KERESÉS search-close

verekedés

100 tartalom van megjelölve ezzel a címkével: "verekedés"

Kétméteres fa karóval ütötte

Kétméteres fa karóval ütötte ellenfelét egy férfi Budapest belvárosában - két év börtönre ítélték. 2017 nyarán a Nyugati pályaudvar előtti téren két társaság tagjai vesztek össze. Lökdösődtek, majd a 28 éves férfi egy köztéri fát támasztó karóval többször megütötte egyik ellenfelét, aki koponyasérülést szenvedett. A történteket egy térfigyelő kamera felvette. A verekedők közül végül ketten álltak bíróság elé.

Anyák napján végzett édesanyjával

Zavartan beszélt stábunknak anyja haláláról az a 23 éves makói férfi, aki a gyanú szerint anyák napján verte agyon édesanyját. Ügyvédje szerint szakértői vélemény szükséges, hogy kiderüljön, védence beszámítható-e.

Felfüggesztett börtönt kapott a gazda, aki megverte a gyümölcseit megdézsmáló tolvajt

Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a nyárlőrinci gazdát, aki alaposan összevert egy tolvajt, miután az társaival megdézsmálta a gyümölcsösét. A tolvajnak több bordája eltört, mellkasa baloldalán pedig légmell alakult ki. A gazda azt mondta, megbánta, hogy ekkora bajt okozott.

Felvételen a veszprémi halálos verekedés

Az egyik veszprémi kocsma biztonsági kamerája rögzítette, ahogy két héttel ezelőtt két vendég összeverekedett. Egyikük, egy 47 éves férfi meghalt. Híradónk megszerezte a kocsma biztonsági kamerájának felvételét.

Magyar botrányhősök, akik mindent megtettek azért, hogy rájuk figyeljünk

A magyar bulvártengerben bőven akadnak olyanok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy feltűnést keltsenek, és profi szintre fejlesztették a polgárpukkasztást. Kelemen Anna lerántja a leplet a mai Toplistában, ahol a magyar botrányhősöket vesszük sorra. Annácska nem csak plasztikáival, hanem botrányaival is nagy port kavart. Ám közel sem akkorát, mint a műfajban úttörőnek számító Fehér Anettka, aki szintén ott lesz listánkon.

Halállal végződött a verekedés késő este Pesterzsébeten

Halállal végződött a verekedés késő este Pesterzsébeten. Mire a mentők megérkeztek, az áldozaton már nem tudtak segíteni. A gyilkosság gyanúsítottját azonban a rendőrök a helyszínen elfogták. Őrizetbe vették, úgy tudjuk, egyelőre nem tett vallomást.

312 óra közérdekű munkára ítélték M. Richárd verekedő barátnőjét

Egy szőke nő tépi a haját egy másiknak a nyílt utcán. A vita tárgya: egy férfi. Nevezetesen a Dózsa György úti baleset egyik vádlottja, M. Richárd, aki a jelenet szerint egy időben nem a megfelelő nőt szerette. M. Richárd barátnője a férfi félrelépése miatt akart bosszút állni. K. Szilvia barátnőjével két napig állt lesben a szerető lakása előtt, hogy be tudjanak lopózni az épületbe. A szőke nő ököllel ütötte áldozatát, miközben barátnője folyamatosan videózta a verekedést. A megdöbbentő felvételt az internetre is feltöltötték.

Vitya összeverekedett az apjával

Dia épp Vityáéknál zuhanyozott, amikor a fiú apja rányitott…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Vitya beköltözhet Tamás lakásába

Dávid és Joe sportnapot tartottak. Dia összeugrasztotta Vityát az apjával. Karola önpusztítása folytatódott.

Lövöldözéssé fajult egy családi vita Budapesten

Családi vita miatt lövöldözött egy férfi szerda este Budapesten. A fegyveres a főváros egyik legforgalmasabb részén, a Teréz körúton nyitott tüzet. Gázpisztolyt használt, és az apjára lőtt, akivel előtte verekedett.

Szabó Győző őt verte meg a legtöbbször az Alvilágban

A sorozat legújabb Kibeszélőjében Bujáki Zsófi és Szabó Győző meséltek a közös munkáról és a kedvenc forgatási élményeikről. Kíváncsi vagy, kit vert meg állandóan a színész?

