz ez másképp!

Hírek

Elrabolták az RTL Magyarország programigazgatóját!

Magyarország két táborra szakadt: vannak, akik imádják a Reszkessetek, betörők! trilógia filmjeit, és vannak, akik inkább mást néznének karácsonykor a televízióban. Az utóbbi csoport két jeles képviselőjét Thuróczy Szabolcs és Anger Zsolt formálja meg az RTL Klub vadonatúj kisfilmjében. Nekik pedig egyetlen céljuk van, amiért bármit megtesznek, ha kell, elrabolják az RTL Magyarország programigazgatóját.

Hírek

5 vígjáték a ’90-es évekből, amiket be kell pótolnod!

A remake őrületek mellett, régi klasszikusainkat is időről időre elővesszük. Ahogyan a húsz évvel ezelőtti divat is visszatért, úgy most mi is kicsit a múltat hozzuk vissza nektek!

Hírek

Na, akkor jöjjön a tini Pókember!

A héten már kaptunk egy rövidebb ízelítőt a filmből, most viszont megérkezett az előzetes is, amiből bőven kikövetkeztethető, hogy milyen lesz az új Pókember-korszak iránya.

Hírek

Ryan Gosling: „Budapest egy csodálatos hely!”

Hónapokkal ezelőtt felbolydult az egész város a színész érkezése miatt, most pedig végre megtudhattuk, hogyan érezte magát nálunk a Szárnyas fejvadász 2 forgatása alatt.

Hírek

Villant a Szürke ötven árnyalata 2! Itt az új előzetes!

A furcsa, kategóriába alig sorolható film ismét februárban akar hódítani a mozikban, úgyhogy nem meglepő, hogy friss előzetessel csábítják tovább a rajongókat.

Hírek

Újabb Galaxis őrzői film a láthatáron?

Jövő májusban jön a furcsa hősök következő kalandja, azonban a nagy promóciós őrület közepén a színészek máris a potenciális spin-off lehetőségekről beszélnek. Ti kinek adnátok egyedül is esélyt a csapatból?

Hírek

Megkaptuk az új Pókembert! Repül a tini!

Vége a várakozásnak: a Spider-Man: Homecoming teljes előzetese csütörtökön jön ki, de addig is van mit néznünk, hiszen a készítők kiadtak egy pár másodperces kedvcsinálót is.

Hírek

A galaxis őrzői 2 legújabb előzetesében végre több titokra is fény derül!

Az biztos, hogy a beharangozó csúcsokat döntött a Marvel-filmek trailer-einek nézettségi listáján, ahogyan az is, hogy nem kevés vicces pillanatot sikerült összegyűjteniük a készítőknek, hogy végérvényesen is meghozzák a kedvünket a mozihoz!

Hírek

Ikonikus szerepek nyomában: ki játszotta jobban?

Sokszor előfordult már, hogy ugyanazt a karaktert több színész is eljátszotta. A döntés most a ti kezetekben van, hogy megszavazzátok a kedvenceiteket!

Hírek

10 érdekesség a 115 éves Walt Disney-ről!

Mindannyian tudjuk, hogy kicsoda a nagy mesegyáros, hiszen sokan az ő remekművein nőttünk fel, ahogyan azzal is tisztában vagyunk, hogy klasszikusai virágkorukat élik élőszereplős változataikban, azonban egyáltalán nem biztos, hogy valóban ismerjük is őt!

Hírek

Az új Múmia nem aprózza el a paráztatást!

A Universal most már tényleg beindította a szörny gépezetet, hiszen nemrég kidobták a Tom Cruise főszereplésével készült új Múmiát trailerét. A sztori több szempontból is tartogat meglepetéseket.

Hírek

Remake uralom: jöjjön 10, a legfrissebb filmes feldolgozások közül!

Kár lenne tagadni, a stúdiók teljesen rákattantak a régi filmek felhasználására, és szinte minden klasszikust újra leforgatnak. Most összeszedtük az utóbbi évek legjelentősebb rebootjait.

Hírek

Öt film, ami biztosan jól jön egy átmulatott éjszaka után!

Valószínűleg mindenki ébredt már macskajajos állapotban, ahogyan ez gyakran megesik a mozik hőseivel is, de valahogy ezek a másnapok a vásznon még szórakoztatóbban hatnak, mint az életben! Lássuk, melyek azok a kótyagos pillanatok, amiket biztosan nem kívánnánk magunknak!

Hírek

Beindult az Oscar-pezsgés! Kik lehetnek a nagy esélyesek?

Jó ideje megy a pörgés a februárban érkező Oscar-gála miatt, most pedig az amerikai filmkritikusok jelöltjeivel még közelebb kerültünk a lehetséges díjazottakhoz. Nézzük, milyen filmek küzdhetnek az elismerésért.

Hírek

Öt színész, aki simán leválthatná Woody Allen-t!

A ma 81 éves rendező és színész, híres egyedi stílusáról, sajátos humoráról és arról, hogy szeret bizonyos témákat unásig ismételni. Már pedig akárki akármit mond, mindezt ő csinálja a legjobban, vagy mégsem?

Hírek

A Vissza a jövőbe filmekből is reboot készülhet?

Az elmúlt évek komolyan arról szóltak, hogy minden klasszikust újra feldolgoztak. Marty McFly története is igazi csemege lehet a stúdióknak.

Hírek

Szeretnétek még Zsivány Egyes filmeket?

Hivatalosan is beléptünk a decemberbe, úgyhogy megkezdhetjük az SW-pörgést! Nemrég kiderült, hogy mi lesz a jövője a Zsivány Egyes sztorijának. Vajon lesz folytatása?

Hírek

Megvan, ki veszi át Amerika Kapitány helyét!

A sejtéseink beigazolódni látszanak, hiszen Chris Evans nem alakíthatja a végtelenségig a kapitányunkat. Azonban nem kell aggódnunk, úgy tűnik, megtalálták a megfelelő személyt a feladatra!

Hírek

Andrew Garfield-ot összetörte a Pókember fiaskó!

Minden vágya az volt, hogy ő lehessen Peter Parker, mégis lecserélték. Most új szelek fújnak, és már forgatják is a következő rebootot Tom Hollanddal. Garfield most először mesélt a meglepő cseréről.

Hírek

Kvíz: Mennyire vagy képben a Marvel-filmekkel? Teszteld!

A szuperhős filmek világában élünk, minden sarkon akad legalább egy olyan blockbuster, ami képregény alapján készült. Most a Marvel-filmekben merültünk el egy kicsit! Nézzük, mennyire figyeltél a részletekre!

Hírek

Jöhet 5 titok az Ocean’s Eleven filmekről?

Újra elmerülhetünk a sztárparádét felvonultató sorozatban, úgyhogy gondoltuk, összeszedünk nektek pár érdekességet róluk.

Hírek

Rangsoroltunk: íme, a 10 legjobb Pixar film!

A Pixar minden évben képes letenni egy-egy olyan mesét az asztalra, ami nemcsak a kicsiknek, de a felnőtteknek is jó móka, ráadásul lenyűgöző látványvilággal dolgoznak. Most összeszedtük a tíz legjobbat!

Hírek

Less be velünk az egyik legnagyobb Oscar-esélyes film kulisszái mögé!

A Kaliforniai álomra nem kell sokat várnunk, hiszen decemberben már a mozikban lesz. Most viszont olyan részleteket nézhetünk meg a musicalből, amitől még inkább rákattantunk!

Hírek

Hihetetlen, mennyi filmnek adott otthont Budapest az elmúlt években!

Csodálatos fővárosunkat nemcsak a nézelődni vágyók kedvelik, hanem a különböző kasszasikerek alkotói is, így nem csoda, hogy nem egyszer esett már a választásuk a történelmi városra, és hogy melyek lehetnek ezek a mozik? Eláruljuk!

Hírek

Kevin Feige elárulta a választ a nagy X-Men kérdésre!

A producerre mindig számíthatunk, ha valami érdekességre szomjazunk a franchise kapcsán, nem volt ez másképp most sem, így a rajongók nagy elkeseredésére elmondta, mi az, amit biztosan nem láthatunk a közeljövőben a mutánsok kapcsán!

Hírek

Végre tényleg érkezik az Avatar 2?

Évek óta tologatják a 3D filmek nagy meghonosítójának második részét, azonban most úgy tűnik, hogy James Cameron három felvonásos története tényleg jön!

Hírek

Ewan McGregor első rendezésének előzetese robbantott!

 Az Amerikai pasztorál című film beharangozója minket meggyőzött, az egyébként Philip Roth Pulitzer-díjas amerikai író regényének történetét fel dolgozó alkotás, A-listás sztárokkal egyből felkeltette az érdeklődésünket, most pedig azt is eláruljuk, hogy miért!

Hírek

Mi lesz a Star Wars-filmekkel a kilencedik rész után?

Mostanában mindenki azon pörög, hogy minden évben el leszünk látva SW-folytatásokkal, azonban azon már elgondolkodtatok, hogy ezek a tervek csupán 2019-ig vannak bevésve a naptárba?

Hírek

Scorsese új filmje egy szó nélkül fog mindenkit letaglózni?

A rendező nagyjából harminc éve el akarja készíteni a filmet, ami szöges ellentéte minden eddiginek, arról nem is beszélve, hogy három igazi nagyágyút is sikerült hozzá leszerződtetnie! Az előzetes alapján úgy tűnik, kezdhetünk félni, hogy szépen csendben az Oscar-díjat is elhappolja!

Hírek

10 dolog, amit imádunk Mads Mikkelsenben!

Az 51 éves dán színész minden egyes filmjével és interjújával lenyűgözi a közönséget, és szerencsére most már nem csak Európában, de Hollywoodban is egyre jobban bevési magát a köztudatba.

Hírek

Nem fogod elhinni, hányadik évfordulóját ünnepli a Rocky-film!

Bizony nemcsak Sylvester Stallone számít nagy öregnek, hanem a főszereplésével készült mozi is igazi kult- és klasszikus alkotássá avanzsált az évek során. Márpedig nem kevés idő telt el azóta, hogy bemutatták az első részt!

Hírek

November végén új magyar film érkezik a mozikba!

A magyar filmek újra meghódítják az országot, sőt a nemzetközi elismerések sem maradnak el. Akadtak itt díjak és nagy közönség kedvencek is a közelmúltban. Most novemberben egy friss akciófilmmel gazdagodik a paletta.

Portrék

Miért imádja Hollywood ennyire Amy Adams-et?

Eddig már ötször jelölték Oscar-díjra, ráadásul idén két filmjével is ott lehet a díjesőben. A vörös hajú tündér elvarázsolta a filmipart, de nem volt ez mindig így. Meglestük, hogyan is jutott el idáig.

Hírek

Kvíz: Minden lényt ismersz a Harry Potterből? Most letesztelheted!

A múlt héten berobbant a mozikba a legújabb Rowling gyermek, a Legendás állatok és megfigyelésük. Pont ezért, gondoltunk egyet és összedobtunk egy kvízt, hogy a nagy mozizás előtt/után felfrissíthesd a HP-tudásod! Sőt, szombaton 15:15-kor még a Főnix rendjét is meglesheted az RTL Klubon!

Hírek

Megvan a következő Star Wars trió!

A sárkányok anyja most újabb földekre, sőt galaxisokra látogat el: kiderült, hogy a 2018-ban érkező Han Solo-filmben Emilia Clarke kapta a női főszerepet. Összeszedtünk minden finomságot a filmről!

Hírek

Így találkozik a vásznon A hobbit és a Bosszúállók!

Mi sem gondoltuk volna, hogy ez lehetséges, de a felröppent pletykák arra engednek minket következtetni, hogy ez mégis a valóság. Miről lehet szó? Eláruljuk!

Hírek

Végre kiderül, miért csókol Ryan Gosling kérdezés nélkül!

A Whiplash rendezőjének legújabb filmje, a Kaliforniai álom már a teaser-jével az első helyre ugrott  "az év filmje listánkon", de a mostani beharangozóval azt is elérték, hogy elkezdjük visszaszámolni a napokat a bemutatóig!

Kritikák

Tom Ford fétis filmje, az Éjszakai ragadozók téged is magával ragad!

Az alkotó megmutatta a világunkban általa bálványozott dolgokat, mi pedig imádtuk, sőt rájöttünk, nekünk is lehetnének ezek a zenék, ruhák és emberek a kedvenceink! A hideg fog futkosni a hátadon a gyönyörűségtől!

Kritikák

Ha egy filmet nézel meg a héten, akkor az a Legendás állatok és megfigyelésük legyen!

Új korszak kezdődött, ami talán elérheti, hogy az eddigi rajongók újra szerelmesek legyenek, a tétován álldogálók pedig végre belássák: a varázsvilágot nem szabad kitiltaniuk az életükből.

Hírek

Natalie Portman az Oscar-díjat is kisírja a Jackie első előzetesében?

Most végre bővebben is betekinthetünk az alkotásba, ahogyan a színésznőt is jobban megnézhetjük magunknak First Lady-ként. Attól pedig, amit láttunk, még a szavunk is elállt!

Hírek

Végre megérkezett A Szépség és a Szörnyeteg meseszép előzetese!

A trailer pedig nemcsak elvarázsol majd mindenkit, de az élőszereplős filmekbe vetett hitünket is visszaadja! A szereplők táncolnak, beszélnek és még Belle apját is láthatjuk, akit Kevin Kline alakít!

Hírek

Ne feledd, még nincs vége a Középföldei kalandoknak!

A hobbit – Váratlan utazás című film csupán a kezdet volt, ezúttal A hobbit – Smaug pusztasága varázsol el bennünket a fantasztikus helyszínekre, ahogyan azt mostantól minden héten megteszik Peter Jackson alkotásai!

Hírek

5 film, amiért imádjuk a szülinapos Ryan Gosling-ot!

Az biztos, hogy lányok millióinak szívét hódította már meg a színész, aki minden műfajban jeleskedik legyen szó vígjátékról vagy drámáról! Éppen ezért nehéz volt, de megpróbáltuk összeszedni kedvencünk olyan alkotásait, ami miatt azok is megszerethetik, akik esetleg eddig még nem rajongtak a ma 36 éves sztárért! Lássuk!

Hírek

Azt hiszed az összes Leonardo DiCaprio filmet láttad már?

Biztosak vagyunk benne, hogy egy-két klasszikus neked is kimaradt a szülinapos sztár repertoárjából! Ezért most összeszedtünk nektek öt olyan filmet, amit valószínűleg még nem láttál a ma 42 éves színésszel.

Hírek

Na, ki találja ki, hány Pókember-filmet láthatunk még?

Tom Holland elárulta nem egyszer, de nem is kétszer fogja magára ölteni a hálószövő jelmezét, az egyre csak bővülő Marvel Univerzumban! Sőt, azt is elmondta miért is jó Marvel-szuperhősnek lenni.

Hírek

Régi kedvencünk tér vissza a Legendás állatok moziban!

Nem elég, hogy Johnny Depp-et láthatjuk az új Harry Potter-filmben, de egy másik nagy név is csatlakozik a történethez, amit már a rendező David Yates is megerősített!

Hírek

7 érdekesség, amit tuti nem szúrtál ki a Doctor Strange-moziban!

Ha láttad az új Marvel-filmet, talán te is észrevettél néhány furcsa dolgot, ami most végre értelmet nyerhet, ha viszont nem tűnt fel, most tuti megjegyzed őket! Neked is rémlik Marvel Kapitány?

Hírek

Le ne maradj, ma este újabb kalandra hív Középfölde!

A hobbit – Váratlan utazás című film csupán a kezdet, mostantól mindenhét láthatunk egy fejezetet Peter Jackson alkotásaiból, melyek ahogyan azt már A Gyűrűk Ura-filmek esetében megszokhattuk fantasztikus helyszínekre varázsolnak el bennünket!

Hírek

Ezzel az 5 filmmel ünnepeld Matthew McConaughey születésnapját!

A 47 éves színész az elmúlt években, akármibe is kezdett azzal töretlen sikert aratott. Mi pedig emiatt és a jeles alkalomból kifolyólag összegyűjtöttük ennek az időszaknak a legjobb alkotásait!

Hírek

Wonder Woman a csodás új előzetesével hódít meg mindannyiunkat!

Erre pedig biztosan nem számítottunk a DC-től! Ha eddig ki akartad hagyni a Gal Gadot főszereplésével készülő mozit, most már biztosan nem fogod!

Hírek

Íme, az első fotók az élőszereplős A Szépség és a Szörnyeteg-moziból!

Már régóta furdal bennünket a kíváncsiság, hogyan is festhet Emma Watson Belle-ként, valamint, hogy hogyan is kell elképzelnünk a mese többi szereplőjét! Most megmutatjuk!

Hírek

Válaszd a Trainspotting 2-t, az előzetese alapján nem fogod megbánni!

A T2-nek keresztelt mozi első beharangozója megérkezett, mi pedig elájultunk a látottaktól és hallottaktól! Lássuk, mi változott húsz év alatt és mi az, ami sosem fog!

Hírek

Az Alien: Covenant új szereplőjétől leesik az állad!

Ugyanis egy régi ismerőst köszönthetünk majd új szerepben a vásznon! Ki a rejtélyes színész és kit fog alakítani? Eláruljuk!

Hírek

Johnny Depp is feltűnik a Legendás állatokban?

A Harry Potter-filmek következő állomásában, már ismert sztárokat láthatunk, most pedig újabb nagy név csatlakozhat a sztorihoz, aminek már folytatását is tervezik.

Hírek

Ne maradj le az elmúlt évek egyik legjobb és legszabadabb romkomjáról!

A Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült Coming out című film, nemcsak a tabukat döntögeti, de humorával és bájával minket is ledöntött a lábunkról!

Hírek

5 filmes buli, ahova mi is szívesen benéznénk!

Biztosan mind elképzeltük már, milyen lehetett volna az ’50-es évek Amerikájában csörögni, vagy ha már Amerika, akkor mondjuk részt venni egy olyan igazi Amerikai pite féle házibuliban! Most mutatunk nektek pár olyan filmet, amitől tutira kedvetek lesz táncra perdülni!

Hírek

Máris számíthatunk a következő Doctor Strange-filmre?

A mágikus erővel rendelkező doki sztoriját még be sem mutatták, de már most tudni lehet, mikor találkozhatunk vele legközelebb!

Hírek

Veszélyben a folytatás? - A Deadpool 2 egy jelentős személyt veszített el!

Az első rész sikere után, már alig várjuk, hogy láthassuk a folytatást, most azonban úgy néz ki mindez komoly akadályokba ütközhet. De lehetséges, hogy a rajongók már meg is találták a megoldást a problémára? Lássuk!

Hírek

A Farkas 3 előzetese keresztül döfte a szívünket!

A Logan címet viselő mozi első trailerje minden várakozásunkat felül múlta. Ha eddig nem sajnáltad, hogy ez az utolsó Farkas-sztori, most már biztosan fogod!

Hírek

10 tény, amit mindenképpen tudnod kell A galaxis őrzői 2-ről mielőtt megnéznéd!

Ünnepnap ez a különc csapat rajongóinak, hiszen kijött az első trailer, mi pedig emiatt összeszedtünk mindent, de tényleg mindent, amit az eszünkbe kell vésnünk a folytatásról!

Hírek

Leonardo DiCaprio is szuperhősnek állna?

Manapság már tényleg mindenki beadja a derekát, ha a képregényfilmekről van szó, beszéljünk akár Benedict Cumberbatch-ről vagy Brie Larsonról. Most – a végre Oscar-díjas – DiCaprio is beállhat közéjük.

Hírek

Jennifer Lawrence a vásznon talált rá új szerelmére?

Úgy fest, a színésznőnek új párja van, méghozzá nem is akárki: a férfi híres, idősebb a fiatal tehetségnél és még gyermeke is van egy másik csinos sztártól!

Hírek

Egy Galaxis őrzői spin-offra mit mondanátok?

Nálunk és a többi rajongónál nagyobb őrültje nem igazán van a filmnek, maximum egy, a rendezője. James Gunn nemrég elhintette, hogy az egyik karakterrel már a kezdetek óta komoly tervei vannak. Kíváncsi vagy, kinek szán egy önálló filmet?

Hírek

Joe Manganiello tudja, ki fogja alakítani Robin-t a Batman-filmben?

Amerre csak nézünk, mindenütt szuperhősöket látunk, nem csoda hát, hogy kis és nagy nevek egyaránt arra hajtanak, hogy magukra ölthessék valamelyik hős jelmezét! Most meg is van a legújabb jelentkező!