Tömegverekedés Youtube-sztárok rajongótáborai között

Több mint száz rendőr is csak nehezen tudta megfékezni az utcai erőszakot Berlin központjában. Gumibotot, paprikaspray-t és könnygázgránátot is bevetettek. Az összecsapásban többen megsérültek, 9 embert pedig letartóztattak.

Tagadja a plébános a verekedést!

Tagadja a somlóvásárhelyi plébános, hogy megütötte volna a helyi általános iskola pedagógusát. A helyiek szerint viszont ököllel ütötte meg az igazgatóhelyettest. A plébános legutóbb 2016-ban került be a hírekbe, mert megpofozott egy fiút hittanórán.

Két év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak a verekedő kamaszok

Két év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak a bántalmazó kamaszok. Diáktársaik előtt vertek össze egy tinilányt a hatvani gimnáziumban. A 2017 májusában történt ügyben hétfőn hozott ítéletet az egri bíróság. A 15 éves lányt két iskolatársa, egy 16 és 17 éves lány bántalmazott brutálisan. Áldozatuk fejét betonoszlopba verték, a fejét rugdosták, majd a haját is megtépték. Mindezt 100 diák nézte végig

Szilárdot megverik egy sztriptízbárban!

Miután Szilárd (Nagy Ervin) észreveszi, hogy egyik tanítványa táncol a rúdon, azonnal odasiet, hogy számonkérje. Hiába, hiszen biztonságiőrök állnak az útjába!

Újabb videó a bántalmazó tiniről!

Ájultra vert egy férfit is az a tizenéves lány, aki barátnőjével nemrég kegyetlenül megalázott és megvert egy 16 éves lányt Nádudvaron. Most kiderült, hogy az egyik támadó már máskor is verekedett. Egy olyan felvétel került birtokunkba, amelyen az látszik, hogy egy felnőtt férfit fejbe rúg, úgy, hogy az áldozat elájul. A rendőrség nyomoz.

Nitró Karolának: „Teó felbérelt, hogy elcsábítsalak…”

Roland és André versengeni kezdtek. Tamás megismerte Dia valódi énjét. Karola szakított Teóval.

Teó rátámadt Nitróra, amiért felakarta fedni Karola ellen szőtt tervét

Nitrónak kétségei támadtak Teó tervét illetően…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Teó Nitrónak: „Nem az a feladatod, hogy beleszeress Karolába!”

Nitró kiakart tálalni Karolának. Tamásnak búcsúznia kellett Márkótól és Diától. Júlia arrogánsan nekiesett Mesinek.

Schneider verőembere nem kímélte Steve-t

Rusznyák (Szabó Győző) minden eszközt bevetett, hogy megtudja Steve-től, ki ölte meg Schneider embereit...

Hatalmas bunyó a Drága örökösökben!

Láthattunk már bunyót a falu egyik utcáján, a polgármesteri hivatalban, és nem egyszer a kocsmában is. A lovarda viszont szűz terület volt - eddig!

A diákok egymásnak esnek a Tanárban?

Szombaton jön a sorozat hetedik része, amiben kesztyűt ragadnak a Kőrösi Csoma macsói, hogy a ringben bizonyítsanak.

Feladta magát a villamoson verekedő férfi

Feladta magát a rendőrségen a férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat délután megütött egy utast az 1-es villamoson, Budapesten. Társát, aki a gyanú szerint egy sörösüveggel betörte a szerelvény egyik ablakát, még keresik. A villamosban 300 ezer forintos kár keletkezett.

Gyula újra bajba kerül: nekimegy egy orvosnak?

Miután Gyula megtudja, hogy beteg édesanyja nem kapja a gyógyszereit, teljesen kikészül és az első orvost elkapja, aki szembejön vele a folyosón.

Újabb verekedés a Tanárban!


szerző:
2019.02.09. 09:00
Újabb verekedés a Tanárban!

A Kőrösi Csomában újabb kosármeccsen mérkőznek meg a srácok, azonban az egyik rosszul sikerült akció végén Gyula nekimegy az ellenfelének.

Karesz az utolsó pillanatban mentette meg édesanyját Vilmostól

Kareszék kétségbeesve rohantak Renátához, amikor megtudták, hogy Vilmos újra rátámadt a nőre…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Mirkót megverik az utcán!


szerző:
2019.01.26. 21:05
Mirkót megverik az utcán!

Miután Mirkó másodjára is megszökik otthonról, újra megkeresi hajléktalan barátait, azonban veszélyesen végződik az estéje, amikor üldözni kezdik őket.

Vizsgálják a sofőrök bunyóját

A BKV és a Főtaxi is vizsgálatot indított sofőrjeik pofozkodása miatt. A 444.hu egyik olvasója vette fel, hogy a két sofőr egymásnak esett a metrópótló egyik Váci úti állomásán. A felvétel készítője szerint a buszsofőr azért húzta fel magát, mert a taxis nem akart kiállni a buszmegállóból, ahol egyébként nem állhat meg.

Verekedés a Drága örökösökben!

Tibor az egész falut felforgatta Kata után, sőt a nagy keresgélés közben még verekedésbe is keveredett! A teljes epizódot itt tudjátok megnézni.

Őrjöngött, majd a presszó egyik vendégre támadt egy szombathelyi férfi

Őrjöngött és verekedett a presszóban – a készenléti rendőrség fogta el azt a férfit Szombathelyen, aki vasárnap délután az egyik szórakozóhelyen veszekedett a felszolgálóval, majd a segítségére siető vendégre támadt. A rendőrség garázdaság miatt büntetőeljárást indított ellene.

Közlekedési vita után halt meg a rolleres

Közlekedési vita miatt halt meg egy rolleres Budapesten! A férfi majdnem nekiment egy nőnek, ezért robbant ki vita, majd verekedés. A nő élettársa megütötte a rollerest, aki elesett, beverte a fejét és pár nappal később a kórházban meghalt. A verekedő ellen halált okozó testi sértés miatt emeltek most vádat.

Lalit durván összeverték, amiért álruhában kémkedett

Lali álruhában kémkedett Ádám barátai után…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Eszméletlenre vertek egy fiatalt szilveszter éjjel

Eszméletlenre vertek egy fiatalembert szilveszter éjjel Cegléden. Barátait kísérte egy szórakozóhelyre, közben pedig egy félreértés miatt egy másik társaság követni kezdte őket, majd a fiatalemberre támadtak. Több percen át ütötték, rúgták, még az arccsontja is eltört. A verésnek a rendőrök vetettek véget. Két feltételezett támadót már kihallgattak, szabadlábon védekezhetnek.

Sérülése buktatta le a támadót

Két helyre is verekedés miatt hívták a rendőröket pénteken a főváros X. kerületében. Reggel két kalauzt támadott meg egy jegy nélküli utas, aki aztán elfutott. Később egy aluljáróban egy késelés miatt is intézkedniük kellett a járőröknek. Itt ismerte fel az egyik rendőr a vasutasok korábbi támadóját. A kalauzok szerint ugyanis jellegzetes sérülés volt a férfi kezén. Pont ilyen sérülése volt az aluljáróban megszúrt férfinak is, akit ellátása után őrizetbe vettek.

Bunyó a nyugiszobában!

A fiúk esti lazulgatása baráti beszélgetésnek indult, de kemény harc lett a végére. ValóVilág9 powered by Big Brother ma este 22 órától az RTLII-n.

Evelin rátámadt a bár egyik vendégére

Miután a bár egyik vendége szidni kezdte Joe-t, Evelin kikelt magából…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Reni összeverve állított be Joe-hoz

Evelin megpróbálta megnyugtatni Joe-t. Bori kisegítette Erikát. Tamás számításait ismét keresztülhúzta Pamacs.

Előző rész (2018. november 08.)

Joe verekedésbe keveredett. Lili elkezdte a terápiát. Bence új munkát kapott.

Joe-val nem érdemes ujjat húzni

A hősszerelmes férfi bármit megtenne szerelméért, és még a verekedés sem tántorítja vissza…

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe-val nem érdemes ujjat húzni

Joe verekedésbe keveredett. Lili elkezdte a terápiát. Bence új munkát kapott.

Szilárd Karolának: „Teó csak a pénzedet akarja…”

Szilárd egészen Teó lakásáig követte Karolát…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Teó a lakásában esett neki Szilárdnak

Szofi vissza akarta adni a kiskutyájukat. Lili új terápiás módszert próbált ki. Szilárd és Teó összetalálkoztak.