Hírek

Chris Pratt nem csak a vásznon hős!

A galaxis őrzői sztárja a mozi első részében már megmentette a világot, ahogyan most a második részben is ismét fel kell vennie majd a harcot a rosszfiúkkal, de mindezek előtt előbb a Földön jótékonykodott kicsit!

Hírek

Jöjjön 5 legendás zenészt bemutató szuper film!

Janis Joplin életét filmre viszik és sosem találnátok ki, hogy ki fogja alakítani az énekesnőt! Mi mindenesetre kíváncsian várjuk a végeredményt és reméljük, lesz olyan jó, mint azok a mozik, amiket összegyűjtöttünk nektek!

Hírek

Nézd meg a dögös Amber Heard-öt Aquaman nejeként!

Végül a színésznő mégis eljátszhatja a tengerek királynőjét Merát, most pedig végre képet is kapunk arról, hogy is fog festeni!

Hírek

Már meg is van, hogy ki lesz James Bond!

Úgy fest, bár Sam Mendes nem rendez több 007-es-mozit, mégis megkapjuk a titkos ügynök újabb sztoriját nem is akárkivel a főszerepben!

Hírek

Guy Ritchie rendezi az Aladdin élőszereplős változatát!

Nektek is egy Blöff stílusú mozi jutott eszetekbe a Disney klasszikusának zenéivel? Mindenesetre nekünk felkeltette az érdeklődésünket a hír, ahogyan a többi információ is, amit most megosztunk veletek!

Hírek

Jennifer Lawrence A lány a vonaton-ban?

Ti is látni véltétek Hollywood kedvencét a filmben? Vagy még sem ő volt az? Talán az ikertestvére lehetett? Most eláruljuk!

Hírek

Új főszereplőt keresnek a Han Solo-filmhez!

A 2018-ra várható filmnek meghallgatásai hónapok óta lázasan zajlanak. Most pedig újabb nevek merültek fel a galaktikus csibészről szóló alkotás kapcsán!

Hírek

5 életrajzi film, ami Oscar-díjat érdemelt az elmúlt években!

A díjátadó több évtizedes története során a leggyakrabban olyan filmek vagy szereplőik nyernek, melyek híres élő vagy halott személyről szólnak! Most pedig Jackie Kennedy életét vitték vászonra, aminek előzetese már megtekinthető és amit már most nagy esélyesként tartanak számon!

Hírek

Na, ilyen előzetest még biztosan nem láttatok!

De mi sem! A Doctor Strange nemsokára bemutatásra kerül, de előtte még egy olyan dobással készültek az alkotói, amitől nekünk is tátva maradt a szánk!

Hírek

Újabb legendás színésznő csatlakozik a Marvel Kapitány-filmhez!?

Bár Sigourney Weaver-t eddig érthetetlen okokból elkerülte az Oscar-díj, most úgy tűnik, a tavalyi győztes Brie Larson mellett, ő is szerepelni fog a hősnőről készült moziban!

Hírek

10 katasztrófafilm, ami megrengette a világot

Ezúttal olyan filmeket gyűjtöttünk össze melyek biztosan nem hagynak hidegen senkit. Mindenkinek van elképzelése arról, hogyan érhet véget a világ, ahogyan rengeteg rendezőt is megihletett már ez a téma. Lássuk!

Hírek

Köss ki te is a Karib-tenger kalózai 5-nél!

A legújabb kalózos sztori első beharangozója Jack Sparrow nélkül is felkeltette az érdeklődésünket, sőt Javier Bardem-nek köszönhetően, biztosan lehorgonyzunk majd mellette!

Hírek

10 film, aminek a ZENE a főszereplője!

Mivel október 1-jén ünnepeljük a zene világnapját, összeszedtünk nektek néhány olyan filmet, amiben a zene fontos szerepet játszik! Ez a jelentéktelennek tűnő fogalom ugyanis ott van a mindennapjainkban és meghatározza az életünket.

Hírek

Hé lányok! Most nyerhettek egy randit a Szárnyas fejvadász 2 sztárjaival!

Igazából bárki jelentkezhet a lényeg amúgy is az, hogy most végre egy szerencsés személy biztosan elcsípheti Ryan Gosling-ot, sőt Harrison Ford-ot is! Mit kell mindehhez tenned? Eláruljuk!

Hírek

A Fekete Párduc újabb ellenséget kap!

Nem sokkal azután, hogy bejelentették Michael B. Jordan lesz az afrikai hősről szóló film főgonosza, újabb ellenfelet adtak a sztorihoz! Lássuk, kivel kell megküzdenie Chadwick Boseman karakterének!

Hírek

Élőszereplős változata készül Az oroszlánkirálynak!

Sosem gondoltuk volna, hogy ez a pillanat is eljön, pedig sejthettük volna a Disney klasszikusok újragondolásának sorából, miért pont ez az ikonikus darab maradna ki? Lássuk, mire számíthatunk!

Hírek

A Legendás állatok új előzetese akciódúsabb varázsvilágot igér!

A Harry Potter-történetek legújabb láncszemének készítői ezúttal mindent bevetettek, hogy azokat is meggyőzzék, akik eddig kételkedtek volna a moziban! Talán túlságosan is sok mindent.

Hírek

Az új Tomb Raider-film teljesen új irányt vesz!

A klasszikus alkotás feldolgozásában Alicia Vikandert láthatjuk majd, és most az is kiderült, hogyan kell elképzelnünk a mozit!

Hírek

Felismered a filmeket a hangulatjelek alapján?

Ha gyermekként imádtad a puzzle-t, és igazi filmrajongó vagy, ez a kvíz Neked szól! Vajon sikerül megnevezned a filmeket az emojik alapján?

Hírek

Összegyűjtöttük a 10 legfeledhetetlenebb filmes párost!

Biztosan mindannyian drukkoltunk már egy-egy szerelmes párnak a kedvenc mozinkban, de mi történik akkor, ha a hollywood-i csillagok nem csak egy történetben bizonyulnak tökéletes párosnak? Eláruljuk!

Hírek

Ideje félnünk, megkezdődtek a Jumanji 2 forgatásai!

A klasszikus történet feldolgozásában, olyan sztárok szerepelnek majd, mint Kevin Hart, Jack Black, valamint The Rock. Mi pedig végre láthatjuk a szereplőket jelmezeikben felsorakozva is!

Hírek

Miles Teller elkövette élete legnagyobb hibáját?!

De vajon mi is sajnáljuk, hogy nem fogadta el az év egyik legjobb filmjének ki kiáltott mozi  főszerepét? Lássuk, miért is mondhatott nemet Teller az alkotásra!

Hírek

Vajon máris tudni lehet, hogy kik nyerik az idei Oscar-díjat?

Még csak ősz van, de már most jobb, ha odafigyelünk a mozik filmes felhozatalára, ugyanis könnyen lehet, hogy már megtekinthetjük az idei Oscar-gála nagy esélyeseit!

Hírek

Jamie Dornan Budapestre jön és nemcsak a női szíveket fogja elrabolni!

A szürke ötven árnyalata sztárja ugyanis újabb szerepet kapott egy A-listás sztárokkal teletűzdelt eredettörténetben, amit ráadásul hazánkban forgatnak idén télen.

Hírek

Brad Pitt és Marion Cotillard máris oltár elé állnak?

A két sztár közös filmjének forgatásai egy ideje már befejeződtek, miközben az egész világ Brad Pitt válásától és a francia színésznővel való állítólagos viszonyától hangos. Most pedig újabb részletek láttak napvilágot a Szövetségesek film kapcsán!

Hírek

Jared Leto ismét őrült szerepben lesz látható!

A többszörös Oscar-díjas színész ezúttal olyan művészt fog megtestesíteni, akinek a neve a furcsa szó mellett szerepelhetne a szótárban, ráadásul A Wall Street farkasa című film írójával dolgozik majd együtt!

Hírek

Itt a várva várt Passengers előzetese!

Vajon várjuk-e még a mozit a beharangozó után is? Mit tartogathat számunkra a szerelmes űrodüsszeia Jennifer Lawrence és Chris Pratt főszereplésével? Eláruljuk!

Hírek

Paul Walker ismét látható lesz a Halálos iramban-filmekben?

A színész halála sok embert ért váratlanul, nemcsak családja és barátai, de a sportkocsiktól hangos filmek stábja is megrendülten állt az eset előtt. Most pedig úgy tűnik, megidézhetik a szellemét!

Hírek

Jeremy Irons születésnapi 7 arca

Az Oscar-díjas sztár ma ünnepli 67. életévét mi pedig úgy döntöttünk, összeszedünk néhány felejthetetlen pillanatot, ami bizonyítja tehetségét, valamint, hogy miért dobogtatja meg évtizedek óta női szívek millióit.

Hírek

10 dolog, amit nem tudtál a Holtodiglan sztárjáról!

Ben Affleck neve mindenki számára ismerős lehet, ahogyan azt is mindenki tudja, hogy a két Oscar-díjas alkotó már bizonyította tehetségét a kamerák előtt és mögött is, de van még egy-két információ, aminek jobb a birtokában lennünk, hogy teljes képet kapjunk Hollywood Gézájáról!

Kritikák

A Bridget Jones babát vár minden várakozásunkat felülmúlta!

A naplóját írogató szingli visszatért a vászonra, jobb formában van, mint valaha és persze most is két férfi között őrlődik. Azt hinnénk lerágott csont az ügy, de Bridget még mindig tud újat mutatni!

Hírek

Jöhet 8 érdekesség a Holtodiglanról?

Miután szeptember 19-én országos premierrel érkezik az utóbbi évek egyik legjobb thrillere a Cool-ra, összeszedtünk pár izgalmas részletet a forgatásról és a színészekről!

Hírek

Eva Green újabb nagy rendezővel dolgozik együtt!

A különc színésznő ezúttal Roman Polanski alkotó filmjében tűnik fel, egy tőle már megszokott sötét hangulatú műben a Based On A True Story című pszicho-thrillerben!

Hírek

Margot Robbie megállíthatatlan!

A színésznő ezúttal olyan dologra szánta el magát, ami nagy előrelépést jelent számára és, amit a rajongók is biztosan imádni fognak! Mi lehet ez? Eláruljuk!

Hírek

Szeptember 24-én mutatja be az RTL Klub elsőként televízióban a Saul fiát

Az idei Oscar-díj legjobb külföldi filmje, Nemes Jeles László Arany Glóbusz díjas alkotása, a Saul fia szeptember 24-én, szombat este kerül elsőként televíziós képernyőre, köszönhetően az RTL Klubnak.

Hírek

Adam Driver titkokat osztott meg a Star Wars-ról!

A Star Wars: Az ébredő erő sztárja érdekes dolgokról beszélt a franchise kapcsán, sőt a véleményét is kifejtette a készülő moziról. Meg fogsz lepődni mihez hasonlította a legújabb epizódot!

Hírek

A sötét ötven árnyalata nem csak címében baljós!

Az első előzetesnek köszönhetően most bepillanthatunk a folytatásba, amiből egyértelműen kiderült számunkra, hogy van, ami nem változik, ugyanakkor egy-két dolog felkeltheti a kíváncsiságunkat is!

Hírek

Daniel Radcliffe végleg nemet mond Harry Potterre?

Nemrég felmerült egy nyolcadik varázsló kaland esélye, amelybe a stúdió szíve szerint újra visszahívná az eredeti főszereplőt. Most megkérdezték erről Harry-t is, aki meglepő választ adott.

Hírek

Sose lesz vége a Jurassic World-filmeknek!

Nem mindenki szerette a negyedik dinós kalandot, de tény, hogy nagyon jól hozott a kasszáknál és Chris Prattet is zabálta a nép. Ezek után nem volt meglepő a második rész híre, azonban ezzel nem lesz vége a bulinak.

Hírek

Tom Hanks ezúttal kemény fába vágta a fejszéjét!

A színészre úgy tűnik, nagy hatással volt Clint Eastwood és a rendezővel való közös munka, ugyanis úgy döntött új terepen próbálja ki magát!

Hírek

Újabb szereplője van a The Flash-filmnek!

Bizony, úgy tűnik Ezra Miller mellett ismét egy nagy nevet láthatunk a készülő mozi stáblistáján! Ki lehet az? Annyit elárulunk, hogy ismerős lehet számunkra már másik képregényadaptációból!

Hírek

Tom Ford legújabb filmjét már a plakátjai miatt is megakarjuk nézni!

Az egyébként designerként tevékenykedő Ford, már bizonyított a 2009-es Egy egyedülálló férfi című filmmel, most pedig ismét a mozikat célozta meg, ezúttal egy thrillerrel, amiben Amy Adams és Jake Gyllenhaal is feltűnik majd!

Hírek

Hivatalos: Joe Manganiello lesz Deathstroke az új Batmanben!

Nemrég Ben Affleck már felkeltette az érdeklődésünket a karakter iránt, most pedig végre azt is megtudtuk, hogy ki fogja alakítani a gonosztevőt!

Hírek

Mel Gibson beintett a szuperhős filmeknek!

Legutóbb a színész sikereiről írtunk, hiszen a Velencei Filmfesztiválon a kritikusok körberajongták legújabb rendezését, a Hacksaw Ridge című filmet.  A vörös szőnyegen persze nem csak a saját háza tájáról mesélt.

Hírek

A Justice League valóban a Föld megmentésén dolgozik!

A mozi sztárjai videóüzenetben hívták fel figyelmünket egy komoly problémára! Nincs mit tenni, Ben Affleck-ék nagyon maguknak érzik a szuperhős szerepet! Reményeink szerint a filmben is így lesznek vele!

Hírek

Melyik filmet várjuk már nagyon? Ezt a krimit biztosan!

Szeretjük bejelölgetni magunknak, hogy mégis melyik hónapban, milyen történetekért szeretnénk ellátogatni a moziba. Ugyan még csak szeptember van, de mi már kiszemeltünk egy októberi alkotást.

Hírek

James Gunn tudja a megoldást A galaxis őrzői 2 legnagyobb talányára!

A rajongóknak nem kell félniük, a rendező minden eshetőségre felkészült, ahogyan arra is, hogy hogyan fog az egyik legkedveltebb karakter és az őt alakító színész összepasszolni a folytatásban.

Hírek

Shia LaBeouf nem volt elég őrült a Suicide Squad-hoz!

Mint tudjuk, a sztárnak sikerült kétes hírnevet szereznie az évek során. Sokan áradoznak tehetségéről, ahogyan arról is, mennyire kiszámíthatatlan színész. Nos, úgy tűnik a DC rosszfiúkhoz ez a két tulajdonsága sem volt elegendő!

Hírek

Mel Gibson új rendezése brutális képekkel sokkolta a kritikusokat!

Korábban már írtunk róla, hogy megkezdődött az idei Velencei Filmfesztivál, azonban a könnyed musical-sikerek mellett, most úgy tűnik, egy évek óta száműzetésben élő sztár diadalmenete került a középpontba.

Hírek

Íme, Jennifer Lawrence új sci-fijének plakátja!

A partnere nem más, mint A galaxis őrzői sztárja, Chris Pratt. A filmet pedig decemberben már a vásznon is láthatjuk!

Hírek

Ki a legesélyesebb James Bond szerepére?

Hiába nem aratott akkora sikert a Spectre, mint elődjei, a 007-es rajongók alig várják, hogy láthassák a következő történetet. A kérdés pedig nem más, mint, hogy ismét feltűnik-e kedvencük, Daniel Craig a titkos ügynök szerepében, vagy új sztárt köszönthetünk Bondként?

Hírek

Rock megmutatta, milyen is lesz a Jumanji 2!

Dwayne „The Rock” Johnson nem arról, híres, hogy sokat pihenne. Nemrég fejezte be a Fast8 forgatásait, de már bele is vetette maját az újabb munkába, ami nem más, mint a nagy klasszikus, a Jumanji remake-je! Most pedig végre láthatjuk is, hogyan fog festeni a sztár a filmben!

Hírek

Kíváncsi vagy, ki Stan Lee legutáltabb Marvel-karaktere?

Azt már megtudtuk, melyik volt a legenda kedvenc filmes cameoja, most pedig kiderült, melyik mozit kedveli a legkevésbé, sőt azt is elárulta, hogy mi miatt, vagyis inkább ki miatt!

Hírek

Gyereksztárok, akik meghódították Hollywoodot!

Rengeteg, díjakkal és kritikai elismeréssel büszkélkedő A-listás színész már gyerekkorában tudta, hogy mit akar. Összegyűjtöttük nektek a legnagyobb neveket közülük!

Hírek

Oscar-esélyes musical a láthatáron?

Az Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével készült Kaliforniai álom mindenkit elbűvölt Velencében.  A 73. Velencei Filmfesztivál nyitófilmjét hatalmas ovációval fogadta a közönség, a sajtó már most a legnagyobb Oscar-esélyesként emlegeti a Whiplash rendezőjének (Damile Chazelle) legújabb alkotását.

Hírek

Ryan Reynolds-szal forgatni egy igazi álom!

Mindenki emlékszik még a Deadpool hatalmas sikerére? És a mozis hadjáratot megelőző végtelen nyűglődésre, amikor senki se akart zöld utat adni a projektnek? Most újabb részletek derültek ki a forgatásról!

Hírek

Még több részlettel támad az Alien: Covenant!

Michael Fassbender végre elárulta, mit értett az alatt, hogy a Prometheus folytatása ijesztőbb lesz, mint az eddigi űrlényes filmek. Már most tövig rágtuk a körmeinket, mi lesz velünk a moziban?

Hírek

Ryan Goslingék új musicelje már most meghódította a kritikusokat!

Korábban mi is beharangoztuk a Whiplash rendezőjének legújabb filmjét. Eddig két előzetesben pillanthattunk be a szerelmes történetbe, most pedig megérkeztek az első kritikák is.

Hírek

Jön A hihetetlen család 2!

12 évvel ezelőtt rajongtunk a különös szuperhős családért, most pedig a Pixar és az eredeti alkotók ismét összeálltak, hogy elkészítsék a folytatást! Lássuk, mire számíthatunk!

Hírek

Mégis kaphatunk egy nyolcadik Harry Potter-filmet?

Mióta tovább folytatódott a varázslótanonc története egy színházi darab formájában, mindenki arra vár, mikor jelentik be, hogy a darabból film is készül majd. Most új pletykák köröznek az interneten, egy nagy visszatérőt rebesgetve!

Hírek

Ki lesz Batman ellenfele?

Úgy tűnik, megvan a válasz és még aggódnunk sem kell, a gonosztevő ugyanis egyszerre testesíti meg a mentális, lelki és fizikai terrort! Ki lehet ez? Eláruljuk! Meg fogsz lepődni, hiszen nem is olyan ismeretlen számunkra a gazfickó!

Hírek

Michael Fassbender otthagyja a filmipart?

A színész nemrég sokkoló bejelentést tett, amire talán senki sem számított. Hogy miért döntött így, és mit csinál majd a színjátszás helyett, most kiderül!

Hírek

Kíváncsi vagy, mit csinál Thor a szabadidejében?

Most végre megtudtuk, miért nem szerepelt hősünk az Amerika kapitány: Polgárháború című filmben, sőt azt is, hogyan és kivel él, valamint még jó pár vicces momentum kiderül a Marvel-filmek karakteréről és társairól. A készítők ugyanis fullba nyomták a Thor-t (és mi is)!

Hírek

Együtt moziznál Emma Stone-nal? Segítünk!

A színésznő megosztotta filmes múltját a rajongóival, így most már mindenki megtudhatja, mi a kedvenc filmje, monológja, sőt azt is, mi sarkallta arra, hogy színésznő legyen!

Hírek

Szaftosabb is lehetne a Túl a barátságon!?

Pedro Almodóvar elárulta, milyen lett volna az alkotás, ha az eredeti elképzelések szerint ő rendezheti a filmet. Nos, az biztos, hogy a Heath Ledger és Jake Gyllenhaal főszereplésével készült film egy könnyed történet lett a rendező terveihez képest.

Hírek

Eddig nem is tudtuk, mennyi mindent köszönhetünk Chris Pratt-nek!

Legalábbis A galaxis őrzői 2-nek az egyik kulcsszerepét biztosan, ugyanis az ifjú titán nélkül a rendezőnek eszébe sem jutott volna Kurt Russell neve, Star-Lord apjaként!

Hírek

Búcsút mondhatunk Amerika kapitánynak?