Letartóztatták Alec Baldwint

Letartóztatták Alec Baldwin amerikai színészt New Yorkban, miután összeveszett egy parkolóhelyen egy autóssal és leütötte. Baldwin állítólag azon dühödött fel, hogy a sofőr elfoglalta az eredetileg neki fenntartott parkolót. Letartóztatására még Donald Trump is reagált, sok szerencsét kívánt a színésznek.

 

Ádám megjátszotta Reni előtt, hogy Joe összeverte őt

Miután Joe visszautasította Ádám hárommilliós ajánlatát, Reni exe újabb hazugsággal állt elő…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

TÁMADÁS: Eszméletlenre verték áldozatukat, a kamera mindent felvett

Térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy egy 4 fős társaság előbb szóváltásba keveredik valakivel, majd az utcán ütni, rúgni kezdik. A 37 éves sárándi férfit egy hónappal ezelőtt, hajnalban Debrecenben támadták meg. Eszméletre verték, majd az út közepén hagyták. Álodzatuk végül könnyű sérülésekkel megúszta a verést, támadóit azóta körözi a rendőrség. 

Áront durván összeverték, miután zaklatni kezdte Borit

Áron túl rámenős volt Borival, ezért a lány segítségért kiáltott, a fiú legnagyobb balszerencséjére…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Bence részegen esett neki Marcinak

A szakítás okozta stressz annyira felgyülemlett Bencében, hogy testvérével csúnya vitába keveredtek…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Bence Marcinak: „Ha nem az öcsém lennél, ezért beverném az arcodat…”

Zsuzsa munkát szerzett Sopronban. Bence és Marci durva vitába keveredtek egymással. Tamás ápolót keresett magának.

Karesz rátámadt a nevelőapjára

Karesz és Lili elmentek a fiú szüleihez, hogy megtudják, hol lakik Karolina, Karesz kishúga…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe megtámadta Reni ex-barátját

Miután Reni volt barátja zaklatni kezdte a lányt az utcán, Joe felkereste a pasit. A szép szóra azonban nem hallgatott, így este ismét összetűzésbe került a két férfi…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Migránsoztak a baleset után

Szidták, lökdösték és fojtogatták a letört visszapillantó miatt. Egy skót és egy magyar férfi véletlenül sodorta le egy parkoló autó tükrét Szombathelyen, amin a kocsi gazdája annyira felbosszantotta magát, hogy rájuk támadt. Egyebek között idézem: büdös migránsnak nevezte és bántalmazni kezdte őket a nagyjából 15 ezer forintos kár miatt. A rendőrség garázdaság miatt nyomoz, de a TASZ szerint gyűlöletbűncselekmény miatt kellett volna megindítani az eljárást.

Joe első látásra beleszeretett egy sztriptíztáncosnőbe?

Joe megismerkedett egy szexi táncosnővel. Bori Anna iránti utálata kishíján tragédiát okozott. Tamara megszabadult régi élete emlékeitől.

Evelin elcsábította, Teó pedig megverte Márkot

Miután Márk lelépett Karola pénzével, Evelin és Teó csapdát állítottak a simlis tolvajnak…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Márk lelépett Karola 20 milliójával

Bori bosszúhadjáratot indított Anna ellen. A klub dolgozói kiakadtak Bécy-re. Evelinék nyélbe ütötték az üzletet Márkkal.

Bori önmagából kikelve támadta meg Annát

Miután Roland bevallotta, hogy előző este megcsókolta Annát, Bori a haragtól elvakulva nekiesett a lánynak…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

 Videóra vették a rendőrverést

Nagy közfelháborodást okozott Németországban egy amatőr videó, amin külföldiek vernek két német rendőrt. A járőrök egy líbiai fiatalt akartak őrizetbe venni, amikor három férfi - egy horvát, egy macedón és egy másik líbiai - rájuk támadt. A rendőrök nehezen tudtak úrrá lenni a helyzeten, a három támadó ellen eljárás indult.

A teljes videót ide kattintva nézheti meg.

Teó három órát kapott, hogy törlessze az adósságait

Miután kiderült, hogy Teó igazából életben van, a behajtók is rátaláltak a férfira és a családjára…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Teó lánykérés közben támadt rá Joe-ra

Joe romantikus estét szervezett, ahol megkérte Tamara kezét, de a meghitt pillanat tragédiába fordult, amikor Teó megjelent…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Joe: „Szeretném ma este megkérni Tamara kezét…”

Joe eldöntötte, hogy megkéri Tamara kezét. Anna és Bori kicsit közelebb kerültek egymáshoz.