Bizony, úgy tűnik az Avengers: Infinity War című film lehet az utolsó, amiben láthatjuk hősünket, vagy mégsem? Eláruljuk!

Hírek

Ma minden az új filmzenékről szól!

Izgalmas péntekre ébredtünk, hiszen ez a nap – úgy tűnik – a film és a zene házasításáról és az új dalokról szól. Két film is új betétdalokkal dobbantott, szerintünk mindkettőt érdemes meglesni!

Hírek

Újabb cameók várhatóak a következő Bosszúállók-filmben?

Már jó ideje megy a találgatás, hogy vajon a Marvel kiket ránt még be a következő nagy csatájukhoz, amely ráadásul két részben támad majd. Felmerültek Star-Lordék, most pedig újabb nevek köszönhetnek be.

Hírek

Véget érhet a McFassy, de új bromance van születendőben!

A sztárvilágban gyakoriak a szerelmek és a barátságok is, most pedig úgy tűnik, hogy két kedvencünk Tom Hiddleston és Michael Fassbender nagyon is egymásra találtak. Lehet azonban hogy mindez csupán csak látszat és más áll a dolog hátterében?

Hírek

Két svéd bombázó egy filmben?!

Alicia Vikander és Eva Green most együtt szerepelnek a vásznon. A készülő mozinak forgatásairól pedig meg is érkeztek az első fotók, amiket látva a lélegzetünk is elállt! Lássuk, miről is van szó!

Hírek

Elárasztották a netet a Thor-Loki fotók! Segítség!

Aki eddig nem tudta, hogy már forgatják az asgardi istenség következő önálló filmjét, az az elmúlt napokban tuti rájött, hogy miből maradt ki. Mióta Tom Hiddleston visszatért a forgatásra, csak úgy áradnak a képek.

Hírek

A Jurassic World sztárja már bekészítette futócipőit

Az első rész aggódó nagynénije, akit a sármos Chris Pratt vesz le a lábáról, amik valljuk be, nem akármilyen lábak, főleg ha azokra a tűsarkúakra gondolunk, amiket Howard visel az egész film alatt és amikben különböző dinoszauruszok elől futkározik!

Hírek

Arra vágysz, hogy Gandalf adjon össze a pároddal? Buktad!

Ian McKellen nem szereti fullba tolni a Gyűrűk urát, még akkor sem, ha baromi jól megfizetnék érte. Így esett, hogy egy eléggé menő meghívást utasított vissza.

Hírek

Csúszhat az Assassin’s Creed bemutatója?

A videójáték adaptációja úgy tűnik, mégsem kerülhet még idén a mozikba! Hogy fogjuk ezt az évet túlélni Michael Fassbender akciófilmje nélkül? Remélhetőleg azért nem kell sokat várnunk a filmre!

Hírek

Milyen, amikor Emma Stone dalra fakad? Megmutatjuk!

Egyszer már felpörögtünk a decemberben érkező La La Land miatt, most viszont a film újabb előzetest kapott, amelyben már a női főszereplő búgó hangját hallgathatjuk. Kezdünk durván musical hangulatba kerülni!

Hírek

Jöjjön 10 Disney klasszikus, melyek a mozivásznat is meghódították!

Manapság a filmiparban mindenhol szétnéznek egy-egy potenciálisan jó sztori után, így nem meglepő, hogy előszeretettel vesznek elő gyerekkori klasszikusokat is, így például a Disney meséket. Nézzük a legfrissebbeket!

Hírek

Ezt a 6 infót biztosan tudnod kell a Marvel legújabb hőséről!

Az Amerikai kapitány: Polgárháború sikere után, most újabb képregény adaptációt mutatnak be a készítők, melynek hőse Doctor Strange és akinek történetével kapcsolatban jobb, ha egy-két dolgot tisztázunk.

Hírek

A Harry Potter sztárja kiüti Brad Pittet?

Rupert Grint, mindenki kedvenc Ron Weasley-je, most új szerepben próbálhatja ki magát, amihez bizony köze van Guy Ritchie egyik klasszikusának is! Ki találod, melyik lehet ez? Eláruljuk!

Hírek

A galaxis őrzői beugranak a Bosszúállókhoz egy kicsit?

Marveléknél ég a világ, ugyanis az egyik sztárjuknak sikerült egy eléggé lényeges információt ideje korán elkottyintania. Vin Diesel a közösségi oldalán egy videóban jelentette be, hogy óriási cameó várható a stúdió háza táján.

Hírek

Érdekes képek láttak napvilágot a Thor: Ragnarok forgatásáról!

Chris Hemsworth és Tom Hiddleston ismét belevetette magát a képregényhősökről szóló újabb mozi munkálataiba, amiről több fotó is készült, és amiknek hála nem egy izgalmas részletet ismerhettünk meg a Thor harmadik felvonásáról.

Hírek

A Spider-Man: Homecoming Mary-Jane-je más lesz, mint az eddigiek?!

A legújabb üdvöske, aki a pletykák szerint megformálhatja Pókember ikonikus szerelmét, Zendaya Maree Stoermer. Ő pedig egzotikusabb, mint az előző színésznők, akik a karaktert játszották. Na, de lássuk, mit szólt mindehhez James Gunn!

Hírek

Az új Pókember is kórházakban jótékonykodik!

A Marvel színészeinél nem szokatlan, hogy szabadidejükben is a rajongók az elsők, és mindent megtesznek, hogy az apróságok találkozhassanak kedvenc hőseikkel. Most Tom Holland is beállt a sorba.

Hírek

Jared Leto is Budapestre látogat?

Az újonnan Jokerként is emlegetett színész-zenész is benne lesz a Szárnyas fejvadász második részében. Hogy kit játszhat majd és van-e esély rá, hogy hozzánk is benéz? Most megelmélkedjük!

Hírek

Eldőlt: Bradley Cooper Lady Gagát rendezi!

Eddig csak sejteni lehetett, hogy eljön ez a bejelentés is, azonban csak többéves huzavona után dőlt el, hogy a Csillag születik legújabb feldolgozását a fent említett sztárokkal láthatjuk majd.

Hírek

Natalie Portmannek elege lett a Marvelből?

Az Oscar-díjas színésznőt eddig kétszer láthattuk megjelenni a szuperhősök világában, azonban most úgy tűnik vége a Thor-korszaknak.

Hírek

Így reagál Mark Wahlberg, amikor összetévesztik Matt Damonnel

Nem egyszer fordult már elő, hogy a Ted sztárját Mattnek, a Mentőexpedíció színészét pedig Marknak szólították. Hogy miben rejlik a két híresség hasonlósága, és hogyan kezelik az ebből adódó kellemetlen szitukat? Azt árulják el ők maguk!

Hírek

A legédesebb búcsú R2-D2-tól!

A hétvége során a Star Wars univerzumot egy szomorú hír rendítette meg: meghalt Kenny Baker, akit a legtöbb rajongó a nagy kedvenc R2-ként ismerhetett. Vajon hogyan emlékeztek meg a színészről?

Hírek

Keira Knightley Disney balerina lesz!

Mostanság folyamatosan kapjuk a híreket, hogy egyre több klasszikust dolgoznak fel, és a híres történetek a filmvásznon is életre kelnek. A legújabb ilyen a Diótörő.

Hírek

Mikor érkezhet az első Fast 8 előzetes?

A Halálos iramban filmek körül mindig zajlik az élet, legutóbb attól pezsgett a média, hogy Dwayne Johnson beszólt a férfi kollégáinak. Most viszont tényleg a Fast 8 került a középpontba a legfrissebb részletekkel.

Hírek

Már készül is a Star Wars 8 zenéje?

A következő trilógia második részének munkálatai július 22-én befejeződtek. Az 5 hónapig tartó forgatás után úgy tűnik, hetek kérdése és John Williams nekikezdhet egy újabb legendás score elkészítésének.

Hírek

Superman teljesen sötétbe borul?

Ugyebár, a DC háza táján most minden az  Öngyilkos osztagról és a heves kritikáiról szól, azonban nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy Zack Snyder következő filmje, az Infinity War első része is bőven forog már. Most pedig újabb részletek láttak napvilágot.

Hírek

Mi történik Logannel a Farkas harmadik részében?

Hugh Jackman izgalmas képet osztott meg magáról a közösségi oldalán, ami új teóriákat vethet fel a színész – állítólag – utolsó Farkas-filmjéről. Kíváncsi vagy? Nézzük!

Hírek

Margot Robbie számára a határ a csillagos ég!

Idén már eljátszotta Tarzan csaját, majd megpróbálta megmenteni az Öngyilkos osztag mozit, amihez sajnos a rövid nacija sem volt elég, most pedig újabb szerepben próbálhatja ki magát! Hogy mi lehet ez? Eláruljuk!

Hírek

Ki ne hagyd a Zsivány Egyes új előzetesét!

Az eddigi előzetesek leginkább Jyn Erso bemutatására koncentráltak, aki csatlakozik a lázadók csapatához. Ez a beharangozó azonban mást is mutat, így a Csillagok háborúja rajongók többet is megtudhatnak a filmről és egy meglepetésben is részük lesz! Egyszóval, leesik az állatok, ha megnézitek!

Hírek

David Fincher rendezi a Z világháború folytatását!

A régi rendező Juan Antonio Boyana ugyanis elfoglalt a Jurassic World 2 munkálataival, így Brad Pitt - aki nemcsak szereplőként, de producerként is visszatér a moziba - a Harcosok Klubja alkotója mellett döntött.

Hírek

Zoe Kravitz is feltűnik majd Eddie Redmayne oldalán az új HP filmben!

Lenny Kravitz lánya is szerepet kapott a Legendás állatok és megfigyelésük című filmben. A Harry Potter spin-off, melyben Eddie Redmayne, Katherine Waterson, Ezra Miller és Alison Sudol mellett most már a fiatal tehetség is feltűnik majd, New Yorkban játszódik, hetven évvel Harryék története előtt.

Hírek

Megvannak az Ocean’s Eleven női remake-jének nevei!

Bizony, nem volt elég a Szellemirtók elkészítése női főszereplőkkel, de most George Clooney népszerű film-sorozatából is feldolgozás lesz méghozzá, nem is akármilyen színésznőkkel, illetve olyan énekesnővel, mint például Rihanna!

Hírek

Jöhet 10 videóklip, amiben mozisztárok cameóznak?

Sokféle összeállítást írtunk már a filmek kedvelőinek, ezúttal azonban nemcsak nekik, de a zeneszeretők táborának is kedveskedünk! Lássuk, milyen videóklipekben szerepeltek az elmúlt években kedvenc színészeink!

Hírek

Az új Kaptár-film előzetesétől eldobjuk az agyunkat!

A Resident Evil: The Final Chapter trailere olyan jól sikerült, hogy alig hittünk a szemünknek, na és a zene, hát az valami isteni! Milla Jovovich pedig egy csapásra a legmenőbb nő lett a szemünkben!

Hírek

Jön a Man of Steel folytatása!

Superman rajongók figyelem! Kedvenc vörös köpenyesünk visszatér a vászonra egy újabb önálló filmmel. A DC-t ugyanis nem lehet megállítani azon törekvésében, hogy egy teljes univerzumot építsen a szuperhőseiből a mozikba. Lássuk, mire számíthatunk!

Hírek

Dwayne Johnson beszólt a Fast 8-as kollégáinak!

A színészről igazából senki sem gondolná, hogy bárkinek is nekimenne, hiszen eddigi tapasztalataink alapján egy igazi csapatjátékos. Most azonban egy kommentben sikerült kicsit túl őszintére vennie a figurát.

Hírek

Loki visszatért!

Most már biztosra vehetjük, hogy Thor különc testvére is szerepelni fog az éppen most forgó Thor: Ragnarok című harmadik felvonásban. Hiddleston volt oly kedves és egy képpel borzolta fel a rajongók idegeit.

Hírek

Úgy tűnik, önálló Joker-filmet kapunk végre!?

Már volt szó arról, hogy a bohóc saját filmje is elkészül, ahogyan Bumeráng kapitány történetét is megismerhetjük. Most pedig a legutóbbi Joker, Jared Leto latolgatta a mozi esélyeit!

Hírek

Rendezőként debütálhat Brie Larson!

Úgy tűnik, ha az ember Oscar-díjat nyer egy felkavaró drámával, majd ezt követően még több műfajban bizonyít, akkor egyenes út nyílik szinte minden felé. A 26 éves színésznő újabb kihívás elé nézhet.

Hírek

Mi hiányzik még a Gambit-filmhez?

Egyelőre sajnos nem sokat tudni arról, hogy a készítőknek mi a célja a jövőben az X-Men franchise-zal a Deadpool 2-n kívül, de úgy tűnik, még egy vagány kedvencünk landolhat a mozikban!

Hírek

A sötét ötven árnyalata sztárjának szívbemarkoló vallomása

A botrányfilm második részének forgatásai Franciaországban zajlanak még jelenleg is, ám nem egészen úgy, ahogyan azt a készítők tervezték. A Mr. Grey-t alakító színész ugyanis elgondolkodott azon, hogy otthagyja az egészet.

Hírek

Óriási az összetartás a DC-filmek rendezői között!

Nem tudjuk, kinek sikerült már eljutnia az Öngyilkos osztag vetítésére – nekünk igen –, de van benne egy jelenet, ami nem David Ayer keze munkája. Hogy miért nem? És kié? Most kiderül!

Hírek

Mila Kunisból rosszalkodó kismama lett új filmje kedvéért

Rossznak lenni jó. Ezt Mila Kunis, Kristen Bell, Christina Appleagate és Kathryn Hahn nem is akárhogyan bizonyítja be a Másnaposok-trilógia szerzőpárosának legújabb fergeteges vígjátékában, a ROSSZ ANYÁK-ban!

Hírek

Jared Leto a filmipar igazi őrültje! Íme, 9 ok, miért!

Rengeteg színésszel találkozhattunk már, akik konkrétan a végletekig képesek elmenni egy-egy szerep kedvéért. Vegyük például az átalakulásokat. A héten debütáló Öngyilkos osztag Jokere is közéjük tartozik.

Hírek

Kirsten Dunst ezúttal rendez, méghozzá nem is akárkit!

A színésznő készített már több rövidfilmet, de most nagyobb munkába fog és az írónő Sylvia Plath főművét a The Bell Jar-t viszi vászonra, melynek főszerepére már meg is nyert magának egy ifjú tehetséget!

Hírek

Elhunyt A nagy Lebowski sztárja

David Huddleston fényes karrierje több mint fél évszázadon át tartott. A színész rengeteg emlékezetes filmes és színházi szereppel írta be magát a filmtörténelembe.

Hírek

Miles Tellert nem láthatjuk a következő A beavatott-filmekben?

Nemrég tudtuk meg, hogy a mozifilmek helyett, a készítők inkább sorozatot készítenének a történetből, ami nemcsak a rajongókat, de az alkotások szereplőit is meglepték!

Hírek

Újabb nagy név a Fast8 forgatásán!

Helen Mirren Oscar-díjas színésznőt is a fedélzetén köszöntheti a Halálos iramban legújabb része! Sőt Vin Diesel-nek köszönhetően megtekinthetjük az első fotót is a forgatáson járó csillagról!

Hírek

Ki ne akarna Ansel Elgort-ból kettőt?

A Csillagainkban a hiba sztárja egy új indie filmben vállalt szerepet, amiben nem is egy, hanem rögtön két karaktert is el kell játszania. A fiatal tehetség ugyanis, egy ikerpárt fog alakítani!

Hírek

Ismét kedveskednek a Harry Potter rajongóknak!

Pár napja jelent meg a legújabb Harry Potter történet, és nemrég jött ki egy új előzetes a Legendás állatok és megfigyelésük című mozihoz, de máris újabb jó hírrel szolgálhatunk kedvencedről!

Kritikák

A Suicide Squad nem temeti magát és mi sem tennénk a helyetekben

A nyár egyik legígéretesebb mozija nem igazán nyerte el a külföldi kritikusok tetszését. Mi azonban most elmondjuk nektek, miért nem kell aggódni a film miatt!

Hírek

Yondu új külsőt kap A galaxis őrzői 2-ben

Az idei Comic-Con résztvevői belekukkanthattak A galaxis őrzői folytatásának egy-két részletébe, akik viszont nem tudtak részt venni az eseményen, most megleshetik, hogyan fog kinézni a kék-bőrű útonálló a film második részében.

Hírek

Dwayne Johnsont semmi sem állíthatja meg az új Halálos iramban részben!

Pontosabban ebben sem! Ugyan, ki és mi merne ellenkezni egy ilyen izomkolosszussal?! Ő az az ember, aki még a gipszet is letörte magáról, amikor az akció megkívánta! A színésznek köszönhetően most még többet tudhattunk meg a Fast 8-ról.

Hírek

Megvan a 2017-es Golden Globe házigazdája!

A díjátadó szervezői egy igazán nagy lendületű frissítést terveznek jövőre, hiszen az évek óta tartó kiszámíthatóságuknak most vége szakad: egy teljesen új tévés arcot kértek fel a műsor porondmesterének.

Hírek

Matt Damon majdnem kitúrta Ben Affleck-et?

A két színész barátsága világszerte ismert, ahogyan az is, hogy lassan már 10 éve nem dolgoztak együtt. A Good Will Hunting Oscar-díjat hozott a párosnak, de előfordult, hogy ugyanazért a szerepért versengtek! Mégis melyik lehetett ez?

Hírek

Channing Tatum, mint sellő?

Bizony, kedvenc táncos szívtiprónk ezúttal uszonyokkal mutatja be tökéletes mozgását. Ugyanis a Csobbanás feldolgozásában fog szerepelni, aminek történetén a készítők úgy csavarnak egyet, hogy az új sztoriban Daryl Hannah hableányából, hablegényt csinálnak Tatum segítségével!

Hírek

Mi a közös a Star Trek-ben és A galaxis őrzői 2-ben?

Nem Superman az egyetlen hős, aki jövőre feltámadva a halálból visszatér a Justice League-ben, a vászonra! A galaxis őrzői 2 szereplője Groot, facsemete formájában lesz látható! Most pedig egy ennél is furcsább dologra hívták fel a figyelmünket!

Hírek

Jared Leto félt elfogadni Joker szerepét?!

Sok mindent elmondhatunk a zenész-színészről, de azt, hogy egy félős kiscsaj lenne, nem igazán. Azonban még ő is elgondolkodott rajta, hogy be merje-e vállalni az Öngyilkos Osztag főgonoszának szerepét, hiszen ikonikus előd után kellett nagyot villantania.

Hírek

Andrew Garfield ismét hős szerepben?!

A csodálatos Pókember sztárja Mel Gibson filmjében lesz látható és nem is akárhogyan! Ezúttal második világháborús katonaként tűnik fel, aki életét kockáztatva menti meg társait, mindeközben pedig vér sem tapad a kezeihez!

Hírek

Amerika kapitány nem is olyan jófiú?

A pletykák szerint, a sztár ezúttal egy meglehetősen furcsa, ugyanakkor sötét karaktert fog eljátszani. Eláruljuk, hogy van némi köze Russell Crowe-hoz, de közben mégsem! Na, kitaláltátok?

Hírek

A Mary Poppins reboot újabb nagy nevet tudhat magáénak!

A Disney úgy döntött nemcsak animációit éleszti újjá élőszereplőkkel, de régi klasszikusát is új köntösbe csomagolja. A daloló dadus szerepére már megnyerték Emily Blunt-ot, most pedig egy több Oscar-díjas színésznő is csatlakozik a stábhoz!

Hírek

Még több cameó várható az Öngyilkos osztagban!

Azt már az eddigi előzetesekből megtudhattuk, hogy Ben Affleck Batmanje beugrik egy rövid kis látogatásra az anti-hősök közé, most azonban egy újabb névről is kiderült, hogy megjelenik a filmben.

Hírek

Megtalálták a Deadpool 2 főgonoszát?

A Deadpool akkora sikert aratott világszerte, hogy egyértelmű volt, hogy lesz még folytatása. Most pedig úgy tűnik az egyik kulcskarakter szerepére is megtalálták a megfelelő személyt!

Hírek

Van, akivel nem lehet betelni!

James McAvoy legújabb filmje a Split című thriller, amelyben nem egy, hanem rögtön 23 személyiséget is meg kell formálnia! Az X-Men filmek sztárja pedig ezúttal sem okoz csalódást. Lássuk az előzetest!

Hírek

Lerántották a leplet a Zsivány Egyes szereplőjéről!

Már hónapok óta terjed a pletyka, hogy a nemrégiben kiválasztott fiatal Han Solo egy rövid időre szerepelhet a történetben! Nos, a film rendezője most megadta a választ a kérdésünkre!

Hírek

Már meg is találták a Fekete Özvegy rendezőjét?

Régóta tanakodik a Marvel, hogy mit kezdjen az egyik legkedveltebb hősnőjével, akinek önálló történetére minden rajongó kíváncsi lenne. Most pedig úgy tűnik, van is egy lelkes jelentkező a film megvalósítására!

Hírek

Charlie Hunnam mindenre nemet mond!

A színész már visszautasította A szürke ötven árnyalatának főszerepét is, most pedig újabb filmre mondott nemet, pedig már azt hittük biztosan láthatjuk őt! Érdekel, ezúttal melyik szerepet nem vállalta el? Eláruljuk!

Hírek

Jessica Chastain minden videójátékot kedvelő álma lehet!

A kétszer is Oscar-díjra jelölt színésznő ugyanis úgy néz ki, csatlakozni fog a The Division című filmhez! Azt már tudjuk, hogy a tehetséges színésznő a háborús helyzetektől sem riad vissza, de kíváncsian várjuk, ezúttal milyen szerepet szánnak neki.

Hírek

Egy Han Solo film sosem lehet elég!

Épphogy felocsúdtunk a hírből, hogy Alden Ehrenreich alakítja majd az ifjú űrcsempészt, máris olyan tervek terjengnek az éterben, hogy a Lucasfilm azonnal több részesre tervezi a spin-off sztorikat.

Hírek

Az új Alien-t mind látni akarjuk majd!

A film egyik főszereplője szerint legalábbis biztosan! Michael Fassbender beszélt az új részről, a forgatási élményeiről, a szerepéről David-ről és azt is megígérte, hogy a folytatás sokkal ijesztőbb és sötétebb lesz, mint amilyen a Prometheus volt!

Hírek

Befutott a Trainspotting 2 előzetese!

Itt a várva várt film első teaser-je! Most végre teljes valójukban láthatjuk a fiúkat az ismerős helyszínen. Nekünk már most borsódzik a hátunk!

Hírek

A DC vagy a Marvel durrantott nagyobbat a Comic-Conon?

A Marvel bejelentéseiről már tegnap megemlékeztünk, lévén összegyűjtöttük a legizgalmasabb újdonságokat. Most viszont vegyük végig, hogy a nagy ellenfél mivel szédítette el a rajongó geekeket.

Hírek

Will Smith a legmenőbb apuka a világon?!

A szülőség nem mindig hálás feladat, gondoljunk csak a folytonos aggodalmakra kivéve, ha az év egyik legjobban várt filmjében játszol szuperhőst, ahogyan a sztár is tette és, amiért a gyermekei rögtön kikiáltották a legkirályabb szülőnek!

Hírek

Marvel-őrület: infó-morzsák és női szuperhősök mindenhol!

Mindannyian úgy vártuk a Comic Cont, mint a messiást, hiszen minden geek tudja, hogy a szuperhős történetek itt kelnek igazán életre. És nem is kellett csalódnunk: kiderült, ki lesz Marvel kapitány és még megannyi részlet napvilágot látott.

Hírek

Őket már biztosan látni fogjuk a Fekete Párduc moziban!

Mióta kiderült, hogy az Amerikai kapitány: Polgárháború című film hőse önálló filmet kap, izgatottan vártuk a fejleményeket Michael B. Jordan és Lupita Nyong’o szerepe kapcsán. Most pedig végre megtudtuk, miként tűnnek fel Chadwick Boseman mellett!

Hírek

10 hihetetlen dolog a Harry Potter sztárjáról

Daniel Radcliffe július 23-án ünnepli a 27. születésnapját! Kíváncsi vagy milyen valójában a színész? Hogy ismerkedett meg barátnőjével? Milyen betegségben szenved? Most megtudhatod!

Hírek

Oscar Isaac-nek minden oka megvan az ünneplésre!

Úgy tűnik a Star Wars és az X-Men filmek sztárja nem mással dolgozhat együtt a jövőben, mint Steven Spielberg-el! Kíváncsi vagy min ügyködik majd a nyughatatlan páros? Lássuk hát!

Hírek

10 érdekességgel emlékezünk Robin Williams-re!

A két éve elhunyt színész ma lenne 65 éves! Ebből az alkalomból, és mert imádjuk, összeírtunk néhány dolgot, amit valószínűleg te sem tudtál a nagy nevettetőről!

Hírek

Batman megőrült?!

Áprilisban már kiderült, hogy a legújabb Batman filmben nemcsak, a denevérembert fogja ismét eljátszani Ben Affleck, de ő is fogja rendezni saját magát! Most pedig végre megtudhattunk néhány részletet is a sztár elképzeléseiről a sztorit illetően!

Hírek

Búcsút mondhatunk A Beavatott-sorozatnak?

Az eredeti tervek szerint, a The Divergent Series: Ascendant, 2017 júniusában kerülhet a mozikba! Azonban a készítőknek úgy tűnik más elképzeléseik lettek, így lehet, hogy Shailene Woodley-val és társaival, mégsem találkozunk a szélesvásznon! Mi történhetett? Eláruljuk!

Hírek

10 film a nemrég elhunyt Garry Marshall-tól!

A 81 éves korában elhunyt rendezőnek olyan klasszikusokat köszönhetünk, mint a Micsoda nő! és a Krumplirózsa. Marshall előtti tiszteletünket úgy rójuk le, hogy összegyűjtöttük 10 feledhetetlen művét!

Hírek

Ismerd meg Sofia Boutella-t a Star Trek legújabb harcosát!

Az algériai származású színésznő Madonna háttértáncosaként kezdte, majd egészen a csillagokig jutott a Star Trek: Mindenen túl című filmmel! Lássuk, mit érdemes róla és a szerepéről tudni!

Hírek

Nem egy, hanem rögtön több Indiana Jones filmet is kapunk?!

Nincs is nagyobb hír egy igazi Indy rajongónak, mint hogy újabb résszel örvendeztetnek meg minket az alkotók kivéve, ha nem egy, hanem máris több moziról van szó! Most már csak, azon kell izgulnunk, hogy kik lesznek a csillagok, akiket láthatunk az új részekben és, mire számíthatunk az új történetekben!

Hírek

Benedict Cumberbatch 10 születésnapi titka

Kedvencünk ma ünnepli 40. születésnapját, így a jeles alkalom és a kerek évszám alkalmából összeszedtünk néhány érdekességet nektek, amit biztosan nem tudtatok eddig a Star Trek csillagáról!

Hírek

A hét mesterlövész előzetese nagyot durrant!

A történet feldolgozásában olyan kedvenceink szerepelnek, mint Chris Pratt, Denzel Washington, Ethan Hawke és még sorolhatnánk, most pedig végre láthatjuk is a vadnyugat hőseit!

Hírek

Chris Hemsworth a Star Trek 4-ben!

Bizony, alig, hogy bemutatták a legújabb részt, már a folytatást tervezik, amiben mindenki Thor-ja visszatér nem is akárhogyan!

Hírek

Nincs menekvés! Jön a Szellemirtók 2!

Úgy tűnik, hiába a sok utálkozó, nálunk még be sem mutatták a történet remake-jét, de már most azt tervezik, hogy még egy filmet kapunk Melissa McCarthy csapatával!

Hírek

Ilyen lesz a jövőnk a Szárnyas fejvadász 2-ben!

A film részleteit hétpecsétes lakat őrzi, de szépen lassan megtudtuk, hogy többek között Ryan Gosling és Harrison Ford is szerepel majd benne, ahogyan most azt is, hogy hova is kell elhelyeznünk a történetet!

Hírek

Most már biztos, Alden Ehrenreich az új Han Solo!

Felröppentek már a pletykák, hogy az újdonsült sztár lesz a galaxis lókötője, most azonban a rendező hivatalosan is bejelentette, hogy a készülő mozi főszereplője a fiatal színész lesz! Örülünk?

Hírek

Megérkezett Warren Beatty új filmjének vad előzetese!

A Hollywood aranykorában játszódó filmeknek most nagy divatja van, gondoljunk csak a szintén veteránnak mondható Woody Allen, Café Society című filmjére! Azonban most megtudhatjuk a rendező szerelmes filmje kihez szól valójában!

Hírek

Hollywood csak az emberek pénzét nyúlja le?!

A Szellemirtók remake-jének rendezője szerint legalábbis biztosan így van! Hiába a film többségében pozitív fogadtatása, Paul Feig kiakadt!

Hírek

Új kép és még újabb karakter A galaxis őrzői kettőből!

Közeleg a Comic Con, meg James Gunn amúgy is szereti felpezsdíteni a rajongókat egy-két kulisszatitokkal, úgyhogy most kaptunk egy koncepciós rajzot a folytatásról.

Hírek

Tíz film, ami kötelező minden világutazónak!

Biztosan ti is éreztétek már úgy, ha megnéztetek egy filmet, hogy kedvetek támadna utazgatni, bejárni a világ minden pontját! Összeválogattunk nektek 10 olyan filmet, ami után biztosan eljátszotok ezzel a gondolattal!

Hírek

Liam Neeson új filmje sokakat a mozikba parancsol majd!

A Szólít a szörny című filmben a színész borzongató hangja, a csodás látványvilág és a gyermeki fantázia témája nagyon ígéretesnek tűnik így első pillantásra! Az alkotás nem gyengélkedik női fronton sem, hiszen olyan színésznőket láthatunk majd, mint Felicity Jones és Sigourney Weaver! Nézzük hát meg az első beharangozót!

Hírek

Javier Bardem lehet az új Frankenstein?

Újabb mozis univerzum van épülőben. Már mi is foglalkoztunk korábban a Tom Cruise, Johnny Depp és Russell Crowe – eddig – hármasával épülő szörnyfilmekkel. Most újabb név merült fel a blockbusterek kapcsán.

Hírek

Emma Stone és Ryan Gosling egy musicalben?! Itt az előzetes!

Hónapok óta várjuk, hogy kijöjjön a Whiplash rendezőjének legújabb filmje és most végre megkaptuk a La La Land trailerét, amiben végig maga Gosling énekel. Imádjuk!

Hírek

7 érdekesség, amit tudnod kell a szülinapos Harrison Fordról!

Han Solo születésnapja nemcsak neki tartogat meglepetéseket, most elárulunk nektek néhány titkot, amit eddig nem hallottál a ma 74 éves sztárról!

Hírek

Vigyázz, Hulk óriás keze téged is arcon csaphat!

Amire eddig készültünk, az most elérkezett: megkezdődött a Thor harmadik részének, a Ragnarok alcímmel futó folytatásnak a forgatása. És Mark Ruffalónak köszönhetően egy kicsit bepillanthattunk a kulisszák mögé. Csak óvatosan!

Hírek

Nem fogjátok elhinni, kit láthatunk a Kingsman 2-ben!

Újabb név derült ki a film második részének kapcsán, aminek biztosan örülni fognak a rajongók! Te is kíváncsi vagy ki csatlakozhat Taron Egerton-hoz és Channing Tatum-hoz a kémes filmben? Eláruljuk!

Hírek

Íme, 10 nyálmentes romantikus film!

Ezúttal olyan alkotásokat szedtünk össze nektek, amik szívbemarkolóan mesélnek arról, hogy az igaz szerelem létezik, még akkor is, ha előfordul, hogy minden habos-babos álom és „boldogan éltek, míg meg nem haltak” elmarad! Történetek szakításról, megcsalásról vagy egyszerűen csak az érzelmek elmúlásáról!

Hírek

Will Smith elárulta miért lett rosszfiú!

Az Öngyilkos osztag Deadshotjaként, ismét visszatért a világmegmentő akciókhoz, pedig a színész az elmúlt években inkább a komolyabb filmek felé vette az irányt, amikben csupa jófiút alakított! Akkor mégis miért vállalta a rosszfiú szerepét a várva várt filmben? Most megtudhatod!

Hírek

Jön az új Vasember! Mit szólt ehhez Robert Downey Jr?

Tudjuk, hogy a Marvel most megpróbál új utakra lépni a képregényeit illetően, és nemrég bejelentették, hogy Tony Stark szépen átadja a stafétát egy tini zseninek, aki ráadásul egy színes bőrű lány.

Hírek

Kíváncsi vagy, melyik Scarlett Johansson eddigi kedvenc szerepe?

A szőkeség elárulta kinek a megformálását élvezte a legjobban a lassan húszéve tartó pályafutása alatt. A színésznő válasza igencsak meglepő, figyelembe véve eddigi munkáit és a rendezőket, akikkel együtt dolgozhatott!

Hírek

Scott Eastwood csalódást okozhat a Suicide Squadban?

A nyár egyik legnagyobb talánya, hogy az ifjabb Eastwood milyen szerepet kap a régóta várt DC-filmben! A találgatások hónapok óta zajlanak és most úgy tűnik, kiderült az igazság!

Hírek

A Star Trek: Mindenen túl filmtörténetet ír?!

Különös dolog derült ki nemrég az űrhajó legénységének egyik tagjáról! A rendező Justin Lin bizony, nagy dolgot vitt véghez! Eddig a Star Trek-filmek történetében erre még nem volt példa!

Hírek

Mads Mikkelsen fegyver nélküli gonosztevő lesz!

Már csak négy hónapot kell várnunk és kijön a Doctor Strange! Most pedig kiadtak egy új képregényt is a sztoriról, aminek hála, végre több mindent is megtudhatunk a színész által játszott karakterről!

Hírek

Alicia Vikander minden szerepet megkap!

Az Oscar-díjas színésznőről nem tudunk nem írni: egyrészt, mert imádjuk, másrészt sosem pihen. Folyamatosan töltögeti a naptárát jobbnál jobb filmekkel.

Hírek

Woody Allen levadászta Justin Timberlake-et!

A rendező sosem pihen, főleg, ha munkáról van szó. Hivatalosan még ki sem jött legújabb filmje, a Café Society, máris a következő projektjére gyűjti a sztárokat!

Hírek

Csókjelenetet forgatnál? Íme, 5 alap technika, amit nem hagyhatsz ki!

Nyugi, a filmes klisékre gondolunk most, amit minden dráma, romkom vagy éppen akciómozi elsüt. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen szögben, helyzetben és beállításban csattan el a dolog.

Hírek

Folyamatosan bővül a legújabb Pókember szereplőgárdája!

Lassan már annyi név merül fel a forgatáson ügyködők között, hogy nem győzzük követni, ki kit játszik majd a filmben. Nézzük, ki a legújabb szerzemény és persze azt is, hogy vajon kinek a bőrébe bújhat majd.

Hírek

Az új Alien-film egyik szereplője titkokat árult el a készülő moziról!

Korábban már megtudtuk miről is fog szólni az Alien: Covanent. Most végre az is kiderül, kiket láthatunk a régi csapatból és hogy kik lesznek az új arcok! Sőt, a titokzatos személy kezeskedett érte, hogy az új rész sötétebb lesz, mint az eddigiek!

Hírek

Négy új image filmmel jelentkezik a Film+

Az RTL Magyarország piacvezető filmcsatornája, a Film+ négy vadonatúj, saját gyártású image filmmel rukkolt elő. A valóság egy unalmas hely, de nem a Film+-on, erről szólnak a csatorna új promo videói.

Hírek

Hamarosan búcsút kell mondanunk Tony Starknak!

Persze, nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, Robert Downey Jr. még velünk lesz egy darabig, azonban úgy tűnik, hogy a képregények világában olyasmit tesztelnek, amit később a Marvel-filmekben is bevethetnek.

Hírek

Új hírek a Twin Peaks 3. évadáról!

Az már két éve kiderült, hogy a kultikus sorozatot folytatni szeretnék az alkotók, ám eddig nem sok részlet látott napvilágot. Egészen eddig! Összegyűjtöttük nektek a legújabb információkat, amit a harmadik szériáról tudni kell!

Hírek

7 érdekesség a 70. szülinapját ünneplő Sylvester Stallone-ról!

Mi pedig a kerek évforduló alkalmából megosztunk most veletek néhány titkot, amit biztosan nem tudtatok a ’90-es évek fenegyerekéről!

Hírek

12 dolog, amiről rögtön tudjuk, hogy Marvel-filmről van szó!

Talán ennyire még sosem merültünk bele a képregény-filmek világába, most azonban mindent tüzetesen átvizsgálunk, arról nem is beszélve, hogy felidézzük több kellemes pillanatát is kedvenc alkotásainknak! Mitől olyan szórakoztatóak a Vasember-filmek? Mi a legszembetűnőbb változás Amerika kapitányon? Most megtudhatod!

Hírek

Top 6 Eva Green film, ami bizonyítja, hogy a színésznő igazi Femme Fatale!

A francia színésznő híres arról, hogy nem riad vissza a meztelenségtől, de nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy amellett, hogy bevállalós és nagyon mutatós, a születésnapos sztár valódi tehetség is!

Hírek

Mikor nézhetünk majd bele A galaxis őrzői kettőbe?

A rendező nemrég bejelentette, hogy végeztek a forgatással. Azt is tudjuk, hogy a premiert 2017-re tűzték ki, azonban a távoli dátum miatt nem kell kétségbeesnünk, hiszen előtte úgyis bepillanthatunk majd a folytatásba.

Hírek

Matthew McConaughey képregényhősnek áll?

Az Oscar-díjas színész az elmúlt években megmentette már a Földet és egyúttal nők ezreinek a szívét is elrabolta! Most pedig úgy tűnik, új műfaj felé kacsintgathat, mindezt pedig olyan gyorsasággal teheti, mint a villám!

Hírek

Mit várhatunk a közel jövőben a Pixar háza tájáról?

Az elkövetkező években, a stúdió terveiben főleg folytatások szerepelnek. Felmerül a kérdés: ennyire pénz centrikussá vált már a mesegyártás világa is, vagy csak a véletlen hozta így?

Hírek

Scott Eastwood a Tűzgyűrű 2-ben?!

Clint Eastwood fia úgy fest, idén tényleg nem pihen, nem elég az Öngyilkos osztag és a Fast8 filmek, de most beleveti magát Guillermo Del Toro mozijának munkálataiba is! A rendező egész sztárparádét vonultat fel, hiszen a sztáron kívül egy Star Wars hőst is megnyert magának!

Hírek

Vajon, milyen szuperhős-filmben tűnhet fel Anna Kendrick?

A népszerű színésznő egy interjú során mondta el, hogy milyen jelmezben képzeli el magát, ha arról lenne szó, hogy felvegye a harcot a gonosszal. Meg fogtok lepődni Kendrick válaszán, ugyanis nem akármilyen hősnőről van szó!

Hírek

Tudni akarod ki a legjobban fizetett színésznő a filmtörténelemben?

Hiába a sok nagy szerep, illetve a díjak sora, mégis csak fontos Hollywoodban is, hogy mennyit is keres az ember. Most pedig ki is derült egy amerikai lapnak hála, hogy mennyi is az az annyi! Az élre pedig meglepő módon egy színésznő került, nem is akárki!

Hírek

Lássuk, milyen képregény filmekre számíthatunk a jövőben!

Ti is kíváncsiak vagytok, újra neki futnak-e a Zöld Lámpásnak vagy, hogy mikor várható a Flash-film? Lesz-e újabb Superman mozi és a Suicide Squad-ból már most számíthatunk a folytatásra is? Most megtudhatjátok!

Hírek

Jöjjön 10 folytatás, amire éveket kellett várnunk!

Vannak filmek, amiket mindenki imád, és így a mozi kasszáknál is jól teljesítenek. Az ilyen alkotásoknál pedig lassan már evidenciának számít, hogy idővel kapnak egy folytatást. De sokszor előfordul, hogy ez tovább tart, mint gondolnánk.

Hírek

Megérkezett Clint Eastwood új filmjének, a Sully-nak az előzetese!

Ezt is megértük: Tom Hanks és Clint Eastwood együtt dolgozik! A legenda legújabb munkájának most végre láthatjuk az első beharangozóját, melyben a főszerepet Hanks játssza!

Hírek

Egyre kevésbé fehér az Oscar?

Ugyebár, idén nem kis botrány kerekedett a díjátadó gála körül, miután a jelöltek között méltatlanul kevés színes bőrű színészt, művészt és alkotást vettek figyelembe. Most azonban új tagokkal bővült a bizottság, aminek az összetettsége pozitív fejlődést mutat.

Hírek

Miles Teller új filmjének előzetesével már az Oscar-díjra gyúr!