Sanya ájultra verte Annát

Miután Anna rájött, hogy Sanya hazudott, kérdőre vonja barátját. Arra azonban nem számított, hogy milyen következményei lesznek ennek....

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Sanya kórházba juttatta Annát

Lali kétségbeesetten jött rá, hogy közeledik 30. szülinapja. Tamara és Joe akadályokba ütköztek. Anna rájött az igazságra.

Felvették a verekedő fiatalokat

Verekedő fiatalokat keresnek a rendőrök Miskolcon. A két 18-20 év körüli támadó még júniusban vert meg egy utast az egyik villamos megállóbban. A támadást rögzítették a térfigyelő kamerák. Ez alapján keresik a két fiatalt.

Alaposan helybenhagyták a Taxi-filmek sztárját

Koponyasérülést szenvedett a Taxi-filmek sztárja, Samy Naceri, miután verekedésbe keveredett Oroszországban. A színész testvérével, Bibivel egy moszkvai, belvárosi klubban szólalkozott össze fehérorosz férfiakkal.

Karesznek kellett megvédenie a lopással vádolt Lalit

Szórólapozás közben Lalit megvádolta egy idős néni azzal, hogy ellopta a tárcáját. Lali balszerencséjére néhány kemény alak egyből a néni segítségére sietett…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Teó lebuktatta Bence titkos kapcsolatát Marci előtt

Teó lebuktatta Bencét és Orsit. Dani visszatért az iskolába. Lali versengeni kezdett Karesszal.

Íme az Anikó Show legnagyobb balhéi!

Nádai Anikó önálló talskhow-jában természetesen csetepatékból sem volt hiány. Jöjjenek a legelképesztőbb összezördülések…

Ryan Gosling Magyarországon?


szerző:
2018.07.28. 05:00
Ryan Gosling Magyarországon?

Több falubeli szerint a két túrázó már nagyon részeg volt, mikor belekötött a filmes társaságba. Szó szót követett, majd Goslingék testőre a két, pultnál álló férfi közül, az egyiket fel is lökte, majd verekedni kezdtek. De mit keresett nálunk a színész két évvel ezelőtt?

Részegen verekedett Meghan Markle sógornője

Részegen verekedett Meghan Markle sógornője, ezért letartóztatták. Másfél napig tartották fogdában, mert visszaeső, nem először tett ilyet, korábban is volt hasonló afférja, ezért komoly büntetésre számíthat.

Gábor és Dalma veszekedése tettlegességig fajult

Épphogy sikerült kibékülniük, Dalma és Gábor újra összevesznek, amikor Gabi megtudja az igazat Laura és Dalma kalandjáról.

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Ayse: „Végre visszakaptam azt a Milánt, akibe beleszerettem…”

Joe kibékítette Dalmát és Gábort. Bencének apját és Marcit is jó útra kellett terelnie. Milán megpróbálta megtalálni Ayse-t.

Joe őrjöngve esett neki Teónak

Miután Joe megtudta, hogy Teó mit művelt Tamarával, elvesztette a fejét és elindult a férfihoz…

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

Tamara Szofinak: „Elköltözöm…”

Joe megtudta, hogy mi történt Tamara és Teó között. Sanya csalódott az emberekben.

Sanya: „Roland mindvégig igazat mondott, Ő csak védekezett…”

Miután Sanyát kiengedték a kórházból, elment az elszállított autójáért. A kocsiban meglepő felfedezésre lett figyelmes...

 

Ha a teljes adásra vagy kíváncsi, akkor kattints ide!

KERESIK: megverte a villamosmegállóban, majd elmenekült

Az elkövető még június nyolcadikán, Budapesten, az esti órákban egy második kerületi villamosmegállóban többször megrúgta és megütötte a sértettet. A verekedő elmenekült, de felvette a villamos biztonsági kamerája. A rendőrség keresi.

Johnny Depp megverte egyik kollégáját?!

A színész körül mindig történik valami. Legutóbb még állítólagos betegségéről szóltak a hírek, most viszont sokkal agresszívabb kép kezdett el terjedni róla.

Családon belüli hűtlenség


szerző:
2018.06.27. 18:00
Családon belüli hűtlenség

Martin arra ért haza a munkából, hogy a barátnője és az unokaöccse az ágyban hancúroznak. A fiú érthetően teljesen kikelt magából, ám most békülésre adta a fejét.