A sztár elmondta, hogyan készült arra, hogy egy igazi legendát alakíthasson a Bleed For This című filmben, amiért már most Oscar-díj esélyesnek tartják! Valamint megtekinthetitek a történet legújabb beharangozóját is!

Hírek

James Cameron egy kicsit nekiment a Star Wars-nak!

Pontosabban a hét filmből csupán egynek, de az is meglepő vallomás volt a részéről. Hiába tarolt a kasszáknál, hiába imádták a rajongók, az Avatar alkotója nem volt odáig ezért az epizódért.

Hírek

Steven Spielberg-et kikészítette a saját filmje

Hiába hoznak sikert és elismertséget egy-egy rendező életében az alkotásai, nem biztos, hogy a filmek forgatása életük kedvenc időszakaként ivódik be az életükbe. Spielberg sem volt ezzel másképp.

Hírek

Bud Spencerre emlékezik az RTL Klub

Bud Spencer emlékére ma este 21.30-tól a Kincs, ami nincs című filmet vetíti le az RTL Klub. A legendás olasz színész június 27-én, 86 éves korában hunyt el.

Hírek

10 kedvencünk, akikből Superman is lehetett volna!

A kékruhás idegennel már több formában is találkozhattunk a mozikban vagy a televíziók képernyőin, most pedig megtudhatjátok, kik azok a sztárok, akik majdnem magukra ölthették a piros köpenyt és persze a jellegzetes S-betűt!

Hírek

Űrlény-láz: megérkezett a Függetlenség napja folytatása!

Most csütörtökön jött el a premierje a 20 után elkészített második résznek. Összeszedtük, mit kell tudni a filmről, mielőtt beülnétek rá, sőt, az RTL még a premierre is elnézett.

Hírek

Ki kereste a legtöbbet Hollywoodban 2015-ben?

Bár, nem szép dolog más pénztárcájában turkálni, mi most mégis megtesszük, hiszen egy amerikai lap 50-es listát készített a tavalyi év sztár kereseteiből! Meg fogsz lepődni ki áll a dobogós helyeken! Mennyit kereshet Scarlett Johansson vagy éppen Vin Diesel?

Hírek

Jól kezdődik a nyár, Ryan Gosling már Budapesten van!

A sztár egész családját magával hozta új filmjének, a Szárnyas fejvadász 2-nek a forgatására. Jó lesz nyitott szemmel járni a fővárosban, hiszen nemcsak vele, de más színészekkel is találkozhatunk! Gosling-ról pedig már el is készült az első fotó!

Hírek

10 szereplő, akit ismerned kell a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történetből!

Lássuk a karaktereket, azok feladatait és a színészeket, akik között olyan nevek szerepelnek, mint Forest Whitaker! Arról nem is beszélve, hogy kiderült Mads Mickelsen-nek nagyobb szerep jut, mint ahogyan azt eddig gondoltuk! Sőt, egy régi ismerőst is bevontak a legújabb Star Wars sztoriba! Spoiler-veszély!!!

Hírek

Egymással verseng Emma Stone és Alicia Vikander

Mindkét színésznő ugyanarra a szerepre pályázik, pontosabban ugyanazt az ikonikus személyt alakítják majd, persze csak akkor, ha valamelyikük filmje zöld utat kap. Vajon melyik lesz az?

Hírek

Visszatérhet a tavalyi év egyik legjobb vígjátéka!

A kém  készítője, Paul Feig beszámolt néhány érdekességről a folytatás kapcsán, például arról, hogy milyen szerepet szán régi kedvenceinknek Melissa McCarthy-nak, illetve Jason Statham-nek. Vajon arra is számíthatunk, hogy ismét Budapesten forgat majd a stáb?

Hírek

Mit várhatunk a Justice League-től?

Egy rakás újságíró exkluzív meghívót kapott a film forgatására, ahol a főszereplők, a rendező és néhány producer pártfogásában szétnézhettek egy kicsit. Persze, nem voltak restek feltenni jó pár kérdést, ezekkel is tisztázva nem egy égető kérdést.

Hírek

Woody Allen megtalálta következő múzsáját?

Nem indulhatunk úgy neki a nyárnak, hogy ne kapjunk semmiféle hírt a mester következő projektjéről. A 47. rendezése még nagy rejtély, de lehetséges, hogy már meg is találta a főszereplőnőjét.

Hírek

Ilyen cukit még sosem láttatok!

Múlt héten kijött a Némó nyomában második része, amelyben a bohóchalak most a kispadra ültek, hogy Szenilla lehessen a főszereplő. Mi nagyon szerettük a folytatást, amiből most kiadtak egy végtelen édes kis részletet.

Hírek

Naomi Rapace mégis visszatér a Prometheus 2-ben?!

Ridley Scott mindenkit átvert eddig, vagy már ő maga sem tudja, hogy mit akar kezdeni a folytatással? A forgatás már elkezdődött Ausztráliában, kaptunk is fotót a múlt héten, most viszont újabb hírek érkeztek.

Hírek

10 sztár nagy átalakulása egyetlen szerep kedvéért

A szakma nemcsak azt követeli meg színészeinktől, hogy tehetségesek legyenek, de azt is, hogy a tökéletes alakításért bizony mindent megtegyenek. Ha a hitelességhez az kell, hogy több órát edzenek, vagy koplaltassák magukat, akkor a hírességek azt meg is teszik!

Hírek

Anton Yelchin: újabb csillag gyúlt ki túl korán

Összetört a szívünk. Vasárnap sokkolta a világot a hír, hogy tragikusan fiatalon, 27 évesen, egy hihetetlen autóbalesetben életét vesztette a színész. Az emléke és a csodás alakításai azonban örökké megmaradnak.

Hírek

10 sztár, akiket kirúgtak főszerepeikből!

Képzeljük csak el a Batman visszatér Macskanőjét Michelle Pfeiffer nélkül, vagy az Amerikai Pszichót Christian Bale helyett, valaki más játékával. Esetleg Ryan Goslingot huszonhét kilóval többel, aggódó apukaként? Ugye nem! Vajon a rendezők jól döntenek a szereplőválogatások során? Lássuk, kik azok a már jól bevált, vagy éppen ki sem próbált színészek és színésznők, akiktől végül megváltak a mozik készítői!

Hírek

Bradley Cooper rendezőként debütálhat

A színész ráadásul egy igazi klasszikus remake-jét tervezi újra nagyvászonra vinni. A Csillag születik ezzel már harmadjára éledhet újjá és már azt is sejteni lehet, ki lesz az ikonikus női alak megtestesítője.

Hírek

22 éve szeretjük Az oroszlánkirályt!

Az édes gyerekkori emlékek, amikor a Hakuna Matata szólt még álmunkban is, amikor mindenki egy szurikáta legjobb barátot szeretett volna, és amikor életünkben talán először összetört a szívünk egy mese láttán. Jöjjön pár ok, hogy miért is imádjuk még mindig.

Hírek

Amber Heard repülhet a Justice League-ből?

Az elmúlt hónap a színésznő és Johnny Depp botrányos válásáról szólt, és lehetséges, hogy ez még Heard karrierjére is kihatással lesz.

Hírek

Valaki máris búcsúzott a Galaxis őrzői 2-től!

A Marvel gépezet sosem állhat meg, a filmek folyamatosan pörögnek, forognak. Amikor végeznek eggyel, jöhet is a következő. A Galaxis őrzői folytatását még februárban kezdték el forgatni, és mostanra érkeztek el a végére.

Kritikák

Szenilla nyomában kritika - 4 dolog, amiért megéri elmerülni az újabb kalandban

Kedvenc halunk, Némó újabb kalandokba keveredik édesapjával, ám ezúttal feledékeny barátjuk, Szenilla kerül a középpontba, mindezt pedig olyan szórakoztatóan teszik, hogy kicsik és nagyok egyaránt kígyózó sorokban állnak majd a mozik jegypénztárai előtt! Bizony, ússzunk az árral és lássuk, miért is érdemes megnézni a Szenilla nyomában-t!

Hírek

Egy női Ocean’s Eleven jöhet?

Már korábban megpendítették a hírt, hogy a híres rablós, George Clooney vezette sorozat kaphat egy érdekes spin-offot, amiben egy női csapat rafkózna egy picit. Ráadásul Sandra Bullock-kal az élen. És tényleg!

Hírek

Megvan az első kép a következő Alien-filmből!

Már egy ideje forog a Prometheus második része, amelyben – mint kiderült – az első rész főszereplőnője, Naomi Rapace már nem tér vissza. Valaki más viszont igen, és most fotót is kaptunk!

Hírek

Jöjjön az 5 nagy kedvencünk a Pixar rövidfilmjei közül!

Lassan húsz éve már, hogy a kreatív stúdió kiadta az első nagyjátékfilmjét, a Toy Story-t. Azóta évről-évre csodálatos történetekkel ajándékoznak meg minket, azonban nem feledkezhetünk meg róla, hogy nem csak a mozifilmjeikre érdemes szánni az időnkből.

Hírek

Nektek melyik a kedvenc Tom Cruise-filmetek?

Épp most jött ki a Jack Reacher második részének előzetese, amelyben a Bosszúállók kemény ügynökével, Cobie Smulders-szel akcióznak együtt. Ennek kapcsán elmerengtünk, hogy mégis mit szeretünk egyáltalán a színésztől.

Hírek

Keanu Reeves a Neon Démon rosszfiúja?

A színész új filmjéről, a Neon Démonról mesélt. Elárulta, milyen érzés volt egy nő-centrikus mozin közreműködni, hogyan kapta meg a szerepet, valamint, hogy milyen volt  a Drive rendezőjével, Nicolas Winding Refn-nel együtt dolgozni.

Hírek

Ki ne akarna olyan kocsikat, mint amilyenek a Fast8-ban szerepelnek majd?

Mitől lesz sikeres egy Halálos iramban-film? A válasz: vagány srácok, dögös csajok, egy leküzdhetetlennek látszó ellenfél és persze a lényeg, a villámgyors autók! Megmutatjuk, milyen járgányokról is van szó és hogy hol is zajlik a forgatás!

Hírek

Kezd remake túltengésünk lenni! Ti hogy vagytok?

Most kijött a Ben Hur legújabb előzetese. Nem mondjuk, hogy kezd elegünk lenni, de… egy picit kezd elegünk lenni. Az 1959-es klasszikus most újra feltámad, kérdés azonban, hogy ez jó dolog-e?

Hírek

Jake Gyllenhaalból lehet Aladdin?

A stúdiók mostanság kezdenek túlpörögni az élőszereplés mesék miatt, legutóbb A szépség és a szörnyeteg, valamint A kis hableány kapcsán merenghettünk el ezen. Most pedig Gyllenhaal villantott egy olyat, ami még Disney herceggé is varázsolhatja.

Hírek

Angelina Jolie is csatlakozhat az Orient Express utasaihoz!

Kenneth Branagh fogja játszani az Agatha Christie regényén alapuló film detektívjét Hercule Poirót. A színész pedig próbálja meggyőzni a gyönyörű színésznőt, hogy szerepeljen a Gyilkosság az Orient Express újra gondolásában!

Hírek

Már biztosan készül az új Farkas-film!

Most már biztosan tudjuk, hogy elkészül a Farkas 3, ahogyan azt is, hogy Hugh Jackman valószínűleg utoljára ereszti ki karmait. Viszont most megnézhetitek, hogyan is néz ki a színész a forgatások alatt és, hogy régi barátunk X Professzor is visszatér a vászonra! Valamint megtudhatjátok merre is tart Rozsomák története!

Hírek

Moana: az új Disney szenzáció!

Az élőszereplős történetek mellett a készítők nem feledkeznek meg az animációs filmeket kedvelőkről sem! A Moana nem kevés kalandot és nevetést ígér, egzotikus helyekre evezve!

Hírek

Spider-Man: Homecoming: minden, amit tudnod kell, mielőtt beülsz a moziba!

Végig vesszük az infókat, hogy mit érdemes megjegyezni az új sztoriról, kik lesznek a szereplők és mi történhet velük. Szimpi volt a fiatal Pókember az új Amerika kapitányban, és érdekel újra láthatod-e Vasembert? Tudni akarod, ki ellen harcol majd hősünk? Lássuk!

Hírek

Újabb ikonikus alak tér vissza az Indiana Jones 5-ben!

Harrison Ford és Steven Spielberg pipa. Akkor ki lehet a másik elengedhetetlen „kelléke” a folytatásnak, aki már az eddigi részeknek is az egyik legmeghatározóbb embere volt?

Hírek

Jude Law, mint Superman?

Nehéz elképzelni, ugye? Pedig az angol színésznek felajánlották a Superman visszatér című film főszerepét, ő azonban visszautasította a lehetőséget. Hogy miért? Állítólag a jelmeznek elég nagy szerepe volt a döntésében!

Hírek

Charlize Theron mindenkit manipulálni fog a Fast 8-ban!

A nyolcadik rész zeneszerzője, Brian Tyler mesélt egy picit a színésznő karakteréről, aki állítása szerint mindenkit összezavar, és nem tudjuk majd eldönteni, hogy neki vagy inkább a jófiúknak drukkoljunk.

Kritikák

Elmondjuk, miért is kell megnézned a Szemfényvesztők 2-t!

Mert ez az a folytatás, amire mindenképpen érdemes időt, energiát és jókedvet áldozni. Kételkedsz? Nem kell! Amennyire nem vártuk, hogy az első rész az egyik titkos kedvencünk lesz, annyira lepett meg minket a második rész ötletessége.

Hírek

Jöjjön 10 meglepő színész barátság!

Ahogy azt már régóta tudjuk, a filmek sok mindenre megtanítanak minket, legyen szó szerelemről vagy akár barátságról. Ha pedig barátokról van szó, érdemes az embernek jól megválogatni őket, nincs ez másképp a sztárok világában sem.

Hírek

A Szellemirtók megmondták a frankót!

Az internet egy emberként tiltakozott a női szellemirtók ellen! Ennek köszönhetően az alkotás a legtöbbet dislike-olt trailer címével már büszkélkedhet, most viszont a szereplők reagáltak az utálkozásra. Lássuk, mit is gondolnak erről Melissa McCarthy-ék!

Hírek

Elmennél Blake Lively-val szörfözni? Jobb, ha nem!

A zátony (The Shallows) miatt már kattogtunk, hiszen az eddig kiadott előzetese alapján kifejezetten ígéretesnek tűnik. Most újabb részletet kaptunk a filmből, és csak annyit mondanánk: egy darabig nem szívesen megyünk víz közelbe.

Hírek

Az Öngyilkos osztag mégsem lesz akkora durranás?

Elkezdtünk aggódni! Nagyon! Hiába a Deadpool lehengerlő sikere, úgy tűnik, a DC nem meri bevállalni az R-besorolást, ez pedig azt is jelentheti, hogy pont azt ölték ki a filmből, amit a leginkább vártunk.

Hírek

Ennyit arról, hogy Tom Hiddleston lesz a 007-es!

Már hónapok óta megy a találgatás, hogy ki lesz az új James Bond. A rajongók teljesen bezsongtak az ötletre, hogy a Lokit alakító színész legyen a híres kém, a színész azonban elkeserítő hírekkel szolgált a napokban.

Hírek

Ewan McGregor már forgatja a Trainspotting 2-t!

Már írtunk róla, hogy Danny Boyle májusban megkezdi a 20 éves klasszikus második részének forgatását, és most végre a főszereplő, McGregor is feltűnt a helyszínen.

Hírek

Újabb névvel bővült a Szárnyas fejvadász 2 gárdája!

Már eddig is izgatottak voltunk a klasszikus folytatása miatt – amit nem mellesleg Budapesten forgatnak majd –, viszont az egyre bővülő szereplőgárda is bizakodásra ad okot.

Hírek

Jön a Négyen egy gatyában harmadik része!

Az a hír járja, hogy az a bizonyos nadrág ismét útra kel és talán a négy lányt is ismét egy filmben láthatjuk!

Hírek

A Star Wars sztárjai mindent meghódítanak!

Mostanság nem új keletű, ha arról olvashatunk, hogy Az ébredő Erő ifjú felfedezettjei egyre több filmben szerepelnek. Daisy Ridley után most John Boyegát is szárnyára kapta a hírnév.

Hírek

Régi ismerős köszönhet vissza a Fekete Párduc filmben!

2011 óta rajongunk Bucky Barnes-ért, amióta feltűnt az Amerika kapitány: Az első bosszúálló filmben, majd egyre nagyobb szerepet kapott a folytatásokban, most pedig lehet, hogy egy újabb hős sztoriban láthatjuk!

Hírek

Lesz mivel megküzdenie Thornak!

Azt már tudjuk, hogy a harmadik rész fő gonosza Cate Blanchett, Helája lesz, de most úgy tűnik nem ő lesz az egyetlen, akitől tartania kell hősünknek! Így, végre kiderül milyen szerepet szánnak Jeff Goldblumnak?

Hírek

Ti kire cserélnétek le Tom Hanks-t?

Senkire, ugye? Mi is így vagyunk vele, úgyhogy picit meghökkentünk, amikor nemrég kiderült, hogy a Daryl Hannah és Hanks főszereplésével készült Csobbanás történetét újra feldolgoznák.

Hírek

Bajban a Tökéletes hang harmadik része?

Úgy tűnik, a folytatás rendező nélkül maradt, ugyanis Elizabeth Banks kiszállt a projektből. Persze nem mondott le minden feladatáról, azonban a film megálmodásáról igen.

Hírek

Chris Evans is örülne az új Marvel kapitánynak!

Múlt héten írtunk róla, miszerint nagy az esély rá, hogy Brie Larson is belépjen a szuperhősök táborába. A friss pletykákról pedig az Amerika kapitány főszereplőit is kifaggatták.

Hírek

Nézz be velünk a Szemfényvesztők 2 kulisszái mögé!

A héten végre a mozikba kerül a négy Lovas következő kalandja, amelyben nemcsak a megszokott arcokkal találkozhatunk. Most egy pici sétát teszünk a múltban, hogy újra képben legyünk, és azt is meglessük, hogy mekkora volt a buli a forgatáson.

Hírek

15 érdekesség a Moulin Rouge évfordulójának alkalmából!

Tizenöt évvel ezelőtt Baz Luhrmann elkápráztatott bennünket a bohémok csodás világával, a ’90-es évek slágereinek átdolgozásaival, és fantasztikus színészi alakításokkal! Itt van 15 ok, miért is az egyik kedvenc zenésfilmünk a mai napig a Moulin Rouge!

Hírek

Egyre közelebb kerülünk a Flash-filmhez!

Múltkor egy lehetséges Zöld íjász moziról elmélkedtünk, most egy újabb DC hős van porondon: Barry Allen története a kezdeti döcögés után végre sínre léphet. Lássuk, mit tudunk eddig!

Hírek

Mi a helyzet A galaxis őrzői 2 női gonoszával?

Ismerősnek tűnik az arc? Valószínű, hogy a legtöbben már találkoztatok Elizabeth Debicki-vel, de azért segítünk egy kicsit a felzárkózásban. Nem csak róla, de filmbeli karakteréről is kiderült pár finomság.

Hírek

Daniel Day-Lewis a bevált receptet követi?

Az angol színész végre megint forgatásba kezd, a 2013-as Lincon óta nem igazán láthattuk a vásznon, azonban most újabb nagyszabású projektbe fog, nem is akárkivel! Lehet egy újabb Oscar-díj lesz a végeredménye?

Hírek

Korog a gyomrod? Íme, 10 film, amitől még éhesebb leszel!

Ti mennyire szeretitek a hasatokat? És a filmeket, amikben a gasztronómiáé és a guszta ételeké a főszerep? Mi rajongunk az ehhez hasonló filmekért, csomagolják azt romantikus vagy éppen drámai köntösbe, bármikor befaljuk őket!

Hírek

Jake Gyllenhaal a kockák hőse?

A videójátékokból készülő filmek szépen lassan teret hódítanak, ezúttal Tom Clancy Divison-je kap lehetőséget a széles vásznon! A főszereplő pedig nem is akármilyen A-listás sztár lesz!

Hírek

10 filmtörténeti pillanat a szülinapos Marilyn Monroe-val

A napokban töltötte volna be 90. életévét az első számú szexbomba, a hollywoodi álom megtestesítője! Persze azóta kiderült, hogy a gyönyörű színésznő élete még a csillogás időszakában sem volt felhőtlen, azonban mi inkább méltatni szeretnénk többrétű tehetségét, ugyanis akárki akármit gondol, ki jutott belőle neki bőven!

Hírek

Brie Larson lehet Marvel kapitány?

A stúdió rengeteg projektet tűzött ki magának az elkövetkezendő pár évre, és ezek között kiemelt szerepet játszik a fent említett szuperhős. Egyelőre úgy tűnik, hogy A szoba Oscar-díjas sztárja lehet a befutó.

Hírek

A magyarok és az Oscar: sikerek, melyekről még soha nem hallhattál!

A legrangosabb díjátadó 88 éve alatt, a magyarok állandó szereplők voltak a vörös szőnyegen. Összegyűjtöttük nektek a legnagyobb magyar Oscar-gálás sikereket, melyekről minden valamirevaló filmrajongónak tudni kell.

Hírek

Mindenki Keira Knightley védelmére kelt!

Múltkor írtunk róla, hogy egyik volt rendezője eléggé kiosztotta a színésznőt. Az internet népe azonnal hátrahőkölt, most pedig más munkatársai védték meg Knightley-t.

Hírek

Bepillantanál Harry Potter jövőjébe? Most megteheted!

Egy picit elkalandozunk a filmek világától, de tényleg csak egy leheletnyit: Angliában hamarosan színpadra viszik a híres varázslótanonc életét, amely felnőtt koráról és gyermekeiről szól majd. És végre megkaptuk az első képeket a szereplőkről!

Hírek

Baj van a Star Wars háza táján!

Az a hír járja, hogy a decemberben érkező Zsivány Egyes nem nyerte el a stúdió tetszését, így nem kevés utóforgatást rendeltek el, hogy minden a vezetőség akarata szerint alakuljon.

Hírek

Íme, a szülinapos Clint Eastwood 10 titka!

E jeles alkalomból köszöntjük az igazi nagyágyút, akinek nemcsak színészi alakításai miatt köszönhetünk csodás filmeket, de a rendezői székben is bebizonyította, hogy nem véletlenül a kedvencünk. Arról pedig már ne is ejtsünk szót, hogy szerencsénkre az utánpótlásról is gondoskodott!

Hírek

2018-ig csúszik az Útvesztők harmadik részének bemutatása!

A sorozat sztárját súlyos baleset érte a forgatáson. Bár legutóbb még úgy tudtuk, gyorsan javul az állapota, de nagyobb a baj, mint gondoltuk! A film premierjét, egy évvel is elhalaszthatják!

Hírek

Dan Aykroyd szerint az új Szellemirtók jobb, mint az eredetiek!

A színész, akinek Ray Stantz-ot köszönhetjük, már látta a feldolgozást és még fogja is! A nagy öreg szerint a rajongók elégedettek lesznek a női csapattal, és talán még többet is kapnak, mint az első két mozitól, ugyanis rengeteg nevetést és sikítást ígér!

Hírek

Jeremy Irons is megmondta a frankót a Batman Superman ellenről

A színész nem szabadkozik Zack Snyder legújabb filmje miatt, azonban nem is kelt a szuperhős mozi védelmére. Sőt, ő maga is őszintén elmondta a véleményét róla.

Hírek

Nyugodjunk meg, és nézzük meg, mi a helyzet Bonddal!

Mostanában már boncolgattuk a témát nem egyszer, de úgy tűnik, hogy senki sem bír lenyugodni. Összegyűjtöttük hát a legfontosabb és legfrissebb infókat a soron következő részről.

Kritikák

Warcraft: A kezdetek kritika: Sikerült megdönteni a játékadaptációk átkát?

Ez az a játék, amiért több millióan rajonganak, naponta több százezren játsszák, és rajongói több ezer órát áldoznak rá az életükből. Nem meglepő, hogy a legújabb játékadaptációt már nagyon sokan várták.

Hírek

Egyre jobban terebélyesedik a Kingsman 2 stábja!

A kém film következő része nem kevés nevet gyűjtött már eddig is össze, most azonban újabb sztárt sikerült bevonni a folytatásba. Hogy ki az? Kattintsatok és kiderül!

Hírek

Keira Knightley rossz színésznő lenne?

Rengeteg film, jelölés és díj van már a múltjában. A filmes repertoárja is meglehetősen széleskörű, rengeteget dolgozik, sokan megfordultak már körülötte, mégis csak most borult a bili: egyik volt rendezője érdekesen nyilatkozott róla.

Hírek

Jöjjön 10 olyan mese, melyek örökre meghatározták az életünket

Idén is elérkeztünk a Gyereknaphoz, ennek örömére újra keblünkre öleltük a lelkünkben még élénken pislákoló gyermeki énünket, és összegyűjtöttük nektek kedvenc meséinket. A választás szinte lehetetlennek tűnt, még mindig sajog a szívünk, hiszen túl sok a szép emlék, de megpróbáltuk!

Kritikák

Rendes fickók kritika: A lehetetlen duóktól még mindig leesünk a székről?

Imádjuk a nyomozós sztorikat, pláne akkor, ha azt nem kevés humorral, gaggel és ügyesen lavírozó színészekkel pakolják meg. Vannak rendezők, akik arra születtek, hogy ilyen filmeket készítsenek: kérdés, hogy Shane Black is közéjük tartozik-e.

Hírek

Wonder Woman mindent megváltoztathat!

A kedvenc hősnőnk a Batman Superman ellen című moziban való debütálása után saját filmet kap, ami már azzal történelmet írt, hogy elkészül. Most viszont kiderült, hogy a filmipar hozzáállását is sikerült átrendeznie! Mégis mit érthetünk ez alatt?

Hírek

Újabb élőszereplős mese érkezhet!

Nem telhet el úgy nap, hogy ne kapnánk valami hírt arról, hogy mi lesz a Disney következő nagy dobása! Nos, ezúttal a tenger mélyére kalauzolnak bennünket, csak nehogy túlságosan elringasson bennünket a víz! Most olyan történet kaphat figyelmet, amire gondolni sem mertünk, bár mi a Dzsungel könyvéről is ezt gondoltuk!

Hírek

15 év telt el, mióta bemutatták az első Halálos iramban filmet!

Az évforduló alkalmából lássuk, milyenek is voltak a kezdetek! A bennfentesek most megosztják tapasztalataikat és emlékeiket, egyszóval rengeteg érdekességet tudhatunk meg! Arról nem is beszélve, hogy Amerikában újra a mozikban landolnak a filmek, a rajongók nagy örömére!

Hírek

Blake Lively gonosz banya szeretne lenni!

A gyönyörű színésznőről tudjuk, hogy remek a humora és hogy nagyon vagány is! Most pedig azt is megtudhattuk, hogy hiába az angyali arc, az arany fürtök és a mesés estélyik, sokkal inkább egy gonosz mesehőshöz hasonlítaná magát, mint egy valódi hercegnőhöz! Hogy miért is? Az most kiderül!

Hírek

A szülinapos Magneto nem is kívánhatna tökéletesebb legjobb barátot!

Mindenki Gandalfja és Magnetója, napjaink egyik leghíresebb és legnagyszerűbb angol színésze ma ünnepli 77. születésnapját! Sir Ian McKellen nemcsak kiváló színész, de remek barát is, amilyet mi is szívesen kívánnánk magunknak! A Patrick Stewart-tal való barátsága az évek során példaértékűvé tette a kapcsolatukat az újabb generáció számára is!

Hírek

Mennyire befolyásolhatják a rajongók a filmkészítőket?

Női James Bond, meleg szuperhősök, újraforgatott jelenetek, teljesen átalakított forgatókönyvek. Mennyi befolyása van az interneten tobzódó rajongóknak? A véleményeknek senki sem szabhat határt: kérdés, hogy a stúdiók mennyire nyitottak ezekre az ötletekre.

Hírek

Újabb két szereplő kaphat saját filmet az Öngyilkos osztagból!

Lassan már azon lepődnénk meg, ha az alkotók nem élnének ezzel a lehetőséggel. Vajon ki kaphat önálló mozit? A nagy esélyesek ezúttal férfiak, méghozzá nem is akármilyenek!

Hírek

Milyen gonosz lesz Cate Blanchett a Thor 3-ban?

Egy ideje már tudni lehet, hogy a 2017-ben érkező újabb Marvel-filmben egy igazán karakteres főgonoszt találtak maguknak a készítők és most Mark Ruffalónak hála, azt is megtudhatjuk, hogy mire számíthatunk a színésznőtől.

Hírek

Újabb Star Wars rejtélyről rántották le a leplet!

Ugyebár az eredeti trilógia filmjei híresek arról, hogy rengeteg izgalmas kellék készült a forgatások miatt, és olyan briliáns megoldásokat találtak a kor technikai hiányosságainak kikerülésére, melyeket a mai CGI-őrületek sem tudnak néha felülmúlni. Most egy újabb részlet látott napvilágot!

Hírek

Gillian Anderson ezúttal 007-es ügynök lenne!

A valódi angol úriember megtestesítője, James Bond már volt magas, kicsit alacsonyabb, sötét hajú és legutóbb szőke is. Akadt, hogy kifinomultabb módszerekhez folyamodott és megtörtént az is, hogy dühében cselekedett. Na, de egy dolog eddig nem volt elmondható róla, most pedig mégis megtörténhet, ez pedig az, hogy nő legyen!

Hírek

A Szépség és a Szörnyeteg első előzetese túl szép, hogy igaz legyen?

A Hamupipőke, a Dzsungel könyve és a többi Disney-rajzfilm élőszereplős mozijai után, most megérkezett az első betekintő a Szépség és a Szörnyeteg filmváltozatába. Lássuk, mire számíthatunk, miben hasonlít régi kedvencünkre és miben nem!

Hírek

Az Amerika kapitány 3 hősei mindent megtesznek a rajongóikért

Nem kell ahhoz valódi szupererő, hogy a sztárok emberségből is ötösre vizsgázzanak. Chris Evans és Robert Downey Jr. már nem egyszer bebizonyították, hogy óriási szívük van, most Gwyneth Paltrow-val karöltve lepték meg egy beteg imádójukat.

Hírek

Nem csak a nagyok menthetik meg a világot!

Volt itt már gasztro hét, a mozihősök is a fókuszba kerültek, most viszont a kicsiké és a meséké a főszerep. A gyereknap közeledtével az RTLII-n eluralkodik a cukiság: édes mesékkel és apró hőseikkel tölthetjük a hétköznap estéinket.

Hírek

Sírva nevetős korképek: 5 magyar film, amit látnod kell!

Pofátlan irónia, könnyfakasztó humor, szívbemarkoló korrajzok. Összeválogattunk néhány magyar filmet, melyek mondatai szállóigévé váltak, és egy generáció nőtt fel rajtuk.

Hírek

A fiatal Han Soló szerelmének csak Warren Beatty szabhat gátat!

Nagyjából 18 év telt el azóta, hogy az Oscar-díjas rendező a Nyomd a sódert! című film óta munkába fogott volna! Most azonban újra alkot és nem is akárkikkel dolgozik együtt!

Hírek

Ismerős arc tér vissza a Halálos iramban film folytatásában!

Vin Diesel közösségi oldalán erősítette meg, hogy az előző rész női szereplői közül is viszontláthatunk egy karaktert! Kíváncsiak vagytok, hogy ki lehet az?

Kritikák

Három ok, amiért az X-Men: Apokalipszis nem is olyan rossz, mint állítják!

Túlzás nélkül: a Batman Superman ellen után újabb szuperhősfilm érkezett, amit a kritikusok szétcincáltak. Nem meglepő, hiszen a lassan építkező filmek mindig szélsőséges reakciót váltanak ki az emberekből, de a kilencedik X-Men közel sem olyan rossz, mint a többség hiszi.

Hírek

Kristen Stewart vastapsot érdemel?!

Lehet utálni vagy szeretni a színésznőt, de az biztos, hogy Cannes-ban legújabb filmjének bemutatóján imádták! Hogy miért is? Azt most elmondjuk nektek!

Hírek

Megvan, ki válthatja Hugh Jackman Farkasát!

Bryan Singer rendező legújabb X-Men filmje még csak most kerül a mozikba, de ő máris a következőt tervezi! Az X-Force-ban pedig úgy fest, másfajta Farkast láthatunk majd!

Hírek

Tudod, melyik szuperhősért rajong Steven Spielberg?

A híres rendező elárulta, mi a kedvenc szuperhős filmje, mi pedig csakis egyetérteni tudunk vele. Hogy mi az és miért? Szerintünk nem kell magyarázni, de a nagy öreg azért mégis megtette!

Hírek

Íme, 5 dolog, amit tudnunk kell Oscar Isaac-ről!

Ugyebár a Star Wars legújabb részével, újabb majdnem Han Solo született, a rajongók pedig azonnal a tenyerükön hordozták és mindenki csak annyit kérdezgetett: ki ez az ember és hol bujkált eddig?

Hírek

Miért lett végül férfi a Vasember 3 főgonosza?

A válasz meglehetősen sokkoló, de ez is nagyon jól leírja, hogy a nők mennyire alul reprezentáltak – még mindig – a szuperhősfilmekben. A harmadik Tony Stark történetben ráadásul úgy történt mindez, hogy az eredeti forgatókönyvben még egy nő szerepelt volna Guy Pearce helyett.

Hírek

Akarod tudni, milyen lehet Margot Robbie-val felkelni?

Nos, ha nem is testközelből, de a szőke színésznő megmutatta rajongóinak, hogyan is vág neki egy napjának, sőt azt is elárulja, hogy milyen ember is ő valójában. Az pedig biztos, hogy ettől mindenkinek leesik majd az álla!

Hírek

A világ legdurvább filmjei: íme, a horrorfilmek 6 legfontosabb korszaka!

A horror mindig is egy olyan műfaj volt, mely igencsak megosztotta a közönséget. Ám kevesen tudják, hogy kialakulása szinte egy időben történt a film megszületésével. Összegyűjtöttük a műfaj alappilléreit.

Hírek

Harley Quinn máris önálló filmet kaphat?

Még ki se jött a Suicide Squad a mozikban, máris felmerült a lehetősége egy spin-offnak, ráadásul az egyik legjobban várt karakterrel, akit Margot Robbie formál majd meg. Durván felpörgött a geek világ!

Hírek

Lars von Trier újra kiprovokálja a figyelmünket!

Kedvenc dán rendezőnk ismét munkába fog, ezúttal egy sorozatgyilkos történetét filmesíti meg, és ahogy azt már tőle megszokhattuk, most sem marad a jó ízlés határain belül!

Hírek

Adam Driver-t ismét főszerepben láthatjuk!

A Star Wars csillaga új filmmel jelentkezik, melynek bemutatására nem is akárhol került sor, a Cannes-i Filmfesztiválon láthatta először a nagyérdemű!

Hírek

Mentsd meg a világot a Film+ hőseivel!

A nagyvásznakon sorra mutatják be az újabbnál is újabb szuperhős kalandokat, azonban nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a világ megmentése nem csak a mozikra korlátozódik! A Film+ most a legnagyobb hősök előtt tiszteleg.

Hírek

Ryan Gosling és Russell Crowe túlságosan egymásra kattantak

Vannak forgatások, melyek a szereplők közötti feszültség miatt lesznek kezelhetetlenek, a Rendes fickók felvételei azonban éppen azért kerültek veszélybe, mert a két színész állandóan elnevette a jeleneteit.

Hírek

Ki lesz a legjobb karakter a Suicide Squadban?

Részünkről ez a kérdés csupán költői, majd szépen eldöntjük, miután meglestük a filmet, azonban akadnak olyanok is, akik már most kijelentették, ki viszi majd a prímet az Öngyilkos osztag tagjai közül.

Hírek

Megérkeztek a Szemfényvesztők 2 plakátjai!

A folytatás júniusban kerül a mozikba, amely több szempontból is izgalmas lehet, főleg amiatt is, hogy benne lesz mindenidők leghíresebb varázslótanonca, Daniel Radcliffe. Vajon most is Harry-hez hasonló trükköket űz majd?

Hírek

Azt hiszed, nem ismered ezt a srácot, pedig mégis!

Domhnall Gleeson nevét jobb lesz megjegyeznünk, ugyanis a ma 33. életévét betöltő színész, több kedvenc filmünkben is feltűnik és biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben is láthatjuk még jó párban!

Hírek

Túl vagyunk Cannes első napján!

Sok szempontból érintettek vagyunk ebben a témában: egyrészt a zsűriben ott van hazánk nagy büszkesége, az Oscar-díjas Nemes Jeles László, valamint a fesztiválon a filmeké a főszerep. Mi pedig már most árgus szemekkel figyeljük, hogy melyiket vadásszuk majd le a moziban!

Hírek

Jack Black is csatlakozik az új Jumanjihoz!

Azt már tudjuk, hogy Dwayne „The Rock” Johnson-nal és Kevin Hart-tal készül gyerekkorunk egyik kedvencének feldolgozása. De most újabb név merült fel, a Rock Suli sztárjának személyében, hogy garantált legyen a nevetés!

Hírek

Johnny Depp már csak ismétli önmagát?

Felröppent a hír, miszerint a színész fogja alakítani a The Libertine című francia film főszerepét. Várjunk csak ez már megtörtént nem? De! Most azonban egy másik történetről van szó, melyben Marion Cotillard is feltűnhet!

Hírek

Megérkezett az Assassin’s Creed-film előzetese!

Már jó ideje jönnek a képek a játék feldolgozásából, melynek Michael Fassbender és Marion Cotillard lesznek a főszereplői, most végre mozgóképen is megleshetjük, hogy mire is számíthatunk decemberben.

Hírek

Jöjjön 12 Jim Carrey film, amiknek nem tudunk ellenállni!

Nincs különösebb oka, hogy pont most merültünk el a humorherold filmográfiájában, egyszerűen éreztük, hogy a szeszélyes napok szinte kikényszerítik, hogy legalább mozizás közben jókat kacagjunk. Az örök nevettető filmjei pedig tökéletes választások erre.

Hírek

Jön a Godzilla 2, nem is akárhogyan!

Jó és rossz híreink vannak a szörnyfilmek rajongóinak: utóbbi az, hogy később mutatják be a filmet, mint ahogy azt reméltük, másfelől viszont a készítők nem egy, hanem rögtön két folytatást is ígérnek, amik még bőven tartogatnak számunkra meglepetést!

Hírek

Ridley Scott is követi az új trendet: westernt rendez!

Azon túl, hogy íróként és producerként delegálta a Szárnyas fejvadász folytatását, tervben van a Prometheus második része is, és most újabb filmet szerzett magának. Scott nem bír nem dolgozni.

Hírek

Kristen Stewart nem volt elragadtatva az új vadászos sztoritól!

Mindenkit meglepett a hír, hogy az Alkonyat sztárját nem láthatjuk a Hófehér és a vadász folytatásában. Rögtön el is kezdtünk találgatni, hogy mi lehet ennek az oka? Nos, most eláruljuk!

Hírek

Újabb sztár szerepel majd a Star Wars 8-ban!

Cameo szerepek jönnek és mennek, a hetedik részben Daniel Craig bújhatott rohamosztagos gúnyába, és most úgy tűnik, hogy a folytatásban is akadnak majd elbújtatott hírességek.

Hírek

Jön az új Zorro és már azt is tudjuk, kit láthatunk a jelmezben!

Gael García Bernal neve lehet, hogy még nem ismerős számunkra, de a közeljövőben jó lesz megjegyezni a nevét, hiszen ő fogja alakítani a kardforgató álarcost!

Hírek

Tom Hanks nálunk forgatott, most nézzük meg, mit!

Korábban már írtunk róla, hogy Budapestet megszállták a sztárok, hiszen Hugh Jackmanen, James McAvoyon és a nyáron érkező Gosling-Ford pároson kívül, Tom Hanks is nálunk vendégeskedett. Most pedig ki is jött a munkája gyümölcse!

Hírek

Sietve tér vissza a Tökéletes hang!

Épphogy felocsúdtunk a második rész slágereiből, a készítők máris bejelentették, hogy jövő nyárra már a mozikban lesz a folytatás!

Portrék

Chris Evans anya pici fiából igazi szexszimbólummá nőtte ki magát!

Amerika Kapitányként érte el a világhírnév, amibe egy picit bele is roppant, azóta azonban magabiztosan töri össze minden egyes női rajongója szívét. Egy színész, aki élete szerepét többször is elutasította, és egy férfi, aki rendezőként akarja befejezni a karrierjét.

Hírek

A lehetetlen nem létezik! Íme a világ első kviddics csapata!