Szofi Tamásnak: „Nem tudom így folytatni veled…”

Szofi számonkérte Borit. Roland hazugsággal vádolta Sanyát. Lalinak forradalmi ötlete támadt.

Rolandot rendőrök vitték el, miután összeverte Sanyát

Reggel Anna és Roland úsztak a szerelemben, de szembe kellett nézniük a valósággal: vissza kell menniük, és el kell mondaniuk az igazat Borinak és Sanyának. Mikor visszatértek a városba, a ház előtt Roland és Sanya heves összetűzésbe keveredtek. Anna beszalad a lakásba, hogy Danitól kérjen segítséget, de mikorra visszaértek, már késő volt. Sanya súlyos sérülésekkel feküdt a földön. Nem sokkal később megérkezett a rendőrség és a mentők. Roland azt mondta a rendőröknek, hogy önvédelem volt, Bori viszont Roland ellen vallott.

Bence: „Az első találkozásunk óta szerelmes vagyok Orsiba…”

Anna és Roland szembenéztek a valósággal. Teó gyanakodni kezdett Bence furcsa viselkedése miatt. Tivadar miatt káoszba fulladt Tamás és Szofi esküvői tortakóstolása.

Dulakodás a hipermarketben

Verekedés lett a vásárlásból az egyik budaörsi áruházban. Két férfi esett egymásnak, miután egyikük belekötött a másikba. Két nő is volt velük, akik ezt látva szintén hajba kaptak.

Joe és Teó összeverekedtek Orsiék osztálykirándulásán

Reggel Joe teljesen megfeledkezett az ígéretéről, amit Balogh Rita tanárnőnek tett, hogy elkíséri az osztályt a kirándulásra.  Amikor a műhelyben eszébe jutott, mindent ott hagyva az osztály után rohant. Ám amikor Joe megérkezett Pákozdra a világ legnagyobb huszárszobrához, Teó már beugrott helyette, akinek igencsak tetszett, hogy Joe hibázott. Teó a kirándulást arra használta, hogy újra és újra provokálja Joe-t, amit Joe fogcsikorgatva megpróbált figyelmen kívül hagyni, de végül egymásnak esett a két férfi. Este Teó váratlan telefonhívást kapott a bár tulajdonosától.

Ayse Milánnak: „Ez az eljegyzés botrányos, bele lettünk kényszerítve…”

Joe osztálykirándulásra vitte Orsiékat. Milán megakarta kérni Ayse kezét. Dalma hazudott Laurának.

Lili összeverekedett Dani egyik diákjával

Lili reggel nagyon kívánta Danit és csalódott, mikor megint nem került sor a szexre. Elment az iskolába, hogy a lyukas órájában elcsábítsa Danit, de az egyik diák; Ivett videóra vette, ahogy csókolóznak, és fel akarta használni a felvételt, hogy megzsarolja vele Danit egy jobb jegy reményében. Dani nem tett semmit, ezért Lili kezébe vette az ügyet, kitépte Ivett kezéből a telefont, és letörölte a felvételt. De Lili nem úszta meg verekedés nélkül, emiatt pedig Danit behívta az igazgatónő elbeszélgetésre, mert két diák felvette a lányok verekedését.

A dühös férfi nem tudta csillapítani magát…

Glória és Kálmán szerelme halványulni kezdett, így rövidesen szakításra került a sor. A férfi azonban sehogy sem tud belenyugodni a lány elvesztésébe, így fenyegetőzésekből sincs hiány. Kálmán most sem tudta visszafogni magát, mikor exének új párja belépett a stúdióba…

Egy újabb botrány Aurelio körül!

A ValóVilág hatodik szériájának nyertese négy évvel ezelőtt a Fókusznak reagált az őt ért vádakra. Elmesélte, milyen balhéba keveredett, mi is történt vele valójában, illetve hogyan emlékszik vissza az „éttermes” balhéra.

Zsarol az öcsém!


szerző:
2018.05.17. 18:00
Zsarol az öcsém!

Zsolt sosem hitte volna, hogy a saját testvére fogja hátba szúrni. Öccse ugyanis egy hangfelvétellel zsarolta a fiút, ami miatt össze is verekedtek...