Kevés olyan sorozat akad, mint a Harry Potter, amely ekkora rajongótábort tudhat magáénak. Néhány elvetemült fan megvalósította azt, amiről azt hittük lehetetlen: kviddicseztek!

Hírek

A héten a gasztro-kalandoké a főszerep az RTLII-n!

Vajon létezik olyan ember a földön, aki nemet tudna mondani a kulináris történeteknek? Amikor a film és az ínycsiklandozó fogások összeolvadnak, és nem tudsz úgy leülni a tévé elé, hogy valamit ne majszolnál megállás nélkül. Ez a hét ilyen lesz. Jobb, ha felkészültök!

Hírek

Önálló Fekete Özvegy-filmet kaphatunk?

A Scarlett Johansson által életre keltett szuperhősnek ugyan nincsenek különleges képességei, mégis halálos fegyver a Bosszúállók csapatában. Azonban hiába központi szereplő, eddig még nem jutott főszerephez. Ez most megváltozhat.

Hírek

Jared Leto az Interjú a vámpírral remake-jében?

Többszörös sokkot kell feldolgoznunk ezzel a hírrel kapcsolatban: egyrészt a tényt, hogy a ’94-es klasszikusból egy friss feldolgozás születhet, másrészt, hogy az Oscar-díjas, tényleg örökké fiatal Leto „váltaná” Tom Cruise-t.

Hírek

Megtalálták a fiatal Han Solót!

Legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy az eddig négy főre szűkített lista tovább csökkent, egészen egyig: az a hír járja, hogy Alden Ehrenreich alakítja majd az űrcsempészt és zseniális pilótát.

Hírek

Miért választotta Miley Cyrust Woody Allen?

Múltkor már picit elhaltunk rajta, hogy a mester következő projektjéhez – amely egy sorozat lesz – az énekesnőt pécézte ki múzsájának. Egy interjúban elárulta, hogy miért.

Hírek

Jacob Tremblay új anyukát kap!

A fiatal színészt A szoba című Oscar-díjas filmben ismerhette meg a világ Brie Larson oldalán, és azóta folyamatosan elolvadunk tőle, bármit is csinál. Most kiderült, hogy legújabb filmjében kivel játszik majd együtt.

Hírek

Russel Crowe is csatlakozhat a Múmiához!

Egy ideje már tudjuk, hogy a Universal is egy saját hős csapatot építget magának, melyből az első film a Múmia lesz, ráadásul Tom Cruise főszereplésével. Most azonban úgy tűnik, újabb nagy név csatlakozott a projekthez.

Hírek

Blake Lively több mint a szőke fürtjei és a csinos pofija

A színésznő már többször is bizonyította, milyen vagány, ám ezúttal túltett mindenen, The Shallows című filmjében hátborzongató dolgokra képes a túlélésért!

Hírek

Kidobták a következő két Bosszúállók-film címét!

A rendezőpáros, Anthony és Joe Russo noha most az Amerika Kapitány harmadik részével járja a világot, máris a jövőre koncentrálnak, és a harmadik, valamint negyedik giga szuperhős filmjükről csepegtettek el némi információt.

Kritikák

Amerika Kapitány: Polgárháború kritika – Két jó között sosem eshetsz a földre, vagy mégis?

Most egy izgalmas kollaboráció következik, a CinemaKlub történetében először: mivel nálunk nagy szerelem övezi a szuperhősfilmeket, és maga a film is két pártra osztja hőseinket, ezért kivételesen két ember tollából alkottuk meg a kritikánkat. Jöjjön hát, aminek jönnie kell!

Hírek

Star Wars pillanatok, amik örökre nyomot hagytak bennünk!

A nagy várakozásban felelevenítettük a Csillagok háborúja ikonikus részeit. Úgy döntöttünk kedveskedünk nektek egy kis válogatással! Íme, egy gif-csokor, a Star Wars legemlékezetesebb jeleneteiből!

Hírek

Idén Miles Teller is felhúzza a boxkesztyűket!

Lassan akár már csömörünk is lehetne a bokszolós filmektől, de nem tehetjük, hogy nemet mondunk rájuk, hiszen mindig izgalmas színészeket választanak ki a főszerepre. Most Teller miatt bunyózunk picit.

Hírek

Michael Fassbender mindenkit megöl az új filmjében!

Kedvenc Magnetónk ezúttal sem a jó oldalra áll, az Entering Hades című alkotásban nem mást, mint egy sorozatgyilkost fog megformálni. Lássuk mire számíthatunk!

Hírek

Bajban vannak a Star Trek film készítői?

Idén 50 éves lesz a Star Trek Univerzum. Éppen ezért különösen kritikus szemmel figyelik a rajongók a júliusban mozikba kerülő Star Trek sorozat 3. részét, ami a Beyond alcímet kapta. A közönség véleményének hatására, számos pótforgatásra került sor.

Hírek

Sosem látott részletek, amit a Star Wars 8-ról tudnod kell!

Nem titok, rajongunk a Csillagok háborújáért, éppen ezért minden információ morzsának különösen örülünk, amit az interneten elcsíphetünk a most készülő VIII. epizódról. Íme néhány infó, amit még biztosan nem hallottál a legújabb részről!

Hírek

Minden, amit eddig tudni lehet a Halálos iramban 8-ról!

Kik térnek vissza, kik csatlakoznak újonnan és egyáltalán mi a helyzet jelenleg a Fast 8 háza tájával? Most összeszedtük azokat a hírmorzsákat, amit minden rajongó tudni akar.

Hírek

Van, aki nemet mondott a Deadpoolra!

Nemrég már elmerültünk a Hollywoodot övező legendákban, és végignéztük, hogy az ikonikussá vált filmszerepeket kik játszhatták volna, ha nem passzolják el a lehetőséget. Most a legújabb szuperhős kalandról is kiderült egy hasonló sztori.

Hírek

Senkinek sem tetszik a Szellemirtók előzetese?!

Többnyire jelentőséggel bír az, ha egy film trailerére minél többen kattintanak, hiszen ez is jelzi, milyen sokan kíváncsiak rá. Az azonban, hogy melyik film beharangozója kapja a legtöbb dislike-ot, legalább annyira sokatmondó. Most pedig kiderült, hogy egy régi kedvencünk feldolgozása nyerte el ezt a nem túl dicső címet!

Hírek

Miley Cyrus lesz Woody Allen sorozatának főszereplője

2016-ban számos film és sorozat van, amit tűkön ülve várunk. Az egyik az Amazon Studios új nagy dobása, a Woody Allen által írt és rendezett 6 részes sorozat.

Hírek

Anyák, akik szembeszállnak a lehetetlennel

Kíméletlen tömeggyilkos, misztikum, transzneműség, fogság, akció. Mindez olyan filmekben, melyek az anya-gyermek különleges kapcsolatát hivatottak bemutatni. Összeállítottunk nektek egy nem mindennapi listát.

Hírek

Egy jó darabig nem forog Az útvesztő folytatása!

Úgy tűnik a főszereplő, Dylan O’Brien sérülései súlyosabbak, mint azt elsőre gondolták, és a készítők kénytelenek voltak leállni a munkával, amíg a színész teljesen fel nem épül.

Hírek

Táncjelenetek, melyeket mélyen a szívünkbe zártunk

Ha már beköszöntött a tánc világnapja, gondoltunk egyet és ketten összedugva a fejünket, összegyűjtöttük nektek kedvenc filmes táncjeleneteinket. Olyan történetekből válogattunk, melyek közel sem tipikus táncos alkotások, mégis központi elemüket képezi a csípőrázás.

Hírek

Így lett Olivia Munnból igazi szexi X-Men amazon!

Már többször elemeztük, hogy a színészek mire nem képesek egyetlen szerepért, most Miss Munn is bebizonyította, hogyha azt mondják neki, hogy te leszel Psziché Bryan Singer X-filmjében, akkor nem ismer határokat a felkészülésben.

Hírek

Alicia Vikander lesz Lara Croft!

Már megint megvezetett minket a filmes pletykagyár, ugyanis már kezdtük elkönyvelni, hogy tényleg a Star Wars újonca, Daisy Ridley játssza majd a Tomb Raider hősét. Tévedtünk!

Hírek

Filmcsokrok teasütemény mellé

A szkeccsfilm olyan, mint egy nyáresti fröccs a teraszon, vagy mint a kakaó tetején a tejszínhab. Mindez a film nyelvén. Flört a műfajokkal, mely, ha nyitottak vagyunk az újra, garantáltan elrabolja a szívünk.

Hírek

Daisy Ridley újabb filmet szakított le magának

Az ébredő Erő főszereplőnője nem tétovázik tovább, és miközben a nyolcadik Star Wars-t forgatja, már fel is töltötte a határidő naplóját nem egy filmes munkával.

Hírek

Mégis jöhet a Vasember 4?

Napokon belül megkapjuk a harmadik Amerika kapitányt, amelyben Tony Stark és Steve Rogers egy pöppet egymásnak feszülnek. Ennek kapcsán mindenki imádott Vasembere elkottyantotta, hogy simán érkezhet egy újabb önálló filmje is.

Hírek

Bryce Dallas Howard teljesen rápörgött a következő Jurassic Parkra!

Miután a 2015-ös Jurassic World nagyon jól teljesített a mozi kasszáknál, nem igazán volt kérdés, hogy egy újabb részt is kapunk majd a jövőben. A tűsarkúban futás királynője pedig még a rajongóknál is jobban várja a folytatást.

Hírek

Jennifer Lawrence és Darren Aronofsky együtt?

Az biztos, hogy a színésznő és a rendező között alakul valami! Méghozzá egy közös film, amin együtt dolgoznak. Ám bennfentesek szerint, többről van szó.

Hírek

Nektek mi a kedvenc Harry Potter-emléketek?

Mivel nemsokára újabb J. K. Rowling sztori kerül a mozikba, bennünk túlcsordult a nosztalgia és elővettük az eredeti sorozatot. Megkönnyeztük és közben egy picit újra gyereknek éreztük magunkat. De nem csak mi gondolunk így vissza rá, hanem a szereplők is.

Hírek

Alicia Vikander miatt mi is Tulipán lázban égünk!

Az Oscar-díjas színésznő sosem pihen, a rengeteg film között, amin éppen munkálkodik ismét akad egy kosztümös történet, melyben a romantikán kívül a virágoké a főszerep!

Hírek

Emma Stone lesz Szörnyella!

Újhullámos törekvése a Disneynek, hogy nagysikerű animációs meséit élőszereplős történetként is bemutassa, így a Dzsungel könyve és a Szépség és a Szörnyeteg után újabb sztorival rukkoltak elő!

Hírek

Híres szerepek, melyeket még híresebb sztárok hagytak ki!

Sosem gondolunk bele, hogy mielőtt egy lenyűgöző alakítás megszülethetne, több színész is megfordul a készítők fejében. Sőt sokszor egy-egy szereposztás inkább múlt azon, hogy valaki lemondta, mintsem azon, hogy kit választottak elsőre.

Hírek

Egy egész karrier egyetlen képen?!

Bizony néhány digitális művésznek köszönhetően, most láthatjuk kedvenc színészeink sikert hozó szerepeit gyors egymás utánban és hála nekik, megbizonyosodhatunk arról is, hogy az aktuális sztár mennyire sokoldalú!

Hírek

Deadpool a mozik őrangyala!

Ryan Reynolds kifizette egy mozi bírságát, hogy filmje alatt a nézők nyugodtan fogyaszthassanak alkoholt!

Hírek

40 éves a Taxisofőr: újra együtt a szereplőgárda!

A ma már kultfilmnek tekinthető alkotás most ünnepli 40. évfordulóját, melynek tiszteletéből az alkotók és mi is felelevenítjük, miért is kiemelkedő és maradandó filmélmény Scorsese mozija!

Hírek

Ha nincs Harrison Ford, más lenne a Star Wars: Az ébredő Erő is?

A film cselekményének nagy részét Rey és Finn kapcsolata hajtja előre, a rendező azonban elsőre nem volt megelégedve a karakterekkel. Han Solo nélkül a két főhős sorsa is máshogy alakul?

Hírek

Ismerjük meg jobban az Öngyilkos osztag két bohócát!

Már csak néhány hónap választ el minket a szuper gonoszok filmjének bemutatásától, a történet két kulcsfiguráját alakító színész, Margot Robbie és Jared Leto pedig elárulta, milyennek kell elképzelnünk karaktereiket és hogyan készültek szerepeikre!

Portrék

Charlize Theron bármikor elvarázsolhatna minket!

A femme fatale, a kemény csaj, aki egy férfiaktól hemzsegő utópisztikus világban is lejátszott mindenkit a vászonról, aki a végletekig is elmegy egy szerepért, a nő, aki mindenkit rabul ejt. Jöjjön egy portré a gyönyörű színésznőről!

Hírek

Emilia Clarke nem vállal több Terminátor filmet!

Az elmúlt évben a sorozathősnő valódi színésznővé avanzsált, többek között a legújabb Terminátor-filmnek köszönhetően. Akkor mégis, mi lehet az oka annak, hogy mégsem kíván többet a cyborg ellen harcolni?

Hírek

A pop hercege nem csak a zenéhez értett!

Újabb legendától kényszerültünk elbúcsúzni, ezúttal az 57 éves popsztár Prince hagyott itt bennünket, mi pedig sorra vesszük, milyen filmeket, főcímdalokat vagy akár jeleneteket köszönhetünk neki!

Hírek

Kijött Woody Allen legújabb filmjének előzetese!

Korábban már írtunk róla, hogy a mester következő alkotása, a Café Society lesz a 69. Cannes-i filmfesztivál nyitó darabja. Most már némi fogalmunk is lehet róla, hiszen itt a film friss trailere!

Hírek

Robert Downey Jr. szerint jöhet a Sherlock 3

Úgy tűnik, hogy a régóta várt folytatás végre megérkezhet, ugyanis mindenki Tony Starkja nemrég elkotyogta, hogy már megkezdődtek az előkészületek, ráadásul megmarad a győztes trió: mellette Jude Law és a rendező Guy Ritchie is visszatérnek!

Hírek

A hét mesterlövész remake elég ütősnek ígérkezik!

A Denzel Washington és Chris Pratt vezénylésével érkező film, Tarantino munkái után újra a vadnyugatra repít minket. És be kell valljuk, a western világa rég tűnt ennyire menőnek.

Hírek

10 dolog, amit nem tudtál a szülinapos James Francóról!

Ma ünnepli 38. születésnapját az amerikai színész, aki az évek során nem egy kasszasikerben látható volt, arról nem is beszélve, hogy megannyi női szívet is megdobogtatott!

Hírek

Daisy Ridley a Star Wars rendezőjével romantikázik!

Az ébredő Erő sztárja ezúttal egy szerelmi történetet feldolgozó fantasyhoz írt alá, a Kolmához, melynek nem más a producere, mint J. J. Abrams! Még a végén kiderül, hogy van köztük valami?

Hírek

Jumanji 2 a The Rockkal és Kevin Harttal!?

Az összeszokott páros most új feladatok elé néz, ugyanis újabb hollywoodi kasszasiker feldolgozásában gondolkodnak, nekünk pedig csak egy kérdésünk maradt: miért?

Hírek

Lássuk a Drive alkotójának új filmjét!

A dán rendező új filmje, a The Neon Demon foszforeszkáló színekben pompázó, csillogó modell világot tár elénk egy kicsit másképp. A naiva Elle Fanning pedig ezúttal démoni játékával ejti rabul a nézőket!

Hírek

Dave Franco a fiatal Han Solo meghallgatásán járt!

A színész beszámolt tapasztalatairól és arról, hogy mit is gondol az új filmről, a hősről és a kollégája feladatáról is!

Hírek

Tony Stark mesélt egy picit Pókemberről!

Nincs képregényfilm Robert Downey Jr. nélkül! Viccet félretéve a színész elárulta, mit gondol a legújabb szuperhősős feldolgozásról, valamint bevallotta, hogy mindig is rajongott a hálószövőért!

Hírek

Aukción a Star Wars ereklyék!

Nem új keletű dolog a sztár világban, hogy segítenek azokon, akik rászorulnak. Ezúttal a Star Wars filmek csillagai jótékonykodtak, a nagy öreg Harrison Ford és Hollywood legújabb üdvöskéje, Felicity Jones filmbéli kosztümjeiket kínálták árverésre!

Hírek

Dokumentumfilmek, amiket mindenképpen látnod kell

Ha dokumentumfilmről van szó, sajnos sokunk fejében az unalmas, lassú tempójú okatatófilmek jellenek meg. Ez azonban csak a műfaj egy részére igaz. Íme 5 fantasztikus dokumentumfilm, ami megváltoztathatja a világról alkotott képedet. Szerintünk ezek a legjobbak.

Hírek

Benedict Cumberbatch szinkronizálásra adta a fejét!

Mind emlékszünk a zöld szőrmókra, aki mivel utálja a karácsonyt, inkább megpróbálja ellopni azt. Most az élőszereplős film után, animációs mese is készül belőle és meg fogunk lepődni, ki kölcsönözni a hangját az undok Grincsnek!

Hírek

Michael Keaton mint fő gonosz a Pókemberben?!

A korábbi Batman ezúttal a hálószövő ellenségeként léphet színre. Mi pedig reméljük, hogy láthatjuk a Spider-Man: Homecoming című alkotásban!

Hírek

Channing Tatum csatlakozik a Kingsman 2 stábjához!

A színész nemrég közösségi oldalán hozta nyilvánosságra, hogy csatlakozik a britek legújabb üdvöskéjéhez, a James Bond filmek új generációjához, a Kingsman folytatásához!

Hírek

Hugh Jackman mégis harcol az ősi mutánssal?

Régi ismerős tűnik fel az X-Men: Apokalipszisben? Úgy tűnik, mégis láthatjuk kedvencünket, Farkast az új filmben!

Hírek

Batman rendezi saját magát?

Bizony, a hír igaz, Ben Affleck jegyzi a denevérember legújabb filmjét! Mi pedig rögtön találgatásokba kezdtünk, mit várhatunk a rendezőtől és a történet alakulásától!

Hírek

Clint Eastwood fia a Halálos iramban 8-ban!

Nincs autós üldözés szexi lányok illetve fiúk nélkül! A következő generáció pedig már készen áll: Scott Eastwood is csatlakozott a stábhoz, lássuk, mit várhatunk tőle és a szerepétől!

Hírek

Megnéztük magunknak ezt a Doctor Strange előzetest!

Lassan már lehetetlen lesz követni, hogy melyik év, milyen szuperhős filmeket tartogat a mozinézőknek, most kijött egy újabb, ráadásul Benedict Cumberbatch főszereplésével.

Hírek

Így lett Luke Skywalkerből egy igazi troll-Yoda!

A mémeket sosem lehet megállítani, így volt ez most is, amikor Mark Hamill kiposztolt egy képet magáról, amint Daisy Ridley hátán lovagolva adja át a jedi-tudást újdonsült tanítványának, vagy mi.

Hírek

Mit tudunk eddig a legújabb King Kong filmről?

Senki se feledje el, hogy újabb rebootszerűség érkezik jövőre a mozikba, ráadásul az Oscar-díjas Brie Larson és – a Lokiként világhírűvé vált – Tom Hiddleston főszereplésével. Sőt, már az első felvételeket is megkaptuk a forgatásokról.

Hírek

Harry Potter-őrültek, eljött a ti időtök!

Kijött a Legendás állatok és megfigyelésük című film első, valódi trailere, úgyhogy most már nemcsak hangulatkeltő képekkel készülhetünk az újabb J.K. Rowling-kalandra.

Hírek

Újabb állati részletekkel támad a Suicide Squad

Eddig is ez volt az a DC film, amit mindennél jobban vártunk. A zseniális Queennel alázenélt előzetes után, most kaptunk egy újabbat, ami tovább fokozta a lelkesedésünket.

Hírek

Charlize Theron is beszáll a Halálos iramban 8-ba!

Immár tényleg eldőlt, hogy a színésznő is erősíteni fogja Vin Dieselék csapatát a soron következő részben. Nem is akárhogyan, hiszen ő lesz a főgonosz.

Hírek

Na, nézzük meg ezt a Rogue One előzetest!

A héten már felpörögtünk a frissen kiadott Star Wars: Az ébredő Erő dokumentumfilmjeiért, most pedig tovább kínoznak minket: kiadták a legelső SW spin-off trailerét. És jól néz ki, nagyon-nagyon jól!

Hírek

10 sztár, akit kivágtak kedvenc filmjeinkből

Bizony, a rendezők kíméletlenül vágják ki alkotásaikból a színészeket, ha nincsenek megelégedve velük vagy csak egyszerűen nincs szükség több jelenetre. Összegyűjtöttünk nektek pár olyan csillagot, akik sajnos erre a sorsra jutottak.

Hírek

Minden, amit tudni kell Apokalipszis mutáns seregéről!

Nem várod még eléggé az új X-Men filmet? Hát, most fogod! Bemutatjuk nektek Apokalipszis négy lovasát: Angyalt, Ciklont, Pszichét és Magnetót.

Hírek

Hamarosan tovább foroghat Az útvesztő harmadik része!

Még márciusban jött a hír, hogy a franchise főszereplője, Dylan O’Brien megsérült a forgatás közben és azonnal kórházba szállították. Azóta leálltak a felvétellel, hogy megvárják, amíg Dylan felgyógyul. De nemsokára újra zöldjelzést kapnak.

Portrék

Heath Ledger, egy halhatatlan színész, akit sosem felejtünk el

A színész most ünnepelte volna a születésnapját, és hiába telt el már ennyi év a halála óta, még mindig nehezen hisszük el, hogy egy ekkora tehetség itt hagyott minket. De nem szomorkodunk, inkább összegyűjtöttük élete legérdekesebb és legfontosabb mérföldköveit.

Hírek

Tobzódjunk együtt a Star Wars-ban: így készült Az ébredő Erő!

Hiába volt régen a december, mi még mindig felpörgünk, ha az SW hetedik részére gondolunk. Pláne, ha olyan felvételek jönnek velünk szembe a neten, amelyeket még nem láttunk. És ez most halmozottan igaz, hiszen rengeteg új jelenet látott napvilágot.

Hírek

Johnny Depp lesz a Beetlejuice 2 főszereplője!

Michael Keaton helyett, Tim Burton jó barátja fogja a Beetlejuice – Kisértethistória film folytatásában Beetlejuicet játszani.

Hírek

10 film, amit muszáj látnod a szülinapos Vasemberrel!

Ma van  Robert Downey Jr születésnapja és meg kell jegyeznünk, hogy nem csak Tony Stark eljátszása miatt érdemel figyelmet az ünnepelt! Összegyűjtöttünk nektek tíz olyan filmet, melyekben szintén megcsillogtatja tudását a színész!

Hírek

A Deadpool újabb rekordokat döntöget!

A Ryan Reynolds-féle szuperhős kaland már nem egyszer bebizonyította, hogy jól is elsülhet, ha a stúdiók bevállalják az R-rated besorolást és az elvetemült trollkodást. A film és a számok most újra bemutattak mindenkinek.

Hírek

18 filmzene, amit sosem felejtünk el!

Mindnyájunknak vannak kedvenc filmjei és persze kedvenc zenéink is, na de a legjobb, ha a kettő kapcsolódik is egymáshoz! Összeszedtünk néhány filmet, melynek dallamaira bármikor tudnánk csörögni, vagy erőt meríteni egy nehéz napon.

Hírek

Forrest Gump csaja a Szárnyas fejvadász 2-ben!

Robin Wright is leszerződött a legendás film folytatásához, amelyben már Harrison Ford és Ryan Gosling is tutira benne vannak. Ráadásul, nálunk forgatják majd a bulit.

Hírek

Boldog Születésnapot Ewan McGregor!

Ma ünnepli 45. születésnapját kedvenc skót színészünk, mindenki Obi-Wan Kenobija, és a Trainspotting sztárja. Mi pedig, ennek alkalmából 10 érdekességgel ajándékozzuk meg rajongóit!

Hírek

Remake készül az Életrevalókból! De miért?!

A francia film, amelyben Omar Sy és Francois Cluzet párosa összetörték a szívünket, és egy életre az egyik nagy kedvencünkké tették a történetüket, most új – amerikai – életre kel. És már azt is tudni kikkel.

Hírek

Új hőseposz van születőben: Aquaman

Esetleg a kedvenc képregény karaktered Atlantisz királya, vagy eddig azt sem tudtad ki ő? Elmondjuk neked, miért is lesz ő az új hősöd és azt is, hogy mi várható a róla szóló filmtől!

Hírek

Májustól végre forog a Trainspotting 2!

Eljött, hát ez a napi is, most már biztosan örülhetünk a várva várt folytatásnak. Májusban ugyanis, Danny Boyle rendezővel megkezdik a munkálatokat a film második részén!

Hírek

Lessünk be A galaxis őrzői 2 kulisszái mögé Chris Prattel!

Ez az ember egy kincs. Mi elfogultak vagyunk és imádjuk. Cukiskodott ő már korábban is, amikor Chris Evansszel gyerekeket látogattak meg egy kórházban, most pedig egy szerencsés rajongó a másodpilótája lehet.

Hírek

Woody Allen új filmje nyitja majd az idei Cannes-i filmfesztivált

A rendező újabb alkotással rukkol elő az idén, ami egy sztároktól dúskáló szereposztással kecsegtet, Kristen Stewarttal és Jesse Eisenberggel a főszerepben.

Hírek

Paul McCartney is bevállalta a Karib-tenger kalózai ötöt

Ha brit rocker vagy, akkor nem lehetsz túl öreg egy vicces kis cameo szerephez. Keith Richards után most a Beatles legendás zenésze is beáll Johnny Deppék mellé bohóckodni egyet.

Hírek

Jesse Eisenberg mesélt egy kicsit Lex Luthorról!

Mindenütt Batman Superman ellen - Az igazság hajnala cikkekbe botlunk. Na, de mi a helyzet az igazi ellenséggel? A főgonoszt alakító színész most kitálal!

Portrék

Íme, a Csodanő, aki mindenkit kenterbe ver!

A héten rajtol a mozikban a Batman Superman ellen című hőseposz, amelyben ugyan Ben Affleck és Henry Cavill viszik a prímet, ámde a hősies amazonról sem feledkezhetünk meg, aki feltűnik az oldalukon. Lássuk, mit érdemes tudni a gyönyörű Gal Gadotról!

Hírek

15 brit sztár, aki állati jól játssza az amerikait

Be kell ismernünk, mind imádjuk a brit szépfiúkat, meg persze az amerikai rosszfiúkat is. Akkor most mi? Teljes képzavar, de a legjobb, ha a kettő együtt jár.

Hírek

Minden szinglik ősanyja valóban anyai örömök elé néz!

Visszatér Bridget Jones a várva várt folytatással. Lássuk, hát mit lehet eddig tudni és lessük meg az előzetest is jó alaposan!

Hírek

Margot Robbie hamarosan korcsolyában piruettezik

A színésznő a műkorcsolya világ egyik leghírhedtebb versenyzőjének bőrébe bújik, ő lesz Tonya Harding az I, Tonya című filmben.

Kritikák

Batman Superman ellen kritika – Két hős ennyire még nem tiporta földbe a lelkünket!

Mindenki veszettül várta, hogy vajon a DC mit képes kihozni a két nagyemberük összecsapásából, ráadásul úgy, hogy egy nagyon megosztó Afflecket ültettek a Batmobilba. Vajon a giga csihipuhiban van annyi, hogy lenyomja a Marvel eposzokat?

Hírek

Peter Jackson a világ legrosszabb színészének nevezte Jake Gyllenhaalt

Meglepő, sose gondolnánk, sose mondanánk, a Gyűrűk Ura és a Hobbit trilógiák rendezője mégis megtette. Ahogy Gyllenhaal visszaemlékezett: a Frodó meghallgatása nem ment túl jól.

Hírek

Vajon melyik volt Stan Lee kedvenc cameója?

A Marvel atya, akit minden szuperhősfilmben kutatunk, megtalálunk és jókat röhögünk a mini jelenetein. Most neki szegezték a kérdést: melyiket utálta és melyiket szerette a legjobban.

Hírek

Daisy Ridley-ből tényleg Lara Croft lehet!

A Star Wars: Az ébredő Erő fiatal sztárját egyre jobban a szárnyára kapja a hírnév, legutóbb az alakja miatt támadták, most pedig az egykoron Angelina Jolie által megformált kebelcsoda és sírrabló bőrébe bújhat.

Hírek

Jó tanáccsal látta el a régi Batman az újat

Ben Affleck elmondta, hogy elődje tanácsokkal látta el, amikor kiderült, hogy ő lesz Gotham új őre és védelmezője. Az egyik ilyen kifejezetten hasznos lehet…

Hírek

Amber Heard lesz Jason Momoa azaz Aquaman neje

A szépséges színésznő elfogadta Mera, a víz alatti királynő szerepét a The Justice League első részében.

Hírek

Itt az új X-Men: Apokalipszis trailer!

Azt hittük az új X-Men film beharangozóját már nem lehet fokozni, de a legújabb trailerrel ismét csak elérték, hogy a hideg futkosson a hátunkon!

Kritikák

Zoolander 2 kritika: Derekék képtelenek kimenni a divatból

Mindenki kedvenc férfi modelljei nélkül nem élhettük volna túl a szelfik és a közösségi média korát. Ben Stillerék pedig gondoskodtak róla, hogy ez ne is történjen meg. De még hogy, a Zoolander 2-től eldobod az agyad!

Hírek

Olivia Wilde túl öreg volt, hogy Leonardo DiCaprio csaja legyen?

A színésznőt idősnek találták egy szerepre, Wilde azonban nem sértődött meg, sőt később ennek köszönhette egy sorozatban való szereplését.

Hírek

Most már biztosan jön az Indiana Jones 5

Annyira jön, és annyira megkapta a zöld utat, hogy már a pontos premierdátumot is kitűzték. Úgy tűnik, Harrison Ford nem bír leállni, és mindegyik ikonikus karakterét visszahozza egy film erejéig (legalább).

Hírek

Hamarosan meglesz a fiatal Han Solo!

Volt itt már minden, ezernyi nevet fontolóra vettek, most azonban úgy tűnik, hogy megvannak a finalisták: konkrétan négyen. De még ezeket sem vehetjük biztosra, a Disney ugyanis hétpecsétes titokként őriz minden infót, ami Star Wars.

Hírek

Nem ússzuk meg, lesz Neveletlen hercegnő 3!

Az ég óvjon minket ettől, de úgy tűnik, nem teszi. Gary Marshall nemrég azt nyilatkozta, hogy semmi akadálya, egy újabb Anne Hathaway-romkomnak.

Hírek

Tim Burton legújabb filmjében Eva Green a furcsaságok nagyasszonya

A rendező újabb látványos alkotással készül, amelyben a különleges tehetséggel megáldott gyerekek, egy fiatal hős, és egy lehengerlő igazgatónő érdekes szimbiózisa, és persze a fantasy sztorik állandó rejtélye kerül a fókuszba.

Hírek

Robert Downey Jr. szerint, nem lesz több Vasember-film

A színész hiába imádja oly nagyon Tony Stark karakterét, nemrég azt nyilatkozta, nem nagy a valószínűsége, hogy egy negyedik önálló rész erejéig újra visszatérjen.

Hírek

Ahol a hősök születnek: John Boyega gyerekeket lepett meg

A Star Wars: Az ébredő Erő sztárja John Boyega hőshöz méltóan, beteg gyerekek felvidításával töltött egy napot. A színész Star Wars-os játékokkal lepte meg a kicsiket, amivel életre szóló élményt nyújtott az apróságoknak.

Hírek

A Batman v Superman első jelenete horrorisztikus lesz!

Ha Ben Affleck kulisszatitkokat csepegtet, akkor hinnünk kell neki. Nemrég ugyan kisgyerekekkel és rajongókkal cukiskodtak egy sort Henry Cavillel, most azonban újra a filmre terelődött a téma. Azon belül is a Batmant övező sötét és komor jelenetekre.

Hírek

Daisy Ridley nem lenne igazi nő?

A Star Wars: Az ébredő Erő csillaga Daisy Ridley, egyesek szerint rossz példát mutat azzal, hogy túl sovány. A színésznő szerencsére, nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat.

Hírek

Sylvester Stallone A galaxis őrzői 2-höz írt alá?

Úgy fest, a 69 éves Stallonét, A galaxis őrzői film folytatásában láthatjuk viszont! A kérdés már csak az, kit alakíthat a színész, ha egyáltalán valóban szerepel a filmben.  

Hírek

Minden, amit az új Baywatch filmről tudni lehet

Már javában folynak az új Baywatch film forgatásai Miamiban. Mi pedig igyekeztünk minden lényeges információt összegyűjteni, amivel jó, ha tisztában vagyunk, mielőtt még a film a mozikban landol.

Hírek

Nicholas Hoult, mint a Zabhegyező írója

Megfilmesítik J. D. Salinger életét. A filmet Danny Strong rendezi, akinek Az éhezők viadala: A kiválasztott filmek forgatókönyveit köszönhetjük. A főszerepben pedig Nicholas Hoult-ot láthatjuk.  

Hírek

Szuper filmekkel és szuperhősökkel érkezik a tavasz az RTL Klubra!

Mozifilmek hősei debütálnak tavasszal az RTL Klub műsorán. A következő hónapokban a nézők láthatják a Bosszúállók, Noé, A lázadó, Amerika kapitány - Az első bosszúálló, Az acélember, Robotzsaru, Gyakornokok, Nagyfiúk, Nász ajánlat, Coming Out, Non-stop, Gyerekjáték, Karate kölyök, Utazás a rejtélyes szigetre és a Dumapárbaj című filmeket.

Hírek

A nő 50 árnyalata: 10 ikonikus nő, akik valami újat hoztak a filmiparba

Szerencsére rengeteg olyan színésznő, és női karakter akad, akikre felnézhetünk, és erőt meríthetünk a kisugárzásukból. Vannak, akik hatása korokon is átível és persze akadnak születőben lévő, már most fénylő csillagok. A nőnap pedig tökéletes alkalom, hogy megemlékezzünk róluk!

Hírek

A nő 50 árnyalata: 10 film, amelyben odavész a szerelem és csak a szakítás marad

Az összetört szív állandó szereplője a filmművészetnek, hiszen az érzelmek keringője mindig izgalmas világokat nyithat meg a nézők számára. Így a szakítások, a velük járó fájdalom és a lassú felépülés sosem maradhat ki a történetek közül.

Hírek

A nő 50 árnyalata: 10 szinglikről szóló film, nem csak szingliknek!

A nőnap alkalmával, mindnyájan végig gondoljuk miért is lehetünk hálásak a nőknek. A nők gyermeket nevelnek, felelős pozíciókat töltenek be a munkaerő piacon, miközben szakításoktól függetlenül is, rendületlenül keresik azt, aki mellett végül megállapodhatnak. ​A filmtörténet során megjelent ikonikus női alakokról nem is beszélve!   

Hírek

A nő 50 árnyalata: 10 film, amiben az anyaságé a főszerep

Megannyi szerepben láthattunk már hölgyeket a mozivásznon, és lévén a mai az ő napjuk, most az egyik legfontosabbat vettük elő: az anyaságot. Összegyűjtöttünk tíz olyan filmet, amely különböző korszakokban, különféleképpen foglalkozik ezzel a témával.

Hírek

A nő 50 árnyalata: 10 film, olyan nőkről akiknek fontos a karrierjük!

Mai világunkban, már nemcsak a meghitt családikör megteremtése fontos a nők számára, hanem a munkavilágában való előrébb jutás is. Azt azonban el kell ismerni, egy nő kevés dolgot képes félgőzzel csinálni.

Hírek

Most már mindent tudunk az új Batmobilról: köszi Ben Affleck!

Legutóbb Henry Cavill cukiskodott egy sort egy rakás gyerekkel, és megpróbálta rávenni őket, hogy Superman legyen a kedvenc hősük. Most Ben Affleck trollkodott egy kicsit: elbújt a Batmobilban és a gyanútlan nézelődőket próbálta meg sokkolni. Sikerrel.

Hírek

Tom Hiddleston szívesen lenne 007-es!

Azt tudjuk, hogy Daniel Craig már a háta közepére sem kívánja James Bond szerepét. Azt is sejtjük, hogy hiába ment egy ideig a pletyka, Idris Elba nem csábítja majd ágyba a Bond lányokat, miközben kémként akciózik. Most azonban újabb lehetőség ütötte fel a fejét Loki személyében.

Egyéb

Állati híradósok: Erős Antónia és Szellő István ellátogattak Zootropolisba

A héten debütált a mozikban a Disney legújabb animációs meséje, a Zootropolis - Állati nagy balhé, és az RTL Híradó követői ismerős hangokkal is találkozhatnak a vetítésen. Erős Antónia és Szellő István ugyanis elvállalták, hogy a hangjukat adják a mesében szereplő híradós állatoknak. Erről a kalandról kérdeztük őket.

Hírek

Brie Larson, az Oscar-díjas popsztár?

Hollywood legújabb csillaga, a kisebb tévés szereplésektől egészen a legnagyobbak közé jutott, azt azonban mi sem sejtettük, hogy titkon zenei babérokra is tört.

Hírek

Még Christian Bale sincs megelégedve önmagával

A színész egy meglepő interjúban vallotta be, hogy hiába ő a rajongók egyik kedvenc Batmanje, ő ennek ellenére se érzi tökéletesnek a trilógiában nyújtott alakítását.

Hírek

Itt az ideje telefonálni egyet, megérkeztek az új Szellemirtók

Egyszer már túlestünk a sokkon, hogy az ikonikus film újra visszatér, egyetlen különbséggel a négy férfiembert most humoros hölgyekre cserélték. Ráadásul Amerika legfelkapottabb színésznőire.

Hírek

Shakira rajong a Zootropiáért

Hamarosan debütál a Zootropolis- Állati nagy balhé című mesefilm, amelynek betétdalát Shakira énekli.

Hírek

Tom Hanks nem tud meglenni Budapest nélkül

A kétszeres Oscar-díjas színész ismét Magyarországon forgat. A harmadik Dan Brown adaptáció, az Inferno Budapesten felvett jeleneteivel ugyanis a rendező Ron Howard nem volt teljesen megelégedve.

Hírek

Margot Robbie megmondta a frankót Leonardo DiCapriónak!

A csinos színésznő több szinten csepegtetett el infókat és bölcsességeket. Nemcsak DiCapriónak adott tanácsokat az Oscar-gálán, de még azt is elárulta a nagyérdeműnek, hogy Jared Leto Squad-patkánya hol talált otthonra. Lássuk!

Hírek

Így készülődtek a sztárok az Oscarra!

Ugye, minden nagy esemény, még annál is nagyobb, pepecselősebb és őrültebb előkészületekkel kezdődik. Így volt ez az idei Oscar-gálával is. Szétnéztünk a sztárok képei és videói között: vajon ki és hogyan rittyentette ki magát?

Hírek

Ne vegyük magától értetődőnek a DiCaprio-mémeket!

Hétfő hajnalban új időszámítás kezdődött. Bizony ez a nap is eljött, Leonardo DiCaprio megnyerte élete első Oscar-díját! Ez pedig újabb mém-hullámot indított útnak.

Hírek

A nagy Oscar-pillanatok estéje: a Saul fia és DiCaprio is győzni tudott!

Nem is indulhatott volna szebben ez a nap: Nemes Jeles Lászlóék nyerték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat, és itt még nem ért véget a könnyfakasztó, és ovációtól kísért momentumok sora. Lessünk bele a 88. Oscar-gálába!

Hírek

Megvan a térkép az Oscar-díjakhoz: ilyen sorrendben osztják őket

Ha éppen azon tanakodnátok, hogy vajon a kedvenc kategóriátok mikor kerül sorra, akkor most lenyugodhattok, hiszen megvan a gála beosztása: most már egyeztethetjük óráinkat.

Hírek

Jennifer Lawrence kaszálta a legtöbbet az idei Oscar-jelöltek közül

Az elborult és végtelenül őszinte színésznőről már eddig is tudtuk, hogy ott van a legjobban kereső színészek között, most viszont kiderült, hogy mennyi is az annyi.

Hírek

A gyerekek szerint erről szólnak valójában az Oscar-filmek!

Megtudnánk tippelni filmplakátok alapján, hogy miről szólnak? Egy csapat gyerek megpróbálta és bizony, érdekes dolgok derültek ki.

Hírek

Új Fassbender film a láthatáron: már most a traileren bőgünk

A The Light Between Oceans nemcsak Alicia Vikandert és Michael Fassbendert hozta össze a valóéletben (is), de nagyon erős alakításokat és könnyfakasztó drámát is ígér.