Pofonvágták, elterült a támadó

Megpofozta a feleségét, ezután az egyik vendég kiütötte, mindezt végig vette a kamera. A férfi egy mosonmagyaróvári kocsmában lett féltékeny a feleségére és az egyik barátjára, azonban mikor pofozkodni kezdett, egy vendég odalépett hozzá és úgy kiütötte, hogy percekig nem kelt fel. Az erről készült felvétel bejárta az internetet.

Döbbenet: Novák Laci kiütötte Mayer Ottót!

Mint egy őrült, úgy viselkedett Laci, mikor meglátta andalogni Gizit és „szeretőjét”.

Tamás tudomást szerzett Szofi és Márk csókjáról

Szofi kérésére Tamás kisegítette Márkot egy hűtőszekrény elszállításával. A két srác először maradt igazán kettesben a balhés múltjuk óta, és végre lehetőségük akadt őszintén beszélgetni. Ám az egész ismét elromlott, amikor Tamás Márk lakásában csókolózós képeket talál Szofiról és Márkról. Az őrjöngve hazatérő Tomi szakított menyasszonyával.

Tamásnál betelt a pohár: kidobta Szofit

Tamás meglepő dolgot talált Márk lakásán. Milán levélben akart Ayse-nak üzenni. Lili rosszul lett.

Ganxsta Zolee szétüti Nagy Ervint?

Most szombaton 20:00-kor folytatódik A Tanár. Az ötödik rész is rengeteg izgalmat és meglepetés szereplőt tartogat, így például Ganxsta Zolee is feltűnik a színen, Szilárd (Nagy Ervin) bánatára.

Szabina családját teljesen tönkretette az alkohol!

A fiatal lány csak annyit szeretne, hogy az édesanyja változzon meg, és végre jó szülő és jó nagymama váljon belőle. Tünde viszont eddig nem a lányát, hanem az alkoholista párját, Imit választotta, aki többször megverte már a nőt - a veszekedések, a verekedések szinte mindennaposak náluk. Vajon Tünde most kit választ, a lányát, vagy a párját?

Képviselőket vertek a jogarért

Heves, ököllel és székekkel vívott közelharc tört ki a nigériai parlamentben, amikor egy pár fős csoport berontott az épületbe, és elrabolta az államhatalmat jelképező jogart.

A nagy békítésben végül Szilárd lehet az áldozat

Szilárd jobbnak látta, ha végre leleplezik Timi és Ábel szerelmét Laci előtt. A nagytesó azonban nem fogadta túlzottan jól a hírt: előkapott egy kést és nekiment ellenségének, sőt a tanárának is.

„Most már tudjátok, ki itt a főnök?”

Szilárdra hárult a feladat, hogy valahogy szétszedje az iskola két macsóját, akik egy családi viszály miatt folyton összeverekedtek. Persze, a kémia tanárnak se kellett sok, bevetette a kürtjeit.

Ellenségek a suliban: összebalhéznak az iskola macsói

Most szombaton 20:00-kor jön A Tanár harmadik része, amiben elharapóznak az indulatok. Az iskola két macsója Ábel és Laci egymásnak feszülnek... nem is egyszer!

Orrát törték is kiverték a fogát a jobbikos képviselőjelöltnek

Eltörött az orrcsontja, felrepedt az arca és kiütötték a fogát. Megverték a Jobbik önkormányzati képviselőjét Óbudán, aki állítása szerint csak a pártja választási plakátjait akarta megvédeni múlt éjjel a fideszes rongálóktól.

Ayse testvérei megfenyegették Milánt

Milán a fejébe vette, hogy Ő és Ayse szökjenek meg Budapestről. A lány SMS-ben küldte el neki, hogy hol találkozzanak, ám Ayse helyett a testvérei jelentek meg, akik Ayse mobiljával azért csalogatták oda Milánt, hogy végérvényesen beleverjék, hogy tartsa magát távol a húguktól. Milánt az utolsó pillanatban mentették meg a barátai.

Ayse Milánnak: „A szüleim azt mondták, válasszak: Ők, vagy Te…”

Teó elhatározta, hogy elköltözik. Milán tovább harcot Ayse-ért. Gábor és Laura tovább civakodtak.

Dani Karesznak: „Nem a te gyereked, ne okoskodj…”

Karesz és Dani jobban megismerték egymást. Orsi felvállalta az érzéseit. Szofi rátalált az összevert Márkra.

^
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat és hanghatásokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nekem való